Amerikai Magyar Világ, 1972. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-14 / 20. szám
iSa Xífail (Folytatás) Tovább ült egy igen kedves muszka színész. Víg ember volt, telve természetes és betanult humorral, ami a színészek társaságát ollyan mulattatóvá tesze. Ennek csak egy, de igen veszedelmes rossz tulajdonsága volt: szeleburdi tüzességgel nem igen jól lőtt. Ő csak a futó vagy a repülő vadat látta és nem figyelt arra, nincs-e valaki lövése irányában. Így történt, hogy egy hajtó vadászat alkalmával, egy szokott zajjal és sebességgel kirepülő császár madarat első lövéssel elhibázta — szomszédja közelében csapódtak le a sörétek. Ennek alig volt ideje tőle elfordulni neki hátat fordítani, már durrant is a második lövés. A madarat ugyan evvel is elpudlizta, de a szomszédjának polusubkájába és szerencsére lehajtott feje sapkájába belesütötte a lövés jó felét. Ez e mai napig füle csigájábanhord egy sötét szemet. Az ő nyári vadászatainak emlékéül kedvencz vizslája meg van spékelve sötét szemekkel, mellyeknek jelenléte a kutya cirógatásánál teljesen érezhető — a kutya fülei is több helyen át vannak lyukasztva. Színészünknek ezen szeleburdisága sok pénzűbe került. A hajtókát épp oly keveset kímélte, mint szomszédjait. Többször ezeknek lábai előtt vagy között hibázta el vagy lőtte le a nyulat. Soha se figyelt a kürt jeleire (signal), melly után a hajtó körbe be-, lőni nem volt szabad. Megtörtént, hogy ilyen esetben a hajtók egyikét, nemcsak alsó lábszárán, de térdén, s azon felül combján is öt szem nyálseréttel ajándékozta meg. Hogy a jajgató parasztot kiengesztelje, ennek szép piros tíz rubeles bankót nyomott a markába. A paraszt szépen megköszönve e váratlan kárpótlást, aznap tovább nem hajthatott, és vissza sántikált a faluba. Sebes kevés idő alatt begyógyultak. Azok a kevés fájdalommal és olly kevés fáradsággal mintha az égből pottyanott rubelek igen örvendetes változást hoztak nyomorult háztartásába. Nős ember lévén, felesége örült leg-, nagyobban ezen váratlan bevételen. De a többi hajték, nős, vagy nőtlenek közt ez a könnyen szerzett tizes bankó irigyeket keltett E naptól kezdve, a hajtók látszólag csoportosultak, a mi színészünk állásának közelében, szinte czélul kínálva, neki falaikat. Fizetett ő többször is s ez még inkább fokozta a hajtók pénzszóráját Színészünk jó híre elterjedt a faluban, s ezentúl már korosabb parasztok is ajánlkoztak hajtásra. A sötét sebek hamar begyógyulnak, 10, rubelek pedig sok pénz. Főképp a parasztok nejei lesve várták a vadászok megérkezését, és ha kiszemelték, hogy a mi színészünk is köztük van, ezt azonnal körülfogták és rimánkodva kérték: “Kérem, kedves jó uram, lőjje meg holnap a férjemig” — “Kérem, lőjje meg az enyémet” — “Isten megáldja, ha az én férjemet lövi meg” — így a többiek. Színészünk válogathatott az ajánlatokban — árverés alá bocsáthatta volna lövéseit. Megemlékezve ezen nem éppen kellemes társadalmi tulajdonságáról, felkeltem és fogva újdonnat új vadász csizmáimat, ezeket színészünknek ünnepélyesen bemutattam. Ő eleinte nem sejdítvén a tréfát, komolyan dicsérte a jó munkát és a puha de mégis erős bőrt. De mikor épp oly komolyan kértem, hogy kímélje e szép portékát, mellyel drága pénzzel fizettem meg, ha a holnapi vadászaton netalán szomszédságba kerülnek, erre nagyon megharagudott, csak nagy nehezen tudtuk lecsillapítani. A sors úgy hozta, hogy előbb említett áldozatja, akit ő egy szem fülbevaló sötéttel ajándékozott meg, épen mellette ült. Úgy sejdítem, hogy áldozatának közele, felébresztette színészünk lelkiismereti fordulásait és elősegítette a kibékülést én velem. Ez a béke elősegítő társaságunk kedvencze, egy igen szép és gazdag fiatal úr volt. Foglalatossága Schiffshederei — azaz saját hajóin szállított angol kőszént,az itteni Gáz világítási Kompániának. Gőzösein mindenféle portékákat szállított a kronstadti öbölből fel egészen a Ladogai tóig. Azon felül több Gőzhajós társulatoknak direktorjai között is szerepelt. Nyáron át több ezer munkásnak adott foglalatosságot. Őz amint a német mondja, “ein gefügiger guter Kamerad” volt és rendkívül jól lett. Nem emlékezek, hogy ő valaha a többség határozatai ellen felszólalt volna. E mellett ült egy építész, igen jó, hírű és elismert jó ízlésű művész e szakmában. Rendkívül ügyesen lőtt és szerette ebben mesterségét produkálni. Reggeli után a kiürített palackokat feldobatván, ezeket közönséges puskájából, az e czélra mindig készen tartott golyókkal rendben aprózta, a mi hajtóink nagy bámulatára. Ezek közt néhányan tiz kopekákért sapkáikat is feldobták. Nagy hahota jutalmazta, ha építészünk jól czélzott lövése a sapkát béléséből kiforgatta és ez karikázva leesett a földre, a sapka tulajdonosa pedig eredmény nélkül igyekezett sapkáját használható állapokba visszagyűrni. Félig meddig új sapkáknál itt kopekák nem pótolták annak, tulajdonosát. Ezen ismételt produkcióknak az volt a következménye, hogy a mi hajtóink a mi vadászatainkra a lehető legrongyosabb sapkákban jelentek meg. Számítván ezeknek érték feletti elárusítására. Építészünk puskája is magában ritkaság volt. Felülről töltő, kapszlival sülő avult fegyver volt. A balkakasnak külső fele le volt törve, s igy minden lövésnél építészünk bal kezének verőér tája megégetetett a kapszliban elsülő gyujtóanyagtól. De ő megszokta ez a csodafegyvert, nem is volt olly anyagi helyzetben, hogy jó új fegyvert vehessen. Mikor később egy gazdag Clrense egy szép, jó puskát ajándékozott neki, ő evvel is jól lőtt, de mégse ollyan virtuozitással, mint a régivel. Ott ült még egy gazdag orosz üveggyáros 18 éves fia. Ezt az apja igen szigorú kordában tartotta. Ez a fiatal ember semmit sem tudott, semmit se tanult. Társadalmi műveltsége is igen el volt hanyagolva, de volt neki természetes esze, voltak váratlan komikus naiv kifakadásai. Ő mindig önmagát választotta életeinek tárgyául. Őszintén, itt ott megtoldva saját fantáziájából mesélte el nekünk a vele történt kalandokat. Atyja szigorú őrizetének ellenére volt neki már titkos szeretője is, pedig nem a javából. Egy igen ismert harmincz éves franczia Cocotte fogta el és tollázta meg a szegény fiút. Mikor apja, ezen nagy reményű fiát nekünk személyesen bemutatta, arra kért bennünket, hogy mi fiát a vadászatban oktassuk és gentlemanes modorokra tanítsuk, hogy urak társaságában ő is úriemberré nevelkedjen. Ezek, a mi reánk bízott feladatok, és az ezekből, mi és növendékünk közt eredt viszony, kifogyhatatlan tárgya lett mulatságunknak, mellyel ő helytelen érzékenységgel sohasem zavart, sőt inkább növelt az oroszokat jellemző jószivü, finom naivitásával. Többször oly fordulatot adott a beszédnek vagy a körülményeknek, hogy nem rai, a mentorok, hanem ő, a növendék csúfolta ki, vagy ültette fel az egész társaságot. Sokat nevettünk ő rajta, de még többet ő vele, és nagyon megszerettük. Ült ott, még két tagtársunk, az egyik angol, a másik német származású, de Oroszországban születtek. Az elsőt nemzetének tulajdon nyugodtsága, hallgatagsága, a másikat szelíd jó szívűsége és pontos megbízhatósága jellemezte. Az angol igen szép jövedelmű gabona makler, a másik a híres Báró Stieglitz bankházban mint könyvvezető volt alkalmazva. Fizetéséből özvegy anyját és még két gyermekkorú húgát tartotta ki. Tökéletes összhangzás és a leggyengédebb szeretet kötötte össze ezt a valóban példányos kis családot. Ki képzelhette, milyen váratlan szerencsétlenség éri másnap ezeket a jó embereket? Végtére, szüntelenül felkelve üléséről, vagy ezen nyugtalankodva, társa águnk faetuma, ügyvéde, vadászataink kifáradhatatlan rendezője, Prevost, franczia származású, de teljesen eloroszosodott jó barátom. Ő találta a bérbe vett Vadászati területet, ő alkudta ki az árát, ő fogalmazta, és biztosította a törvényesen a Nótárius által szerződésünket. Ő lassulta be a tagok évi járulékát Ő fogadta és szavaztatta meg az ujján jelentkező tagok megválasztását. Ő fizette Vadászunk és erdőőreink havi díját. A hajtó vadászatoknál is ő előlegezte az előforduló költségeket — a hajtók fizetését,- • . (Folytatjuk) AMERIKAI MAGYAR VILÁG