Amerikai Magyar Népszava, 1987 (88. évfolyam, 11-25. szám)
1987-06-19 / 25. szám
1987. június 19., péntek AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA ásín Ác .&T. «obi»* ,'i'^! A PÁPA LENGYELORSZÁGBAN Az emberi jogok fontosságára figyelmeztet (Folytatás a címoldalról) Habár II. János Pál nem tett említést a Szolidaritásmozgalomról, szavai félreérthetetlenül a rendszer demokratizálásáért küzdő lengyelek melletti állásfogalalásáról tanúskodtak. Nem lehet igazságosabb társadalmat létrehozni azoknak a lengyeleknek a részvétele nélkül, akik az elmúlt három évtized mind átfogóbb demokratizálódási mozgalmát alakították, közölte a pápa Jaruzelskivel. A civil ruhába öltözött Jaruzelski tábornok elmondta a pápának, hogy „új, gyakran úttörő jellegű társadalmi intézményeket, formákat hozunk létre”. A kormányszóvivők ezen új intézményekről szólva a társadalmi panaszfórum és a konzultatív tanács létrejöttét említették meg, és arra is rámutattak, hogy nőtt a parlamentben a nem-kommunista képviselők száma. A lengyel ellenzék egyes tagjai kozmetikai változtatásoknak nevezték ezeket. Jaruzelski igyekezett úgy ecsetelni a keleti tömböt, mint amely a Vatikánnál nem kevésbé lelkes előmozdítója a békének. A pápa diplomáciai kezdeményezései a béke érdekében „illő válaszra és erkölcsi elismerésre fognak találni Lengyelországban és, meg vagyok győződve róla, más környékbeli országokban is”, jelentette ki a lengyel vezető. II. János Pál válasza alighanem kissé váratlanul érte Jaruzelskit: „Ha a béke megőrzésére törekszik, ne feledkezzen meg az emberről. Emlékezzen a vallási szabadsághoz való jogára, a gyülekezési és szólási szabadsághoz való jogára.” II. János Pál 1978-as pápává választása óta most látogat harmadszor szülőhazájába. Egyhetes programjában gdanski látogatás is szerepel, amelynek során találkozni fog Lech Walesával, a Szolidaritás alapítójával. Röviden... STOCKHOLM — A svéd parlament 216:96 arányú szavazással úgy döntött, hogy 1988 január elsejétől kezdve a halál beálltát az agyműködés megszűnte alapján kell megállapítani, nem pedig a szívműködés abbamaradása nyomán. Az új törvény értelmében lehetővé válik átültetés céljából a szív kivétele, amit a korábbi törvény tiltott. A A HUNGARIAN VIDEO CENTER Since 1980 HETI AJÁNLATA: 1. Az Állami Népi Együttes 1987-es műsora $39.50 2. Éjjeli Zene - Csortos - Kabos $23.50 3. Magyar dalok - Kitűnő cigányzene $39.50 4. Négylovas Hintó - Csortos - Latabár $23.50 5. Hószakadás - Kósa Ferenc filmje $39.50 6. Háry János - Páger Antal $26.50 7. Erzsébet Királyné - Karády $23.50 Kérje a Hungária Video Center katalógusát! Kezelési költség $2.50 11906 Madison Ave., Cleveland,OH 44107 216/221-0330 V7J. '»vU‘A »AXAM/ffV Házeladás Házvétel Minden ingatlannal kapcsolatos kérdésével forduljon bizalommal Viola Kocskár magyarul is beszélő ingatlanközvetítőhöz és vizsgázott becsüshöz 216/333-6500 216/331-2532 SMYTHE, CRAMER CO. Realtor« Since 1903 Magyar filmsorozat Clevelandban CLEVELAND — A Cleveland Institute of Art épülete- Szakszerű költöztetést, szállítást vállalunk helyben és Amerika bármely részébe, abszolút garancia mellett. Szakszerű csomagolás, raktározás. Habermann József és Róbert tulajdonosok. ben működő Cleveland Cinematheque vendége lesz június 21-én vasárnap az egyik legismertebb magyar filmrendező, Gazdag Gyula. Ezen a napon kezdődik a tíz hosszú és rövidfilmjét bemutató filmsorozat. A főképp szatirikus hangvételű, társadalombíráló filmjeiről ismert magyar rendező műveit a Cleveland Institute of Art auditóriumában vetítik le (11141 East Boulevard, University Circle) június 21 és július 17. között. Az 1 dollárért vásárolható tagsági igazolvánnyal a jegy alkalmanként 3 dollár. Ingyenes parkolás az iskola mellett. További felvilágosítást Molly Beck ad a (216) 229-0982 telefonszámon. Részletes program: Június 21., vasárnap, 7:30 p.m.: Fütyülő macskakő, magyarul, angol felirattal. Június 26., péntek, 9:30 p.m.: A határozat, magyarul, angol felirattal. Június 27., szombat, 8:45 p.m.: Rövidfilmek, valamennyi magyarul, angol felirattal. 5. OLDAL EUROPA Travel Service »N CAST 1*5* SIMÍT • ClVELAND, OHIO 4411» CLEVELAND — BUDAPEST —CLEVELAND $ 778 Nyári szezonban (Jun., Jul., Aug.) Információért hívja Veronikát 216/692-1700 LŐWY GYÖRGY TAPASZTALT MAGYARUL BESZÉLŐ ÜGYVÉD ÉS TÁRSAI A LYNDHURST-I VÁROSI BÍRÓSÁG HELYETTES BÍRÓJA ★ Balesetek ★Workers’ Compensation ★ Állampolgárság ★Bevándorlási ügyek ★ Hagyaték ★Igények és más törvényes jogok 1410 Standard Blog., Cleveland, Ohio 44113 Telefon: Iroda: (216) 621-1411 Lakás: (216) 449-1528 MAGYAR ÁRUHÁZ Júniusi kedvezményei Magyar könyvek (6,000-féle) Magyar hanglemezek (500-féle) 25% kedvezmény — $20.00 és fölötte vásárlás esetén Magyar ajándéktárgyak Magyar csokoládék 20% kedvezmény — $20.00 és fölötte vásárlás esetén Magyar és európai élelmiszerek 10% kedvezmény — $20 00 és fölötte vásárlás esetén NYITVA: Csütörtök-péntek-szombat 10—5-ig 11802 Buckeye Road Cleveland, Ohio 44120 991-3738 Július 2., csütörtök, 9:30 p.m.: Csere, magyarul, francia felirattal. Július 10., péntek, 9:15 p.m.: A bankett, magyarul, angol felirattal. Július 11., szombat, 7:30 p.m.: Ének a taposómalomban, magyarul, angol felirattal. Július 16., csütörtök, 7:30 p.m. és július 18. szombat 9:15 p.m.: Társasutazás, magyarul, angol felirattal. Július 17., péntek 10 p.m.: Elveszett illúziók, magyarul, angol felirattal.