Aradi Közlöny, 1928. augusztus (43. évfolyam, 170-195. szám)

1928-08-01 / 170. szám

1928 augusztus 1." K­n­Z C­0­M­Y Az ötvenegyes számú kabin titka. A Di­eptun-strand egyik kabinjában két napig függött egy gazdátlan öltözék, amely­nek tulajdonosát már elparentálták, a jószívű strandlakók.­­ Ma előkerült a „hu­la“, aki vasárnap óta kirándu­llon volt a­ hármasszigeten, szükség. Amikor a hatóság tudomást szerzett az esetről, nyomban megkezdte a kihallgatá­sokat, amelyeket megelőzött a tetem ruhájá­hoz való hívás. Vájjon ki ismeri fel az ötven­egyest a ruhájáról. Egy kövér fekete asszony kijelentette: — Kérem kapitány úr, én ismertem azt a fiatalembert. Sovány, szőke, magas volt. A ne­vét nem tudom. Egy sovány, szőke, magas hölgy alacsony barnának képzlelte el az ötvenegyest, de a nevét ő sem tudta. A kapitány úr felvette a jegyzőkönyveket és táviratok mentek a ma­­rosmenti községekbe: „Aradon a Marosba ful­ladt egy sovány, szőke, magas, vagy ala­csony, barna, kövér ,húsztól­ negyven év kö­rüli fiatalember, ha hulláját megtalálják, ké­rünk értesítést.“ Eltelt a hétfő, nem történt semmi. Az öt­venegyes kabint rejtélye, továbbra is rejtély maradt. A babonás emberek nem akartak be­költözni a kabinba, ami érthető is, mert senki sem vetkőzik szívesen egy hulla ruhájának jelenlétében­. Már-má­r napirendre tértek a dolog felett, amikor kedden különös fordulat állott be. A kabinos előtt megjelent egy kö­zéptermetű, vöröshajtú fü­rdőruhás fiatalember és kéri az ötvenegyes kulcsát. A kabinos előtt mindjárt gyanús volt az esett és lesbe állott. A fiatalember pedig bement a rejtélyes kabinba, leszedte a szegekről a hulla összes ruháit és magára vette. Akkor már a közön­ség értesült a dologról és megbotrát­kozva vártak, hogy elintézzék azt a szentségtörőt, a­ki képes egy hullának a ruháját is ellopni. Az ifjú megjelent­ a kabin előtt és a közönség kö­zül már akkor néhányan elcomfor­dáltak, mert „ Bármely könyvért forduljon­­ bizalommal Sándor Ferenc könyv üzletéhez.­­ Kér­jen ingyen katalógust arról, ami érdekli,­­ a ruha túlságosan jól illett reá. A rendőr is ott állott: , ' ''. — Igazolja magát! — Itt var kérem, K. L. tisztviselő va­gyok. — Vegye le ezt a ruhát, mert az egy hul­la tulajdona. A tisztviselő rémülten és írtózot­tal nézett végig magán. Sárpadt lett, mint egy hullához illett é­s zúgni kezdett a feje. Miután a fejzugás n­e­m tartozik a hullák tulajdonsá­gaihoz, megcsípte önmagát és véglegesen meggyőződött arról, hogy ha nem is a legjob­ban, de él. Sikerült álláspontjáról meggyőznie a rendőrt és a halgatóságiait is, elmagyarázta, hogy vasárnap reggel kirándulásra ment és olyan jól érezte magát valamelyik szigeten, hogy cs­ak ma tért vissza. Azután különféle at­létikai mutatványokkal beigazolta, hogy ő nem hulla. Úgy a rendőr, mint a közönség kénytelen volt az életre kelt hulla állításait tudomásul venni és mert már elveszítette min­den érdekességét, elhúzódtak tőle, mintha fel­oszlás alatt lévő valódi hulla volna.­­n. g.) loioioioiosoioioiaioiuiu, (Arad, július 31.) Vasárnap este, a­mikor be akarták zárni a Neptun strandfürdő kapuit, a fürdő személyzete megdermedve ál­lott meg az ötvenegy­es kabin ajtajai előtt. Beint a kabinban, a deszkassa­lra vert szegeken egy szürke szinti férfiru­ha függött, összes fe­hér tartozékaival­. Lent a padlón egy pár fél sárga cipő és benne a harisnya. — Ennek is kampec — szólt mély saj­nálkozással a kabinos és illlemfiadóan törülte meg száraz szemeit — ismertem — folytatta — valami hivatalnok volt, húsz esztendős le­hetett és nem sajnálta a borravalót. Ezzel megtörtént a húsz esztendős, bor­ravalót nem sajnáló magánhivtaitalnok elparen­­tálása. Ugyanebben a pillanatban talán vala­hol az ujaradi hídon túl e­gy hullát úsztatott a Maros lefelé.­ A hulla nyitott szájjal, üvege­sedett szemekkel bámult felfelé, a szürke, za­varos Maros vizen át az elszállt lelke után. Az ötvenegyes kabinban pedig gazdátlanul függött a szürke fé­rfiruha minden tartozéká­val. Elmúlt az éjszaka, hétfő lett. A kabinos is­mét meglátogatta az ötvenegyest és mert filo­zof természet volt, félóráiig elmélkedett a ru­hák előtt. Eközben megérkeztek az élők, akik fürödni akartak és a készülődéshez kabinra volt szükségük. Ők is megtudták az ötven­egyes tragédiáját és hamarosan kisebb csődü­let támadt a kabin előtt. Cs­ak ilyenkor lát­szik, hogy mennyire nincsen igazuk azoknak, akik az emberek gonoszságáról prédikálnak. Óh, csak látt­ák és hallották volna azokat a sóhajtásokkal fűszerezett kritizálásokat, ame­lyek csak úgy csepegtek a részvéttől és az izzadtságtól. De az emberek könnyen is vi­gasztalódnak. Egy-k­ét sóhaj, egy két könny­csepp és övintézteték a maguk részéről az öt­venegy­est. De nem úgy a hatóság. Ott nem szabad ismerni a passzív könnyeket és relatív sóhaj­tásokat. Ott rideg, de hasznos aktivitásra van tempókat. Meg voltunk dermedve, nagyon helytelenítettük, mert olyan szépen beleéltük­­ már magunkat a lassú, nyújtott tempókba, vértelen marsokba, színtelen dalokba. Konti azonban nem engedett s könyörtelenül keresz­tülgázolt az egészen. Remek látványa­ volt, mi­kor egy-egy ilyen generális tempóváltozást csinált. Valósággal húzta kifelé a zenekarból a hangokat és dobta fel az égig. Zseniális kar­mester volt. Sajnos, annyira már nem volt zse­niális, hogy az én torkomból is tudott volna hangot kihúzni, nemcsak a zenekarból. _ Egyik délelőtt, mikor már mindnyájan kv­viliről tudtuk a szerepeinket, már megszok­tuk a Konti­ur tempóit, kezdtünk belemeleged­ni és hangulatban próbálni. Szegény Papp Miska, örökre felejthetetlen, szeretett kolle­gám, a második felvonásban gyönyörűen mon­dotta el azt a pár szó prózát, mely Iluska ha­láláról szól és a Rózsaszállal végződik. Mikor az első, a legjobb, a soha el nem felejthető Ba­gó elkezdte énekelni a szívhez szóló kis hang­ján: Egy rózsaszál szebben beszél, mindnyá­jan nagyon meghatottan hallgattuk. A máso­dik versnél a meghatottság még fokozódott. A dal végén Papp Miska elsírta magát. A kórus háttal állott és sírt. Mindenki sírt, kivétel nél­kül. Én, amilyen hosszú voltam, úgy estem rá Lázár Ödönre, ki akkor a színház titkára volt és a sugólyuk előtt állott, hogy egy kicsit néz­ze a próbát. Lázár is sirt. Konti letette a diri­gens botját, ráborult a kottára és úgy sirt. Pe­dig nem volt nagyon érzékeny öreg fiú. Kivé­tel nélkül mindenki sirt, mindenki zokogott. Ebben a pillanatban lépett be a színpadra Be­öthy. Egy­ szót sem szólt, csak meghatottan nézte a jelenetet. Ő is nagyon meg volt hatva. Aztán csendesen megszólalt: — Köszönöm, mára elég. Mindenki haza­mehet. Mikor délben a szokottnál hamarabb men­tem haza, azzal állítottam be Szidi nénihez: — Sziducim, most már biztos, hogy száz­szor megy a János vitéz! Alig tévedtem valamit. A mai napig mind-­­­össze csak ötszázkilencven előadást. Leg­alább még egy ehhez hasonló tévedést nem bánnék életemben. Azt hisze­­, Beöthy sem. De, ahogy Beöthyt és magamat is ismerem, a felében is szívesen kiegyeznénk. A premier a legnagyobb izgalmak köze­pette folyt le. Beöthy soha nem látott módon nervózus volt. Mindig csak azt hajtogatta, hogy: — Csai a gatyán legyünk túl, a többi az­tán már rendben van. Az egész izgalmas premierhangulatot csak fokozta a nagy politikai esemény, mely azon a napon játszódott le, 1904 november 18-án. — Azon a napon volt a parlamentben a híres Per­­cel-féle zsebkendőszavazás, melyet felvonás közben Zichy Jenő gróf kipirult arccal mesélt. Hála a Csepreghy Ferencné remek ízlé­sének, a gatya nagyszerűen sikerült. A János vitéz-ruhák kitűnően vannak összeállítva. Színekben, formában, minden legkisebb rész­letben. A kalapomat, mellette mezei virágok­, kar és árvalányhajjal, a karikásomat, a do­hányzacskómat, a furulyámat — Újházi Edé­től kaptam. Mielőtt kimentem volna a szín­padra, az utolsó pillanatig fogta a jéghideg ke­zemet, folytonosan igazított rajtam valamit, megveregette az arcomat, aztán mikor a zene megszólalt, elkezdett kolompolni és ugatni. Kolompolt és ugatott. de tele van a szívem imádattal és hálával, kedves emléke iránt! Hogyne lett volna annak a darabnak sikere. Minden este, mikor nem játszott, kivétel nél­kül, minden este ő tette a fejemre a kalapot, ő akasztotta a nyakamba a karikást, aztán megint kolompolt és ugatott, megvárta a má­sodik felvonás rózsaszál jelenetét, aggódva leste, hogy megint igazi könnyeket sirtam-e, aztán ment a Gambrinuszba vacsorázni a mes­ter. Drága barátom... Biztosan vár engem va­lahol a másvilágon és biztosan ugyanazzal a mosollyal fog fogadni, ugyanolyan kis flakon­ból fogja magát átkorongozni, mint akkor tet­te, mikor a Király Színházban az öltözőm aj­tajában várt ream Ma este 1! M­iss Ferenc az Olympiába ! Miss Ferenc Budapest legnépszerűbb színésze, az Olympiában utólérhetetlen ! ! Miss Ferenc az Olympiában és felvo­nások között cigányzené­vel magyar dalokat énekel. Miss Ferencet 4107 mindenki megnézi! Miss Ferenc Miss Ferenc Miss Ferenc Miss Ferenc a legjobb magyar szülész, a legszebb magyar férfi, gyönyörűen énekel. Rövidzárlat okozta a kötélgyári tüzet. A tű­zvizsgáló bizottság ma kiszállt a hely­színre, a tűz okának kiderítése végett. (Arad, július 31.) A Mossóczy-telepen lévő Reich-féle kötélgyár üszkösödő romjait csak a reggeli órákban hagyhatták ott a tűz­oltók, mert az éjszaka több ízben lángra lob­bantak az összeégett, lehullott gerendák. Reggelre teljesen eloltották a tüzet és a fel­kelő nap a pusztulás képét mutatta a gyár­telepen. Délelőtt tizenegy órakor megjelent a helyy- színen a tűzrendészeti bizottság és megkezdi a vizsgálatot a tű­z okának kiderítésére. Pon­tosan nem lehetett megállapítani a tűz kelet­kezésének okát, de a vizsgálat a kihallgatott tanúk vallomásaiból valószínűnek látja, hogy a tűzveszedelmet rövidzárlat okozta. A gyár­épület padlásán dolgozó munkások elmondot­ták, hogy a tűz olyan hirtelen keletkezett és olyan gyorsasággal terjedt, hogy alig volt idejük a menekülésre. Egyszerre észrevették, hogy fejük felett lángok csapnak szét és az egész padlás pillanatok alatt lángokban ál­lott. A tűzveszedelem következtében nagy kárt szenvedett Szabó József kertész, aki­nek üvegházát teljesen tönkretették a lehulló zsarátnokok. Kára felülmúlja a százötvenezer lejt.

Next