Aradi Ujság, 1924. január (23. évfolyam, 1-23. szám)

1924-01-02 / 1. szám

2. ARADI ÚJSÁG 1,924 január 2 Nagyarányú kanyarómegbetegedés Aradon és a megyében. Sok a beteg a tanulóifjúság körében. A kanyaróbetegség nagyon elterjedt Aradon és a me­gyében. Hogy mennyi kanyarómegbetegedés fordult elő, nem tudni, mert ezt a járványos betegséget nem jelentik be a városi orvosi hivatalnak, dacára annak, hogy a bejelentés kötelező. Hivatalosan harminc-negyven kanyaróbetegségről tudnak, de több mint valószínű, hogy a beteg gyermekek száma megközelíti a kétszázat is. A betegség elterjedésére nagy hatással van, hogy a szegény emberek nem hívnak or­vost a megbetegedett gyermekhez. Nem hívhatnak, mert egy orvosi vizit ma száz lejbe kerül. Ennyit még jobban ke­reső magántisztviselők, polgárok sem fizethetnek, mert tud­ják hogy a lázbeteg gyermekhez kétszer-háromszor el kell jönnie az orvosnak, ami 200—300 lejt jelent, amit nem igen tudnak a szegénysorsnak megfizetni. Ez annál súlyosabban esik latba, mert az ingyen orvosi kezelés és ingyen patika megszűnt, miután az országos betegápolási pótadó intéz­ményét eltörölték. A szülők nem hívnak most orvost. A be­teg gyermek állapotában rendszerint két nap múlva javulás következik be ezért a szülők továbbra ügyet sem vetnek a A gyermek ezután a többi játszótársaival összejön és­­ így tovább terjeszti a betegséget. Több aradi iskolában fe lépett a kanyaró-betegség. Az egyik középiskola alsóbb osztályaiban tíz megbetegedés fordult elő. Az intézet orvosa megjelent a városi főorvosi hivatalban és arra kérte Cucu Vazul dr. városi főorvost, óvatosságból rendelje el az intézeti tanítás nyolc napos fel­függesztését. A városi főorvos az előterjesztést azonban nem vette figyelembe, és kijelentette, hogy kanyaró miatt egy intézetet sem zár be. Nemcsak Aradon uralkodik kanyarójárvány, hanem a megyében is. Nagyon sok községből érkeztek jelentések az iskolásgyermekek kanyarómegbetegedéséről. De kisebb gyer­mekek is megbetegedtek ebben a bajban a­tyával játszotta­­, az elhasznált kár­­­tyákkal együtt zsetonokat is bedo­bott a kártyagyűjtő urnába. Azt is megállapították a megfigyelők, hogy játék befejezése után az ügyvéd a zsetonos társaságban kitürítette az urnát és a benne volt zsetono­kat megfelezte a zsetonbeváltó pincérrel. A megfigyelők­észleteikről érte­sítették a kör gazdáját, aki előbb kétkedéssel fogadta a hírt és ezért a kör két választmányi tagját, egy posztókereskedőt és egy többszö­rös háziurat kért meg arra, hogy figyeljék meg a megvádolt corupt­­ert. Ugyanakkor az ügyvédet, aki iskolatársa és jóbarátja volt, név­telen levélben értesítette, hogy milyen gyanúsításokkal illetik és megkérte, hogy tartózkodjék a kropirózustól Az ügyvéd ennek ellenére is folytatta üzelmeit, úgy, hogy a két hivatalos megbízott is konstatálta a visszaéléseket. Mint­egy tíz nappal ezelőtt a két vá­lasztmányi tag rajtacsapott az ügyvéden amikor a zsetonossal ki akarta üríteni az urnát. Az ügy­védet felszólították, hogy­ kövesse őket az elnök szobájában. Ott kiürítették az urnát és öt darab huszonötezer koronás zsetont ta­láltak. Az ügyvéd a leleplezését nyugodtan fogadta és a két vá­lasztmányi tag ellen élesen kikelt, amikor azok a csalást emlegették. A kör elnökének a felszólítására azonban mégis megírta azonnal a körből való kilépéséről szóló be­jelentését, másnap azonban provo­­káltatta mindkét leleplezőjét-s Ezek az urak nem akartak lovagias ügy­be elegyedni. Csak amikor az ügy­véd barátai, akik a magáról meg­feledkezett embert meg akarták a teljes erkölcsi bukástól menteni kérlelni kezdték őket, akkor nevez­­­ték csak meg segédeiket. A segé­­­dek jegyzőkönyvet készítettek, amelyben feleik kijelentették, hogy nincs tudomásuk az ügyvédről el­terjedt híresztelésekről és így azok­kal magukat nem azonosítják. Zsentonlopáson értek egy budapesti ügyvédet A magyar főváros társas életének nagy szenzációja Budapest. A kártyázó Budapest­nek nagy szenzációja egy az éjsza­szakai életben nagy szerepet ját­szó ügyvéd krupiernek leleplezése. Abban a Rákóczi­ úti kaszinóban amelyben a leleplezés történt évek óta diktátorszerű tekintély volt egy budapesti köz és váltó ügyvéd, aki származásánál és társadalmi szere­pénél fogva joggal vezető szere­pet játszott a fővárosi életben. Elő­kelő családból származó jó fellé­pésű nagyszerű megjelenésű szel­lemes csevegő volt, aki egymaga órákig elszórakoztatott nagy tár­saságokat. Lebilincselő bájával min­denkinek a tiszteletét kivívta és annál érthetőbb feltűnést keltett, amikor a viálgfi hírében álló ügyvéd, akit jómódú és vagyonos embernek tartottak néhány hónap előtt beleült a baccarat asztal cropuier székébe és a bankok számára besöpörte a téteket. A játékszobákban nem szokatlan dolog, hogy gentlemen­­croupierek kedvtelésből vállalkoz­nak a bank pénzbeszedői tisztének elégzésére Az ügyvéd croupier azonban azzal lepte meg tagtársait, hogy nemcsak gyűjtötte a pénzt, de a bank elvonulásakor egészen természetszerűen elfogadta és zseb­­revágta a borravalókat. Az ügyvéd rövidesen meggazdagodott. A hir­telen gazdagság gyanút keltett és rebesgetni kezdtek, hogy az ügy­véd furfangos módon megdézsmálja a bank pénzét. A sok szóbeszéd után néhány­­kaszinói tag figyelni megkezdte az önkéntes croupier működését A megfigyelések igen furcsa megálla­pításokra vezetett. Rájöttek, hogy a bankokban akárhányszor kevesebb a pénz, mint amennyinek lennie kellett. A hrányzó pénzek a crou­pier kezén sikkadtak el. A megfi­gyelők megállapították, hogy akár­hányszor az ügyvéd a croupier szé­kébe ült, maga elé tette a brilián­sokkal megrakott cigarettatárcáját és e körül gyűjtötte a zsetonokat. A pénzszedés közben cigarettát du­gott szájába, azután zsebébe nyúlt gyufáért, hogy meggyújtsa.Megfigyel­­ték, hogy akárhányszor a zsebébe nyúlt, mindannyiszor egy-egy hu­szonötezer koronás zsetont is elsü­­lyesztett. Az ügyvéd croupier pénz­­sülyesztésének másik módja az volt, hogy mikor az utolsó csomó kár . az niais© száz esztendő legnagyobb gengsztevői. A saját gyermekük beszélte el a gyilkosságaikat. Berlin. A grogaui rendőrség le­tartóztatta Schneid­ner Károlyt és feleségét. Valamilyen jelentéktelen lopátügy miatt kerültek a börtönbe. De alig nyomozott a rendőrség né­hány napig a házaspár múltjában megdöbbentő adatok kerültek nap­világra. —­ Még nem tudunk mindent a Scheibner házaspárról, — mon­dotta dr. Hock bűnügyi biztos, — de amit eddig kiderítettünk róla, ez egyenesen hajmeresztő. Az utolsó száz esztendőben nem volt ily elvetemült gonosztevő Német­országban. Csak a mesékben, vagy a rém­drámákban lehet ilyen rabló­­gyilkosokkal találkozni. A förtelmes bűnök nyomára Scheiberék 10 esztendős fiacskája vezette a rendőrséget. Gusztáv, — igy hivják a gyermeket — derűs nyugalommal mondotta el szülei teteit. — Jobbára erdőben laktunk, — beszélte, apa egy fa mögött várta meg a bácsikat meg a néniket. Amikor a bácsik meg nénik haza­jöttek a vásárról, apa a hátuk mögé lopódzott és fejszével fejbe vágta őket. Aztán elszedte tőlük a pénzüket, a holttestüket az árokba dobta. — Hány ilyen bácsit és néni vágott fe­jbe az apa ? — kérdezte tőle a rendőrtisztviselő. A sápadt szöszke gyermek elgon­dolkozott, összeráncolta homlokát és néhány pillanat múlva így szólt: — Hát vagy húszat .... vagy huszonötöt .... Majd néhány percnyi csönd után hozzátette : — De lehet, hogy többet is ! Én bizony nem számoltam ! ” Amikor azt kérdezték tőle, hogy csak az erdőben dolgozott-e apa, a kisfiú élénken tiltakozott . — Ő nem máshol is !.. . Egy­szer mélyen aludtunk. Apa jött és felrázott engem is, meg a mamát is.­­ „Gyertek­!* — mondotta. Men­­tünk, mentünk . . . sötét volt . .. csak később világított a holdvilág ! Végre egy magányos malomhoz értünk ! A mamának az után kellett maradnia, hogy lássa, ki jön és ki megy. Engem az ajtóba állított a papa. Aztán vártunk. . . . Nemso­kára egy öreg bácsi jött, lámpással a kezében. Bement a szobába. A papa utána.­­Azután zsuppenást hallottam és kiáltást, aztán csend lett. . . . Később egy öreg nénike jött be a malomba. Ezt is . . . zsuppanás, kiáltás, aztán csend . . . A papa nagyon haragudott, mert a molnárok szegény emberek voltak. Azt mondta, hogy ennyiért nem volt érdemes fáradni. A gyermek vallomásá­t össze­egyeztették a ki nem derítettt bűn­tettekkel. Az összeegyeztetésből kitűnt, hogy a gyermek igazat mon­dott A waldenburgi erdőben csak­ugyan találtak holttesteket és Dit­tersbach mellett a malomban csak­ugyan meggyilkolták az öreg há­zaspárt. — Én még máskor is voltam a papámmal — folytatta a kisfiú. — Egyszer bementünk egy vendéglő­be. A papa veszekedett a nénivel, majd felkapott egy kanalat és azt a néni torkába dugta... A pénzt és a ruhákat elvitte. Ez a vallomás is igaznak bizo-

Next