Aradi Ujság, 1924. október (23. évfolyam, 217-243. szám)
1924-10-01 / 217. szám
1924. október 1 Loyd 2839. Dél-Amerikába utazik most az egész világ CO SULID HUNE BUCURESTI, Calea Grivitei 181. triesti hajóstársaság hajóin FIÚKOK: Strada I. C. Braianu 18.M Strada Eminescu 40 a. Cadeatta Cernăuţi 1 mm Strada Romana No. 14. Az idegen úr nem akart inni, de feltűnt neki az az udvarias hang, amelyet a főpincér megpendített. Azt hitte, hogy udvariasságból borkóstolót ajánlanak neki. Ezt a tévhitét növelte néhány perc múlva az az újabb tény, hogy a helyiség igazgatója jött hozzá és a legmelegebb hangon ajánlotta a borokat. Miután időközben egy hölgy is letelepedett az asztalhoz és, az is állandóan a bort dicsérte, ő szentül meg volt győződve, hogy a borban reklámcélokból ingyen bort adnak. A bor tényleg kitűnő volt, annyira, hogy amikor a másik üveg borhoz jutottak, már nem igen tudott magáról. A pezsgőről sem tud semmit. A rendőrségen nem ültek fel ennek a naiv mesének, de mégis elrendelték a főpincér és az igazgató kihallgatását. Kivégeztek egy kínai rablóvezérnőt, Parisból jelentik . A Chicago Tribune jelentése szerint Shantung tartományban a napokban végeztek ki egy női rablóvezért. A kivégzés a legborzalmasabb kínai halálnemmel, a „Ling Che”-vel történt, melyet oly ügyesen hajtanak végre, hogy az áldozat vérveszteségek és emberfölötti fáradalmak dacára csak hosszas és kínos haláltusa után szenved ki. A kivégzett női rablóvezér 47 éves volt és több száz főből álló rablóbanda fölött rendelkezett. Tavaly rablóbandájával elfoglalt egy falut és 70 asszonyt és gyermeket ölt meg. Ma szerdán utoljára vetíti az aradi Apolló mozgószínház „Út a boldogság felé" (Orkán szárnyán) című szenzációs filmdráma második és befejező részét. Az az aradi közönségnek alkalma volt megismerkednie D. W. Griffin világhírű rendező legtökéletesebb alakításával, amely a mai filmkultúra legszebb és legsikerültbb műve. A film főszerepét a bájos Lian Gish játsza. A nagy képet egy rendkívül kedves két felvonásos vígjáték, , Zigolfo a kulyaszák közt" előzi meg. ARADI ÚJSÁG A szolnoki ítélet megbuktatja a magyar belügyminisztert Kavarodás és óriási izgalmak a politikában. Budapest. A szolnoki ítélet és Rakovszky elsietett nyilatkozatai óriási izgalmat keltenek a magyar politikai életben. Az Esti Kurírban Ugron Gábor élesen szembehelyezkedik a belügyminiszterrel és kijelenti, hogy a bírói függetlenséget egyetlen alkotmányosan gondolkodó politikus sem áldozhatja fel politikai divatoknak. A belügyminiszternek azért mert közrendészeti hatóságai súlyosan kompromittálva kerültek ki az ügyből nincsen joga kritikát gyakorolni az ítélet felett amelyet egy független magyar bíróság hozott. Rakovszky Iván belügyminiszter tagnap újból nyilatkozott. Kijelentette, hogy tévesen állítoták be előbbi nyilatkozatát mintha ő a szolnoki ítéletet kritizálni akarta volna. Ítéletet bírálni nem lehet, de a bírósági eljárásnak egyes fázisai vagy az indokoltban mutatkozó egyes jelenségek szóvátehetők. Egy budapesti újabb jelentésünk szerint a minisztertanács döntése elé nagy érdeklődéssel tekintenek. Híre jár, hogy Rakovszky belügyminiszter a napokban bejelenti lemondását. Megszűntek a maximális árak az aradi vendéglőkben. A városi tanács nagy fontosságú döntése. Köztisztviselők 20 százalék engedményt kapnak. A városi tanács tegnap fontos határozatot hozott a vendéglői maximális árak kérdésében. Délelőtt és délután tartott ülésében kimondotta, hogy a maximális árakat a vendéglőkben megszünteti, illetve felfüggeszti és a vendéglősökre bízza az ételek árainak megállapítását. Hogy mi vezette a városi tanácsot ennek a határozatnak a meghozatalában azt nem tudjuk, de hogy káros hatásai rögtön jelentkezni fognak a fogyasztó közönség rovására, azt előre megjósolhatjuk. Minden maximális ármegszüntetés után lényegesen emelkedtek az árak a múltban és így lesz most is. Arad eddig is büszkélkedett azzal, hogy vezetett a vendéglői árak nagyságában, de ezentúl elvitathatlanul a mienk lesz a rekord. A tegnapi határozatnak egyedüli korrektívuma az, hogy a vendéglősök kötelesek minden állami, megyei és városi tisztviselőőnek az árakból 20 százalék engedményt adni. Mi lesz azonban a többi szerencsétlen halndóval, akit sorsa a vendéglőkban való étkezésre kényszerít? Az új rendszer október 4-én lép életbe. Kíváncsian Ivarjuk az október 4 iki étlapot A tanács megszüntette a maxi Perzsa összekötő szőnyegei! 3 B mális árakat az aradi szállítókra nézve is akik ezután szabadon állapítják meg a fuvarozási dijakat. A mészárosok ama kérelmét, hogy a borjú és a juhhús árát felemelhessék, a tanács elutasítota. A tej ára a téli hónapokra 1925 május hó 1-ig következőleg lett megállapiva . Uradalmi tej 3 és fél százalék zsírtartalommal házhoz szállítva 8 lei literenként. Tejcsarnokban és házhoz szállítva 8 lei 50 le. Piaci tej 6 lei. Piaci tej házhoz szállítva 6 lei 50 bani. igénybe vették a psi és ségai gazdák lovait. Az Aradi Újság megírta néhány nappal ezelőtt, hogy Arad Hegyalján katonai hadgyakorlatok lesznek amelyek miatt a szőlősgazdáknak sietniök kell a szürettel. A békevilágban ilyenkor beszedték a gazdáktól a kiadott kincstári lovakat, amelyeket a hadgyakorlatok alkalmával felhasználtak. A katonaságnak most nincsenek felesleges lovai, de miután a hadgyakorlatok alkalmával szükség van pótlovakra, ezért a katonaság a föld hasgazdáktól vesz igénybe megfelelő számú lovat, természetesen csak rövid időre I Gájban és Ségában tegnap egy katonai bizottság járt, amelyet a második kerületi elöljáróság emberei kísértek és amely kijelölte azokat a lovakat, amelyeket a katonaság a hadgyakorlatok tartamára igénybe akar venni. Közel 250 lovat jelöltek ki eddig, a bizottság a munkáját azonban még folytatja. A gáji, légai és tanyai gazdák Zima Tibor országgyűlési képviselőhöz fordultak, akit megkértek, járjon közbe illetékes helyen hogy lovaikat visszakaphassák. Zima képviselő a küldöttséget Angel István dr. polgármester helyetteshez, majd Lázár Ágoston dr alispánhoz vezette, majd az alispán, a polgármester és Zima képviselő a várba mentek be, hogy az illetékes katonai parancsnokságot arra kérjék, hogy a rendeletén enyhítsenek.