Aradi Közlöny, 1923. április (38. évfolyam, 73-95. szám)

1923-04-01 / 73. szám

­y WW JEL mást­ és akik hiszik. Hogy ami el­múlt, nem jöhet többé vissza és hogy a föld­ alatt nyögő húszmil­lió csontváz csak tévedés lehe­tett. Jöjjenek ők, akik­ miatt feltá­mad minden évben egyszer a Ná­záreti, ők jöjjenek, akiknek pi­ciny, remegő kezei között karcsú és szökkenő liliomvirág a jö­vendő. Ők jöjjenek most, a gyer­mekek és apró hegedűkön kisérje őket csöndes muzsikával az égi kórus. Jöjjetek, gyermekek, mert a Ti kis­­karátokban támad föl a Világ. A­ Ti kis kezetek építi majd a Ná­záreti igazi Húsvétját. Bennetek támad életre a koporsó halottja, akit a szívünkben viszünk. 10. fis ha ti jöttök, gyermekek, mögöttetek tört karokkal és ho­mályos szemekkel támolyog majd a processzióban a Ma kiábrándult anyaserege­, apasora, a Ma té­vedt, tépett embertömege. fis ha ti jöttök, gyermekek, Húsvét lesz és Feltámadás lesz a világon. Ti vagytok a hitünk, a gyermek. S a processzió élére oda áll majd az angyal, aki eddig ült a kövön. (i. t.) -iTosnac EnsBcyBCSEcaio ■**»!** II A, RA­­), KGET,ÖNV 1923. április 1. Magyarok a szerb parlamentben. (Horvátországban négy Radics­­párti magyar képviselőt válasz­tottak.) Belgrádból jelentik. A képvi­selőválasztáson annak ellenére, hogy a Magyar Párt nem vett rés­­t a szavazásnál , mégis be­került néhány magyar ember az új szerb parlamentbe, még­pedig Horvátországban. Természetesen nem a Magyar Párt listáján ke­rültek be a képviselőházba, ha­nem, a Radics-pártéval.­A követ­kező Radics-párti magyarok kap­tak képviselői mandátumot: Dom­ Tiay István, Salamon Balázs, Raf­­fay Ferenc és Csapó Mihály. A gazdasági világháború alaku­lásai egymásután döntötték le a régi tantételek vasszilárd várait. A pénz- és áru­forgalmi árak már nem a régi szabályok szerint ala­kulnak és a gazdasági élet fejlő­dése sem a régi alapon halad.­­ Szinte természetesnek látszott, hogy Erdély gazdasági súlypontja Kolozsvárra kerül. Nemcsak azért mert ez a legnagyobb erdélyi vá­ros, hanem az­ eleinte oda irányuló centralizálási­ tervek, az alkot­­mány ottani székhelye és az „Er­dély fővárosa" jelleg szinte ter­mészetessé tették volna, hogy az erdélyi politikai, társadalmi, ke­reskedelmi és gazdasági élet góc­pontja Kolozsvárott legyen. És nem így történt. Sem politikai, sem társadalmi, sem pedig gazda­sági vagy kereskedelmi életnek az irányítása nem központosult Kolozsvárott. A „vidék" decent­ralizációs törekvései nem enged­ték meg, hogy Kolozsvár minden tekintetesn a többi erdélyi város fölé emelkedjék és igy ma ez a város is tulajdonképen csak olyan, mint a többi. Nem sikerült Kolozsvárnak az sem, hogy sú­lyával, amit a „fővárosi“ jelleg adott ennek a városnak, egész Er­délyt uralja. Az erdélyi városok külön-külön mindinkább és mind nagyobb önállóságot értek el és ma előállott az a különös helyzet, hogy Újromániának egy annyira öszefüggő területe, mint a Ma­gyarországtól Romániához csatolt rész, nem alkot önálló gazdasági egészet, hanem egészen világosan megkülönböztethető részre sza­kad. Legelőször akkor lehetett ta­pasztalni ezt a külön állást, amikor az erdélyi bankszindikátus meg­alapítását tervezték. A kolozsvári első értekezleten Arad, a Bánát és a Körösvidék képviselői szinte egyöntetűen állást foglaltak­ a ko­lozsvári tervezet ellen és ezután a mozgalom irányítása egészen nyugatra terelődött. Arad, Te­mesvár és Nagyvárad állandó érintkezésben voltak egymással, míg végre Nagyvárad kirukkolt egy új tervezettel. Az összehívott gyűlésre az aradiak és a bánátiak azonban már el sem mentek, az erdélyi bankegyesület nélkülük alakult meg és amint az idők mu­tatják, semmi szükségük sincs a szoros kapcsolatra, mert üzletkö­rük és érdekeik egymástól más távoli irányban helyeződtek el. Az ara­d-bánáti kereskedők egyesülete szövetségének meg­alakítása szintén élénk bizonyíté­ka Arad és a Bánság egymásra­utaltságának és a külön való tö­mörülés szükségességének. Talán a közlekedési viszonyok okozták azt főleg, hogy a jóformán minden kellékkel felszerelt Kolozsvár nem tudta a vezetést megí­tani. „Er­dély fővárosa“ olyan szerencsét­len összeköttetéssel bírt Erdély és a Bánát városaival, hogy a leg­nagyobb városokból is csak át­szállással lehetett Kolozsvárra jutni, aránytalanul hosszú utazá­si idő alatt. Kolozsvár nem tudott annyit kivívni, hogy közvetlen vasúti összeköttetése legyen Araddal és a Bánsággal. Valószí­nűleg ez az­ oka Nagyvárad elsza­kadásának is.Az impérium átvéte­lének negyedik esztendejében még mindig nincsen közvetlen vasúti összeköttetés a szomszé­dos Arad és Nagyvárad között. Átszállással és Kolozsváron át haladó hosszú és drága utazás elriasztja az aradiakat és bánsá­giakat a nagyváradi úttól. A rö­vid ideig tartó autó­út szintén drága. Talán, h­a egyszer majd el­készül a kisjenő—szalontai vasút, ez meghozza Nagyvárad közele­dését Arad—Bánsághoz és bizo­nyos, hogy ekkor a Körösvidék és a Bánság még élesebben el­szakad gazdaságilag Erdély töb­bi részétől és tart ez a szakadás mindaddig, amíg a nyugati rész végleg át nem veszi egész Erdély felett a gazdasági hegemóniát. A statisztikai tudomány itt még sok kívánni valót hagy maga után, hiányos táblázatok és adatgyűjtés­mények mellett nehéz kellő átte­kintést nyerni és azokból követ­keztetéseket levonni. Mégis, a hiá­nyos statisztika mellett is megle­pően kidomborul Arad és a Bán­ság gazdasági előreszökése a többi részekkel szemben. Nem­régiben megjelent egy ki­mutatás, amely az erdélyi na­gyobb városok­ban­ adófizetéseit tartalmazta. A nagyobb adó erő-, sebb forgalmat és fejlettebb gaz­dasági életet mutat és szinte meglepő az a fölény, amit e te­kintetben Arad és a Bánság tanú­sít Kolozsvárral és a többi erdé­lyi várossal szemben. Luxusadó­ból január hónapban Temesvár fi­zetett a legtöbbet,­­400.000 lett Kolozsvár 380.000 lejével szem­ben és Aradnál (205.000) csak Nagykárolyban szedtek ebben a hónapban több luxusadót (250.000 lejt.) A többi városok luxusadó­fizetése mindenütt alatta áll e szá­moknak. Ennél jóval élesebb a forgalmi adó fizetése terén mutatkozó fö­lény. Forgalmi adót tudvalevőleg mindenféle kereskedelmi ügylet után fizetni kell és ez adónem mennyisége, (lévén egy százalé­ka a kiszámlázott összegnek) szinte pontosan meghatározza lej­ben az illető város kereskedelmi forgalmát. Ebből az adóból is Te­mesvár fizetett a legtöbbet, közel Három milliót, 2.900.000) ami há­romszáz milliós forgalmat jelent január havában. Arad (1,600.000), mindjárt Brassó (1,700.000) után következik, míg Kolozsvár csak a negyedik helyet foglalja el, fél­ Arad- Bánát gazdasági különválása. (Országrész, amely önállóan látja el magát.) te érezte a szép asszony forró karját, amidőn az hozzá ért. Be­szélgettek a napi eseményekről, a lidói fürdésről és a tenger kelle­mesen hissitő hullámairól. Egy­szerre, miként az adriai tengeren gyakran megtörténik, hús szellő csapott át a levegőn. A hölgyek megrázkódtak és a társalkodónő melegebb ruhák után sietett be a lakásba. Alig maradtak egyedül, a grófné szó nélkül megragadta a fiatalember fejét és a félhomály­ban annak jobb­­arcát hevesen megcsókolta. R. Bélát e váratlan meglepetés csöppet sem érintette kellemetlenül, de hallgatnia kel­lett, mert ebben a pillanatban je­lent meg a társalkodónő a meleg felöltekkel. Röviden beszélgettek még, amidőn veneziai szokás sze­rint az Arzenál ágyúja eldördült, az éjfélt jelezve. Bár­ a hölgyek a fiatalembert marasztalták, mégis felkelt, udvariasan köszönt és tá­vozott. Ő sem mulasztotta el a­­szép grófnő kezét erősebben megszorítani és kezeit hevesebben megcsókolni, úgy érezte, mintha a grófnő a távozáskor egy papír­­szeletet csúsztatott volna a mel­lény zsebébe. Szobájába sietett és mohón olvasta a kis fehér­ lapot — Éjfél után várom! Barátunk, bár végtelen boldog­gá tette a kis írás, aggodalmai voltak, mert erre nézve eléggé Világfi volt és elég élettapaszta­lattal rendelkezett, hogy a szere­lem örve alatt nem kerül-e szél­hámosok hálójába?­­Lesietett az igazgatósági irodába, ahol a gróf­­néről diszkréten tudakozódott. A hotel igazgatója szívesen állott rendelkezésére s közölte vele, hogy a grófné részére egy bécsi bank 30.000 lirás hitellevelet de­ponált, amely pénz a grófnő ren­delkezésére áll. R. Béla megnyu­godva távozott és úgy érezte, hogy ezek után, miután az anyagi gondok nem gyötörték s kétségei el lettek oszlatva, ő is fátig sze­relmes a szép grófnéba. Izgatot­tan leste, hogy a hotel­szolga a legutolsó folyosói lámpát is el­oltsa és lábujjjegyen csendesen surrant a grófné szobája felé, a mely, midőn az ajtóhoz ért, ön­kényt nyílt meg előtte, ahol a grófné már várta. A lámpára bo­rított vörös selyemernyő miszti­kus fénnyel vonta be a hálószobát s a grófné igéző selyem pongyo­lában forrón ölelte át a fiatalem­bert. — Szeretem, imádom önt! Kora hajnali órák lehettek, ami­dőn a kanálisokban a napi keres­mények után igyekvő gondolások lármája és veszekedése ébresz­tette fel őket. A fiatalember bol­dog volt és­ eszébe jutottak lord Byron által oly szépen megéne­kelt velencei szerelmi éjszakák, amelyeket ő most átélt. — Egyre kérem önt, szólt a szép grófné szerelmesen suttog­va. Holnap, holnapután és minden éjjel, amíg itt leszünk, jöjjön el. Én várom önt. De egyre kérem, hogy a világ előtt nem ismerjük egymást. Ha akárhol is találko­zunk, fordítsa el fejét és ne is­merjen meg sem itt, sem máshol. Ne üdvözöljön, ne ismerjen meg, mintha teljesen idegenek vol­nánk. Amíg Veneziában vagyunk, az éjjelekkel mindennel kárpó­tolom és boldoggá teszem. Forró ölelkezések és csókok között váltak el. A fiatalember úgy viselkedett, ahogy a szép grófné meghagyta. Kérését pa­rancsnak tekintette. Nappal kerül­te, azonban órákat töltött a Lidó teraszán, ahonnan a tenger hab­jaiban, a fürdőző szép asszonyok­ban gyönyörködött és a grófné tudta ezt, tudta, hogy két forró szem őt keresi s csak őt látja. — Nem is mulasztotta el a tenger szélére kijönni, vagy a tenger­partján a sekély vizben és a forró homokban hemperegni, hogy ész­bontó szép termetében, bájos ido­maiban, amit a fürdőruha csak kacéran takart, a fiatalember gyönyörködjék. De hát meg van írva a sors könyvében, hogy sem­mi sem tarthat örökké. Egy na­pon R. Béla mintha nem látta volna a Lidón a szép grófnét fü­rödni. Izgatottan távozott haza és a hotel tábláján a Comtess Lacroma nevet letörülve találta. A portás felvilágosította, hogy a grófné a társalkodónőjével a dél­előtti bécsi gyorsvonattal haza utazott. Kellemetlenül hangolva­ ment szobájába, nem értette a­ történteket. Kétségbe volt esve, hogy a szép grófné egy szó hír­adás nélkül otthagyta. Midőn szo­bája ajtaját kinyitotta, az ajtó alsó nyílásánál egy levélborítékot talált címezetlenül. Izgatottan sza­kította fel és a borítékból néhány szál pármai ibolya esett ki min­den sor írás nélkül. A fiatalember felszedte az ibolyákat, hevesen csókolta meg, majd a borítékba visszatéve, a tárcájába rejtette. — Első percben arra gondolt, hogy a grófné után utazik Bécsbe, de eszébe juttott akkor, hogy a gróf­né ezt megtiltotta. Kétségbeeset­ten kóborolt még néhány napig Velencében, de azt most már üresnek és unalmasnak találta. — Megutálta a tengert a Lidó-für­­dővel együtt, ahol a szép grófnét már nem találhatta. A gondolás szerenádok a Szent-Márk-téri banda cittadirta éjjeli hangverse­nye többé nem szórakoztatta. — Csomagolt és haza utazott. De itt sem volt maradása. Éjjel-nappal a grófné szép alakja lebegett sze­me előtt Százszor kivette a tár­ ­

Next