Aradi Közlöny, 1926. február (41. évfolyam, 25-47. szám)
1926-02-09 / 30. szám
LÖNY Jubiláris közgyűlés botránnyal. Az AMTE, ötórás közgyűlése. — Politika, felfüggesztés — Az elnök lemondása. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap délután, 3 órai kezdettel a városháza gyüléstermében tartotta azAradi Munkás Testedző Egyesület jubiláns XV. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés lefolyása a sportegyesületek közgyűlésének krónikájában páratlan. Az a féktelen ellenszenv, az a robbantási akció, amely az AMTE kebelében élő kiélt párt között dúl, a teljes nagyságában bontakozott ki a tegnapi jubiláns közgyűlésen, sőt a rivalizálás által támasztott viharok betetőzéséül az egyik jelenlevő, akit az egyik alelnöki tisztség betöltésére jelöltek, Madár József klubelnöknek az elnöki megnyitójában elmondott enyhe vonatkozású politikai kijelentésére reflektálva, valóságos korteszbeszédet rögtönzött. A beszédnek természetesen a következményei nem maradtak el és Vulpe József sziglurancalőrök az új tisztikar kijelölésének megejtése előtt a közgyűlést felfüggesztette és csakis abban az esetben volt hajlandó a közgyűlés folytatását megengedni, ha az illető szónokot az AMTE tagjai sorából azonnal kizárja, azonban a rendbontó, kizárását megelőzve, önként hagyta el az AMTE tagjainak táborát. Vulpe ezek után engedélyezte a közgyűlés folytatását, illetve a tisztikar választási eredményének kihirdetését A közgyűlés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be: Madár József az AMTE elnöke megnyitja az AMTE jubiláns XV. évi rendes közgyűlését Beszédében az AMTE nehéz tizenöt esztendejéről emlékezik meg, valamint avval az örvendetes hírrel lepi meg az AMTE tagjait, hogy az egyesület saját pályájának kérdése megoldást nyert mivel dr. Robu János főpolgármester a vágóhíd mellett lévő volt „Postás" pályát az AMTE rendelkezésére bocsátotta. Ezután a napirendre tértek, Hammermann Albert felolvassa a tavalyi jegyzőkönyvi és a titkári jelentést. Baga János felszólalása következett ezután, enről s a nyomában támadt viharról fentebb emlékeztünk meg. A különös botrány lecsillapodása után Plutkoch Pál pénztárnak felolvasta a pénztári jelentést majd Tóth elenor az ellenőri jelentést God a gazda távolétében Orosz Antal a gazdái beszámolót olvasta id. Matusz András sportigazgató az AMTE múlt évi hatalmas fejlődéséről számolt be. Juhász Zoltán footboli szalkosztály-vezető lemondása folytán Oudroch Pál jelentette az AMTE footballeredményeit is előterjesztést tett, hogy Stoffa, Aiuer J., Tetercy, Schuch, Heister, JJColumbn, Auer I., Vízváry, Per- Weifer, Csajka, Mikóczy és Blasskovits működési éremmel jutallmaztassanak. Ezután Madár elnök Auer I .-nek az AMTE kiváló szélső játékosának egy szép emléktárgyat nyújtott át kiváló szerepléseinek érdeméül. Utána Gaál János az old-boy szakosztály, Szokolity Péter az evezés- és trista-szakosztály, Budorszánl Emil a kerékpár-szakosztály. Antalffy Kristóf fellépése ■folytán Orosz Antal a birkózó-szakosztály és Kanyuk János lemondása folytán Matusz András az atlétikai szakosztály múlt évi eredményéről tartott beszámolót. Ezután Huppert Harry köréi nőik vezetése mellett áttértek az új tisztikar megválasztására, amelynek eredménye a következő: Elnök: Madár József. Társelnök: Huppert Harry. Alelnökök: Fernig József, Major Béla, Marián János, Rónay Ede, Weinberger Ede, Vostinái György, Opletán Lajos, Orosz Antal. Főtitkár: Hammermann Albert Sportigazgató: Matusz András. A tavalyi tisztikar s különösképen Matusz András sportigazgató ellen irányuló akció tehát nem sikerült Pálinkás Lajos az ellenzék vezetője a sportigazgatói állásra mindösze 48 szavazatot kapott A tisztikar megválasztása után azonban korántsem simultak el a viharos közgyűlés hullámai. A jóformán egyhangúlag elnöknek deklarált Madár József elnök mandátuma vétele után tisztségéről lemondott és eltávozott. Szolidaritást vállalt az elnökkel Hammermann Albert főtitkár és Fertig József alelnöki is. Madár elnök lemondása utáni Huppert Harrytárselnök vette át az egyesület vezetését és úgy intézkedett, hogy Madár elnököt bizottság fogja felkeresni és kijelentésének megmásítására bírni. Ezután a tárgysorozat szabálya szerint az interpellációk letárgyalása következett volna, azonban mivel sokan eltávoztak már a jelenlevőkből, Huppert Harry az öt teljes órán keresztül tartó gyűlést berekeszti azon határozattal, hogy rövid időn belül ismét összeülnek az interpellációk megvitatására. A Volturul (Toldi) Cilul) közgyűlése Vasárnap délelőtt tartotta a Vulturul (Toldi) Club a tagok szép számú részvétele mellett XXI-ik évi rendes közgyűlését. Neuländer Endre elnök nyitotta meg a gyűlést, mely után Stentscher István, az egyesület ügyvezető elnöke számolt be az egyesület múlt évi eredményes, működéséről és jelentést tett, hogy a Viribus Club az egyesületet lelkesen támogató tagokat: Stein Pált, Margardtot, Antalffyt, Kondorossyt, Hraskovszkyt, Dernát, Staubot, Jancsó fivéreket, Goldssteinit, Ardelant, Boltot, Zoppolát, Tóthot, Búzást és German Atacasiet működési oklevéllel tüntette le. Ezután Margardt Imre szakosztályvezető távollétébenNeuländer Endre elnök ismertette a szakosztályok működését. Majd Neuländer Endre elnök javaslatára Varga András és Rosenfold Géza tagokat, az egyesület érdekében eddig kifejtett tevékenységükért örökös tiszteletbeli tagoknak nyilvánították, Bakács Gyula javaslatára pedig Bodnár Józsefnek, Hentscher Istvánnak és Kilényi Gyulának jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak. A közgyű * lés elé ezután azt az előterjesz- tést hozták, hogy az egyesület a ‘ környékbeli,községekben több birkózó versenyt rendezzen , ami által nemcsak anyagiakban gyarapodna az egyesület hanem jelentős erkölcsi sikert is érne el, de még az erősen háttérbe szorített birkózósport érdekében is erős propagandát fejtenének ki. A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadta. Ezután áttértek dr. Kilényi Zoltán korelnöklése mellett az új tisztikar megválasztására, amely a következő eredményt hozta: Díszelnökök: Babescu Viktor, Vulpe József, Vas Gusztáv. Tiszteletbeli örökös tagok: Rosenfeld Géza, Varga András. Elnök: Neuländer Endre. Ügyvezető elnök: Hentschel István. Alelnökök: Boár Demeter, Stein Péter, Németh István. Titkár: Olasku Péter. Jegyző: Bakács Gyula. Pénztárnok Szabó János. Ellenőrök: Holló Zoltán, Baumann Gyula, Friedmann Imre. Birkózó szakosztályvezetők : Margardt Imre, Stern Pál. Helyettesek: Staub Lajos, Antalffy Sándor. Súlyemelő szakosztályvezető: Zaránd Ferenc. Szertárnok: Tóth János. Cluborvosok: dr. Pécsi Zoltán, dr. Wolffner Gyula. Ügyész: dr. Kilényi Zoltán. Választmányi tagok: Varga Sándor, Burnácz Kornél, Dema Andor, German Atanasie, Flesch János, Weinberger Dezső, Neuländer Harry, Engel László, Bosniac Aurél, Manndl Dezső, Bodnár József, Stoica Konstantin.Póttagok: Molnár József, Kertész Izidor, Kuba György, Tóth István, Jancsó IS Zoppola János. Fegyelmi bizottság: elnök: dr. Kilényi Zoltán, tagok: Hentschel István, Boár Demeter, Olajius Péter, Maigardt Imre. Maigardt Imre és Hentschel István megválasztásuk után elfoglaltságukra való hivatkozással tisztségükről lemondottak, ezt aközgyűlést nem fogadta el és hosszas tárgyalás után mindketten megmaradtak lisztjükben. A Timisoarán megindult a footballtzezon? TAC—Kinizsi 4:4 (3:1.) I. oszt. bajnoki mérkőzés. A timisoarai csapatok frissek: amíg Aradon a jövő vasárnap még csak a mérkőzést sorsolására kerül a sor, Timisoara már a szezon elején derbyről gondoskodott. A mérkőzés szenzáció erejével hat és a Kinizsi nagy visszaesését mutatja. TAC fölényben játszódott a mérkőzés, azonban a túlfeszített munka a második félidő közepe táján meghozta gyümölcsét, a TAC viszaesett, a szokásos Kinizsi öldöklő finis nem tévesztette hatását és egymásután lőtt három goaljával sikerült a Kinizsinek eldöntetlenné tenni a különös eredménynyel végződött mérkőzést. Már a 3. percben Krausz a TAC vezető goalját lövi (LO), majd a 19. percben Raab növeli kettőre a TAC előnyét (2:0.) A 25. percben Vogl 11.-ből szérit az eredményen (2:1.) Nem késik a TAC válasza és Korányi goaljával a TAC a félidőben 3:1-re vezet. Újrakezdés után Öszterling 30 méterről lőtt pompás goalja védhetetlen (4:1.) A TAC ezután fokozatosan visszaesik, a Kinizsi hatalmas tempót "diktál és a 32. percben Tanzemek, a 38. percben Voglnnk még egy 11- ből, valamint ugyancsak Voglnek az utolsó percben lőtt goalokkal sikerült kiragadni a TAC kezéből a TAC részére már biztosnak látszó győzelmet. Vasianu Titus (Arad) biztos kézzel, ezélyesen vezette a helyenként elfajult mérkőzést, amelynek során Raffinszkyt és Hóból kiállította. — Egyéb eredmények* Banatul— JTMTE 3:2 (2:1.) ZsSE—Rapid 1:1 (1:0.) Spárta—Politechmikum 2:1 (1:1.) — Az aradi football-bírók testülete felkéri összes működő tagjait, hogy f. hó 11-én, csütörtökön este 8 órakor a Kánya-féle vendéglő külön termében tartandó fontos értekezletre feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Sub. com. de arbitrii. A szeretet tolvaja. s Játékot lopott az unokájának egy hetvenhatesztendős nagymama. (Saját tudósítónktól.) Ráncosarcú, reszketőskezű töpörödött kis anyóka topogott ma délelőtt az aradi törvényszék tárgyalótermében a bíróság elé. Súlyos a deliktum, amiért vádat emelt ellene a királyi ügyészség: lopás bűntettével vádolják az egyszerűen szegényesen öltözött öreg anyókát. A komolyképű birák arca is megenyhült, amikor megkezdik az anyóka kihallgatását. A neve Lakatos Istvánné született Seress Sára. — Hetvenhat esztendős múltam decemberben — mondja szinte sírva a vádlott anyóka. Aztár felolvassák a vádiratot: Lakatos Istvánné Holdmézes községben, ahol lakik, ellopta szomszédjának, Bokros Mátyásnak taligáját. — Miért lopta el a taligát? — kérdezi a tanácselnök. Az öregasszony szeméből csendesen hullanak a könnyek. — Kis unokám számára loptam el a taligát, hogy legyen mivel játszania. Ez a hetvenhatesztendős nagymama minden vétkének védekezése. És felvonulnak a tanúk is, megteszik vallomásaikat. Végül is ítélethozatalra kerül a sor. A bíróság elfogadta az öregasszony védekezését, mert bebizonyítva látta, hogy rajongásig szerette unokáját, akinek számára játékot lopott. És mert bebizonyult, hogy a hetvenhatesztendős nagymama büntetlen előéletű, az enyhítőszakasz alkalmazásával a megengedhető legenyhébb büntetést szabta ki a töpörödő fi anyókára: kétnapi elzárást. És Lakatos Istvánné, a hetvenhatéves áldottképű öregasszony megnyugodott az ítéletben, hiszen kedves unokájáért fogja azt elszenvedni... Az aradi Urániában csütörtökig?épzFiiaBissipoy Megható filmjáték Főszerepben: Virginia Vally Gyönyörű kiállítás I Pazar rendezési Az előadások 7, 6, 1,8 és 9 órakor kezdődnek.