Aradi Ujság, 1924. február (23. évfolyam, 24-48. szám)

1924-02-03 / 25. szám

Ara 3 lej. XXII. ésvfolyam 25. szám. TELEFON: 503. Vasárnapi szám. Dirai a mi inlett­u ni vilii, Bucureşti. A Dimineaţa a román-magyar tárgyalásokra vonatkozólag úgy értesül, hogy a jelenlegi megbeszélések során eddig a román állampolgároknak Magyarországon levő vagyonáról és kötvényeiről volt szó, amelyeket a trianoni békeszerződés szerint tulajdonosaiknak vissza kell kapniok. A magyar bizottság elismerte ennek az álláspontnak törvé­nyességét és a vonatkozó megállapodást alá is írták. A Romániának visszaadandó értékek mintegy egymilliárd béke­beli magyar koronát tesznek ki. Egy másik igen fontos kér­dés, amely azonban még nincs elintézve, a magyar és volt magyar állampolgárok közötti adósságok ügye Remélhető, hogy ezeket az adósságokat 2: 1 arányban fogják a most már román állampolgárok megkapni illetve kifizetni. Meg­oldáshoz közel áll a magyar biztosítótársaságok ügye is. Szó van arról, hogy a társaságok a román kormányra cé­dznak a román területen levő ügyleteiket vagy pedig egy külön erre kijelölt intézetet bíznának meg a likvidálással. Az erdélyi igazságügyi intézmények, kulturális szervek, községek és kórházak tulajdonát képező alapok visszaadá­sáról is tárgyalnak és megbeszélés tárgyát képezi az állam­polgárságra optálás ügye is. Valószínű, hogy az utódállamok egy közös konferenciá­ját is össze fogják hívni, mert számos kérdés valamennyi utódállam közös megegyezését kívánja. Minden remény megvan ahhoz, hogy a román magyar tárgyalások eredményre vezetnek és a megállapodásokat még e hó folyamán alá is írják. Bizonyos, hogy mindkét fél aakaratot tanúsít a tárgyalások sikere érdekében. Hir­­szmánia angol orientációjáról. Bucureşti. A román királyi pár nyugati utazása erősen foglal­kozta­tj a Bucureşti közvéleményét. Az utazásnak a ren­desnél nagyobb politikai jelentőséget tanúsítanak s úgy fog­ják fel, mint a kormány tapogatózását új politika lehetősé­ge iránt. A Lupte és Adeverul foglalkoznak a király utazásával és megjegyzik, hogy Románia Anglia felé orientálódik. Csaknem diszkvalifikálták Bethlen István gróf magyar miniszterelnöküt. Budapest Ismeretes, hogy Prónay Pál báró súlyos vá­dakkal illette Bethlen István gróf miniszterelnököt és többek között azt állította róla, hogy a magyar miniszterelnök adott becsületszavát is megszegte. Lovagias affér keletkezett, majd a felek segédei becsületbíróság összeülését látták szükségesnek Napokon át nyilatkoztak a felek segédei, akik egymást is provokálták, végül összeült a becsületbíróság, amely heteken át tartó és többször megszakított tanácsko­zások után tegnap végre megállapította, hogy Bethlen el­járása a lovagiasság szabályainak megfelelt és a magyar miniszterelnök a lovagias elégtételadásra képes. Miután a szavazatok 2: 2 arányban oszlottak meg, a kvalifikálást tulaj­­donképen az elnöklő dr. Vojnich Sándor szavazata döntötte el. rassa ­­iállí­tásra fordult Ven­zelos állapota. Még nem mondott le a miniszterelnök. Athén. Venizeios betegsége rendkívül súlyosbodott. A­­ kormány táviratilag Athénba hívta Abrami párisi orvos­­- professzort. Venizeios le akart mondani a miniszterelnök­­­­ségről és csak politikai tanácsadóként kíván szerepelni, de­­ a minisztertanács nem fogadta el lemondását azon indoko­­l­­ássa­l, hogy a betegség múló természetű. A görög orvosok szerint Venizeios szíve egészséges és­­ betegsége csupán a megerőltetések okozta idegességből szár­­­­mazik. Politikai körök azonban rendkívül nyugtalankodnak­­ Venizeios ismételt rosszulléte miatt. Valószínű, hogy min­­­niszterelnök hadyettest fognak választani, előbb azonban be­­­­várják Abrámi professzor megérkezését. Athén. A mai reggeli lapok athéni táviratot közölnek azzal a hírrel, hogy Venizeios megvárja, míg Abrami párisi orvostanár megérkezik, aki a szívbajok híres specialistája és őt Párisban állandóan kezelte. Ha azt fogja tanácsolni, hogy tartózkodjék a megfeszítő munkától és izgalmaktól, akkor Venizeios lemond és Csianarisz lesz a miniszter­elnök. Athén. Venizelosz betegsége oly súlyos természetű, hogy lehetetlenné teszi a miniszterelnök további politikai szereplését. Venizelosz állapota oly aggasztó, hogy több nagyhírű francia orvost hívtak Görögországba, hogy állapo­tát megvizsgálják. Az utóbbi hetek izgalmai oly hatással vol­tak a miniszterelnökre, hogy régi szervi szívbaja kiújult. Való­színű, hogy Venizelosz teljesen lemond a további politikai­­ szereplésről és visszamegy Parisba, betegségét gyógyítani. HulfiRtiiilieetes, aki ezer leiseket hamisít. Bucureşti. A krajovai rendőrség szenzációs bűnténynek jön a nyomára.­A bűntény, főszereplője: Ilie Dumitrescu, multimilliomos, akinek Iz Kra­jová­hoz közel fekvő Tatomiresti község mellett hatalmas birtoka van. A multimilliomos bűne az, hogy már hónapokkal ezelőtt gyárat rendezett be hamis bankjegyek készítésére Craiova város kellős közepén, a Bu­levard Elisabetán levő palotájában. A multimilliomos kizárólag ezerb­iseket gyártott és ho- s­zott forgalomba. A rendőrség az értesítés vétele után azonnal megjelent I Dumitrescu palotájában s a multimilliomos pénzhamisító- s alkalmazottait — mert ilyenekkel dolgozott — éppen mun­­­­kában találta. A felfedezés érthető szenzációt keltett, annál is inkább, m­ert a bűnügy főszereplője ugyanaz a Dumitrescu, akinek két évvel ezelőtt kompromittáló szerepe volt a Cioroga-féle állatel­lenőrzési panamában. Seypel osztrák kancellár átutazik Aradon. Ma délelőtt távirati értesítés érkezett Aradra, hogy Seypel osztrák kancellár ma éjjel utazik át Aradon. A kancel­lár Curtici határállomáson lép román földre, ahol a román külügyminisztérium egy magasrangú tisztviselője és az arad­­megyei hatóságok vezetői fogják üdvözölni. Az osztrák kancellár Aradon kereszt­ül utazik Bucurestibe, ahol Duca külügyminiszter fogadja a vasútnál.

Next