Aradi Közlöny, 1924. november (39. évfolyam, 237-260. szám)

1924-11-01 / 237. szám

2 KOfeLONYi Aki Vilmos császárt a halálba küldte. A német hadsereg összeomlásának tízesztendős évfordulója* — Gomuln a büszke porosz junker. (Porosz-Szilézia, okt. 31.) Németország óa konzervativ kéreiben sokat beszélnek mostanában egy őreg pomerániai földbirtokos, a 70évesSiegfried von Gomalin zu Treuenfeld háláiéról. A lapok és a tömegek elsiklottak a halálhír fölött. Hogyne, hiszen ez a név nem szerepelt a köztudatban, nem ismeretes a német politika harcaiból, nem fordul elő a tudományos vagy gazdasági élet jelesei között. De egy bizonyos szűk kör jól ismerte dt: a porosz junkerek közé. Mert Gomulin junker voltam több: gőgös, büszke porosz four, akiben mindenrik attis alódott, aki Nétetországot unszimpatikusssá tette. Előtte Németország világhatalma és nagyága lebegek, de ezt a Németországot csak mint autokrata császárságot tudta elképzelni. Minden más gyűlöletes volt felőtte. Még a politika is, — a mélytől épp azért tartózkodott. Egyetlenegyszer akart csak szerepelni, beavatkozni a világ sorsába és ez egy kísérlete miatt megérdemli, hogy megálljunk sírjától egy percre. A nagy összeomlás előtt van ez. A végzetes október utolsó napjaiban. A frontokon már tarthatatlan volt a helyzet. A tartalékok megtagadták az engedelmességet Foch csapatai bekerítéssel fenyegették a német hadsereget. Az egész német hadsereget, Ludensdorff megbukott. És az antant venjai akart -Tárgyalni. Bent, az országban pedig furcsa földalatti dübörgéssel közeledett a forradalom. Az embereket halálos láz gyötörte. A politikusok tanácstlanok voltak. — És mindezt kísérteties fénnyel világította meg a kicsi matróz lázadás lángja. A tömegek ajkáról pedig egyre sűrűbben hangzott föl a kiáltás, hogy minden bajnak, minden szenvedésnekvélt okozója: acsászár, mondjon le. Ekkor, az izgalmak tetőpontján két aggastyán jelentkezett a potsdami új palotában audienciára. Két romantikus porosz four, Michaelis volt kancellár és Gomulin báró. Először Auguszta Viktória császárnőhöz mentek. tzenkét pomerániai főnemes küldte őket. Tizenkét főúr, hatvan évnél egyse fiatalabb. De mind kész arra, hogy urát és császárát a halálba kisérje. Mert a császárnak, a Vilmosnak meg kell halnia. Veszélyben van az ország, veszélyben a dinasztia. Évszázadok rendje. — egy nagy nép boldogsága készül összeomlani. És akkor azoknak, akik ennek az évszázados társadalmi rendnek minden fényét, hatalmát, dicsőségét és előnyét élvezték, akik százezreket küldtek meghalni a „hazáért és a császárért“, — azoknak nincs joguk túlélni a katasztrófát. A császárnak sincs. A nép mindent feláldozott érte, hozzon most ő is áldozatot a milliókért. — Mutassa meg, hogy a dinasztikus eszme, ahősköltemények tanítása és a hazaszeretet követelése nem csak frázis volt nála. — ’Álljon a császár csapatta élére és keresse a harctéren a halált — mondotta Michaelis —, mi köréje sereglünk és együtt halunk vele... A császár-asszony egyszerű nő volt. Politika nem érdekelte, az urát meg szerette. De megértette, hogy itt nagyobb dologról van szó mint az egyéni élet. És asszony lelkétől nem volt idegen a heroizmus: az urakat meghívta ebédre. Ott majd kibeszélhetik magukat a császárral !Ám az uralkodót nem érdekelte a téma. A főurak többször is szóba hozták. Hogy a dinasztiát csak nagy elhatározások menthetik meg. Hogy a lemondás kevés, a lemondás megfutamodásnak látszanék. Hogy Kunersdorf után Nagy Frigyes is a halált ikereste. És hogy a hősi halott előtt az ellenség tisztelettel hajtaná meg zászlaját. "Ám a császár mindig útját vágta a komoly szónak. Majd ebéd után... hisz máskor is úgy szokta. Vilmos azonban nem látta szükségét, hogy vendégeivel tovább beszélgessen. Ebéd után felkelt, elbúcsúzott tőlük és elutazott a főhadiszállásra. Michaelisék dolgukvégzetten tértek vissza. Gomulinban, von Gomulin zu Treuenfeldben pedig egy világ omlott össze. A német nagyság, a német eszmébe vetett hit ingott meg benne. Ha már a császár. ... a császár sem tudja mi a kötelessége ... Dölyfös, büszke lelke megtört és hazament meghalni. Elvonultan, élő halottként élt még néhány évig,ínig most végre megtért őseihez, jelenteni nekik, hogy Nagy-Németország észágban, a veszély órájában ők voltak az utolsók, akik tudták, hogy mivel tartoznak nemzetv írnek. •Mar Sa Sei ■mnnimmirniiipmm« 1924 november 1. Elítélték a Tárad! esperes rágalmazója! Ötezer lej pénzbüntetést kapott a sajtényi tanító. (Saját tudósítónktól.) Major, György volt sajtényi, jelenlegi nagyváradi görög katolikus esperes Micu Demeter sajtényi iskolaigazgató ellen sajtó útján elkövetett rágalmazásért indított bűnperében, amelyet az aradi törvényszék tegnap egész napon tárgyalt, pénteken délelőtt 11 órakor hirdette ki Kovács József táblabíró a bíróság ítéletét. Mint jelentettük, Micu az azóta megszűnt Glasul Satelor című román napilap 1922. évfolyam két novemberi számában súlyosan rágalmazó cikket írt Maior sajtényi esperes ellen. A lelkész bűnvádi feljelentést tett Micu ellen, maga ellen pedig a szentszéktől fegyelmi eljárás lefolytatását kérte. A fegyelmi bizottság a legteljesebb rehabilitációt szavazta meg Maior esperesének. A tegnapi tárgyaláson, mivel a vádlott bizonyítási eljárást kért cikke adatainak igazolására, harminc tanút hallgatott ki a bíróság. A tanúvallomások nem igazolták Micu vádaskodását. A bíróság, amely ma délelőttre halasztotta az ítélet kihirdetését, a feljelentő Maior esperes és ügyvédjedr. Miclosi Emil érveléseinek helyt adott. Mivel a felperesek' nem kívánták, hogy a rágalmazót megbüntessék', csak a bűnösség megállapítását kérték, a bíróság sajtó útján elkövetett rágalmazásért Micu Demetert" 5000 lej pénzbírságba, 1000 lej mellékbüntetésre, helyreigazító nyilatkozatok közzétételére és az összes költségek megfizetésére ítélte. A Románia feministái. Feminista kisantantkongresszus Belgrádban. Irta: Dr. Dobos Jenő. Jugoszlávia fővárosa érdekes társaságot lát e napokban vendégül. ’A kisantant-államok főegyesületeinek kiküldöttei jöttek öszsze, hogy közös munkaprogrammot dolgozzanak ki a Washingtonban tartandó nemzetközi nőkongresszusra. Fontos kérdések várnak ott megvitatásra: a nők politikai jogai, a férjes asszonyok magánjogainak rendezése, a törvénytelen gyermekek helyzete, stb. A feminista kisantant két évvel ezelőtt alakult Rómában akkor, midőn a világ minden tájáról összegyűlt nőegyesületi kiküldöttek a nők politikai jogainak elnyeréséért ott kongresszust tartottak. Megalakulásakor a román nőmozgalom egyik ismert vezéralakját,Alexandrina Gr. Cantacuzino asszonyt választotta meg elnökéül,és fáradhatatlan, buzgó működését azzal honorálta, hogy a múlt évben Bucureştben tartott kongresszus újból őt ültette a nagy megtiszteltetést jelentő elnöki székbe. A most folyó belgrádi tanácskozást ugyancsak ő vezeti, mellette a román delegáció többi tagjai: Calypso Botez, Roth Cobilovici asszonyok, Odobescu, Cerchez és Suciu kisasszonyok tevékenykednek.A romániai feminista mozgalom nem újkeletű. Megindítója Cornelia Stefan Emilian asszony, aki már 1867-ben megalakította a román nők egyesületét és rendeltetéséül a nők gazdasági függetlenségének kivívását tűzte ki. „Minden nő tanuljon meg egy mesterséget, hogy eltarthassa önmagát és ne szoruljon a férfiak támogatására“, hirdeti ő és szavai ma is nagyon megszívlelendők. Később megszervezte a nők ligáját azzal a céllal, hogy a nők magánjogainak kedvezőbbé tételéért és politikai jogainak elnyeréséért küzdjön. A romániai feminista mozgalom hatalmas támaszt nyert „A román nők polgári és politikai felszabadításáért küzdő egyesület“ és a „Román nők nemzeti tanácsáéban, melyek a legbátrabb és legállhatatosabb harcot folytatják a nők politikai jogainak megszervezéséért. A nemzeti tanács elnöke Calypso Botez asszony. Nevét külföldön is a legismertebb feministák között emlegetik. Az új alkotmány javaslatának parlamenti tárgyalása idején hatalmas propagandát fejtett ki a nőknek politikai jogokkal való felruházása érdekében. A nemzeti tanács alelnöke Alexandrina Gr. Cantacuzino asszony, a feminista kisantant elnöke. A nők jogainak rettenthetetlen harcosa, erélye, nagy intelligenciája és kiváló szónoki képessége egyenesen predesztinálják a vezéri szerepre. A romániai feminista mozgalomnak ma ő a lelke.A politikai jogok elnyeréséért folytatott küzdelemben jelentékeny szerepet tölt be Eugenia Ianculescu-Reuss asszony, az első romániai feminista újság megalapítója. „A nő jogai“ című lapjában és előadássorozatokon a meggyőző érvek egész tárházának felsorakoztatásával igyekszik a mozgalmat sikerre vinni. A nők egyenjogúságának kivívása szempontjából megemlítésre méltó eredményt mutathat fel Ella Negruzzi, ki az új ügyvédi törvény parlamenti tárgyalásakor erős harcot indított a nőknek az ügyvédi kamarákba való felvétele ér,dekében. Fáradozása meghozta gyümölcsét, nők is folytathatnak ügyvédi gyakorlatot és Ella Negruzzi volt az a szerencsés nő, ki Romániában először szerepelhetett ügyvédként. A romániai feminista mozgalom a politikai jogok megszerzése tekintetében egyelőre nem vezetett sikerre. Az új alkotmány erre nézve azt a rendelkezést tartalmazza, hogy „külön, kétharmad többséggel megszavazott törvények fogják megállapítani azokat a feltételeket, amelyek mellett a nők politikai jogok gyakorlásával rendelkezhetnek.“ A politikai jogokat tehát csak egy ifjabb törvény adhatja meg a nőknek, de. Csakis akkor ha a törvényhozó testület tagjainak kétharmada ahhoz «hozzájárul. Románia feministái nagyon elégedetlenek, hogy a politikai jogok gyakorlásából ki vannak rekesztve. Küzdenek, fáradnak továbbra is, nincs megállás egy pillanatra sem, nagyban bizakodnak abban, hogy a nyugati nagy demokratikus átalakulások az ő mozgalmukra is kedvező hatással lesznek és remélik, hogy a közeljövő meghozza számukra a győzelmet. Feministáink azonban nagy hibát követnek el akkor, midőn a csatolt területek nőegyesületeit teljesen számításon kívül hagyják. Tudóinkkal a belgrádi konferencián egyetlen delegátus sem szerepel a csatolt területek részé-ről. E területek nőegyesületei pedig jelentékeny anyagi és erkölcsi erőt képviselnek; a mozgalom ezeknek bevonásával gyorsabb sikerrel biztatna. Az ország öszszes nőegyesületeinek együttesen kell fellépniök, az eredmény nem fog elmaradni, mert törvényhozóinknak is be kell látniok, hogy elvégre Kr. u. 1924-ben még sem lehet egy nézetet vallani az idősb Catoval, ki Kr. e. 195-ben arról panaszkodik, hogy a nők „szabadságot, mi több szabadosságot kívánnak minden, tekintetben és ha egyszer hozzánk hasonlókká fognak válni, hát csakhamar többéne fognak kerekedni.