Aradi Közlöny, 1927. október (42. évfolyam, 217-242. szám)
1927-10-18 / 231. szám
1927 október 18. KÖZDÖN . Megkezdődött a Szántó-féle kommunista per tárgyalása. Szántó Zoltán visszavonta a rendőrségen tett vallomását. — „Meggyőződéses kommunista vagyok.“ — Kihívó modora miatt az elnök rendreutasítja Szántót. (Az Aradi Közlöny budapesti tudósítójának távirata.) Feszült érdeklődéssel várták Budapesten a Szántó-féle kommunista összeesküvés ügyének mára kitűzött tárgyalását. Ma reggel kilenc órakor kezdte meg SzeműkJenő tanácsa Szántó Zoltán és 57 kommunista bűntársa ügyének tárgyalását. A törvényszék előtt és a folyosókon erős rendőrkészültség állott, amely szigorúan igazoltatta a terembe lépőket. Pontban 9 órakor nyitotta meg az elnök a tárgyalást, amely igen csekély számú hallgatóság előtt folyt le. Az elnök elsősorban az ügyészség vádiratát olvassa fel, amelyben lázadás előidézésére irányuló szövetkezéssel vádolják Szántó Zoltánt, Vági Istvánt, Tóth Györgyöt, a megszökött Landler Jenő népbiztost és társait. A vádlottak 1926. tavaszától 1927. tavaszáig a moszkvai harmadik international utasítására Budapesten és a vidéken sejtszervezeteket létesítettek az állam és társadalom rendjének felforgatására. A vádirat ennek leszögezése után a fővádlottak ténykedéseit ismerteti. Szántó hamis útlevéllel érkezett Budapestre, titkos összejöveteleket szervezett jelentéseket továbbított Moszkvába s titkos nyomdát akart felállítani propaganda-iratok kinyomatására. Vági István a magyarországi szocialista munkáspártot a harmadik internacionálé kezére akarta átjátszani, Landler pedig Bécsből irányította a magyarországi bolsevista szervezkedést, az agitátor-képző iskolában pedig előadóként működött. Ezután Szántó Zoltánt hallgatták ki. Szántó visszavonta a rendőrségen és az ügyészségen tett vallomását. Kijelentette, h hogy azért írta alá a vallomásról szóló jegyzőkönyveket, mert meg akarta társait kímélni attól, hogy visszavigyék őket a rendőrségre. A statáriális tárgyaláson azonban mindent visszavont. — Meggyőződéses kommunista vagyok — mondotta — és tagja az 1919-ben Moszkvában megalakult harmadik internacionálénak. Az elnök kérdésére elmondta, hogy pártjuk alapja az üzemi sejt, célja pedig, minden kártalanítás nélkül földhöz juttatni a parasztságot. Fejtegeti a harmadik internacionálé céljait, amely szerint akapitalista társadalom megdöntésére törekszenek, lehetőleg békés után. Ha azonban nincsen más mód rá, fegyverrel teszik meg. Mindez a proletár-diktatúra megteremtése érdekében történik s ezért minden ország forradalmi erőinek egyesülnie kell Elmondja, hogy 1925-ben Bécsiben lakott és szoros összeköttetést tartott fenn Landlerrel, Szántó Bélával és figyelemmel kisérte Vágiék mozgalmát. Arra a kérdésre, hogy tudott-e Rákosi Mátyás, és Weinberger kommunista szervezkedéséről, fölényesen jelentette ki: — Megtagadom a választ. Egy másik kérdésre, hogy ő járt-e a bécsi követségen egy Csillag József névre kiállított útlevél ügyében, szintén megtagadja a válaszadást. Hangja egyre kihívóbb lesz, mire az elnök rendreutasítja és figyelmezteti, hogyha nem viselkedik rendesen,rendbírsággal fogja sújtani. A tárgyalás negyed 3-ig tart, amikor is félbeszakították és folytatását holnap reggelre halasztották el. A tárgyaláson Gáti József cseh kommunista képviselő és Herz Sándor cseh kommunista szenátor is megjelent. A fővádlottak védelmét Lengyel Zoltán, Vámbéry Rusztem, Hébert Ede, Admeta Géza, Földes István, Szőke Sándor, Kiss Jenő, Rubin László és Tímár Miklós látják el, míg a többieket az ügyvédi kamarától kirendelt pártfogó ügyvédek védik. Kavarodás a két városi tanácstag lemondása körül. A tanácstagok helyett a munkásblokk vezetősége mondott le. — A lemondatott városatyák ragaszkodnak tagságukhoz. — A városi tanács napirendre tér a lemondások felett. (Arad, október 17.) Nagy feltűnést keltett az Aradi Közlöny legutóbbi számában közölt hír, amely szerint Bogdan Avram és Ermesz István, a városi tanács két tagja lemondott mandátumáról. A lemondás körül ma délelőtt szenzációs fejlemények történtek, amennyiben kiderült, hogy a két városi tanácsos nem tud a lemondásról, sőt ragaszkodik mandátumához. Az ügy részletei a következők: Ma délelőtt megjelent dr. Marcoviciu Vince helyettes polgármester hivatalában Bogdan Avram és Ermesz István, a szombaton lemondott két tanácsos és hivatalosan közölték, hogy nem mondanak le, sőt ragaszkodnak mandátumukhoz. Hamarosan kiderült a lemondó levél előzménye is. Amikor ugyanis a választási kampány megindult, az egységes munkáspárt felszólította a két kisiparost, lépjenek be a blokkba és vállaljanak mandátumot. Leszögezték annak idején elvként, hogy politikával nem foglalkoznak, pártcélokért nem küzdenek, hanem csak a városi érdekekért fognak dolgozni. Annak idején aláírtak egy üres ív papírt, amelyet a blokkvezetőség kezébe tettek le azzal, hogy amennyiben nem felelnek meg vállalt kötelezettségüknek, a vezetőség lemondó nyilatkozattal töltheti ki az ívet és azt felhasználhatja. De a feltétel az volt, hogy rém pártcélok vezérlika blokkot, hanem a város érdekében kifejtendő önzetlen munkásság. Azonban nem így történt, a blokk mindinkább eltávolodott eredeti céljaitól és mind szélsőségesebb politikát folytatott, ami végeredményben erélyes hatósági közbelépésre adott okot. Ezzel nem vállalhattak közösséget és ezért a saját útjukon haladtak, nem törődve a blokk álláspontjával. Ekkor a blokkvezetőség felszólította őket arra, hogy vegyenek tevékeny részta munkában és azonosítsák mágust a blokk működésével. Erre a felszólításra nem is reagáltak, élénken dokumentázták azt, hogy kilépnek a blokkból. Jóval ezután történt, hogy kizárták őket a csoportból, amelynek akkor már nem voltak tagjai. Mindezek előrebocsátásával a két tanácsos kijelentette, hogy nem azonosítják magukat a lemondó levéllel és annak tartalma dacára ragaszkodnak tanácsosi mandátumukhoz, mert nem ismerik el jogosnak az alákrtív felhasználását. Ezzel kapcsolatban kérdést intéztünk a munkásblokk egyik tagjához, aki a következőket jelentette ki: — A választások előtt mindegyik jelölt már előre átadta lemondását szabályszerűen aláírva. Nem üres, csak aláírással ellátott ív volt az, hanem szabályszerű lemondás, amelyet a blokk vezetősége tetszése szerint felhasználhat. A két tanácsos tíz tanú jelenlétében írta meg, önként lemondását és így annak felhasználása jogos volt. Az események után most már a város vezetőségének hivatalos állásfoglalása a fontos. Arad város vezetősége pedig nem ismeri el törvényesnek és jogosnak Bogdan Avram és Ermesz István tanácsosok lemondását, amely nemcsak, hogy nem fedi a törvényben előírt feltételeket, hanem az érdekeltek beleegyezése és tudta nélkül történt a lemondások benyújtása. Miután az aláírásokat nem hitelesítették közjegyzőileg, a városvezetőség amúgy is felhivatta volna a két érdekelt tanácsost, nyilatkozzon, fenntartja-e a lemondást. Miután ez sem történt meg, a városi tanács napirendre tér a lemondó levél felett és a két tanácsos megtartja mandátumát. MENNY PORTEN ...I Pompás német shimma dal. I Nagy sláger! Kottája 48 fej. 1 Mindenütt, havható. 4715 . 3 Meleg étel az aradi szegényeknek. A Szociális Misszió-társulat akciót kezdett a szegények téli ellátása érdekében. (Arad, október 17.) Az aradi Szociális Misszió-társulat tegnap délután tartotta három hónapi szünet után havi közgyűlését, szép számú közönség előtt, a városháza nagytermében. Steinitzer Jenny titkárnő vezette a gyűlést — a beteg elnöknő, Vásárhelyi Janka távollétében — és megnyitójában rövidesen vázolta a munkaprogrammot, amelynek megvalósítása a társulat tagjaira várakozik. A munkaprogrammból különösen az a terv emelkedik ki, hogy a közeledő tél idejére a nincstelen nyomorgók számára a társulat a város különböző részein konyhát állít fel, ezenkívül összegyűjti azokat a családokat, amelyek hajlandók egy-két szegényt néhány héten át meleg étellel ellátni. A szép terv iránt a tagok részéről máris meleg érdeklődés nyilvánult meg, de felmerült az az ötlet is, hogy a jótékony akcióba belevonassanak olyanok is, akik nem tartoznak szorosan a társulat kötelékébe. Majd Haller Józsa jegyző a társulat nyári hónapokban kifejtett működését ismertette és számszerűleg felsorolta azokat az adományokat, amelyeket jótékony lelkek bocsájtottak a társulat rendelkezésére az ínségesek felsegélyezésére. Dr. Lakatos Ottó egyházi elnök tartott ezután előadást a krisztusi szeretetről és a jelenvoltak tetszésnyilvánítása közepette magasztalta a szeretet, jótett cselekvése nyomán fakadt felemelő érzéseket. Ezzel a közgyűlés véget is ért. Az aradi Orvosszövetség tisztújító közgyűlése. (Arad, október 17.) Tegnap délben tartotta tisztújító közgyűlését az aradi Orvosszövetség. A tárgysorozaton két fontos pont szerepelt: az aradi és arad megyei szervezet fuzionálása és az egyesületi vezetőség megválasztása. A szövetség kimondotta a fúziót majd megejtette a választásokat, az alábbi eredménnyel: Elnök: dr. Albu István. Alelnökök: dr. Löwinger Miksa, dr. Bradean Athanáz és dr. Moldovan János. Főtitkár: dr. Radu János. Titkárok: dr. Mager Aurel és dr. Újhelyi József. Könyvtáros: dr. Lukáts Jenő. Pénztáros: dr. Keppich Jakab. Választmányi tagok: dr. Vicas Gyula, dr. Posgay István, dr. Olariu Cornel, dr. Krepil János, dr. Kardos Géza, dr. Cosma Demeter, dr. Cucu Vazul, dr. Memete Demeter, dr. Török Dezső, dr. Róth Marcell. A megyei körzetből: dr. Bencea, dr. Ungurean (Cermen), dr. Tausz Henrik (Aradul nou), dr. Babuta Tivadar, dr. Draia János, dr. Bodor Demeter. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Sztrájkmozgalmak Németországban Hetvenezer bányamunkás sztrájkba lépett. A textilüzemek munkásai is abbahagyják a munkát. Berlinből jelentik. A középnémet bányatulajdonosok tegnap értekezletet tartottak, amelyen a munkásokkal való tegnapelőtti eredménytelen tárgyalások konzekvenciáit beszélték meg. A középnémet barnaszén-bányászszakszervezetek felhívást bocsátottak ki, amelynek értelmében ma beszüntették a munkát. Tekintettel arra, hogy a Pekint ellátó villamosművek egy része a középnémet bányavidékről kapja a szenet, valószínűnek látszik, hogy egy hosszabb sztrájk Berlinben is éreztetné hatását. A sztrájkoló munkások száma hetvenezerbe rúg. A berlini sörgyári munkások viszont ma beszüntették a sztrájkot. Düsseldorfi jelentések arról számolnak be, hogy a müncheni gladlachi és a környéken levő óriási textilüzemek kénytelenek voltak összes munkásaiknak felmondani, mivel a megkezdett béremelési tárgyalások nem vezettek eredményre. A munkásszervezetek elhatározták, hogy a harcot felveszik, így itten 29-én, hacsak közben megegyezés nem jön létre, 40.000 munkás lép sztrájkba.