Aradi Közlöny, 1929. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1929-01-03 / 2. szám

19» scöffler 3.I mm* ­ K­ö­z­p­ö­N­T Karácsonyi János dr. nagyváradi püspök hirtelen halála. Újév reggelén illés misét celebrált a kiváló főpap — délután 4 órakor már halott volt. — Holttestét szülővárosába, Békésgyulára szállítják (Nagyvárad, január 2.) A nagyvá­radi római kath­olikus klérusnak, a tudomá­nyos világnak és a romániai magyarságnak egyaránt nagy halottja van. Dr. Karácso­nyi János nagyváradi címzetes püspök, nagy­prépost, a kiváló történelemtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja újév első nap­ján, délután négy órakor váratlanul meghalt. Bár az utóbbi hónapok alatt sokat betegeske­­dett és sokat szenvedett előrehaladott ütőérel­meszesedése miatt, halála mégis nagy meglepe­tést keltett. Néhány héttel ezelőtt még benső­séges ünneplésben részesítette a város egész társadalma hetvenedik születésnapja alkalmá­ból. A katholikus kör díszközgyűlést tartott, a­melyen valláskülönbség nélkül felvonultak a különböző egyesületek, küldöttségek, a város társadal­mának l­eg­j­obb­j­a­i. Újév reggelén frissen kelt fel, majd ünnepi misét celebrált a székesegyházban, azután visszatért lakására. Alig néhány pillanatig ült íróasztala mellett, amikor hirtelen elvesztette eszméletét. Nővére azonnal orvosokat hiva­tott, akik nagymérvű agyvérzést állapítottak meg. Érvágással és injekciókkal kísérleteztek, hogy segítsenek a nagybeteg főpap állapotán, azonban az orvosi beavatkozás már késő volt és megkezdődött a haláltusa, amely délután négy órakor ért véget. A halálhír már a dél­utáni órákban elterjedt a városban és min­denütt mély részvétet keltett. Karácsonyi János dr. szegény békésgyu­lai iparoscsalád gyermeke volt. Gyönyörű kar­rierjét nagy szorgalmával, éles elméjével és nemes emberi tulajdonságaival érte el. A nagyváradi premontrei gimnázium jeles nö­vendéke volt, majd Budapesten és Rómában folytatta egyetemi tanulmányait. Egyházi és magyar történelmi munkái mindenütt nagy tiszteletet szereztek nevének. Tudományos munkálkodásáért a Magyar Tudományos Aka­démia is tagjai közé emelte. Papi pályája a nagyváradi aulán kezdődött, majd a biharpüs­­pöki plébánián nyerte el kanonoki kinevezé­sét, később nagyprépost és címzetes püspök lett. Egész életét és munkálkodását a tudomá­nyos és emberbarát­ célok" jellemezték. Hátrahagyott végrendeletében azt az óha­ját fejezte ki, hogy szülőföldjén temessék el. A nagyváradi püspökségen már megtették a temetésre vonatkozó előkészületeket. Holnap délelőtt gyászszertartás lesz a székesegyház­ban­, déli egy órakor pedig elszállítják holttes­tét szülővárosába Békésgyárra. Lugojjeanu na­álból Párisba érkezett a kölcsön ügyében. A kormány január 15-ére reméli a kölcsön aláírását. (Az Aradi Közlöny bucuresti-i tudó­sítójá­nak telefonjelentése.) Lugojeanu miniszterel­nökségi alminiszter ma Parisba utazott Bol­­gert-nek, a Francia Bank megbízottjának kí­séretében. Az alminiszter magával vitte az új költségvetést és azokat a pénzügyi törvénye­ket, amelyek a kölcsönt nyújtó bankároknak a pénzügyi egyensúly tekintetében táplált aggo­dalmait el fogják oszlatni. A kormány reméli, hogy január 15-ig aláírják a kölcsönt, amelyet még e hó végén kibocsátanak s azután nyom­ban következik a stabilizáció. A lapok jelentése szerint a kamat 7 szá­zalék, a kibocsátás árfolyama 92 lesz. Ezek a hírek megerősítésre szorulnak. 600 rádió működik­­­radon. A legtöbb rádióengedélyt Arad megyére adták ki.­­ Az engedély nélküli rádiózást hat havi elzárással büntetik. Bulzan postafőnök figyelmeztetése a rádiótulajdonosokhoz. (Arad, január 2.) A rádió felszabadítása óta ezer számra érkeznek rádió­engedély iránti kérelmek a bucuresti-i posta vezérigaz­gatósághoz. Érdekes, hogy az eddigi statiszti­­kai kimutatás szerint, az egész ország terüle­tén Aradon és Arad megyében van a legtöbb rádió. Blazán Avram aradi postafőnök elmon­dotta az Aradi Közlöny munkatársának, hogy eddig Arad részére több mint hatszáz rádió engedélyt adtak ki. Nemcsak a belvárosban, hanem a­­külső perifériákon is számos rádió működik. A postafőnökségnek tudomása van arról, hogy sok engedély nélküli rádió is van Aradon és ez ellen a törvény értelmében a legszigorúbban kell eljárni. Erre vonatkozólag a postafőnökség­­ a következő felhívást bocsá­totta ki: Tudomásunkra jutott, hogy dacára annak, hogy az engedély megszerzése nem okoz sem­mi nehézséget, mégis igen sok azoknak szá­ma, akiknél engedély nélküli rádióállomás működik. Mivel a díj igen csekély — első év 750 lej, következőkben 500 —­ felkérek min­denkit, akinél állom­ás van, avagy aki rádiót óhajt felszereltetni, hogy kérvényét saját érde­kében küldje be ajánlott levélben a következő címre: ,,Direcţiunea Generala a Poştelor, Di­recţia Radio-Comunicaţii Bucureştimellé­kelni csak az állampolgársági és erkölcsi bizo­nyítványt kell. A kérvényre 8 fej bélyeg szük­séges. Aki ellen feljelentést kapunk, hogy rádió­ja van engedély nélkül, az ügyészséghez tesz­­szük át az ügyet, ahol a rádiótörvény 18­ cikke értelmében legkisebb büntetésképen 6 havi elzárásban részesülhet az illető. A rádiógépek és alkatrészek eladása tel­jesen szabad, azonban az eladó csak olyannak adhat gépet, aki rádióengedélyét is bemutatja, melynek keltét és számát előjegyzi. A. Bulzan, kerületi postafőnök. Gyermekszerelmek. Irta: Losonczy Lilla. Négyen voltak a gondok­ban: igazi asz­­szonyszoba, lágy, terepárnás, illatos. Novem­ber volt, hideg őszi szél .kergette a falevele­ket a járdán, az uccák néptelenek, — a négy asszony halkan beszélgetett. Régi élmények­ről, kalandokról, első szerelmekről. Vera ál­mosan mondta: „Első szerelem? Bolondság. Az ember még tapasztalatlan, nem tudja él­vezni, nem tudatos, nem gondolkozik — de talán épen ez a szép benne“ — tette hozzá tű­nődve. „Tulajdonképen minden első szerelem egyforma. Lányoknál 10—12 éves korban kez­dődik ez az érzés, amit ők romantikus szín­ben szeretnek feltüntetni. De voltaképen os­tobaság, gyerekség.“ „Az enyém hes­édes volt“ — szólt közbe kacagva Ella. „Mintha most lett volna,­ úgy emlékszem rá. Tizenkét éves lehettem, mikor a bátyám egy haszontalan fiúval barátkozott. Meg is tiltották neki és én, aki tudtam ezt, megvetéssel fordultam el, ha együtt láttam őket az utcán, de azért volt elég időm, meg­figyelni őt. Rossz fiú — csak tizenöt éves, mégis simára fésülve a haját, mint a filmszíné­szek és már megnézte a lányokat. Egy nap azt mondja Feri: „Te, Elli, a Harsányi Bandi meg akar ismerni!“ — No, gondoltam, majd megbánja! — Délután le­mentünk a barátnőimmel a sétatérre, tudtam, ő is ott lesz. Futballoztunk, mert a Klári csak fiú sportokat szeretett, öt bátyja volt és egész vásott és vad, olyan erősen rúgott a lab­dába, hogy kiszakadt. Most tárgyalások foly­tak a fiatalok kiküldötteivel, hajlandók volná­nak-e egy labdát kölcsönözni. Bandi, a vezér, azt üzente, csak akkor, ha én személyesen me­gyek el érte és szépen megkérem. Persze vo­nakodtam, de Klári belémboxolt, lehajtott fej­­ek pirulva járultam a hatalmas ellenség szí­ne elé. A fiúk kárörvendően vihogtak — erre elfogott a düh, felkaptam a fejem és amikor az ünnepélyes aktusra került volna a sor, hir­telen kitéptem a labdát a kezéből és futva, azt kiabáltam feléjük: „Mondjátok meg neki, hogy nem vagyok rá kiváncsi.“ Ettől a naptól kezdve nem volt egy nyugodt pillanatom. Ál­landóan érkeztek a hírek, hogy Bandi nagyon mérges és meg akar verni. Természetes, ez annyira foglalkoztatott, hogy mondanom sejti kell, a fenyegetéseinek az lett a következmé­nye, hogy eleinte az ijedtségtől dobogott a torkomban a szívem, ha megláttam, később már mástól... Nagyon jóba lettünk és a barátai rendkí­vül tiszteltek engem, a félelmes vezér­ „ideál­ját“. Őtőle kaptam az első kézcsókot, mely után emlékszem, két napig nem mostam le a kezem... — Kedves kis eset — mulatott Vera. — De hallgassátok meg az enyémet. Tízéves vol­tam, mikor egy nyaralóhelyen mellettünk, ve­lem egy idős fiú lakott. Csinos szőke gyerek — és én epedve pislantgattam át, szerettem volna megismerkedni vele. Ő kapott egy kis autót és tüntetőleg tülkölt s néha kihívóan nézett felém. De én büszkén, mint egy király­nő, végignéztem és egy könyv olvasásába me­rültem. Gyönyörű fügék termettek náluk, nekem fájt rá a fogam. Felbujtattam a kertészünk kisfiát, hogy estefelé, mikor nincs otthon sen­ki, lopjon nekem. Izgatottan figyeltem a kerí­tés mögül. Már épen vissza akart, mászni zsákmányával, amidőn lépéseket hallottam. — Siess Jankó — súgtam kétségbeesve, de már késő volt... Sanyi ott állt előttem és én, a bű­nös, lehorgasztott fejjel, összeszorított szájjal hallgattam a kérdéseit, de nem mertem felel­ni. Végre a kis Jankó kibökte, hogy én biztat­tam a lopásra . Rögtön földerült az arca. — Ha megengedi „kisasszony“, hogy megkí­náljam... és ezzel már rohant is. Öt perc múlva boldogan majszoltuk­­ együtt a legizletesebb gyümölcsöket — és na­gyon szerelmesek voltunk egymásba. Tánciskolába is jártunk együtt s ott is­merkedtem meg a féltékenység minden kínját és gyötrelmét. Bizony, nem voltam a legkitű­nőbb táncosnő s midőn egyszer felelősségre vontam Sanyit, miért táncol velem oly ritkán, röviden és őszintén felelte: — Nem szeretek veled táncolni, mert na­­­gyon nehéz vagy... Annál többet táncolt Ilával és nekem na­gyon fájt a szivem. Elhatároztam, hogy meg­ölöm őket. Vettem egy kis játékrevolvert s szentül meg voltam győződve, hogy az öl. A következő táncórán, mikor Sanyi Ilával mellettem el tán­colt, kihúztam a „fegyvert“­ a retikülömiből és el akartam sütni. De akkor eszembe jutott, mi fog történni, ha ő meghal... már láttam magam börtönben sínylődni, — nem, inkább én leszek öngyilkos. Kisurrantam és a folyosón az egyik ablakimélyedésbe el­bújva, sziven lőttem magam. Kicsit elkábul­­tam a lökéstől (vagy csak képzelődés volt?) s midőn meglepetten, hogy még élek, felnyi­tottam a szemem, Sanyi állt mellettem és ag­gódva kérdé: mi történt? — Meg akartam­ halni — zokogtam „mert nem szeretsz...“ , komolyan és méltóságteljesen jelentette ki". — Szeretlek és feleségül foglak venni. Már meg is kérdeztem apát, hogy lehetséges-e, mi­vel egyidősek vagyunk. Igent mondott. — Ekkor én, a halál rászánt, boldogan ugrottam fel és egész este egyszer se veszekedtünk... Persze volt nagy sírás-rivás, mikor vége volt a táncnak és a nyárnak ... Magda egy kis sóhajjal verte le cigarettá­járól a hamut: „Az én történetem már sok­kal komolyabb és tragikusabb. Apámnak volt.

Next