Amerikai Magyar Világ, 1976. július (13. évfolyam, 27-30. szám)

1976-07-11 / 28. szám

14. OLDAL AMERIKAI MAGYAR VILÁG Tovább kutatnak tudományos után a túlvilági élet után Írta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Az emberiség kétezer év óta nem hagyta abba a kutatást, keresést, hogy valamiféle megfogható bizo­nyítékot találjon arra, hogy valóban létezik túlvilági élet. Hogy a halál nem a vége mindennek, inkább a kezdete. Mert hiába , a földi élet nagyon rövid. Csak keveset lehet elvégezni ittlétünk alatt abból, amit tervbe vettünk és mégha el is érjük a nyolcvanadik esztendőnket, még mindig úgy érezzük, nagyon rövid volt az életünk, hiszen annyi mindent szeretnénk elérni, annyi álmunkat, tervünket megvalósítani és minderre nincs már idő. Mint ahogyan Ádám jajdul fel az Ember tragé­diájában: „Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!” Madách Imre nem tért ki a túlvilági élet ismertetésére. Mégis, célzást tesz rá Éva szavaiban, aki virágait belehajítja a sírgödörbe és így kiált fel: „Mit állsz tátongó mélység, lábaimnál? Ne félj, hogy éred engem elriaszt! A por hull csak belé, e föld szülötte. Én glóriával átúllépem azt!” De az emberek számára nem elég az, amit a vallás hirdet. Nem elég az, amit a költészet nyújt. Még az sem elég, amit a spiritizmus révén való kutatások felfedeztek. Nekik tudományos bizonyítékra van szükségük. És ezért napjainkban egyre több adat kerül napvilágra, melyet a tudomány folytat és tudósok találtak fel tudományos uton, úgy hogy az igazán hitelesnek minősíthető. A National Enquirer szerint számos tudós foglalkozik ennek az elméletnek a felkutatásával, de valamennyi közül legismertebbé vált dr. Elizabeth Kubler Ross, aki egész életét ennek a munkának szentelte. Megállapításai alapján így nyilatkozik: „A halál utáni élet olyan gyönyörű, hogy azok, akik klinikailag haltak csak meg és újból visszatérnek, csak nagyon ritkán kívánják folytatni földi életüket.” Dr. Ross állításait több tudományos szakértő támasztja alá. Ezek közé tartozik dr. Charles Garfield pszichológus kutató, a Cancer Research Institute központjának vezető orvosa, Dr. Garfield így nyilatkozik: „Hiszek a túlvilági élet valódiságában. Meggyőződésem, hogy ha felfokozhatjuk azt a kuta­tást, mely a túlvilági élettel foglalkozik, hamarosan olyan felfedezésre juthatunk, mely meggyőző bizonyítékot szolgáltat erre a természetfeletti létezésre vonatkozólag.” Dr. Charles Osis pszichológus, aki szintén számos kísérletet tett, amikor megfigyelte a haldokló­kat, ezt mondja: „Biztos vagyok benne, hogy halálunk után élet következik. Számos bizonyítékot láttam ennek, úgyhogy semmiképpen sem lehetnék ez iránt közömbös. És nemsokára bebizonyíthatjuk a halál utáni életet mint hiteles valóságot.” Dr. Robert Van de Castle a Virginia Egyetem „Sleep laboratóriumának” igazgatója bizonyítékot talált arra vonatkozólag is, hogy az illető, aki megszűnt élni és a túlvilági életbe lépett, álom révén kapcsolatot tud felvenni hátramaradt szeretteivel. Egyik ilyen bizonyíték az az eset, amikor egy gazdag North Carolina-i lakos, aki haragjában négy fia közül hármat éppen halála előtt kitagadott, halála után kapcsolatba lépett egyik kitagadott fiával és álmában értesítette arról, hogy tettét még életében megbánta és újra végrendelkezett. Az álombéli alak kedvenc eső­kabátját viselte és minduntalan jelentőségteljesen mutatott belső zsebére. Alighogy fia felébredt, azonnal megkereste az esőkabátot, belenyúlt a belső zsebbe és ott rátalált a végrendeletre, melyben apja visszavonja előbbi elhatározását és mind a négy fiát egyformán részesíti vagyonából. A halál hirtelen, váratlanul érte, így már nem volt ideje fiait értesíteni. Dr. Ross szerint a haldokló rendesen valakit lát a túlvilágról — többnyire szerettei jönnek el hozzá, hogy segítsék, támogassák, úgyhogy gyakran moso­lyogva megy a halálba. Sokszor megesik, hogy valaki klinikailag hal meg, ami annyit jelent, hogy kitép testéből és fent lebeg az űrben, látva saját testét és megfigyelheti, mit tesznek vele az orvosok. Ezalatt az idő alatt bepillantást nyer a túlvilági életbe, melyet mi, keresztények mennyországnak nevezünk és legtöbbször szomorúan tér onnan vissza, mert maradni szeretne. Mielőtt még az Úr Jézusra rátaláltam volna, magam is tanúja voltam ilyen bizonyítéknak. Egy szavahihető barátnőm elmondta, hogy gyermekkorá­ban, amikor még Angliában élt, édesapja, aki mint ügynök utazgatott, egy napon nem tért vissza. Hónapok teltek el és a kétségbeesett feleség, gyermekeivel, semmit sem tudott hollétéről. Akkor levelet kapott egy kanadai szeánsz egyik tagjától, aki megírta, hogy egy szellem lépett kapcsolatba a médiummal, megmondta felesége címét és kérte, érte­sítsék őt róla, hogy vasúti szerencsétlenség érte, meg is mondta, hol. Az özvegy azonnal a helyszínre utazott és valóban megtalálta az áldozatok holmija között megboldogult férje pénztárcáját és óráját. Mennék is, földet ásni, gyümölcsöt nevelni, állatnak örülni. Mennék. De nincs hová. Nemere István Dohnányiné Zachar Ilona / HETI NAPTÁR L / JULIus / 10— SZOMBAT: AMÁLIA É / 11— VASÁRNAP: LILI JÉ 12— HÉTFŐ: IZABELLA g/ WJ 13—KEDD: JENŐ JM 14—SZERDA:ÖRS P 15—CSÜTÖRTÖK: HENRIK Áh­eL 16—PÉNTEK: VALTER KERT Apám mindig kijárt a kertbe. Anyámmal ketten nem értettük, miért. A kert kicsi volt, zöld négyszög. Szőlő, eper, hagyma. Körtefa, szilvafa, alma, dió, barack. Málna, ribizli. Ha jó volt az idő, naphosszat ott szöszmötölt. Pedig a munkából fáradtan jött meg, tört derékkal. Acélszeme megcsillant szemüvege mögött, halántéká­ra ezüst fagyott. Csattogott az olló, surrant az ásó. Egyszer pinceásás következett, majd emeletes nyúlpalota, aztán garázs. A verandán kaktuszok nyíltak, évente egyszer. Tavasszal kóróégetés, csípős-jó füstillat, frissen felásott föld szaga, fák felett égen legelő nyárig éret. Leszálló szürkeség, denevérek cikázása, fecskék. Aztán nyári, hosszú délutánok. Apám a fák alatt a gyümölcsöket szemléli, férget irt. Anyám napozik, forró pokrócon, vízzel locsolja magát. Olykor macska oson a fűben, soha­ nem látott bogarak vándorolnak. Szellő. Érett almák hullanak, ősz eleje, ruhámat tépik a szilvafa ágai. Egyre több dió a kert sarkában, még mindig málna, őszibarack. Felburjánzó füvek, élni akaró gazok. Sárguló világ. Terhes szőlőtőkék, gerendaszagú padlás furcsa csendje. Poros levegő, a kertből ismét látni a hegyeket. Ha tisztán látszanak, eső lesz. Akkor még nem értettem. Apám a kertben járt, én a szobában olvastam. Elkalandoztam messzi földekre, fotelban ülve. Anyám zenét hallgatott, főzött. Világom könyvekben volt. Pedig a kert rám is várt, földelét felém is tárta. Apám elértette a hívást. Én nem. Ma már én is apa vagyok. És hallom azt a hívást. PÉLDÁZATOK Ne feledjétek, az embernek nincs más választása. Embernek kell lennie. [][][] A technika végül olyan tökéletessé válik, hogy az ember önmaga nélkül is meglesz. DDD Vannak színvakok, akik nem tudják megkülönböz­tetni a színeket, ezzel szemben nagyon jól ismerik az összes árnyalatokat. Fohász lámpaoltás előtt Uram, óvj meg a tökéletességtől. Mint vasalópokróc szélén az ékalakú égésnyom: hagyd meg rajtam hibáimat, kezed nyomát. Rigzol rám holland tulipánmezőt. S ha tárgyaidra írod: „vigyázat, nagyfeszültség”, helyezz el cinkosként áramkörödben. Olyan ritkán látható az esthynali csillag, régi juhnyájak őre. Kumuluszok közt, a szétragadt világban nem látjuk egymást. Perzselt, pusztuló, zárlatos csontjaimban őslények emlékezetével add világítanom, míg besötétlik. Gergely Ágnes

Next