Aradi Közlöny, 1940. március (55. évfolyam, 48-73. szám)
1940-03-31 / 73. szám
1940 MÁRCIUS 31. Elutasították keresetével a menyasszonyt, aki perrel támadta meg Kegievich Pál gróf végrendeletét Budapestről jelentik. Kétéves elkeseredett háborúskodás után most hirdetett ítéletet a budapesti törvényszék abban a hagyatéki perben, amelyet gróf Kegievich Pál örököseiben Rey Volpe Mária, a gróf volt menyasszonya indított .A felperes ugyanis beperelte Bárczay Ferencnek született gróf Kegievich Ilonát, gróf Battyhány Ilonát és Raina Dezső dr.-t és kereseteiben előadta, hogy Kegievich Pál gróf 1929-ben Végrendeletet készített, amelyben vagyonának 65 százalékát rá hagyta. Kegievich gróf 1116-ban tüdőgyulladásban megbetegedett és április 17-én meghalt halála előtt azonban két nappal újabb végrendeletet készített, amelyben a korábbi végrendeletet hatályon kívül helyezi és az előzően menyasszonya javára szánt 65 százalék vagyonrészt is nővérére, Bárczay Ferencnére hagyta Rey Volpé Mária keresetében ennek, a gróf halála előtt két nappal készült végrendeletnek az érvényességét vitatta. A törvényszék széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le és számos tanút hallgatott ki, majd a bizonyítási eljárás lefolytatása után Rey Volpe Mária keresetét elutasította és a gróf halála előtt két nappal készült végrendelet szabályszerűségét elismerte. — Cotioiu Romuald dr. leányának esküvői«. Szombaton délelőtt a városháza anyakönyvi hivatalában tartotta meg polgári esküvőjét Cotioiu Romjaid dr. aradi városi főorvos leánya, Picio Cotioiu, Bujor Jrmia dr. aradi közjegyzővel. A házasságkötésnél a menyasszony részéről Cotioiu Romulus dr.. volt polgármester és Popovici Costantin. Astra-gyári vezérigazgató, a vőlegény részéről pedig Barbatei Teodor dr. és Miron Butafiai dr. ügyvédek váltak a tanúk. A fiatal párt számosait keresték fel szerencsekivánataikkal. _ Orosz ballont találtak Román-megyében. Bucurestiből jelentik. Az „Informaţia“ című fővárosi lap közli, hogy a Román-megyei Danulesti község határában egy nyolcéves gyermekhez hasonló nagyságú kaucsuk-ballont talált az erdőőr. A ballonon a következő felírás volt: Leer-Tip-Walwich. Az erdőőr a leletről értesítette a csendőrséget. Azt hiszik, hogy a gallont Oroszországban engedték fel időjáráskiyrtó célzattal. Patent 12 literes, üzemben megtekinthető tűzoltó-készülék Az összes létezők közül az egyedüli, melyet 16 lejért bárki újra tölthet Kapható: MAGYAR! PEREMC műszaki üzletében Arad, Livada Vasile Goldis ff« szám. - Telefon. "‘ — Az evangélikus növeglet szívesen látja vendégül hétfő d. u. fél 6 órakor tartandó kávédélutánján. _______ Aradi Közlöny — Az interparlamentáris értekezlet megkezdette munkálatait. Lugano. Az interparlamentáris értekezlet csütörtökön megkezdte munkálatait Carten de Wiart belga államminiszter elnöklete alatt. Az értekezleten résztvesznek Anglia, Franciaország, Svájc, Románia... Magyarország, Jugoszlávia, Törökország, Belgium és Hollandia kiküldöttei. A megtárgyalandó kérdések között szerepel a nemzetiközi kapcsolatok újrafelvétele a háború befejezése után s a háborús gazdálkodásról a békegazdálkodásra való áttérés. — Házasság. Lipták Rózsika és Holmolka Ervin ma este, egynegyed 8 órakor tartják esküvőjüket a Minorita-templomban. — Megbírságolták a pékmestert — mert több kenyérbélyege volt. Clujról (Kolozsvár) jelentik: Gurát Béla Cluji (Kolozsvár) péknél az elmúlt évben a pénzügyi ellenőri közegeik vizsgálatot tartottak és megállapították, hogy a sütődének 100 darab 500 grammos kenyérbélyeggel többje van, mint amennyit könyvet kimutatnak. Emiatt Gurátot bírsággal sújtották. A kihágási jegyzőkönyv ellen Gurát a törvényszékhez fellebbezett és többek között arra hivatkozott, hogy a búzaértékesítési törvény 2 százalékos toleranciát engedélyez, vagyis a bélyegállomány 2 százalékos eltérését nem bünteti, márpedlig ez a 100 bélyeg nem éri el a 2 százalékos toleranciát. A törvényszék a kifogást elutasította, kimondva, hogy az engedélyezett eltérés csak a bélyegállományban tapasztalt hiányra vonatkozik, de többletre nem. Újabb olcsó narancs p®S,érkezett Keim József, luteránus templommal szemben skts wmmmmmsmmiaammtrrmaiUíiitmm ami i ■ — Elfogott kiskorú tolvaj. Az aradi rendőrség nyomozói elfogták K. S. 15 esztendős aradmegyei, Euggelsbrunn községbeli lakost, aki Egler János, falubeli gazdálkodótól többezer lej értékű ruhaneműt lopott. A lopás elkövetése után a kiskorú tolvaj Aradra szökött, mert azt hitte, hogy itt elrejtőzhet a nyomozóközegek elől. Az elhívottat a csendőrszárnyparancsnokságra kíséreli, ahonnan Engerchribín községbe szállítják. ■* r^gi^F._*aupgrBg^aaramato«pnr»-JMt.n»«woMWTzraryjBnpmgaiBgw. ssot/tot** »OTanrwBrraBeusnJcumi — Az aradi háztulajdonosok szindikátusának közgyűlése. Az aradi háztulajdonosok szindikátusa 1940. márciius hó 31-én 11 óraikor tartja folytatólagos évi közgyűlését a Fehér Kereszt nagytermében, melyre úgy a tagokat, mint a nem tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. — Uj szérum a vérhas ellen. Berlinből jelentik: A vérhas ugyan már rég nem jelent olyan félelmes veszedelmet, mint például az úgynevezett spanyolnátha, alkalomadtán azonban még mindig járvánnyá fajulhat A gyógyítás szempontjából azért jelentett komoly problémát, mert mindezideig speciális, a vérhas bacillusainak mérgét elküzdő ellenméreg nem állt az orvostudomány rendelkezésére. Legújabban megváltozott a helyzet: dr. Prigge professzornak, a mainap frankfurti kísérleti terápiás intézet vezetőjének sikerült olyan ellenmérget találnia, amely ártalmatlanná teszi a vérhas kórokozójának mérgező anyagát a szervezetben. Senes pamutvásznakat, asztahiss mieket lakásomon árusítam. Végkiárusításból kimaradt I. GEHNBERGER Moise Nicoara u. 1. sz. I. em. SÓ HALÁLOZÁS. Tegnapelőtt kisérték utolsó útjára Cristesfen (Maroskeresztur) özvegy Garacsár Jánosné, született Kozma Bertát, aki március 25-ikén, 86 éves korában hunyt el Lelki üdvéért tegnap mutatták be az engesztelő zajot a Cristesi-i (Maroskeresztur) templomban. szentmiseáldo. róm. katolikus Tűzifa ECONOMIA — Elhunyt volt aradi tanár, timisoarán (Temesvár) meghalt Buschmann Gyula, nyugalmazott tanár, aki a világháború előtt éveken keresztül az aradi tanítóképző intézetben is tanított. Az elhunyt hatvannégy éves volt. Legolcsó temetkezési válássat LACSÁN temetkezése bulevardul Regele Ferdinand 47. — Sajtkészítmény. — ELKÉSZÜLI ARADVÁROS NEGYEDIK ÁLLAMPOLGÁRSÁGI PÓTJEGYZÉKE. Aradváros közigazgatási ügyosztálya most készítette el a negyedik névjegyzéket azokról, akik a pótösszeírás alkalmával kérték felvételüket az állampolgársági lajstromba. A negyedik számú névjegyzék 700 nevet tartalmaz és mind olyanok, akik teljesen igazolták állampolgári jogosultságukat. Ezután készíti el a város közigazgatási ügyosztálya azok névjegyzékét, akik elkésve adták be irataikat, majd az izraelita vallásúakról készítik el a kimutatást. — Elhalasztott lóvizsgálat. A városi állatorvosi hivatal ezúton értesíti az érdekelt tulajdonosokat, hogy a lovak vizsgálata, melyet 29-re állapítottak meg, a kedvezőtlen időjárás miatt április 2-re halasztódott . Terméttyniaci árak Aradon. Gabona: búza 580—600 lej 100 kilónként, árpa 540—560, zab 560—600, tengeri 440—460. Takarmányfélék: széna 300—320, szalma 80—110, lóhere 330—360 lei. L’sztárak: luxusliszt 10.20 lei Időnként, I. o. minőség 9, II. o. minőség 8.50 lei, száraz, öl és mázsatételben kapható! Galea Laguna 48. SZÍNHÁZ Vasárna is három olcsóhelyáras előadás a színházban. — Szerdán Aszlányi Károly „Péter“ című vígjátékának bemutatója A színházi idényben ezúttal már másodízben rendez a színház igazgatósága olcsóhelyáras előadást. Vasárnap délután 3 órakor Erdélyi Mihály nagyszerű zenéül frappáns szövegű, kitűnő táncokkal fűszerezett operettje, a „Dalol a nyár“ van műsoron. Délután 6 órakor ,A feleséget, Bókay János remek vígjátékát tűzte műsorra az igazgatóság míg este 9 órakor Rezes Györgynek, a fiatal, országhatárokon túl is ismert aradi zeneszerzőnek nagysikerű operettjét, az „Isten veled, szerelem“ című darabot játsza az együttes. Szerdán este 9 óraikor ismét ragyogó újdonság bemutatója lesz a Kamara Színházban. Ezen a napon Aszlányi Károlynak, a tragikus körülmények között elhunyt fiatal zseniális írónak pompás vígjátékát, a „Péter ”-t mutatja be a társulat a legjobb szereposztásban. A vasárnapi előadásokra a színházi pénztár 20, 30, 40 és 50 lejért árusítja a jegyeket. A Kamara Színház műsora: „ Vasárnap délután 3 órakor: Dalol a nyár'“. Erdélyi Mihály táncos operettje, 20. 30. 40 és 50 leies helyárakkal _ Délután 6 órakor: „A feleség'“ Bókay János vígjátéka, 20. 30, 40 és 50 leies helyárakkal — Este 9 órakor. ..Isten veled, szerelem“. Reies György táncos operettje, a szerző vezényletével, 30. 30. 40 és 50 lejes hely árakkal . .’»SMIHNIS*“» Érdekes adóügy a cluji (Kolozsvár) törvényszék előtt. Raimann Árpád, cluji (Kolozsvár) lakos mintegy két évvel ezelőtt a Pasteur-utcában megvásárolt egy telket és építkezni kezdett rajta. Nem sokkal ezután megjelent az adóhivatal egyik kiküldöttje, hogy adózás szempontjából megtekintse az ingatlant. Ugyanekkor azonban felfedezte, hogy az ingatlant mintegy százkétezer lejes adóhátralék terheli s ezért kihágási jegyzőkönyvet vett fel. Az új tulajdonos felmutatott egy írást, amely szerint a megvétel pillanatában az ingatlan után járó közterhek ki voltak fizetve, a pénzügyi ellenőr azonban arra hivatkozott, hogy az írás nem érvényes s ezért a kihágási jegyzőkönyvet a szabályos hivatalos utón eljárás alá bocsátotta. A kihágási büntetés ellen az új ingatlantulajdonos a törvényszékhez fellebbezett és itt azt igyekezett bizonyítani, hogy ha időközben, amig ő megvette a telket s miután az előző tulajdonos az adófizetésről szóló nyugtát megkapta, újabb építkezések történtek s azok adó alá esnek az őt nem terhelheti. Ő csak az ingatlannak olyan része után köteles az esetleges hátralékban levő adót kifizetni, amely valóban az ő tulajdonában van. Az érdekes ügyben a törvényszék még nem hirdetett ítéletet. — Stern szovjettábornok — „tiszteletbeli istentelen“. Moszkvából jelentik: A harcos istentelenek szövetségének központi tanácsa Stern tábornokot ..tiszteletbeli istentelennek“ minősítette. A határozatot azzal támasztják alá, hogy a tábornok eredményes támadásokat intézett a Mannerheim-vonal ellen Stern tábornok a harcos istentelenek szövetségéhez intézett levelében megköszönte a kitüntetést és biztosította a szövetséget, hogy ezt az őt ért megtiszteltetést újabb kötelességnek tekinti és tovább folytatja a harcot a kommunizmusért az ateizmusért és Stalinért. MA, VASÁRNAP TARTJA MEG GYÜMÖLCSFAÁPOLÁSI BEMUTATÓJÁT AZ EMGE. Az ardeali (Erdély) Magyar Gazdasági Egyesület aradi tagozata március 31-ikén, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel tartja meg gyümölcsfaápolási bemutatóját a Mocromiucca 3. szám alatt lévő ház kertjében. A valóban hasznos előadást Bíró Pál az FMGE nagytudású és a gazdatársadalom köreiben állítássosan becsült felügyelője tartja meg. Az érdeklődő közönséget az előadásra szívesen látja az egyesület. — Rendőrségi hírek. Caracioni Dumitra aradi vendéglős feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki március 24-re virradó éjszaka álkulcs segítségével behatolt lakásába, ahonnan többezer lej értékű ingóságot lopott el. A rendőrségi nyomozást Marén Viorel rendőrtiszt, a bűnügyi osztály főnöke irányította és rövidesen sikerült a betörőt Kocka János személyében elfogni. Kocka János beismerte, hogy néhány héttel ezelőtt ugyancsak meglopta a vendéglőst, amikor is mintegy tízezer lei értékű holmit vitt magával Kocka Jánost kihallgatása után az ügyészségre kisérik. Melik Györgyné bejelentette az aradi rendőrségen, hogy meglopták Valaki távollétében behatolt a Lagunaut 185. szám alatti lakásába és egy aranygyűrűt és néhány száz lei készpénzt vitt magával. — Hess Jenő, Cogălniceanu-ucca 30. szám alatti lakostól ellopták kerékpárját, amelynek értélke 4000 lei. — A tettesek kézrekerítésére megindult a rendőri eljárás. — A forró égövi betegségek kezelésében, különösen napszúrásnál, bélhurutnál és vérhasnál, valamint olyan gyomor-, máj- és lépbajoknál, amelyek malária kíséretében lépnek fel, a természetes „Ferenc József“ keserűvíz szerfölött értékes hatást fejt ki. Kérdezze meg orvosát. — A csütörtöki razzia eredménye. Az elmúlt éjszaka megtartott razzia során hét notórius csavargó került rendőrkézre. Ezeket a szombati nap folyamán kihallgatták, majd az új büntetőtörvénykönyv 338. paragrafusa alapján kihágási jegyzőkönyvet készítettek ellenük és az iratokkal együtt az ügyészségre kísérték őket. — Koszorumegváltás. Rényi Lajosné ravatalára szánt koszorúmegváltás címen a Szeretetház javára Fuchs Nándor (Budapest) 200 lejt adományozott INSPEKCIÓS GYÓGYSZERTÁRAK,* VASÁRNAP:, „ WEISZ gyógyszertár. Piaţa Avram lánca 12 JANKA gyógyszertár, Bulev. Reg. Ferdinand. Dr- DICK gyógyszertár. Str. Mărăşeşti 1. HÉTFŐ* FÖLDES gyógyszertár, Str. Eminescu. ■ KÁRPÁTI gyógyszertár, Bul. Reg. Ferdinand POZSNYAI. gyógyszertár. Piaţa Avram lánca