Aradi Ujság, 1925. december (26. évfolyam, 267-289. szám)

1925-12-01 / 267. szám

2 |«MaBMÍN a»»».«) Három debreceni leventét azzal vádol egy csendőr, hogy meggyilkolására szövetséget kötöttek Debrecen. A konyán csendőrök kedden reggel bekísér­tek a debreceni rendőrségre öt embert, akiket azzal gyanú­sítanak, hogy néhány csendőr meggyilkolására szövetséget kötöttek. Mező Sándor dr. ügyész gyilkosságra való szövet­kezés m­iatt emelt vádat az öt ember ellen. Közülük kettő — Barta Imre és Diós Károly — nagykorú, a másik három fiatalkorú levente. Az ügy szálai visszanyúlnak ez év júniusába, amikor sú­lyos összeütközés keletkezett a konyán csendőrség és a konyári levente-egyesület néhány tagja között. Az összeütközés azzal kezdődött, hogy egy izban az egyik levente nem volt hajlandó a testnevelési segédoktató parancsára belefeküdni a pocsojába, mert ünnepi ruha volt rajta. A többi levente azonnal pártját fogta társának, amire néhány csendőr — a leventék előadása szerint — a levanti bálon boszúl állt. A bál nagyban folyt, amikor O­áh Miklós, az egyik csendőr az ajtóba állt és nem engedett rajta ki senkit. A másik csendőr pedig, Szilágyi József — a leventék szerint — egyenként kihi­vatta a sötét udvarra a leventéket és pusktitussal véresre verte őket A verés után a megrémült szülők orvoshoz vitték az ifjú leventéket, majd ügyvédjük útján feljelentést nyújtottak be a csendőrök ellen a honvédtörvényszékhez hivatalos ha­talommal való visszaélés és súlyos testi sértés miatt. A hon­védtörvényszék meg is tartotta ebben az ügyben a tárgya­lást, de nem látván szabálytalanságot fántorogni, a csend­őröket felmentette a vád alól. Az ítélet ellen a levernék fellebbeztek s igy a legfel­sőbb honvéd törvényszék elé került az ügy, amely új vizsgá­latot rendelt el az ügyben és ma kezdték meg a kihallga­tásokat. Amikor Konyáron megtudták, hogy ez ügyet újra tár­gyaljék, elterjedt a hír, hogy Szilágyi csendőrt, aki a leven­nék verésével gyanúsí­anak, meg akarják gyilkolni. Hogy honnan eredt ez a hír, azt senki sem tudja: annyi bizo­nyos, ho­g Szilágyi feljelentette gyilkosságra való szövetkezés büntette miatt Bariba Imrét és a három fiatalkorú leventét és hogy a vádat az ügyész is magáévá tette. Az ügyet Mező Sándor dr. ügyésznek osztották ki, a-a ki vádat is emelt e­lenük gyilkosságra való szövetkezés bün­tette miatt. T­ikó Ferenc dr. vizsgálóbirósegéd kihallgatta az őrizetbe vett leventéket. Valamennyien tagadták, hogy m­i akarták volna ölni Szilágyi Sándort s a kihallgatás után a vizsgálóbiró el is rendelte mind a négy ember szabadlábra­­helyezését. Egy doboz gyufa 2 lei az Aradi újság december 10-ikétől. A lapot TELEFON: házhoz 503. ARADI UJJA. Sz­trájk egy „szo­cializál­t” üzemben, Nagyszalonta. A napokban fejeződött be a szalontai Kágó cipőgyár 135 munkásának a sztrájkja, mely bérdiffe­renciák miatt majdnem­ egy hónappal ezelőtt tört ki. A sztrájk a rendes termelési zavarokon kívül, amelyek egy i­gen munkabeszüntetés alkalmával előállanak, egy igen ér­dekes kísérlet kudarcát jelentette. A gyár tulajdonosai, két szakember, néhány hónappal ezelőtt szocializálta a gyárat, illetőleg a vállalatnak rész­vénytársasággá való átalakulásakor a munkásokat is rész­vények jegyzésére hí­vta fel. A munkások akkor szép számmal jelentkeztek is és a másfélmilliót kitevő alaptőkéből 250 ezer lejt le is jegyeztek. Az alapítóknak ezzel az átalakulással az volt a tervük, hogy a munkásságot részvényesekké téve, kiküszöbölik a bérkon­fliktusokat. Ez az elgondolás azonban a néhány hettel ezelőtt ki­tört sztrájkkal elbukott. A munkások egy jól­ megindokolt bárredukciót nem akartak elfogadni, mire az egész alakulás válságba került. Sztrájk tört ki, amely most véget ért ugyan, de amely a részvénytársaság sorsát is megpecsételte. A gyár főrészvényesei a részvényeket a munkásoktól visszavásárolják és ezzel az első, úgynevezett szocializálási kísérlet Romániában magbukottnak tekinthető. Közösen akarják megszervezni a Assistant il­amok Iragsaregslt. London. Az Evenin Standard ér­tesüése szerint a kisentant vezér­kara azt tervezi, hogy a kisantant államokba­n és esetleg Lengyelor­szágban is a hadseregek kikép­zése, felszerelése, megszervezése közös alapon történjék azzal a céllal, hogy esetleges ellenséges­kedés esetén ezen államok had­ereje sikeresebben fejthesse ki az együttműködést, mint csak egy­szerű szövetségben. A terv kivite­l jelentős nyelvbdi nehézségekbe ütközik. " Írországban újból fellángolt a ha­t, Dublin. Az Ír határon tegnap ko­moly összeütközés történt az ulste­risk és az Ír szebedállambeli le­génység között. A harcnak több sebesültje van. Segozjabov vezet a moszkvei sakkversenyen. Moszkva. A sakkversenyen vál­tozatl­nul Bogoljubov vezet 10Vs egységgel, utána Lasker következik Fűtési célokra a 9% legkényelmesebb fűtési anyag­a a leggazdaságosabb és a m­­ gáz kapható minden mennyiségben az aradi városi gázgyárban (Utánnyomás nem dijaztaUk.» K S Z ! 'tH KO 1925. decemberi. ­wswsasws f rffiníjv 10 egységgel, majd Törne 9, Ca­­piblanca, Romanovszki 8, Tartako­­ver 7Vr. Bogetirtsuk, Marsall 7 győzelemmel. Megnyílt a drágakő és ékszer­­tőzsde Budapesten, Budapest. A Károly körúton tegnap nyílt meg az újonnan fab­­­lin­olt ékszer és drágakőtőzsde. Vargha pénzügyi államtitkár meg­­nyitó beszédében hangsúlyozta­, hogy ezáltal a kateteurópai drága­kőforgt kom sulypoja Budapestre helyeződik át. Az első kö és 400 gramm szinsz­ny 42 600 koronás egységárban jö­n létre, utána szin­­eaüs­ben 15 700 korona egységár­ban jö­n lé­re kö és, majd egy 100 koronás m­agyar arany kelt el 1.620 000 koronáért. Az újlőzelű­­rt Sortid­ a Taasvari Sôrtâ/da R. T. eme magasfoka világos erős söre min­denütt kapható, hol a fősúlyt igazán ökaringó minőségre fektetik. Pa­­­lackokban csakis különleges adjusz­tálásban ezen­­cimkével ellátva ke­ll forgalomba

Next