Aradi Közlöny, 1928. január (43. évfolyam, 1-24. szám)
1928-01-12 / 9. szám
! fktax- 'S traBorfalvi cttata unokaöccse csíraóra jött, hogy megkeresse az Xaborfalvi Jenke Zsignlond volt huszárfőhadnagy, volt gazdatiszt, jelenleg kenyérbélisyvere* elmondta egészen különös pályafutását. — rapszódikus történet, amelyben szó kétül József főhercegről, Horthyról, Csogáról, sőt egy hiába keresett unokaöccsről , rajta Géza volt aradi bonvivánról is. (Arad, január 11) Halk kopogtatás az ajtón és belép valaki. Nem is nagyon néz az ember hátra, úgyis megmondja, mit akar. És csak köszönésváltás történik. — Én kérem interjút szeretnék adni — szólal meg az ismeretlen. — Interjút?... Megfordulok a széken. Most már mégis csak meg kell nézni ezt a szokatlan egyedist, aki maga jön be interjút adni és nem az újságíró keresi fel valamilyen, előkelő szállóban. Gyanús is egy kicsit az egész. Az igazán érdekes és szenzációs emitter után sóikat kell futni, rohanni. Az nem állít be a redakcióba, akárcsak egy jól nevelt sültgalamb. Csodálkozva méregetem végig az előttem álló idegént. Furcsán is fest nagyon. Rongyos, kopottas, borotválatlan, ápolatlan, kopasz, alacsony emberke, de mintha valamikor színész lett volna; pózos gesztusai és mondatai vannak- e fulgömbölynek. Tulkerrektek. . — Lajborfalvi Berke Zsigmond vagyok, Jókai Mór első feleségének — bizonyára tetszett hallani — az unokaöccse. Szünet. Hatásvárás. És az nem is késik. Jókai első feleségének unokaöccse Aradon és még hozzá: így... elég érdekesnek ígérkezik. De hátha ... Az idegen észreveszi a gyanakvást, elmosolyodik rezignált udvariassággal, finoman, valami tárcapótló noteszt kotorász elő- Kiváltott újságcikket tesz elém. Kritika. Laborfalvi Benke Zsiigmondot dicséri a lap egy kiállítása alkalmából. Kiderül, hogy Laborfalvi Róza , unokaöccse művész. Preparált kenyérhéjből és bélből készít sacbrokat és mint nagy tehetséget dicséri az újság. Nos, dehát akkor, hogy került idáig? Miért rongyos, ápolatlan, miért olyan, hogy szinte gyanakodva néz rá azember?... Egy furcsa ember különös élete. Kiolvasta szinte a kérdéseket a szememből. Sóhajt egyet. Aztán kis pátosszal beszélni kezd. — Háromszéki vágyaik, Laborfalváról való Nagynénémet Laborfalvi Benke Rózának hivták, csak mikor színésznő lett, hagyta el a ,,Denke“ nevet. Huszárfőhadnagy voltam a brassói huszároknál és végzett gazdatiszt is vagyok. Valamikor én is ültem redakcióban, Kolozsvárott pedig egyik alapítója voltam a Musikátli-asztaltársaságnak. Kedélyesre csendül hangja az emlékezésben. — Jó társaság volt ott. Szentgyörgyi István, Ditrői... és aki egy idegen szót kimondott, annak egy adag szalonnát kellett fizetnie, megi egy liter bort. Gazdagon is nősülttetti, de nagyon bohém voltam. Ez volt a hisoáhi. Elhagyott az asszony és én egyedül Torontálig kerültem egy uradalomba. Amikor Mátyás király szobrát leleplezték Kolozsvárott, bemutattak Jókainak. Akikor már Nagy Bella volt a felesége... Szünetet tart, aztán valami visszautasítthatatlan mosollyal cigarettát kér. Nagy szakértelemmel gyújt rá. Roppant élvezi a füstöt. Minden mozdulata és a kezei szabása is jó napok könnyű óráiról beszélnek. Tartalmas, 'szép életről’, ami hirtelen nagyon hányátólá lyált. ■ _ — A harctéren — folytatja — fejsebet kaptam, (mutatja is helyét) és azóta néha zavaraim vannak. Voltam Kolozsvárott az elmegyógyinitézietben is. De pár hét múlva kieresztettek.Kissé megilletődve nézek rá. Mrd, most látom csak hogy csillognak fekete szemei, milyen nyugtalanok és most, ahogy felém fordul, mintha föl akarna ugrani és csupán tetten vagyunk egyedül a szobában... Önkéntelenül hátrébb húzódom a széken, de ő mosolyog. Egészen halkan hajol felém s meggyőző erővel súgja: — Ne tessék azt gondolni, hogy most bolond vagyok. Minden igaz, amit mondoik, a shteilkemet teszem rá uram. Csak szerencsétlen vagyok, szerencsétlen... Könnyek jönnek szemébe, zokogósan léregzik. De nagyon szinészes az egész. Határozottan különös ember Jókainé unokaöccse. — Háború után — beszél higgadtan ismét —, iparművész lettem. Feltaláltam a kenyérből egy preparálás módját, aminek következtében abból kitűnő szoboranyag válik. Magyarországon szabadalmaztattam is. És szobrokat csináltam. Ujjaimmal színeztem ki azokat. Óriási sikereim voltak. Pesti nagy kiállításomat 1924-ben József főherceg nyitotta meg és Horthy kormányzó személyesen köszönte meg szobrát. Auguszta főhercegnő kézcsókra nyújtotta kezét... a lapok tele voltak nevemmel ... és aztán egy lap megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem a zsidó fajról. Én azt válaszoltam, hogy elismerem képességeit, amire azt írták rólam, hogy zsidó akarok lenni. Eme kiutasítottak Magyarországból. Hiába mentem Vaiss miniszterhez, ide-oda, haza kellett jönnöm. Gyanakodva nézek rá, de most már nem zavarja Laborfalvi Róza unokaöccsét semmi. Most benne van. És beszél... beszél... — Dolgoztam tovább. Tavaly, 1927. júniu-sában volt felálltásom Kolozsvárott. 1500 tárgy. Mihali Tivadar volt a védnök. Goga órákhosszat sétált velem s arról beszélt, hogy jöjjek a regátba, ahol majd bevezetik anyagomat az elemi iskolákba és abból csinálnak majd a gyerekek különböző figurákat agyag helyett. Ferdinánd királyról készült szobrom nagy feltűnést telített. De megbukott a kormány, meghalt a király és én egyedül maradtam. Kétségbeesetten kért megint egy cigarettát. — Na és miért jött Aradra? „Fratta Géza — az unokaöcsém.“ — Fratta Gézia, a bomviván, unokaöcsém. Valamikor sok jót tettem vele. Úgy tudtam, hogy itt van, de nem találtam. Azt hittem, hozzásegít egy kis műhelyhez, ahol dolgozhatom. Medgyesen a vonaton egy ismeretlen úr ellopta mindenemet. Kölcsömruhában jöttem ide . . . —• És most? ... — Most?... — hangja torkfogóvá válik, könnyek gyűlnek szemébe. Igazi, fájdalmas a hang, meg a könnyek. — Most tönkrement, szegény ember vagyok, nincs már önérzetem uram és szégyenlem magam az emberek előtt, nem merek a szemébe nézni senkinek és nincs mit ennem. Pedig csak pár lej kellene, hogy anyagot vehessek és dolgozhassam, mert dolgozni akarok s én rögtön talpra állnék. Lássa, itt Aradon egy vendéglőben zálogban hagytam ennivalóért egy szobromat 125 lejre. Esküszöm, 3000 lejt ér. Istenem, ha azt visszakaphatnám. Micsoda egy kompozíció az. Most a művész könnye ég szemében. — Megyek ide-oda. Nem találom a helyem. Keresem az Istent . . . A szánakozás csendje borul a redukcióra. Laborfalvi Benke Zsigmond készülődik s akadozva 20 lejt kér. Levesre. Hogy egy kis meleg ételt is egyen. Megkapja. Tüzes örömmel tapad szeme a rongyos bankóra és gyorsan gyűri zsebre, hálálkodik és elmond két régi viccet. Aztán indul. Ahogy bucsuzáskép nagyhalásan egész közéhajol, pálinkaszag árad ki száján. Komisz, rossz pálinkaszag. Egy fényvillanás ez. Most már tisztán áll az ember előtt a tragédia. Visszacsendülnek szavai: — Nagyon bohém voltam... Igen . . . igen... Laborfalvi Benke Zsigmondot is rabjává tette a nagy dzsin, a szegények vigasztalója, a nagylelkű tündér. Talán nem is tehet róla, talán szabadulni szeretnie és dolgozni, élni újra... élni! . . . Nehézkesen csoszogott le a lépcsőkön és nekivágott a zajos bulvárnak. Elindult szegény, hogy megkeresse az Istent . . . Fóthy Ernő. A szemed mint az éj . . . Ringató keringő Fih mcsevó! Orosz cigány dal. Kozák szerelem. Dal, fox, charleston. A szép orosz melódiák kedvelői igaz örömet találnak ebben a három új kottában. Egyik szebb mint a másik. — Kottája 40.— lej. d MORAVECZ kiadás, mindenütt kaphatók. s sza . 3 Visszahelyezett timisoarai igazgató. A timisoarai tábla érdekes döntése. (Az Aradi Közlöny tudósítójától.) A timisoarai tábla, mint közigazgatási bíróság, ma hozott ítéletet a timisoarai Diaconovci Loga állami gimnázium igazgatói állása körül hosszú idő óta tartó háborúság ügyében. Az intézet első igazgatóját, Bejár Silviust, akit még a sibius kormányzótanács nevezett ki az intézet élére, a kormány, 1922-ben elmozdította helyéről és Coman Ágostont nevezte ki igazgatónak. Bejan elmozdítása ellen felebbezést nyújtott be, mire a legfelsőbb semmitőszék Coman kinevezését megsemmisítette és Sejant visszahelyezte állásába. Az elmúlt évben a közoktatásügyi miniszter Bejant királyi rendelettel újból elmozdította állásából, aki most már a timisoarai táblához fordult panaszával s kérte a királyi rendelet hatályon kívül helyezését. Az ügygyel ma foglalkozott a tábla közigazgatási bírósága Márta Sándor dr. táblai főelnök elnöklete alatt s majdnem egy órát tartó tanácskozás után kihirdette döntését, amely szerint a közigazgatási bíróság kötelezi a kormányt, hogy Bejan Silviust 15 napon belül helyezze vissza a Diaconovici Loga főgimnázium igazgatói állásába. Az ítélet indokolása kimondja, hogy az Angihelescu-féle törvény intézkedései dacára, a már megszerzett jogokat figyelembe kell venni. Rákosi Jenő sajtópere* A volt brittániás tiszt a magyar újságírás nesztorán keresi „becsületét." (Az Aradi Közlöny budapesti tudósítójának távirata.) A budapesti törvényszék Töreky-tanácsa ma tárgyalta Kmetty Károly sajtópörét Rákosi Jenő ellen. A fogházra ítélt volt brittániás-tiszt rágalmazás hnnen beperelte Rákosit, mert a Pesti Hírlapban írt vezércikkében azt írta róla, hogy öt évvel ezelőtt délceg katonaruhában, rendjelekkel és kitüntetésekkel jelent meg az utcán, amelyek mind a lopottak voltak. A mai tárgyaláson Töreky ama kérdésére, hogy mi vezette a cikk megírására, Rákosi Jenő azt felelte, hogy közérdek. Rákosi Jenő védője, dr. Polonyi Dezső kérte a törvényszéket, állapítsa meg hivatalból a valódiságot, mire Töreky kijelentette, hogy rágalmazásnál hivatalból nem lehet megállapítani a valódságot. Polonyi erre felajánlotta a bizonyítást, bár leszögezte, hogy igen nehéz a sajtótörvény előírása szerint nyolc napon belül beszerezni a bizonyítékokat. Töreky erre kijelentette: " Nem nyolc nap alatt kell a biznyítékokat beszerezni, hanem a cikket akkor kell megírni, ha a bizonyítékok már megvannak. Polonyi kéri Kmetty székesfehérvári periratainak beszerzését, amit a bíróság el is rendelt, azonban elutastotta a védőnek a tanúkihallgatások iránti kérelmét. Ez ellen Polonyi felfolyamodással élt a táblánál, mire a tárgyalást elnapolták.