Aradi Közlöny, 1926. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-01 / 1. szám

M­T­­i T . Arad, XXXXI. évf. 1-ső szám. Egyes példány ára 5 lej. Szerkesztőség: Arad, Acsev.-palota. Kiadóhivatal: Aradi Nyomda Vállalat. Bulev. Regele Ferdinand 4/22 (József főherceg­ ut.) Sürgönyeim: Közlöny, Arad. Telefonszám: Vesztőség és kiadóhivatal 151. gjelenik naponta reggel. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Főszerkesztő: STAUBER JÓZSEF. 1926. január 1. Péntek, ELŐFIZETÉS HELYBEN ÉS VIDÉKEN Egész évre Fél évre ... Negyed évre Havonta ... 840 Lej 420 Lej 210 Lej 70 Lej Hirdetések díjszabás szerint Egyes szám ára 4 lej, vasárnap 5 lej. Bucurestiben 50 bánival több Az Aradi Közlöny számára írta : Fejér Gábor az Erdélyi Hitelbank vezérigazgatója. Esztendő fordulójához értünk ismét. A nagy ismeretlen, a titokzatos jövő egy új másodperce született és emberi gyarlóságunk első érzésében a jövendősértés ősi ösztönét követve, fürkésző szemmel próbáljuk az elkövetkezendőket borító fátylat fellebbenteni. Meddő munkát végeznénk, még ha ez siker­ülhetne is, mert mindjobban ráeszmélünk arra, hogy a jövő fejleményei nem csupán végzetszerűleg következnek be. Elhibá­zott volna is teljesen a predesztináltság meg­másíthatatlan következményeiben való lemondó megnyugvás, mert az emberi előrelátás és az emberi munka jövőnk kialakulására elhatározó befolyással bír. Az erős akaratú cselekvés a sors kor­mánykerekét is irányíthatja és ezért kell ne­künk az új évnek misztikummal teljes születése napján a vérszegény óhajtozásokat a modern kor szellemének megfelelően komoly célkitű­ Nem azzal kell tehát foglalkoznunk és energiánkat fogyasztanunk, hogy milyen szép és jó volna, ha a jövő ne­künk csupa­­kellemességet, nyugodt boldogsá­got hozna, hanem teljes erőnkkel és tehetsé­günkkel oda kell hatnunk, hogy a jövő lehető­leg így alakuljon. Minden jövendő boldogulás, fejlődés egyedüli szilárd alapja pedig a gazda­sági, materiális megalapozottság lévén, min­denek­előtt arra kell törekednünk, hogy köz­gazdasági viszonyainkban a normális állapotok lehetőleg minél hamarabb visszatérjenek". Annál is inkább erre kell elsősorban töre­kednünk, mert meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a világháborúi okozta legnagyobb nyomo­rúságok közé tartozik a háborúban részt vett európai országok, legyenek győzők, avagy le­győzőttek, aggodalmat keltő, szinte kilátásta­lan pénzügyi leromlása. Hét esztendő telt el a háború befejezése óta, gondokkal, bajokkal annyira terhelten és mostanáig semmi előjele annak nem mutatkozik, hogy a bibliai példázat hét szűk esztendeje után most a bőséges, kö­vér esztendők kezdetét remélhetnék. A gazdasági élet organizmusának rendkí­vül szövevényes volta miatt annyira szerte­széj­tel ágazó vonatkozásai vannak a pénzügyi talpraállás kérdésének, hogy azok mindegyiké­vel e helyen foglalkoznunk nem lehet és nem is kívánunk. Itt most csak valutánk értékállan­dóságának helyreállításáról óhajtunk szólni, amiről utóbbi időben annyit írnak és beszélnek, hogy szinte már közhelyként hangzik, ha is­mét e kérdést teszi valaki fejtegetéseinek ten­gelyévé. De épen mert annyian­ érzik szüksé­gességét adnak, hogy „ kJrA'­.-M foglalkozza­nak, imitatív problem­a i­nt­­rét ár van­nak dolgok, amelyt­ vi" . net eleget írni. A­ „ceterum censeo“ soha nem inkádó hirdeté­sének legendás következetessége lebeg előt­tünk, amikor ismét és ismét, talán mégunásig idézett érvekkel igyekszünk bebizonyítani, hogy hazánk gazdasági talpraállásának, a vi­szonyok általános javulásának első és legfon­tosabb feltétele: valutánk stabilizációja. Nyomatékosan hangsúlyozni óhajtjuk, hogy egész hazai közgazdaságunknak — szerintünk — a valuta értékállandósítására és nem annak feljavítására van szüksége. Nagyon közelfekvő és nagyon megérthető, hogy vezető államfér­fiak az ország prestige-ének érdekében állónak vélik az ország valutájának nemzetközi vi­szonylatban való értékemelését.­­Azonban ez csak egy midó tüneti előny volna, mely semmi­­képen sem lenne összhangban a nemzetvagyon általános csökkenésével, az ország külkereske­delmi és fizetési mérlegének leromlásával és kétségtelenül csak ideig-óráig volna tartható, amely időszak azonban elegendő volna már ahhoz, hogy ismét rendkívüli károkat okozzon a már amúgy is igen sok sebből vérző hazai közgazdaság életnek. Rá kell mutatnunk arra is, hogy az utóbbi évek tapasztalatai után, amidőn már egy né­hány európai ország, átélve a legnagyobb köz­­gazdasági és pénzügyi válságokat, nagy áldo­zatok és önfeláldozások árán legalább annyira kigázolt a ba­jból, hogy ismét földet érez a talpa alatt, az elméletek gyakorlati alkalmazásának annyi példájával állunk szemben, hogy nem le­het a teoretikus taglalásoknak oly gyakran kijáró lekicsinylő vállvonogatásokkal az intelmek napirendre férni. A k­ánon. ,'t Tís • •' • pi: i­dőkben Európának regraválób !'' pénzügyi ti­zte­­tikusai és gyakorlati szaktekintélyei több­szb­­­piték össze és folytattak tanácskozásokat, lát­képen lehetne a teljes felbomlás előtt álló eu -mai gazdasági élet egyensúlyát helyrehozni és ez ezen tanácskozásokról kiadott szakértői jelin­­tésekben igen érdekes és igen megszívlel­őmnő Vannak mai szánta 16 oldal•- Vihar a kritika körül A rendkívüli kiadásban dezavuált színház kritikus. A negyvenéves Aradi Közlöny nagy ünne­pén engedtessék meg nekem, hogy a ragyogó,­ színekkel dús, emlékekkel teli négy évtized gyö­nyörű történetét egy ma már előttem is kedves, s­ők akkor nem mondhat­tam ugyanazt — epizóddal egészítsem ki. Ez még a Háború alatt történt azokban az izgalmas napokban amidőn a régi gárda: Rud­­nyánszky, Teller, Zádor, Falus, Szomori stb. napról-napra a leg­lázasabban élte az új­­ságcsinálás amúgy is eléggé nyugtalan mes­terségét, ekkor voltam szerény tagja én is a szerkesztőségnek. Éj­jeleket virrasztottunk át, hogy megnyugtas­suk a közönséget — ismét egy nagy győzelem és fogoly ötventől­ százezerig — a foglyok szá­ma különösen imponált az olvasóknak. — ki­merült idegekkel vettük fel az éjféli telefont hiszen a szerkesztőségnek a front mögött végig kellett csinálni a háborúk háborúját küzdelmet a pesszimizmus ellen, lelket tartani a közönség­ben akkor amidőn már az utolsó remény tarta­lékok is fogytán voltak. A nagy világdöntő események bizony a redakcióban, nőttek naggyá, vagy törpültek kicsinnyé, amint már az akkori­ idők diktálták, a­­közönség pedig úgy hitt és bízott, ahogy az újság, ez a láthatatlan leg­nagyobb hatalom irányította. Ezekben a lázas izgalmas napokban az én szerepem a szerkesztőségben — amellett, hogy mint rendőri büntető bíró szolgáltam hivatalom­ban a város közönségének érdekeit — a színi rovat vezetése volt, de természetesen írnom kellett mindent ami előfordult. A gyengém azonban a szini rovat maradt, amit a legnagyobb buzgalommal próbáltam ellátni. Ismétlem világ­háború volt, micsoda nagy események­­jutottak az újságírónak csak egy napra is, amikhez ké­pest a színi rovat fontossága a semminél is kevesebb volt. Emlékszem, állandóan szelíd szarkasztikus humor fogadott, amikor egy-egy nagy premier után fiatalos hérem­mel kipirultan jelentem meg a szerkesztőségben fellelkesedve a nagyszerű Szendrey valamelyik heross vagy heroinája iránt, a szerkesztő, szegény Teller Kálmán — a bősz Kami — egy ké­s­zintés­sel intézte el a nekem oly fontos ügyet azzal a csípős megjegyzéssel, hogy csak minél rövi­debben, „az Aradi Közlöny nem a primadonnák beibzsum­álja“ a jéghideg tőröket, mártott a szivembe. Hiszen mi is mint manden munkatárs, azt hittem, hogy a lap legalább is az én vállai­­mon nyugszik, azt hittem, hogy a szini rovat a legfontosabb pillére a lapnak és szentül meg voltam győződve, hogyha megírtam „Győző minden mozdulata viharos kacajt idézett elő“ másnap az emberek­ a kávéháziján csaknem összeesnek a boldogságtól és­ jókedvtől, mert oly nagyszerűen jellemezi ez­ a népszerű g­­őzőt«’ S aztán a szini kritikát én lélekkel írtam összeegyeztetve egyéni ízlésemmel és magára, becsületemmel. Dehogy fogadtam volna, el ta­nácsot vagy befolyásolást. Azt hittem vo­la, hogy ilyennek elfogadása esetén legalább­­ nem volna helyem a tisztességes intakt embe­rek között. Ilyen befolyásmentes kritika szegte aztán derékba az én kritikusi pályámat az Aradi Közlönynél, amely pedig meggyőződésem szerint nagyszerűen ivett felfelé egészen egy szersesz­­tői pozícióig is. Ez az esemény, miel.'T rám oly nagy jelentőségű és fontosságú volt már e első­­ségeiben is különös és érdekes volt. Velem, miattam történt az a hihetetlen dolog,­­ aki ismeri az újságok belső életét az tudja ezt fel­becsülni és értékelni — hogy az én kritikám miatt — horribile dictu— rendkívüli kiadásban jelent meg az Aradi Közlöny hétfőn délelőtt, amikor tudvalevőleg reggeli lap sohasem jele­nik meg. Ez így történt. A színház 1916 tavaszán a Kisasszony férje című Drégely Gábor féle vígjáték premierjére készült. Ez a bemutató csak megfelelő keretnek készült Z. I. kisasszony vígjátéki színésznő első felléptéhez, a­ki a fő­szerepet volt hivatott kreálni. A kisasszony­ a döntő "siker biztosítása érdekében már hetekkel előbb megjelent Aradon a korzón és általános feltűnést keltett nagyszerű toalettjeivel. Ez m­ag

Next