Aradi Közlöny, 1928. január (43. évfolyam, 1-24. szám)

1928-01-12 / 9. szám

­ ! fkta­x- 'S traBorfalvi cttata unokaöccse csíraóra jött, hogy megkeresse az Xaborfalvi Jenke Zsignlond volt huszárfőhadnagy, volt gazdatiszt, jelenleg kenyérbél­­isyvere* elmondta egészen k­ülönös pályafutását. — rapszódik­us történet, amelyben szó két­ül József főhercegről, Horthyról, Csogáról, sőt egy hiába keresett unokaöccsről , rajta Géza volt aradi bonvivánról is. (Arad, január 11) Halk kopogtatás az ajtón és belép valaki. Nem is nagyon néz az ember hátra, úgyis megmondja, mit akar. És csak köszönésváltás­ történik. — Én kérem interjút szeretnék adni — szólal m­eg az ismeretlen. — Interjút?... Megfordulok a széken. Most már mégis csak meg kell nézni ezt a szokatlan egyedist, aki maga jön be interjút adni és nem az új­­­­ságíró keresi fel valamilyen, előkelő szállóban.­­ Gyanús is egy kicsit az egész. Az igazán ér­dekes és szenzációs emitter után sóikat kell futni, rohanni. Az nem állít be a redakcióba, akárcsak egy jól nevelt sültgalamb. Csodál­kozva méregetem végig az előttem álló ide­­­­gént. Furcsán is fest nagyon. Rongyos, kopot­tas, borotvála­tlan, ápolatlan, kopasz, alacsony emberke, de mintha valamikor színész lett volna; pózos gesztusai és mondatai vannak- e fulgömbölyne­k. Tulkerrektek. . — Lajborfalvi Berke Zsigmond vagyok, Jókai Mór első feleségének — bizonyára tet­szett hallani — az unokaöccse. Szünet. Hatásvárás. És az nem is késik­­. Jókai első feleségének unokaöccse Aradon és­­ még hozzá: így... elég érd­ekesnek ígérkezik. De hátha ... Az idegen­ észreveszi a gyanakvást, elmo­solyodik rezignált udvariassággal, finoman,­­ valami tárcapótló noteszt kotorász elő- Kivá­ltott újságcikket tesz elém. Kritika. Labor­falvi Benke Zsiigmondot dicséri a lap egy kiállítás­a alkalmából. Kiderül, hogy Laborfalvi Róza , unokaöccse művész. Preparált kenyérhéjből és bélből készít sacbrokat és mint nagy tehetsé­get dicséri az újság. Nos, deh­át akkor, hogy került idáig? Miért rongyos, ápolatlan, miért olyan, hogy szinte gyanakodva néz rá az­­ember?... Egy furcsa ember különös élete. Kiolvasta szinte a kérdéseket a szemem­ből. Sóhajt egyet. Aztán kis pátosszal beszél­ni kezd. — Háromszéki vágyaik, Laborfalváról való­ Nagynénémet Laborfalvi Benke Rózának hivtá­k, csak mi­kor színésznő lett, hagyta el a ,,Denke“ nevet. Huszárfőhadnagy voltam a brassói huszároknál és végzett gazdatiszt is vagyok. Val­amik­o­r én is ültem redakcióban, Kolozsvárott pedig egyik alapítója voltam a Musikátli-asztaltársaságnak­. Kedélyesre csendül hangja az emléke­zésben. — Jó társaság volt ott. Szentgyörgyi István, Ditrői... és aki egy idegen szót ki­mondott, annak egy adag szalonnát kellett fi­zetnie, megi egy liter bort. Gazdagon is nősül­­ttetti, de nagyon bohém voltam. Ez volt a hi­­soáhi. Elhagyott az asszony és én egyedül To­rontálig kerültem egy uradalomba. Amikor Mátyás király szobrát leleplezték Kolozsvá­rott, bemutattak Jókainak. Akikor már Nagy Bella volt a felesége... Szünetet tart, aztán valami visszautasí­t­­thatatl­an mosollyal cigarettát kér. Nagy szak­értelemmel gyújt rá. Roppant élvezi a füstöt. Minden mozdulata és a kezei szabása is jó napok könnyű óráiról beszélnek. Tartalmas, 'szép életről’, ami hirtelen nagyon hányától­á lyált. ■ _ — A harctéren — folytatja — fejsebet kaptam, (mutatja is helyét) és azóta néha za­varaim vannak. Voltam Kolozsvárott az elme­­gyógyinitéziet­ben is. De pár hét múlva kieresz­tettek.Kissé megilletődve nézek rá. Mrd, most láto­m csak hogy csillognak fekete szemei, milyen nyugtalanok és most, ahogy felém fordul, mintha föl akarna ugrani és csupán tetten vagyunk egyedül a szobában... Ön­kéntelenül hátrébb húzódom a széken, de ő mosolyog. Egészen halkan hajol felém s meg­győző erővel súgja: — Ne tessék azt gondolni, hogy most bolond vagyok. Minden igaz, amit mondoik, a shteilkemet teszem rá uram. Csak szerencsétlen vagyok, szerencsétlen... Könnyek jönnek szemébe, zokogósan lé­­regzik. De nagyon szinészes az egész. Hatá­rozottan különös ember Jókainé unokaöccse. — Háború után — beszél higgadtan ismét —, iparművész lettem. Feltaláltam a kenyér­ből egy preparálás­ módját, aminek következ­tében abból kitűnő szoboranyag válik. Ma­gyarországon­ szabadalmaztattam is. És szob­rokat csináltam. Ujjaimmal színeztem ki azo­kat. Óriási sikereim voltak. Pesti nagy kiállí­tásomat 1924-ben József­ főherceg nyitotta meg és Horthy kormányzó személyesen kö­szönte meg szobrát. Auguszta főhercegnő kéz­­csókra nyújtotta kezét... a lapok tele voltak nevemmel ... és aztán egy lap megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem a zsidó fajról. Én azt válaszoltam, hogy elismerem képessé­geit, amire azt írták rólam, hogy zsidó aka­rok lenni. Eme kiutasítottak Magyarországból. Hiába mentem Vaiss miniszterhez, ide-oda, haza kellett jönnöm. Gyanakodva nézek rá,­ de most már nem zavarja Laborfalvi Róza unokaöccsét semmi. Most benne van. És beszél... beszél... — Dolgoztam tovább. Tavaly, 1927. júniu-­­­sában volt felálltás­om Kolozsvárott. 1500 tárgy. Mihali Tivadar volt a védnök. Goga órákhosszat sétált velem s arról beszélt, hogy jöjjek a regátba, ahol majd bevezetik anyago­mat az elemi iskolákba és abból csinálnak majd a gyerekek különböző figurákat agyag helyett. Ferdinánd királyról készült szobrom nagy feltűnést telített. De megbukott a kor­mány, meghalt a király és én egyedül ma­radtam. Kétségbeesetten kért megint egy ciga­rettát. — Na és miért jött Aradra? „Fratta Géza — az unokaöcsém.“ — Fratta Gézia, a bomviván, unokaöcsém. Valamikor sok jót tettem vele. Úgy tudtam, hogy itt van, de nem találtam. Azt hittem, hozzásegít egy kis műhelyhez, ahol dolgozha­tom. M­edgyesen a vonaton egy­ ismeretlen úr ellopta mindenemet. Kölcsömruhában jöttem ide . . . —• És most? ... — Most?... — hangja torkfogóvá válik, könnyek gyűlnek szemébe. Igazi, fájdalmas a hang­, meg a könnyek. — Most tönkrement, szegény ember vagyok, nincs már­­ önérzetem uram és sz­égyenlem magam az emberek előtt, nem merek a szemébe nézni senkinek és nincs mit ennem. Pedig csak pár lej kellene, hogy anyagot vehessek és dolgozhassam, mert dol­gozni akarok s én rögtön talpra állnék. Lássa, itt Aradon egy vendéglőben zálogban hagytam ennivalóért egy szobromat 125 lejre. Eskü­szöm, 3000 lejt ér. Istenem, ha azt visszakap­hatnám. Micsoda egy kompozíció az. Most a művész könnye ég szemében. — Megyek ide-oda. Nem találom a he­lyem. Keresem az Istent . . . A szánakozás csendje borul a redukcióra. Laborfalvi Benke Zsigm­ond készülődik s aka­dozva 20 lejt kér. Levesre. Hogy egy kis me­leg ételt is egyen. Megkapja. Tüzes örömmel tapad szeme a rongyos bankóra és gyorsan gyűri zsebre, hálálkodik és elmond két régi viccet. Aztán indul. Ahogy bucsuzáskép nagy­hal­ásan egész közéhajol, pálinkaszag árad ki száján. Komisz, rossz pálinkaszag. Egy fény­­villanás ez. Most már tisztán áll az ember előtt a tragédia. Visszacsendülnek szavai: — Nagyon bohém voltam... Igen . . . igen... Laborfalvi Benke Zsig­­mondot is rabjává tette a nagy dzsin, a sze­gények vigasztalója, a nagylelkű tündér. Ta­lán nem is tehet róla, talán szabadulni sze­retnie és dolgozni, élni újra... élni! . . . Ne­hézkesen csoszogott le a lépcsőkön és nekivá­gott a zajos bulvárnak. Elindult szegény, hogy megkeresse az Istent . . . Fóthy Ernő. ­ A szemed mint az éj . . . Ringató keringő Fih m­csevó! Orosz cigány dal. Kozák szerelem. Dal, fox, charleston. A szép orosz melódiák kedvelői igaz örömet találnak ebben a három új kottában. Egyik szebb mint a másik. — Kottája 40.— lej. d MORAVECZ k­iadás, mindenütt kaphatók. s­­­ sz­a . ­ 3 Visszahelyezett timisoarai igazgató. A timisoarai tábla érdekes döntése. (Az Aradi Közlöny tudósítójától.) A timi­soarai tábla, mint közigazgatási bíróság, ma ho­zott ítéletet a timisoarai Diaconovci Loga állami gimnázium igazgatói állása körül hosszú idő óta tartó háborúság ügyében. Az intézet első igazga­tóját, Bejár­ Silviust, akit még a sibius kormányzó­­tanács nevezett ki az intézet élére, a kormány, 1922-b­en elmozdította helyéről és Coman Ágos­tont nevezte ki igazgatónak. Bejan elmozdítása el­len felebbezést nyújtott be, mire a legfelsőbb semmitőszék Coman kinevezését megsemmisítette és Sejant visszahelyezte állásába. Az elmúlt évben a közoktatásügyi miniszter Bejant királyi rende­lettel újból elmozdította állásából, aki most már a timisoarai táblához fordult panaszával s kérte a ki­rályi rendelet hatályon kívül helyezését. Az ügy­­gyel ma foglalkozott a tábla közigazgatási bírósá­ga Márta Sándor dr. táblai főelnök elnöklete alatt s majdnem egy órát tartó tanácskozás után kihirdette döntését, amely szerint a közigazgatási bíróság kötelezi a kormányt, hogy Bejan Silviust 15 napon belül helyezze vissza a Diaconovici Lo­ga főgimnázium igazgatói állásába. Az ítélet in­dokolása kimondja, hogy az Angihelescu-féle tör­vény intézkedései dacára, a már megszerzett jogo­kat figyelembe kell venni. Rákosi Jenő sajtópere* A volt brittániás tiszt a magyar újságírás neszto­rán keresi „becsületét.­" (Az Aradi Közlöny budapesti tudósítójának távirata.) A budapesti törvényszék Töreky-tanácsa ma tárgyalta Kmetty Károly sajtópörét Rákosi Jenő ellen. A fogházra ítélt volt brittániás-tiszt rá­galmazás hnnen beperelte Rákosit, mert a Pesti Hírlapban í­rt vezércikkében azt írta róla, hogy öt évvel ezelőtt délceg katonaruhában, rendjelekkel és kitüntetésekkel jelent meg az utcán, amelyek mind a lopottak voltak. A mai tárgyaláson Töreky ama kérdésére, hogy mi vezette a cikk megírására, Rákosi Jenő azt felelte, hogy közérdek. Rákosi Je­nő védője, dr. Polonyi Dezső kérte a törvény­széket, állapítsa meg hivatalból a valódiságot, mi­re Töreky kijelentette, hogy rágalmazásnál hiva­talból nem lehet megállapítani a valódságot. Po­lonyi erre felajánlotta a bizonyítást, bár leszö­gezte, hogy igen nehéz a sajtótörvény előírása szerint nyolc napon belül beszerezni a bizonyíté­kokat. Töreky erre kijelentette: " Nem nyolc nap alatt kell a biznyítékokat beszerezni, hanem a cikket akkor kell megírni, ha a bizonyítékok már meg­vannak. Polonyi kéri Kmetty székesfehérvári perira­tainak beszerzését, amit a bíróság el is rendelt, azonban elutastotta a védőnek a tanúkihallgatá­sok iránti kérelmét. Ez ellen Polonyi felfolyamo­dással élt a táblánál, mire a tárgyalást elna­polták.

Next