Aradi Közlöny, 1923. július (38. évfolyam, 141-165. szám)
1923-07-21 / 157. szám
I g- zás, az Ergon r.-t. készítteti a filmfelvételt. Ez a felvilágosítás sem látszott azonban hatást elérni, úgy, hogy a felvételhez kirendelt erős rendőri készültségnek kellett a templomba behatolni igyekvők közül többeket, akik nem tágítottak, a helyszínéről eltávolítani. A templomban, ahol mint filéző Hatvany Cili bárónő is jelen volt nagyobb társasággal, az incidens után a színészek az izgalomtól sápadtan folytatták a felvételt, amely éjfél után két órakor ért véget.Az éjféli templomi felvételnek, amely egyébiránt Ivor Dénes író scenáriuma alapján Gárdonyi Géza „Egri csillagok“ című regényének megfilmesítéséhez készült, volt még egy egész különleges érdekessége. A papot az oltár előtt igazi pap, Wlassich Géza c. tábori püspök „játszotta“, a papi köntös pedig, ami rajta volt, a Koronázó Templom sekrestyéjében őrzött hercegprímási palást volt, amelyet maga a hercegprímás is csaka legünnepélyesebb alkalomkor, koronázáskor szökött magára ölteni. Színész, a primási ornátust, annak fodrai ik közé arany szelencébe rejtett szent ostya miatt nem vehette volna fel. ia m e—> ■ en ■ a ■ o a ca ■ C3 a o ■ o Tizenegymilliárdos per (Egy tudós eltűnt rádiumai Stuttgartból jelentik. Az ittenitörvényszék legközelebb tárgyalni fogja Wempe dr. természettudós kártérítési perét, amelyet tizenegy milliárd márka értékű rádium eltűnéséért indított a kincstár ellen. A professzor a rádium fölfedezésének idején 453 milligramm rádiumot szerzett, amelyet két esztendővel ezelőtt el akart adni. Tárgyalást kezdett egy emberrel, aki azt mondta, hogy vevőt szerez. Kiderült, hogy az állítólagos közvetítő voltaképpen a rendőrség megbízottja, afféle beugrató. A rádiumot elvették Wempe tanártól, a jogos tulajdonostól, sőt le is tartóztatták. Az ügyvédje felibbezést adott be a jogosulatlani konfiskálás és letartóztatás miatt, mire a professzort szabadon bocsátották. A rádiumból azonban 3,6 milligrammot kapott vissza, 450 milligramm eltűnt. Az ügyvéd értesítette az ügyészséget, hogy a fölsiáborító esetet elmondja egy képviselőnek és interpelláltatni fog miatta a birodalmi gyűlésen. Erre az ügyvéd ellen is büntető eljárást indítottak, az esküdtbíróság azonban fölmentette. Mivel az ügyészségen eltűnt rádium értéke 11 milliárd márka, a károsult ember nem hagyja annyiban a dolgot és valóban a parlament útján fogja rákényszeríteni a kormányt, hogy a rejtélyes ügyben megindítsa,a legenergikusabb vizsgálatot. ARADI KÖZLÖNY. 1923. julius 21. Harc Mericskay Sándor vagyonáért (A jövő héten már tárgyalás lesz. A babonás milliomos.) Mericskay Sándor, az elhunyt dúsgazdag mozitulajdonos és szöllőbirtokos sirkantján még ki sem zöldült a fa, a sírdomb’ földje még meg sem keményedett, az írott végrendelet nélkül hátramaradt hét milló lej értékű vagyonért már megkezdődött a harc az illetékes bíróság előtt. Elsőnek Mészáros Béláné, az elhunyt milliomos nevelt leánya jelentette be igényét úgy a maga, mint kiskorú gyermeke nevében a hagyatékra. A mai nap folyamán dr. Zeiner Gusztáv aradi ügyvéd Mészáros Béláné és kiskorú leánya, Mészáros Vilma nevébenkérvényt intézett a bírósághoz, hogy az abban megnevezett öt tanút sürgőssen idézze meg és hallgassa ki, mert közülük egy-kettő hamarosan Magyarországba utazik. Az öt tanú kihallgatását arra vonatkozólag kérte, hogy Mericskay Sándor életében úgy nyilatkozott előttük, hogy egész vagyonát nevelt leányára, Mészáros Bélánéra és kiskorú gyermekére hagyja annál is inkább, mert nevelt leányának nem adott hozományt és tíz évig volt nála. Ez idő alatt szorgalmasi munkával segített neki vagyona gyarapításában, sőt férje, Mészáros Béla egymaga vezette az Erzsébetemozgószínházat. A beadvány arra kéri a bíróságot, hogy rendelje ki a hagyaték gondnokául egyik az örökös férjet, Mészáros Bélát, aki eddig is kezelte a vagyont és főként a mozit igazgatta. A bíróság helyt adva a kérelemnek a jövő héten már megtartja a tárgyalást, amelyre nemcsak a kérvényben megjelölt öt tanút idézi meg, hanem a kiskorúak érdekképviseletében az aradvárosi árvaszéket is. Érdekes ember volt az elhunyt Mericskay Sándor. Tíz évvel ezelőtt még beteges felesége életében magához vette MészárosKlárét, akit nevelt leányául fogadott. A 10 esztendő alatt még csak meg sem ajándékozta nevelt leányát, aki szorgalmasan dolgozott és gyarapította a vagyont. Mericskay gyakran mondotta Mészárosáénak, hogy úgyis az övé lesz a vagyon, hát minek adjon neki ajándékot. Ebből az okból férjhezmenése alkalmával hozományt mm adott nevelt leányának. Gyakran kérdezték Mericskayt, hogy miért nem készít végrendeletet vagy örökbefogadási szerződést? Mericskay, aki egyébként babonás, primitív ember volt, azt válaszolta, hogyha végrendeletet vagy örökbefogadási szerződést késztene, biztos,' hogy hamarosan meghalna. 'A hétmilliós hagyatékra természetesen az elhunyt testvérei is igényt tartanak. A testvérek, akik nem nagyon érintkeztek Mericskayval, azzal érvelnek, hogy írásbeli végrendelet nem maradt hátra, így tehát őket, mint legközelebbi vérrokont illeti a vagyon. Bizonyos, hogy Mericskay Tibérei szintén törvényes uton fogják érvényesíteni jogukat. Nincs azonban kizárva, hogy megtörtént a megegyezés peren kívül, hogy minél előbb birtokába jussanak a hétmilliós vagyonnak^ o ■ ca ■ en a a a a a a a o a era ■ és Irodalom, míívész et * „Hej rózsám hallod-e?“ ezzel a dallal vesz búcsút a távozni készülő Sylvia közönségétől és ez a dal zenesül fel Horváth Micinek, a búcsúzni készülő primadonnának ajkáról is. A búcsú ünnepélyesebbé tétele végett a hétfő estére műsorra tűzött Csárdáskirálynő előadásán Horváth Micin kívül Felhő Ervin, Mihulescu Lili és Tompa Béla is fellépnek vendégként.• A búcsúzások jegyében megindult hét folyamán, pénteken a Toscában vesz búcsút az aradi közönségtől Róna Dezső, a kiváló operaénekes, aki aradi tartózkodása alatt több ízben tantijelét adta kiváló operaénekesi képességeinek. A Tosca Scarpiája egyike a bucsúzó operaénekes legjobb szerepeinek. * Színházi előadások éjszaka. Este fél 10 órakor kezdődnek szombat estétől a színházban az előadások. * A vasárnapi matiné. Régen nem tapasztalt nagy érdeklődés nyilvánul meg a vasárnap délelőtt fél 11 órakor a nyári színkörben tartandó művészmatiné iránt. Arad kedvenc művészei szórakoztató és szép műsorral szerepelnek a matinén, amelyből kiemelkednek Barics Gyula szebbnél szebb énekszámai, Győző Alfréd tréfái, a „Szép Salamon Sára“ című parasztkomédia, amelyet L. Kiss Mariska, Kallós József és Sipos Zsigmond adnak elő. Lena Dóra oneraáriái,, K. Korbuly Zsuzsa és Sipos Zsigmond magánszámai. Az egyes számokat az ötletes Darvas , Ernő fogja bekonferálni. Az énekszámokat Gellért Pál karmester kíséri. A megmaradt jegyeket holnaptól kezdve a téli színház pénztára, vasárnap délelőtt pedig a nyári színkör pénztára árusítja. A matinéra igen mérsékelt áru jegyeket bocsátottak ki. * A szerelem örök témája kiapadhatatlanul buzog a francia bohózatokban és a világnak ez a leghatalmasabb érzése talán sehol kiincs oly frappánsan karrikírozva és kiaknázva, mint ép ezeknél a daraboknál. A szerelem az alapja a „Csitulj szivemének, ennek a legszellemesebb francia bohózatnak, amelyet szombaton este elevenít fel az aradi társulat vígjáték-együttese. A darabot annak erotikus tartalmára való tekintettel csupán felnőttek nézhetik végig. * A bécsi Burgszinház igazgató nélkül, Bécsből jelentik: Paulsen direktor, a Burgszinház igazgatója ma bejelentette, hogy végleg lemond állásáról. A leköszönt igazgató három és fél évi fizetését kapja meg végkielégítésül, ami háromszázmillió osztrák koronát tesz ki. * Kizárták a Lessing-színház igazgatóját a színész-egyesületből. Mint Berlinből jelentik, a „Lessing“- és „Künstler-Theater“ igazgatóját, Tarnowskyt a színház tagjainak legfutóbbi sztrájkja alkalmával tanúsított magatartása miatt a Német Színpadi Egyesület kizárta tagjai sorából. Tarnowsky Reinhardt mellett a mai német színészvilág legtehetségesebb művészegyénisége. * A Varázskeringő vasárnap este kerül ismét műsorra és ennek a dalos operettnek előadását egyben érdekessé teszi Arad kedvenceinek felléptét is. Francinak, a szerelmes szivű és boldogtalan primásleánynak szerepét Horváth Mici játsza, akinek művészete és egyénisége ad bájt és szépséget ennek az alapnak. A szerelmes herceget, aki a kényszerű házasságban sem tud lemondani szerelmérni, Huszár Károly, míg az uralkodóház rokonát, a darab ellenállhatatlan komikummal megírt szere® pét Győző Alfréd játsza. .!—› m r-Mg v cd w r-~ i* (—é s cn a cn a n-a Wnm áll a lej?" Július 20-án fizettek 100 lejért: Aradon: 2.93 svájci frankot, 8.84 francia frankot, 17.33 szokott, 4.800 külföldi magyar koronát, 5.500 tényleges magyar koronát, 7.500 belföldi magyar koronát 120.000 német márkát, 36.000 osztrák koronát. Párában 8.80 frankot Budapesten 4850—5250 koronát Bécsben 36.400 osztrák koronát Berlinben 120.000 márkát Hewyorkba® 0,52.25 centet Londonban 1 font 895 lej. C3H C3H CDI OH OBOB C3B C3 Budapest törvényhatóság nélkül (Az ellenzéki városatyák lemondottak a polgármester-választás miatt.) Budapesti távirat alapján megírta az Aradi Közlöny, hogy Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának ellenzéki tagjai ■lemondottak mandátumukról a polgármesterválasztás miatt. Erről a nagyjelentőségű eseményről Budapestről még a következőket jelentik : A magyar főváros tegnapi közgyűlésén a keresztény községi párt Záahy-Kiss Jenő tanügyi tanácsnokot, a legszélsőbb jobboldali elvek harcosát, az alpolgármesteri székbe ültette. Az ellenzék ezt a választást mint a legerősebb provokációt fogta fel s a jelenlevő 56 bizottsági tag lemondott a mandátumáról. A fővárosnak tehát e pillanatban csonka közgyűlése van, amelyet póttagokkal sem lehet kiegészíteni, mert az ellenzéki póttagok csatlakoznak az ellenzéki tagokhoz, a többségi oldalon pedig nincs annyi póttag, hogy a főváros törvényhatósági bizottságát teljes létszámra lehetne emelni. Az ellenzék második pártja, a liberális párt is csatlakozott a lemondáshoz: ennek a pártnak 20 tagja van, akikkel a lemondottak száma 76-ra szaporodik. Ilyen körülmények között a közgyűlést fel kell oszlatni és december helyett valószínűleg már szeptemberre kiírják az ú.i választásokat. öBoanfondorosoo — Elfogták Harden Miksa merénylőjét. Bécsből táviratoztak: Ancermann volt főhadnagyot, aki tavaly két társával Harden Miksa, az ismert német publicista ellen merényletet követett el. Bécsben letartóztatták és gyilkossági kísérlet miatt megindították ellene az eljárást