Királyi főgimnázium, Arad, 1891

Fábián Gábor műfordításai. Szomorú igazság rejlik azokban a szavakban, melyeket Zichy Antal a Magyar Tudományos Akadémiában Fábián Gábor felett tartott emlékbeszédében mondott: «A hálátlan utódok oly könnyen feledik.»1) Eléggé sajnálatra méltó tény, hogy ez éppen Fábiánnal szemben történt meg, aki pedig legkevésbbé szolgált rá, hogy az utódok oly gyorsan elfelejtsék őt, aki műfordítóink sorában «ha nem az első, de egyike az elsőknek.»1 2) Műfordításai egész kis könyvtárt tesznek ki. Még jogász korában elkészült Hafisz fordításától kezdve az «Ars poeticá»-nak röviddel halála előtt (1876-ban) megjelent fordításáig annyit fordítgatott, hogy alig van irodalmi műfaj, melyből Fábián egyet-mást át nem ültetett volna nyelvünkre. S e művei közt vannak olyanok is, melyek egymagukban is egy egész emberi életre való munkát adhatnának. Ha most emellett még tekintetbe vesszük, hogy mindezen munkák lefordí­tása és az egyes munkákhoz írt jegyzetek mily tudományos apparátus felhasználásával és kifejtésével történt, bámulni fogjuk a munkaerő- és kedvnek ily nagymérvű összetalálkozását egy emberben. Lehetetlen, hogy e bámulatunk és nagyrabecsülésünk közé a fájdalom érzete ne vegyüljön, ha meggondoljuk, hogy Fábiánnal is az történt, ami annyi jelesünkkel, hogy ő is 60 évi, a magyar nemzeti irodalomnak szentelt lankadatlan műkö­déséért a hálátlanság jutalmában részesült. Pusztában hangzott el az a vád is, melyet Zichy Antal vetett a nemzet szemére fent idézett emlékbeszéde következő szavaiban: «... sietünk élni, gyorsan feledünk. Elkísérjük jeleseink hült tetemét a temetőig, leteszszük ravatalára koszorúinkat, s ha még egy követ is állítottunk sirdombjukhoz, emléktáblát illesztettünk szülőházuk falába vagy éppen érczszobrot emeltünk valamely piacz közepére. 1) Akad. Emlékbesz. V. köt. 1888. 8. old. 2) U. o. 6. old.

Next