Amerikai Magyar Világ, 1972. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1972-05-14 / 20. szám

4. oldal Lincoln egy magy­ar közvitéz temetésén Írta: VASVÁRY ÖDÖN Vasváry Ödön több mint negyven esztendeje gyűjtögetem, az amerikai magyarság történetének adatait. Ezekből az évekből vagy­ harmincötöt főképpen a több mint száz év előtti polgár­­háború magyar katonáinak szenteltem, akikkel kapcsolat­ban természetesen a mártír el­nökkel, Lincolnnal is foglalkoz­nom kellett, akinek szintén vol­tak magyar kapcsolatai. Lincoln közéleti pályája majdnem tel­jesen a magyar szabadságharc és az azt követő osztrák rendőr­uralom idejére esett, amely idő­zatt Kossuth Amerikában járt, újabb magyar felszabadítási törekvéseket fojtottak vérbe, elő­szedték az elásott szent koronát, hogy végre a f­yötrelmes korszak, 18 esztendő után, az 1367- es kiegyezéssel végződjék. Lincoln a magyar szabadság ügyével 1849-ben kezdett foglalkozni, de sajnos, amikor városá­ban, az illnoisi Springfielden belekapcsolódott, a szabadságharc már végetért. A gyűlések érdekes határozati javaslatait Lincoln írta. Ugyancsak ii volt a lelke annak a gyűlésnek, amely 1852-ben — ugyancsak Springfielden — azért jött össze, hogy az akkor már Amerikában levő Kossuthot meghívja, mint a város vendégét. Ismeretlen okok miatt ebből nem lett semmi. Lincoln és Kossuth valószínűleg sohasem talál­­kozott és köztük semmiféle kapcsolat nem volt. Lincoln igen sok írásában Kossuthnak még csak­­ neve sem fordul elő. Igaz, Kossuth Amerikai körútja idején még is­­meretlen vidéki ügyvéd volt Loncoln, mindössze így kétéves képviselőséggel, amire nem válasz­­ották vissza. Feltehető, hogy azokat az éveket meserű zárkózottságban töltötte. Ő maga sejtet­­e legkevésbé, hogy nyolc esztendő múlva ő lesz­z Egyesült Államok elnöke. Lincoln, az új elnök hamarosan és váratlanul tereplője lett egy magyar vonatkozású epizód­­nk. Elnöksége legelső hónapjaiban aktuális kar­okra még nem került sor az északiak és a déliek­özött. A leendő háború első halottjait nem a c­satamezők adták, hanem az egész országban, a hidból gombamódra kinövő új önkéntes ezredek íborai, amelyekből Washingtonnak és környékn­­ek is bőven jutott. Lincoln akkor még, elnöksége negyedik hónapjában, megtehette, hogy szemé­lyesen ment el az új ezredek halottainak temeté­sér­e, így vett részt májusban A. S. Wosburgh őr­nagy temetésén. Hasonlóképpen személyesen kí­sérte a temetőbe az általa fiaként szeretett El­mer Ellsworth ezredes koporsóját, akit 25 éves korában a Washington melletti Alexandriában egy déli érzelmű ember lőtt agyon, mert leszedte házáról a déliek zászlaját. Ez a temetés egyike volt azoknak, amikor Lincolnt a nyilvánosság előtt sírni látták. Pár hét múlva, júniusban került sor a harma­dik katona temetésére. Ez a katona magyar fia­talember, a Garibaldi Guard nevű new-yorki ez­red közkatonája volt. Ez az ezred több mint ezer ember, Washington mellett, a virginiai oldalon táborozott. A magyar közvitéz nevét nem tud­juk. Az ezredet, amely többnyire németekből és magyarokból állott, egy magát Utassynak nevező, kalandornak bizonyult ember alakította New Yorkban. Ez volt a legelső ezredek egyike az új hadseregben, később a 39-ik newyorki önkéntes ezred lett belőle. Utassy lett az ezredese és a tábort, az akkori szokás szerint, az ezredesről Camp D’Utassynak hívták. (Volt egy Camp Zágonyi is Missouriban.) Az Utassy tábor képét egész oldalas képben kö­zöltem “Lincoln's Hungarian heroes’’ cím­ű köny­vemben. A magyar közvitéz temetéséről a washingtoni Evening Star című lap 1861. június 26-i száma közölt pár soros tudósítást, amely szerint Lincoln elnök feleségével vett részt a temetésen, amely­re az ezred hívta meg. Az elnököt Schuyler Col­fax, Indiana államból való képviselő kísérte el, Mrs. Lincolnt pedig egy Mrs. Grimsley (vagy Grimsby) nevű barátnője. Colfax később a képvi­selőhöz elnöke, majd Grant elnök első terminusa alatt alelnök lett. A pár soros hír szó szerint így hangzik: “The President and Mrs. Lincoln. Mrs. Grimsley and Hon. Schuyler Colfax at­tended yesterday afternoon, by invita­tion. at the Camp of the Garibaldi Guard, the funeral of a private, who was hurried with military honors and the Hungarian obsequies, which were very impressive. The President afterwards reviewed the 37th New York regiment and was most enthusiastically cheered.” A katona tehát nemcsak magyar volt, de ma­gyar szertartással is temették el. Ez volt Lincoln második kapcsolata a magya­rokkal. Az első az volt pár hónappal azelőtt, hogy kézírásával hozzájárult ahhoz, hogy egy újonnan alakult chicagói ezrednek a “Lincoln Riflemen” nevet adják. Az ezredet a magyar Mi­­halóczy Géza alakította, s ő lett annak első ez­redese. Mihalóczy később hősi halált halt. Lin­coln a kézírásos hozzájárulást Mihalóczy levelé­nek aljára írta. Tudomásunk szerint ez az egyik magyar vonatkozású Lincoln-kézirat. A másik: Lincoln aláírása Stahel-Számvald Gyula tábor­noki kinevezésén, amely Magyarországon van. — Több ilyen kéziratról nem tudunk. Lincoln ezek után még néhányszor kapcsolat­ba került a magyarokkal. Tudjuk, hogy a ma­gyar Klapka György tábornok alaposan felr­ér­­gesítette az elnököt, amikor megtudta, hogy a magyar vitéz csak 25 ezer dolláros évi fizetés mellett hajlandó az amerikai hadseregbe beáll­ni, amelynek fővezérségét majd ő veszi át pár hónap múlva, amikor már “megtanult” angolul. Stahel­ Számvald tábornok Lincoln bizalmas em­berei közé tartozott, de őt németnek hitte és a németeknek a­kart kedvezni, amikor Carl Schurz­­cal együtt tábornokká nevezte ki. Tudjuk, hogy Kuné Gyula, a későbbi újságíró és Zágonyi Károly és talán Figyelmessy Fülöp is beszéltek Lincolnnal s bizonyára beszélt vele Utassy is, amikor a temetéssel kapcsolatban tá­borát meglátogatta. Körülbelül ennyi az egész, amit Lincoln ma­gyar kapcsolatairól írhatunk. A nagy Széchenyi István fia, Béla, gróf Károlyi Gyulának, Károlyi Mihály apjának társaságában 1862-ben Ameri­kában járt, — de eszük ágában sem volt, hogy az elnöknél tisztelegjenek, valószínűleg azért, mert mindketten erősen a déliekkel éreztek és azok győzelmét jósolták meg. A magyar gróf így ír az útról, irt naplójában: “Lehet-e kimondani, a la Lincoln, hogy vége van vetve a rabszolgaság­nak; de kérdem: van-e joga bárkinek is körülbe­lül 4 millió feketét felszabadítani s ezáltal tönk­retenni 6 millió fehéret, kinek a fekete ember szerencsétlen vagyona, ki azt pénzén vette?” Essék még néhány szó Utassy Györgyről is, akik mint látjuk, a meghalt vitéz ezredese volt. Ennek a tehetséges, de szerencsétlen lelki össze­tételű embernek az igazi neve Strasszer volt. Már Európában több könyve jelent meg francia nyelven, neki magának azonban igen rossz híre volt. Olaszországban a magyar garibaldisták kö­zött élt egy ideig. Amikor ott az Amerikába vá­gyó tiszteket Vetter tábornok utasítására le akarták beszélni terveikről, Mogyoródy ezredes 1861 júliusában (tehát már amikor Utassy a Garibaldi Guard ezredese volt Amerikában) a levelében így válaszolt Vetternek: “Kéz alatt ér­tesültem, hogy néhánya ily vágyat nyilvánított, kivált mióta arról értesültek, hogy bizonyos Utas­sy mint ezredes New Yorkban alkalmazva — és ha igaz — magyar légió alakításával megbízva van. Ez az Utassy ismeretes ‘mauvais sujet’, kö­zönséges szédelgő ,ki nekünk külföldön sok szé­gyent okozott, a katonaságról még ideája sincs.” Utassy Amerikában, a hadseregben sem be­csülte meg magát. 1863-ban haditörvényszék elé állították és 13 nagyon súlyos vád beigazolása után egy évi nehéz kényszermunkával sújtották, amit ki is töltött. A Sing-Sing fegyházban azt hangoztatta, hogy 11 nyelven beszél, de meg­mondták neki, hogy ott csak egy nyelvet beszél­nek, s abból is minél kevesebbet. Kiszabadulá­sa után ügynökösködésből élt és valamennyire a magyarok között is szerepelt, így például az 1891- ben tartott clevelandi Kossuth ünnepre őt is, mint volt “tábornokot”, védnökül kérték föl. 1892- ben, Wilmington, Delaware egyik szállodá­jában agyonlőtte magát. Szerencsére hozzá ha­sonló eltévedt ember nem igen akadt a magyar polgárháborús katonák között. Az elmúlt hét legjelentősebb hír­eseménye, ter­­észetesen Nixon elnök arra vonatkozó bejelenté­volt, hogy minden egyes északvietnami kikö­­tejáratát aláaknázzák, az Észak-Vietnam ellő­­légitámadások folytatódnak és a tengeren és szárazföldön “megfelelő intézkedések’’ történ­­t az északvietnami utánpótlás megakadályo­­sára. Washingtonban a kommentárok az elnök beje­­lzéséről párt­vonalon oszlottak meg. Gerald Jd, a GOP képviselők csoportvezetője, kijelen­te: ez az egyetlen mód a háború végetvetése- Leslie C. Arends, a republikánus kongresszusi aviselők helyettes vezetője, merész akciónak vette az elnök intézkedését, amely azonnali üzeti egységet kíván. Hubert Humphrey: Az­ok intézkedése veszélyes és a kongresszusnak m­ár foglalkoznia kell a kérdéssel. George Me­rem: Az elnök a harmadik világháború lehc­­égével flörtöl. Jand­ válasza: Észak - Vietnam továbbra is itatja az inváziót. Moszkva kommentárja: Nem hagyjuk el szö­ségeseinket. AMERIKAI MAGYAR VILÁG ANYÁK NAPJÁRA: Ahol most járok, a hegy oldalán, éltében sohasem járt anyám. Teste már nyugszik a sírban alant, őrzi mély álmát a zalai hant, de boldog tudat, nemcsak sejtelem az, hogy lelke most is itt, velem. Nem hagyod árván. Ó, hisz érzem, az erdő utjain fogja kezem s neki mondom el örömmel, hogy ima, harmat ül a vadrózsa szirmain, a harangvirág kelyhe itt kékebb és hogy harsognak a vízesések. És elujjongom azt is, amikor az autóbusz ablakaiból őzikét látunk a hegy oldalán s tudom, mosolyog az édesanyám. Velem örül minden örömömnek, nincs hát helye érte hulló könnynek, hiszen simogatását is érzem felém nyúló, simogató kézen. Együtt járunk minden után ketten, múlhatatlan, örök szeretetben. HÁRY EMMA Együtt járunk.

Next