Aradi Közlöny, 1923. május (38. évfolyam, 96-116. szám)

1923-05-01 / 96. szám

1923. május 1. Kedd, Arad, XXXVIII. évf. 90. szám. jzig 2 lej.­­ Szerkesztőség Arad, Acsev-palota. Kiadóhivatal: Bulv. Regele Ferdinand 22. (József főherceg­ ut.) (Aradi Nyomda Vállalat.) Sürgönyeim: Közlöny, Arad. Telefonszám: Szerkesztőség és kiadóhivatal 151. ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN. Egész évre Ml ••• ••• 432 Lei. Fél évre ... ... ... ... 216 Lei. Negyed évre............. 108 Lei. Havonta ... .. ... 30 Lei. Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel. Megjelenik naponta reggel. Kultúrközeledés. Ara­d legközelebbi irodalmi és művészeti élményei olyan szel­lem jegyében alakulnak, amely mel­lett a magyarság szempontjából szótlanul vagy kriti­kátlanul­­ elha­ladni nem lehet­. A szellem: a ro­mán-magyar közeledés megvaló­sulása, amelynek első e lappjaként a kultúrpalota szerdai román-ma­gyar irodalmi és művészeti estje figurái és második etappja lesz a május ötödikei irodalmi matiné, a­melyen a Bucu­restiből érkező ma élő legkiválóbb román írók és poé­ták vesznek részt. Mióta Trianon pecsétet ütött az országhatárokra és mióta elmúlt államok nemzeti­ségi politikája fölött csőd jelentke­zett, azóta minden utódállamban feltűntek olyan közeledő momen­tumok, amelyek a nemzetiségek fe­két a megértés Noé bárkájába akarnak terelni. Romániában leg­utóbb Károly trónörökös kezdet­é­l?«két .1 testvériség jelszavával egy olyan akciót, amely a közélet­ben, a politikában, az irodalomban és a művészetben egyaránt test­vér­ jobbot nyújt a népi kisebbségek felé. Ennek­ a testvéri kéznek leg­magasabb helyről jövő gesztusát szeret­­é megvalósítani, — az iro­dalom és művészet mezején — az a két kulturális jelentőségű ünnep, amely ezen a héten zajlik le Ara­don. Kétségtelen, hogy azon a hí­don, amelyen át a nemzetiségek a közeledés pillérei fölött megérthe­tik egymást, vezető szerepe van az irodalomnak és a művészetnek. Ez az a mindentől immunis terület, a­hova nem hullhat el a gyűlölködés infekciója, ahol barát megtalálja a barátot és ah­ol intellektus intellek­­tusra ismerhet. Barbussete! Qoga' Oktaviánig és Anatole Francétól Take Jonesouig mi­nd­en nemzetnek vannak, voltak és lesznek olyan ■kulturális vezéralakjai, akiknek az egyetlen elismert fegyvernem a belül emelkedhetnek. S annak a nemzedéknek, amely keresztülélte a leviharzott háborúk és forradal­mak gazdasági és politikai krízi­seit, csak egyetlenegy feladat le­het­ a szemei előtt: a kultúra esz­közeivel felépíteni mindazt, amit a kultúra nevében romboltak össze. Nem lehet, hogy a pesszimisz­­tikus H. G. Wellsnek legyen iga­za, aki azt állítja, egy ujj regényé­ben, hogy "ez a ma élő generáció az utolsó nemzedék. Nem. A ma élő generáció az első, amelynek le kell rak­nia egy európai nemzetisé­gi megértés vasbetonjait. A ma­gyar nép lelkét épenúgy meg lehet ismerni Goga Petőfi fordításaiból, vagy Madách Ember tragédiájá­nak hatalmas szellemiségéből, gaink megvalósulhatnak. Zengő és szentmagyar nyelvünk, ezen a nyelven kultúrát terjeszt-e isko­láink, sajtónk, amelynek nívója el­­vitázha­tatlan, az állam képviseleté­be való beolvadásunk, amely a ro­mániai magyarság számarányá­hoz méltó, mind olyan momentu­mok, hogy értük a kulturális ba­rátság, az irodalmi és művészi megértés közeledő kezdeményezé­sét szívesen látjuk. Addig, amíg ez a közeledés ,a mi tiszta és nyílt cél­jaink­kal harmonizál, addig„amíg nem téved el mellékutakra és nem gyújt fel új ellentéteket, a romá­niai magyarság megnyilatkozó lelke nem zárkózik el a t­ estvéri ■kéz elől. Oszlopai, pillérei és bá­zisai lehetünk egy fiatal állam egy­re izmosodó jövőjének, ha szere­pünk nem a statisztikáé, de az ak­tív résztvevőé. Ennek a szűkebb világnak boldogsága és jövendője függ egyaránt az egymást megér­tés sikerétől és a történeti példák azt bizonyítják, hogy csak az a nemzet lehet nagy és erős, amely­nek nemzetiségei szabadon szív­hatják a maguk kultúrájának leve­gőjét. Ez az a szempont, amelynek látószögéből nézve a kulturkazele­ i'wi—i'iwv TMMiiiivisti» iw Kitépett lapok. (Mimóza naplójából.) Szöszi, böszi — 13 éves — leányka voltam. Battonyára szár­maztattak a körülmények (Erdély legszebb nagyvárosából) az apám székely lófő, az anyám régi pat­­riciózus. 500 évig visszamenőleg mindig főpapi, szerb papi család­ból, mikor özvegy lett, Erdélyből rögtön visszaköltözött szülőváro­sába, ott a szerb templom oldalá­ban eltemetve van nagyapám, márványtáblán, arany betűkkel áll : „Nicolaus Bozsidárius“, ha arra vitt az utam, merengve el­nézegettem, sőt, ha senki nem járt, akkor arra a regényes cinte­rem kertben alul lassú ár­vize folydogált, forgatós vasajtós hi­­dacska vezetett fákkal elárnyé­kolt utakon keresztül, mindig le­térdeltem, — megcsókoltam pap nagyapám emléktábláit — imád­koztam pár naiv motyogó szót a „Nicolaus Bozsidárius“ lelki ü­dvé­­ért . . . Aztán dalolva tovább le­begtem a lehajtó lombok alatt, úgy érezve : gazdag, boldog lel­kem van, hiszen „Dárius“ volt a nagyapám. „Bozsidárius", úgy fog­tam­ fel gyermek ésszel, Bozse szerbül Isten, Dárius — magya­rul: „gazdag", tehát gazdag isten toll, és akik számára csak egyet­len fölény és csak egyetlen politi­ka létezik: a szellem fölényének politikája. A megváltozott ország­határok között nemes és súlyos feladatok várnak a szellemek­ ki­váló képviselőire.'-ckner'’ módhíd­­ban áll a világosságnak és a tiszta eseménynek leg­ragyog­óbb eszkö­zeivel nemcsak azokat az ellenté­teket elsimítani, amelyek ország­határokon átterjednek, hanem azo­kat is, amelyek esetleg e határokon az én nagyapám ! Milyen gazdag kicsi leányka vagyok én ! Senki nem sejti . . . Akkoriban felhagy­tam az erdélyies tájszólással — „fuszujkának“ nem neveztem a zöld paszulyt többé, mert Tetá­­náék, Zimáék kinevettek (a jeles képviselő Tibornak ősi családja, az éd­es­anyám nővére volt) —­­hát pár hét alatt mondom, én, a gőgös rabonban ivadék, tudtam pompásan énekelni is rácul : (Na te miszlim kad a zora szvetye — Na te miszlim kadsze szvezsidan...) Legszebb ábrándos dal volt. „Rád gondolok, ha a hajnal va­rad“. Szerettem­ a nemzeti szokásai­kat, a lovon hívogató vőfélyt, aki kulac­csal bekiáltott a kapunkon: „gazdarica haj !“ Színes szallag­­erdő lobogott a szerb szőttes pa­tyolat ingén, háta közepéig kika­­nyarítva a mellény ujjának a ki­vágása, a kulacsot benyújtották a kapukon át, elbámultam, hogy mindenki jót húzott a saját ga­ratja mértéke szerint belőle, azt hittem „csoda kulacs“, soha sem fogy ki, Tetána magyarázta meg, haza viszik gyakran, újra töltik. Battonyán kezdődött az iro­dalmi hajlamom, az első tárcámat az .­Arad és Vdéké“-nek eerv nyurga, baijjUL-ideáls ügy­vedből­mint ahogy meg kell értenünk Ef­­timiu Prometheusulból, vagy Ca­­ragiale írásaiból a román népet. Mi jelentős momentumnak tart­juk az Aradon megindult közele­dési akciót magyar szempontból ■« azt a testvérrabblet, amelyet a Károly trónörökös által szignált mozgalom felénk, magyar népi ki­sebbség felé nyújt, önérzetes be­csülettel szorítjuk meg, ha azt érezzük, hogy az alkotmány szel­lemében teljesülésre érett kívánsá­gát vitte be, — ma Arad legtisz­teltebb nyugalomba vonult világ­hírű politikusa — a tárcát meg le­het keresni az ősrégi, porlepte múzeumban, úgy végződött : — „oly csillagok vagyunk, kik egy­mást kergetik — és nem fogjuk soh­sem egymást beérni nem! ... minek is a szív­e a szívben —• sze-re-lem ? . . . Kacagni, vagy sírni tudnék", ha ma a kezembe venném ezt az elő­re megjövendölt sorsot, ezt a tár­cát 13 éves koromban irtam­, ab­ban az évben 2 regényt is kiter­meltem — hosszú hajam volt !.... (aranyszőke), mondanom sem kell ugy­e, hogy mi volt mellette rö­vid .. . Mégis akceptálva lett. Az Arad és Vidéke szerkesz­tője azonnal kizónázott az „író­nő“ lakhelyére, terepszemlét tar­­­tott, — külsőleg a négy ablakos, virágos, kertben épült fehér spa­­lettás, verandás kis uriház tetszett neki — bensőleg is meg akarta is­merni — bekopogtatott . . . Szegény, szép, szomorú, kisirt szemű özvegy anyuskám, özve­gyi tiszti csekély nyugdíjából há­rom csintalan leánykát nevelt (én a közbelső), nagyot nézett az elegáns, fővárosi dandy látogató­ra. Pestről éppen „Dandy krach" című könyve megjelenésekor ke­rült Aradra szerkesztőnek M. H. Károly urfi, ő jött" ki gratulálni édes­anyámnak" ahhoz, hogy tér­dig érő szoknyás kisasszony az „Alföld“ nagy hasábos napilapjá­ban már önálló regényt ír „Ma­rie“ címmel. Faggatott engem, honnan vet­tem a regény „szüzséjét“, igen érdekes. „Mi az szü­zsé?" kérdez­tem elpirulva a nehezen kiejtett szótól, közben a cipőm spongen­­jét csatoltam, mert édes­anyám „húros penzsinek“ nevezett (in­tim club, entre nos) családi kör­ben, lógott a fonatlan copfom, harisnya­kötő ellenszenv miatt fuszekliben jártam, oszlopos lá­baimat nem reszelve, csak azt szörnyen szégyenlettem, hogy fo­galmam sincs a „szüzséről“, pedig jó édes atyánk életében Madame Donlienné francia intézetében „ki­tűnőmb volt, egyetlen kitűnőm az osztályzatokban éppen a Racine nyelvén szerettem legjobban cse­vegni. Hiába, sorsom volt, hogy a „Primitívek“ osztályzatában ma­radjak... ott is legalul... A nyomdafesték illatát igen korán megszerettem. Egészen mindegy volt nekem, ha Vörös Vidor, Kacziányi Géza, M. H. Ká­roly, vagy bármelyik ke­dves szer­kesztő udvarolt levélben a bősé­ges szellemmel buzgó talentumom­nak. Képviselő választások alkal- Lapunk mai száma 10 oldal mrFO

Next