Aradi Közlöny, 1929. október (44. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-01 / 222. szám

ARAD! KÖZLÖNY a német Seichsbank kormányzója Bucurestibe jön. A Birodalmi Bank vezetőjének útja a német tőke bevonulását jelenti Romániába.­­ A német követség szerint Schacht dr. utazásának célja: tudományos előadás, az o­csi­ lakásépítő akcióról a Raducant leltá? Ber­linben megkezdett tárgyalásokat folytassa. Az Adeverul a német követségről úgy értesült, hogy Schachtot a román társadalomtudományi inté­let hívta meg előadás tartására Bucur­estibe A bankkormányzó elfogadta a meghívást, de egy­előre nem állapította meg överete időpontját. »»»» »Vat »»»»♦»»» » Jár az api ista« tapssá. (Az Aradi Közlöny bucuresti tudósítójá­nak távirata.) A Cuvântul értesülése szerint dr. Schacht, a német Birodalmi Bank kormányzója október folyamán Bucurestibe jön, hogy a német tőkének a mezőgazdasági hitelintézet­ felállításában való részvétele tárgyában tanácskozzék, to­vábbá „Le a rothadt szociáldemokrata kormánnyal!" — A hindu teozófusok tiltakoztak a munkás­­kormány indiai rémuralma ellen. — Egy Moszkvai kiküldött jegyzeteket készített az elhang­zott beszédekről. Londonból jelentik: Brightonban ma dél­után tartotta az angol munkáspárt konresszu­­sát, Herbert M­o­r­r­i­s­on közlekedésügyi mi­niszter elnöklete alatt. A munkáspárti kon­gresszuson ezer delegátus vett részt. Az ajtók­nál detektívek őrködtek és minden belépőt igazoltattak, hogy a kommunisták be ne fér­kőzzenek. Ennek dacára a karzaton egy isme­retlen egyén nagy botrányt rendezett. — Bocsássátok szabadon a meeruthi összeesküvőket és a kommunista bányá­szokat. Le a rothadt szociáldemokrata kormánnyal! — kiáltozta, amíg a detektí­vek ki nem vezették. A hindu teozófusok röpcédulákat oszto­gattak, amelyben tiltakoztak az imperialista angol kormány indiai rémuralma ellen. Mor­rison bevezető beszédében megállapította, hogy a­ 7 munkás­kormány,_mint a kisebbségi­kor-­ mány, rendkívül súlyos helyzetben van, azon­ban nem téveszti szem elő­ a végcélt és to­vább küzd az új Társadalmi rendért. Felolvasta a távollevő Macdonald miniszterelnök üdvözlő táviratát és a kongresszus válaszát, amelyben sikert kíván útjához és üdvözli ti a­o­w­e­r­t. A független munkáspárt nevében Miss J­e­n­s­o­n volt képviselőnő szólalt fel, aki határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben a nagyobb vagyonok erélyes meg­adóztatását követeli, a dolgozók nyomorára való hivatkozással. Az Evening News híradása szerint a gon­dos elővigyázat dacára, egy moszkvai kiküldött a terembe sur­rant és ott a beszédekről jegyzeteket ké­szített, amelyeket Moszkvába továbbított. Erélyes nyomozás dacára sem sikerült • sze­­mélyazonosm^j __ 4 belvárosban csak nagy autóbuszok fognak közlekedni. Újabb tíz autóbuszt szerez be a város.­­ A kis kocsik a mellékisccák forgalmát bonyolít­ják le. (Arad, szeptember 30.) A városi gép­üze­mek megkezdték ama programmjuk végrehaj­tását, amelyek Aradváros közl­ekedés ügyének megoldását célozzák.­Az autóbuszok számát fo­kozatosan szaporítják, úgy hogy m­ár nincs­ messze az az idő, amikor a város visszave­heti az összes koncessziótulajdonosoktól a számukra kiadott koncessziót és átveheti a közlekedés lebonyolítását az egész város te­rületén. Október 1-én két kis autóbuszt szállí­tanak a városnak és október végén másik két kocsi érkezik meg. A város vezetősége ma elhatározta, hogy újabb két kis autóbusz beszerzésére ír ki ár­lejtést. Ez még az idén lebonyolódik, úgy hogy jövőre tervbe vették a belvárosi közleke­dés számára megrendelendő nagy autóbuszok beszerzését. Ebben az esetben az összes kis kocsikat a me­llékutcákban, állítják be, míg a belváros területén csak nagy autóbuszok közt VW-­t­ek, zúzódást szenvedett, de állapota ennek dacéra nem életveszélyes. Hollót egy néhány napig még a Ír­t kórházban A versenyen egyébként a következők vettek ré­sz:­­tebva*az B-tó Róna M., Ha-tn°r Oe­ztáy, Holló Iímre, Altstaedter Béla, Zsifkovics János, Lisa L, Perényi Aladár. A versenyzők a sérült Holló kivételével az előírt idő alatt abszolválták a távot és így mindannyian időérmet nyertek. A jól sikerült versenyt Frenkel mérnök, a Meteor agilis elnöke rendezte. A mentőszolgálatot Weisz Béla, Kovács János és Sambura János látták el, oldalkocsis gépeikkel. Súilyos baleset egy aradi motorkerékpár-versenyen, (Arad, szeptember 30) Lippáról Mentik: Könnyen végzetessé válható motorkerékpár-bal­eset történt Paulis határában. Mint tudvalevő, az aradi „Meteor“ kerékpár-klub vasárnap megbíz­hatósági motorkerékpár-versenyt rendezett. A start a Radnai­ úti Ablonczy-garázstól történt, a"...imn a versenyzők egy perces időközönként indultak Arad—­Mikalaka—Lippa—Szépfalu—Kisszentmiklós —Újarad—Arad útvonalra. A versenyen mind­össze tíz versenyző vett részt, közölük volt Holló­ Imre 35 éves aradi parkettá­zó-vállalkozó is, aki kevesen múlott, hogy életét nem vesztette egy baleset következtében. Paulis Vro­rno­ közelében ugyanis egy éles for­dulóban Holló motorkerékpárjával egy útszéli fá­nak rohant. A versenyző hatalmas ívben repült le gépéről és vérző fejjel terült el az országút men­tén. A versenyzőket az egyesület mentői követ­ték, akik a szerencsétlenül járt Hollót eszméletlen, állapotban találták meg. Első­segélyben részesí­tették, majd a lippai kórházba szállították. Holló Súlyos felső ujjkapocstörésen kívül több, komoly ­ 1929. október 1. Merénylet egy petrozsényi ügyvéd ellen Petrozsényból jelentik: Csákány Ist­ván mészárosmester szom­baton gyilkos me­rényletet kísérelt meg dr. Kepes Sándor ot­tani ügyvéd ellen. Az ügyvéd éppen kilépett a­ bíróság épületéből, amikor a mészárosmester eléje állott és ráfogta revolverét. A golyó szerencsére beszorult a revolver csö­vébe, ekkor azonban Csákány másodszor is elcsat rántotta a ravaszt, de a golyó nem ta­lálta el az ügyvédet, aki futásban keresett menedéket. A merénylő utána rohant és revolverével agyba-főbe verte s csak a segélykiáltásokra előrohant járókelők, tudták kiszabadítani szorongatott hely­zetéből. Csákány Istvánt a rendőrség letartóztatta. Olcsóbb lett a sertéshús A maximáló bizottság a zsír és háj árát nyolc, a szalonna árát hat lejjel szállította le. (Arad, szeptember 30.) Ma délben tar­totta ülését Arad város ármaximáló bizottsága Latos Gomes dr. interimar bizottsági elnök ve­zetésével. Az ülésen a malomtulaj­donosok kép­viselője a félbarna liszt és kenyér árának fel­emelését kérte, azonban a bizottság elutasította a kérést. A bizottság ezután a sertésles árát 55 lejről 50 lejre szállította le kilogrammonként, ami ellen a húsiparosok — akik csak egylejes leszállításba akarta­k beleegyezni — tiltako­zást jelentettek be. A zsír és háj árát nyolc tejjel, a szalonna árát hat tejjel szállították le kilogrammonkén­t. A­ Purgly-uradalom a tej árána­k literen­, kint 12 lejre való emelését kérte, azonban a tej­­csarmoscofe­g képviselője kijelentette, hogy nem ki­váltnak emelést, mire az uradalom kérését elutasították. Végül kimondták, hogy a haláru­soknak, akik a Haltértől engedély nélkül köl­tözködtek át az Avram láncú (Szabadság) tér­re, holnaptól kezdve vissza kell térniök régi elárusító helyükre. Az aradi álmaromáló bi­zottság kimondta, hogy a legközelebbi ülésén a szállodák s vendéglők tud­ásait állapítja meg. Ezzel az ülés véget ért. Nagy botrány egy németországi elmegyógyintézetben• A 21 éves hivatalnoknő titokzatos halála.­­ Letartóztatták az Intézet Berlinből jelentik. A Berliner Zeitung api Mit­tag szenzációs leleele­tést közöl a Grafbach­ Rheydt községben levő treobata elmegyógyintézetről. A lap szerint tegnap az intézetben, az egyik szoba, pamlagon holtan találták az egyik 21 éves­ hiva­talnoknőt. Az or­­sek megállapítása szerint a ha­lált heves küzdelem előzte meg, a közvetlen oka mérgezés volt. A nyomozás eredm­ényeképen le­tartóztatták az idézet vezetőjét, aki azonban meg-szökött a rendőrségről. Tegnap éjszaka szorgos kutatás után megtalálták az intézet egyik rejtekhe­lyén. Kihallgatása alkalmával bevallotta, hogy az intézet több alkalmazottnőjével meg nem engedett viszonyt folytatott. Megállapítást nyert, hogy az igazgató, aki veje az előző igazgatónak, minden képzettség nélkül jutott állásába. A vizsgálat fo­lyik. Továbbra is topa marad Chisian vezérigazgató. A vizsgálóbíró a szakértői elem­ásek* alakján taera tartja kivinatosnak Chissnas* Benzin szabadlábrahelyezését.­­ Az üigyészség elrendelte Ch­isman további topvatartását. (Arad, szeptember 30.) Napok óta újra felszí­nen van az aradi Poporala és ennek kapcsán Chis­­man Benzin, az intézet letartóztatott vezérigazga­tójának az ügye. Gyors egymásutánban két szak­értői vélemény került Herb vizsgálóbíró elé, még­pedig Petrescu Gergely hivatalos törvényszéki szakértőé és Popa Jánosé, aki, mint a védelemnek a vizsgálóbíró által autorizált szakértője adta be véleményét. Amint jelentettük, Petrescu Gergely nagyarányú hiányoknak hitt a nyomára, ezzel szemben Popa János csak kisebb csifferen­ciákat észlelt s hiányokat nem tudott megállapítani. Az ellentétes két vélemény igazának kiderítése ügyé­ben a vizsgálóbíró még nem döntött, ellenben a vezérigazgató további fogvatartása dolgában to­bb érdekes fordulat történt. A védelem szakértőjének kedvező vélemén­­­nyezése után ugyans Athanasiu Jonel aradi ügy­véd, a vezérigazgató védője beadványt intézett a­­ vizsgálóbíróhoz és arra való hivatkozással, hogy a vizsgálóbíró által is autorizált szakértő csupa kedvező megállapítást tett a könyvek átvizsgálá­sában, kérte, helyezzék szabadlábra Chismant. A vizsgálóbíró foglalkozott a beadvánnyal és azt a megállapítást tette, hogy egyelőre még mindig igen súlyosaknak lá­za­­nak a vádak és egyáltalában nem kívánatos Chisman szabadlábra helyezése. Az ügyészsé­gen erre Mantiru főügyész elutasította a védő szabadlábrahelyezés iránti kérelmét, úgyhogy Chisman Benzin továbbra is­­,t­ssfálatí­­osság­ban marad. Petrescu Gergely egyébként Pona véleményének áttanulmányozása után kiegészítő véleményt adott be, amelyben újabb vádakat sorakoztat fel Chisman ellen és nyomatékosan igazolja­ be a ve­zérigazgató és általában az in­ézet több ózak.ily­­talanságát és bűnös ügykezelését .

Next