Aradi Közlöny, 1923. április (38. évfolyam, 73-95. szám)
1923-04-01 / 73. szám
y WW JEL mást és akik hiszik. Hogy ami elmúlt, nem jöhet többé vissza és hogy a föld alatt nyögő húszmillió csontváz csak tévedés lehetett. Jöjjenek ők, akik miatt feltámad minden évben egyszer a Názáreti, ők jöjjenek, akiknek piciny, remegő kezei között karcsú és szökkenő liliomvirág a jövendő. Ők jöjjenek most, a gyermekek és apró hegedűkön kisérje őket csöndes muzsikával az égi kórus. Jöjjetek, gyermekek, mert a Ti kiskarátokban támad föl a Világ. A Ti kis kezetek építi majd a Názáreti igazi Húsvétját. Bennetek támad életre a koporsó halottja, akit a szívünkben viszünk. 10. fis ha ti jöttök, gyermekek, mögöttetek tört karokkal és homályos szemekkel támolyog majd a processzióban a Ma kiábrándult anyaserege, apasora, a Ma tévedt, tépett embertömege. fis ha ti jöttök, gyermekek, Húsvét lesz és Feltámadás lesz a világon. Ti vagytok a hitünk, a gyermek. S a processzió élére oda áll majd az angyal, aki eddig ült a kövön. (i. t.) -iTosnac EnsBcyBCSEcaio ■**»!** II A, RA), KGET,ÖNV 1923. április 1. Magyarok a szerb parlamentben. (Horvátországban négy Radicspárti magyar képviselőt választottak.) Belgrádból jelentik. A képviselőválasztáson annak ellenére, hogy a Magyar Párt nem vett rést a szavazásnál , mégis bekerült néhány magyar ember az új szerb parlamentbe, mégpedig Horvátországban. Természetesen nem a Magyar Párt listáján kerültek be a képviselőházba, hanem, a Radics-pártéval.A következő Radics-párti magyarok kaptak képviselői mandátumot: Dom Tiay István, Salamon Balázs, Raffay Ferenc és Csapó Mihály. A gazdasági világháború alakulásai egymásután döntötték le a régi tantételek vasszilárd várait. A pénz- és áruforgalmi árak már nem a régi szabályok szerint alakulnak és a gazdasági élet fejlődése sem a régi alapon halad. Szinte természetesnek látszott, hogy Erdély gazdasági súlypontja Kolozsvárra kerül. Nemcsak azért mert ez a legnagyobb erdélyi város, hanem az eleinte oda irányuló centralizálási tervek, az alkotmány ottani székhelye és az „Erdély fővárosa" jelleg szinte természetessé tették volna, hogy az erdélyi politikai, társadalmi, kereskedelmi és gazdasági élet gócpontja Kolozsvárott legyen. És nem így történt. Sem politikai, sem társadalmi, sem pedig gazdasági vagy kereskedelmi életnek az irányítása nem központosult Kolozsvárott. A „vidék" decentralizációs törekvései nem engedték meg, hogy Kolozsvár minden tekintetesn a többi erdélyi város fölé emelkedjék és igy ma ez a város is tulajdonképen csak olyan, mint a többi. Nem sikerült Kolozsvárnak az sem, hogy súlyával, amit a „fővárosi“ jelleg adott ennek a városnak, egész Erdélyt uralja. Az erdélyi városok külön-külön mindinkább és mind nagyobb önállóságot értek el és ma előállott az a különös helyzet, hogy Újromániának egy annyira öszefüggő területe, mint a Magyarországtól Romániához csatolt rész, nem alkot önálló gazdasági egészet, hanem egészen világosan megkülönböztethető részre szakad. Legelőször akkor lehetett tapasztalni ezt a külön állást, amikor az erdélyi bankszindikátus megalapítását tervezték. A kolozsvári első értekezleten Arad, a Bánát és a Körösvidék képviselői szinte egyöntetűen állást foglaltak a kolozsvári tervezet ellen és ezután a mozgalom irányítása egészen nyugatra terelődött. Arad, Temesvár és Nagyvárad állandó érintkezésben voltak egymással, míg végre Nagyvárad kirukkolt egy új tervezettel. Az összehívott gyűlésre az aradiak és a bánátiak azonban már el sem mentek, az erdélyi bankegyesület nélkülük alakult meg és amint az idők mutatják, semmi szükségük sincs a szoros kapcsolatra, mert üzletkörük és érdekeik egymástól más távoli irányban helyeződtek el. Az arad-bánáti kereskedők egyesülete szövetségének megalakítása szintén élénk bizonyítéka Arad és a Bánság egymásrautaltságának és a külön való tömörülés szükségességének. Talán a közlekedési viszonyok okozták azt főleg, hogy a jóformán minden kellékkel felszerelt Kolozsvár nem tudta a vezetést megítani. „Erdély fővárosa“ olyan szerencsétlen összeköttetéssel bírt Erdély és a Bánát városaival, hogy a legnagyobb városokból is csak átszállással lehetett Kolozsvárra jutni, aránytalanul hosszú utazási idő alatt. Kolozsvár nem tudott annyit kivívni, hogy közvetlen vasúti összeköttetése legyen Araddal és a Bánsággal. Valószínűleg ez az oka Nagyvárad elszakadásának is.Az impérium átvételének negyedik esztendejében még mindig nincsen közvetlen vasúti összeköttetés a szomszédos Arad és Nagyvárad között. Átszállással és Kolozsváron át haladó hosszú és drága utazás elriasztja az aradiakat és bánságiakat a nagyváradi úttól. A rövid ideig tartó autóút szintén drága. Talán, ha egyszer majd elkészül a kisjenő—szalontai vasút, ez meghozza Nagyvárad közeledését Arad—Bánsághoz és bizonyos, hogy ekkor a Körösvidék és a Bánság még élesebben elszakad gazdaságilag Erdély többi részétől és tart ez a szakadás mindaddig, amíg a nyugati rész végleg át nem veszi egész Erdély felett a gazdasági hegemóniát. A statisztikai tudomány itt még sok kívánni valót hagy maga után, hiányos táblázatok és adatgyűjtésmények mellett nehéz kellő áttekintést nyerni és azokból következtetéseket levonni. Mégis, a hiányos statisztika mellett is meglepően kidomborul Arad és a Bánság gazdasági előreszökése a többi részekkel szemben. Nemrégiben megjelent egy kimutatás, amely az erdélyi nagyobb városokban adófizetéseit tartalmazta. A nagyobb adó erő-, sebb forgalmat és fejlettebb gazdasági életet mutat és szinte meglepő az a fölény, amit e tekintetben Arad és a Bánság tanúsít Kolozsvárral és a többi erdélyi várossal szemben. Luxusadóból január hónapban Temesvár fizetett a legtöbbet,400.000 lett Kolozsvár 380.000 lejével szemben és Aradnál (205.000) csak Nagykárolyban szedtek ebben a hónapban több luxusadót (250.000 lejt.) A többi városok luxusadófizetése mindenütt alatta áll e számoknak. Ennél jóval élesebb a forgalmi adó fizetése terén mutatkozó fölény. Forgalmi adót tudvalevőleg mindenféle kereskedelmi ügylet után fizetni kell és ez adónem mennyisége, (lévén egy százaléka a kiszámlázott összegnek) szinte pontosan meghatározza lejben az illető város kereskedelmi forgalmát. Ebből az adóból is Temesvár fizetett a legtöbbet, közel Három milliót, 2.900.000) ami háromszáz milliós forgalmat jelent január havában. Arad (1,600.000), mindjárt Brassó (1,700.000) után következik, míg Kolozsvár csak a negyedik helyet foglalja el, fél Arad- Bánát gazdasági különválása. (Országrész, amely önállóan látja el magát.) te érezte a szép asszony forró karját, amidőn az hozzá ért. Beszélgettek a napi eseményekről, a lidói fürdésről és a tenger kellemesen hissitő hullámairól. Egyszerre, miként az adriai tengeren gyakran megtörténik, hús szellő csapott át a levegőn. A hölgyek megrázkódtak és a társalkodónő melegebb ruhák után sietett be a lakásba. Alig maradtak egyedül, a grófné szó nélkül megragadta a fiatalember fejét és a félhomályban annak jobbarcát hevesen megcsókolta. R. Bélát e váratlan meglepetés csöppet sem érintette kellemetlenül, de hallgatnia kellett, mert ebben a pillanatban jelent meg a társalkodónő a meleg felöltekkel. Röviden beszélgettek még, amidőn veneziai szokás szerint az Arzenál ágyúja eldördült, az éjfélt jelezve. Bár a hölgyek a fiatalembert marasztalták, mégis felkelt, udvariasan köszönt és távozott. Ő sem mulasztotta el aszép grófnő kezét erősebben megszorítani és kezeit hevesebben megcsókolni, úgy érezte, mintha a grófnő a távozáskor egy papírszeletet csúsztatott volna a mellény zsebébe. Szobájába sietett és mohón olvasta a kis fehér lapot — Éjfél után várom! Barátunk, bár végtelen boldoggá tette a kis írás, aggodalmai voltak, mert erre nézve eléggé Világfi volt és elég élettapasztalattal rendelkezett, hogy a szerelem örve alatt nem kerül-e szélhámosok hálójába?Lesietett az igazgatósági irodába, ahol a grófnéről diszkréten tudakozódott. A hotel igazgatója szívesen állott rendelkezésére s közölte vele, hogy a grófné részére egy bécsi bank 30.000 lirás hitellevelet deponált, amely pénz a grófnő rendelkezésére áll. R. Béla megnyugodva távozott és úgy érezte, hogy ezek után, miután az anyagi gondok nem gyötörték s kétségei el lettek oszlatva, ő is fátig szerelmes a szép grófnéba. Izgatottan leste, hogy a hotelszolga a legutolsó folyosói lámpát is eloltsa és lábujjjegyen csendesen surrant a grófné szobája felé, a mely, midőn az ajtóhoz ért, önkényt nyílt meg előtte, ahol a grófné már várta. A lámpára borított vörös selyemernyő misztikus fénnyel vonta be a hálószobát s a grófné igéző selyem pongyolában forrón ölelte át a fiatalembert. — Szeretem, imádom önt! Kora hajnali órák lehettek, amidőn a kanálisokban a napi keresmények után igyekvő gondolások lármája és veszekedése ébresztette fel őket. A fiatalember boldog volt és eszébe jutottak lord Byron által oly szépen megénekelt velencei szerelmi éjszakák, amelyeket ő most átélt. — Egyre kérem önt, szólt a szép grófné szerelmesen suttogva. Holnap, holnapután és minden éjjel, amíg itt leszünk, jöjjön el. Én várom önt. De egyre kérem, hogy a világ előtt nem ismerjük egymást. Ha akárhol is találkozunk, fordítsa el fejét és ne ismerjen meg sem itt, sem máshol. Ne üdvözöljön, ne ismerjen meg, mintha teljesen idegenek volnánk. Amíg Veneziában vagyunk, az éjjelekkel mindennel kárpótolom és boldoggá teszem. Forró ölelkezések és csókok között váltak el. A fiatalember úgy viselkedett, ahogy a szép grófné meghagyta. Kérését parancsnak tekintette. Nappal kerülte, azonban órákat töltött a Lidó teraszán, ahonnan a tenger habjaiban, a fürdőző szép asszonyokban gyönyörködött és a grófné tudta ezt, tudta, hogy két forró szem őt keresi s csak őt látja. — Nem is mulasztotta el a tenger szélére kijönni, vagy a tengerpartján a sekély vizben és a forró homokban hemperegni, hogy észbontó szép termetében, bájos idomaiban, amit a fürdőruha csak kacéran takart, a fiatalember gyönyörködjék. De hát meg van írva a sors könyvében, hogy semmi sem tarthat örökké. Egy napon R. Béla mintha nem látta volna a Lidón a szép grófnét fürödni. Izgatottan távozott haza és a hotel tábláján a Comtess Lacroma nevet letörülve találta. A portás felvilágosította, hogy a grófné a társalkodónőjével a délelőtti bécsi gyorsvonattal haza utazott. Kellemetlenül hangolva ment szobájába, nem értette a történteket. Kétségbe volt esve, hogy a szép grófné egy szó híradás nélkül otthagyta. Midőn szobája ajtaját kinyitotta, az ajtó alsó nyílásánál egy levélborítékot talált címezetlenül. Izgatottan szakította fel és a borítékból néhány szál pármai ibolya esett ki minden sor írás nélkül. A fiatalember felszedte az ibolyákat, hevesen csókolta meg, majd a borítékba visszatéve, a tárcájába rejtette. — Első percben arra gondolt, hogy a grófné után utazik Bécsbe, de eszébe juttott akkor, hogy a grófné ezt megtiltotta. Kétségbeesetten kóborolt még néhány napig Velencében, de azt most már üresnek és unalmasnak találta. — Megutálta a tengert a Lidó-fürdővel együtt, ahol a szép grófnét már nem találhatta. A gondolás szerenádok a Szent-Márk-téri banda cittadirta éjjeli hangversenye többé nem szórakoztatta. — Csomagolt és haza utazott. De itt sem volt maradása. Éjjel-nappal a grófné szép alakja lebegett szeme előtt Százszor kivette a tár