Aquila 13. (1906)
1906 / 1-4. szám - Buda Ádám: Madárvilágunk pusztulása az utolsó félszázad alatt
Madárvilágunk pusztulása az utolsó félszázad alatt. írta Buda ádám. 1856 óta figyelem Réa vidékének s nevezetesen a Sztrigy völgyének a madárvilágát, s egy félszázados megfigyelés szomorú végeredményeképen hajdan úgy fajokban, mint egyedekben gazdag madárvilágunk folytonos és folytonosan növekvő pusztulásáról kell beszámolnom, a mely különösen az utóbbi évtizedek alatt vált mind szembetűnőbbé. „A régi jó idők“ szálló igéjét tán semmire se lehet oly komolyan alkalmazni, mint madárvilágunk jelen állapotára. A mi azelőtt némileg ritkább volt, az ma már végképen eltűnt, vagy csak évtizedenként kerül elő egyszer, a mi azelőtt százával volt, az ma csak szórványos s csak igen kevés faj van. a melynek állománya némileg megnövekedett. Ez a pusztulás különösen föltűnő a nagyobb ragadozóknál és a vizimadaraknál. Előbbiek a strychnin áldozatai, míg a vizimadarak a Tisza-szabályozás óta csökkentek. A 60-as években ha nagyobb esőzések következtében megáradt és kiöntött a Sztrigy. nagy mennyiségben és változatosságban jöttek a vizi szárnyasok. Lehetőleg teljes gyűjteményt óhajtottam volna beszerezni annak idején, de akkor még csak elöltöltő puskák voltak s így gyakran megesett, hogy éppen a legritkábbak kerültek az imént kilőtt fegyver elé. Ily módon menekedett egyszer három Recurvirostra s egy Haematopus. Ezeken kívül azonban sok ismeretlen vizimadár is lövés nélkül ment el. A gyakorlat következtében már hangjukról s repülésükről ismertem az itt megfordulókat, úgy hogy rögtön föltűnt az új vendég, a mely a fegyver tökéletlensége következtében bizony sokszor elmenekült. A Tiszaszabályozás előtt itt valóságos vonulási útjuk volt a vízimadaraknak. A Dunáról a Tiszára, onnan a Maros és Sztrigy mentén Die Verminderung unserer Vogelwelt in den letzten 50 Jahren. Von Adam v. Büda. Seit 1856 beobachte ich die Vogelwelt in der Umgebung von Réa, namentlich im Thale des Sztrigyflusses und kann ich am Schlüsse einer 50jährigen Beobachtung als trauriges Endresultat nur eine fortwährend mehr und mehr umsichgreifende, immer auffälligere Verminderung unserer einst arten- und individuenreichen Vogelwelt konstatiren. welche sich besonders in den letzten Dezennien stark be, merkbar machte. Die „guten alten Zeiten“ dürften vielleicht auf kein anderes Gebiet so ernst angewandt werden können, als auf den jetzigen Bestand unserer Vogelwelt. Was früher eine etwas seltenere Erscheinung war. ist heute vollständig verschwunden, oder aber bedarf es Jahrzehnte zu einem einzelnen Vorkommen; was damals zu Hunderten erschien, kommt jetzt vereinzelt, und gibt es äusserst wenig Arten, bei welchen eine geringe Zunahme zu bemerken ist. Dieser Verfall ist besonders bei den grösseren Raubvögeln und bei dem Wassergeflügel sehr auffallend. Erstere sind Opfer des Strychnins, während das Wassergeflügel seit der Regulirung des Tiszaflusses abgenommen hat. Noch in den 60-er Jahren, wenn infolge grösserer Regen der Sztrigyfluss anschwoll und aus den Ufern trat, erschien das Wassergeflügel in grosser Menge und Mannigfaltigkeit. Es war damals mein Ziel, eine möglichst vollständige Sammlung desselben zu erreichen, doch hatten wir damals nur Vorderlader, und so geschah es nicht nur einmal, dass eben die seltensten Arten vor das gerade abgeschossene Gewehr kamen. Auf diese Weise entgingen z. B. drei Stück Recurvirostra und ein Haematopus. Ausser diesen gingen aber auch mehrere mir unbekannte Arten verloren. In Folge fortwährender Übung erkannte ich sämmtliche hier vorkommenden Arten an Flug und Stimme, so dass mir ein neuer Gast sofort auffiel, welcher aber in Folge der Unvollkommenheit der Waffe öfters entrinnen konnte. Vor der Tiszaregulirung hatten die Wasservögel hier eine regelrechte Zugstrasse. Dieselben kamen von der Donau zur Tisza und