Aradi Ujság, 1926. március (27. évfolyam, 47-72. szám)

1926-03-01 / 47. szám

AB­ADI UJ5A0 Két arad megyei község 30 éves küzdelme egy erdőért Fegyveres küzdelem az erdőben • Egy erdő kérője súlyosan megsebesített egy­ földm­ívest A balmágyi járás két községében már harminc éve elkeseredett harc folyik azért az erdőért,­­amely Gu­­ravos és Jászáshely között terül el. Mind a két község lakossága ma­génak követeli az erdőséget. Három évtizedeken keresztül folyik a per az erdőért. A bíróságok Guravoj község igazát állapította meg és három alkalommal elutasították Jók­ázás hely lakosainak igényét. Azon­ban ez a község nem akar lemon­dani igényéről és tovább pereske­dik. Ez a harminc éve húzódó per jelenleg a bucureşti semmitőszék előtt várja a végső fakibani dön­tést. Amíg az erdőt jogerősen nem ítélték egyik vagy másik községnek, addig az erdőt kitermelni, ahhoz hozzányúlni nem szabad. A gura­­vaiak tiszteletben is tartották ezt a tilalmat. A jószáshelyiek azonban többször kimentek az erdőbe és döntöttek ki onnan fát. A községi választások napja után vagy tíz jószáshelyi ember kiment az erdőbe fát vágni. Miután szá­moltak azzal, hogy az erdőőrök ezt nem fogják megengedni felfegyve­rezték magukat Fejszéket, husán-I­gokat, késeket vittek magukkal és '* így indultak neki az erdőnek, a­­mely szerintük, az ő tulajdonukat képezi, ahová ők jogosan­­mennek. Az erdő egyik helyén hozzá is kezd­tek a fairtáshoz.­­Vagy másfél óráig akadálytalanul dolgoztak, amikor odaérkeztek az erdőkerülők. Az erdőőrök arra szólították fel a jósiáshelyieket, hogy azonnal szüntessék be a fairtást. A tíz ember egyhangúlag ezt megta­gadta, sőt kijelentette, hogy erőszak alkalmazása dacára is folytatni fogják munkájukat. E kijelentés után egyesek elő­szedték fejszéiket, husángjai­kat és támadásra készültek. Az erdőkerülők erre fegyverei­ket használták. Több lövést adtak le a támadni készülő emberekre. Az egyik jószáshelyi gazdálkodó súlyos sérüléseket szenvedett. A golyó a jobb lábába hatolt. Az embernek amputálni kellett a lá­bát. Az illetékes hatóság előtt megindul az eljárás a jószáshelyi gazdálkodók ellen. Engel Jenő ájultan esett össze felesége temetésén. Óriási részvét mellett temették el tegnap délután En­gel Jenőnek, az Erdélyi Hitelbank főtisztviselőjének tragikus módon elhunyt fiatal feleségét, Kanders Magdát. Ezernyi tömeg kísérte el utolsó útján a gyönyörű fiatal asszonyt, akit alig egyéves házasság után 21 éves korában ragadott ki a h­alál szeretettei köréből. Szem nem maradt szárazon dr. Vágvölgyi Lajos búcsúztatója alatt, sok száz ember zo­kogva kísérte a halottas kocsit a temetőbe. A sírnál újból megindító jelenetek történtek. A sír nyílása nem volt meg­felelő és a koporsó leeresztése akadályokba ütközött. És ekkor a férj ragadta meg a koporsót tartó köteleket és ő segédkezett felesége tetemeinek elhelyezésében. Bámulatos önuralmat és lelki erőt tanúsított Engel Jenő a nagy tragé­dia elviselésében. Mikor azonban a szomorú menet vissza­fordult, Engel nem bírta tovább a megpróbáltatásokat. Ájul­tan esett össze az autóban és csak a lakásán tudták ma­gához téríteni. A kitartásnak és az önuralomnak bámulatos példáját szolgáltatta a fiatal banktisztviselő. Öt napon, öt éjjelen át nem mozdult el felesége ágya mellől, az öt na­pon át alig aludt valamit, alig vett magához valami ételt. Egymaga intézett mindent, rendelkezett a temetés dolgában és még ahhoz is volt lelkiereje, hogy másokat vigasztaljon. Óriási részvét nyilvánult meg a szerencsétlen fiatalasszony hozzátartozói iránt ; a gyengéden érző emberek őszinte rész­véte szolgáljon vigasztalásul a rettenetes csapásban. Öngyilkos lett, mit kilakolatták. Belgrádból jelentik : Megdöbben­tően tragikus öngyilkosság foglal­koztatja a szerb főváros közvéle­­ményét. kedden délután három órakor Kosztics Szófia hetvenkét éves asszony légkőoldattal meg­­mérgezte magát. Az öngyilkosság oka, iránt a rendőrségi vizsgálat megállapította az, egyedülálló öreg­i asszonyt felsőbírósági ítélettel ki­­­­lakoltatták Jevremovve utca 15 . szám előtti lakásából. A szeren­csétlen asszony sorsa annál is in­­­­kább mély megdöbbenést és rész- s vétet keltett, mert a háború alatt Belgrád ostroma alkalmával Kosz­­i­ticsné mindkét lábát elveszítette­­ és hat fia veszett el a háborúban.­­ Az öngyilkos asszonyt beszállítot­ták a kórházba. Állapota válságos. 1928. mérciss­­. Vígan ment a halálba Haas báró, a bécsi szőnyegkirály, Bécsből jelentik. A reggeli lépők hírt adtak Hass 'S­eichen Fülöp bárónak, a nevezetes Haas Fülöp szőnyegkereskedő cég tulajdonosának öngyilkosságáról. Az életunt nagyiparos tegnapelőtt este megírta búcsúleveleit, köztük egyet a saj­tóhoz is, amelyet még éjjel tett postára. Ez a levél így szól : Tisztelt Szerkesztőség ! Nem voltam egészen ismeretlent egyéniség ezen a világon, tehát talán kívánatos, hogy az újságok kielégítsék olvasóközönségük kíváncsiságát, ezért kérem, hogy legyenek kegyesek alább következő nyilatko­zatomat b. lapjukban közreadni. Tisztelettel Teichen Fülöp. A szívizmok egyre érezhetőbb gyöngülése, a csűz, amit az öregedésnek elmaradhatatlan kisérő jelensége , nem al­kalmas azt a vitalitást fenntartatni, amely manapság nagyon is szükséges, hogy a csúnya élet boszorkánykonyhájának sistergésében még képessé tegye az embert, hogy harcoljem a létért és érdeklődést keltsen benne a holnap iránt. Végem van, meghaltam juhé ! A tyúkszemem sem fáj többé, nyugtom van végre, nincs szebb ennél az életnél, éljen a halál!!! Éjszaka Hans-Teichen Fülöp báró elment hazulról. A házmesternek egy névjegyet adott át azzal, hogy korán reg­gel vigye el ügyvédjéhez s mondja meg neki, hogy minél előbb látogassa meg őt. Az egész éjszakát sétálva töltötte,, közben eljuttatta búcsúlevelét a sajtóhoz, aztán hajnalban hazament és vadászfegyverével szívenlőtte magát Mikor az ügyvéd jött, fölfedezték az öngyilkoságot. Hans-Teichen Fülöp bárónak egyetlen fia van, aki Párisban festőművész. Egy budapesti nőgyógyász tragikus végű operációig. Műtét közben kiszakította egy úriasszony beleit Az Aradi Friss Újság szombati számában jelentettük, hogy a bűn­­tető törvényszék hat hónapi fog­házra ítélte Landl Lajos dr. nőgyó­gyászt, akinek egy műtéti beavatko­zása folytán Sebes Árpádné buda­pesti gyáros felesége meghalt. Az esemény szenzációs részletei a tár­­gyaláson derültek ki. Lendl Lajos dr., aki egészen fiatal orvos, el­mondta védekezésében, hogy őt felkereste Sebesné azzal, hogy sza­kítsa meg a terhességét, mert neki tüdőcsúcshurutja van és az anyaság esetleg veszélyes következmények­­kel járna. Hozott magával orvosi bizonyítványt is úgy, hogy ő kény­­telen volt a beavatkozást elvállalni. Az operációt másnapra halasztották. Egy altató orvos jelenlétében fogott hozzá a műtéthez és mikor a fiatal­asszonyt elaltatta és megkezdte az operációt, mindjárt olyan bőséges vérzés indult meg, hogy az előbugy­­gyanó vértől megijedve elvesztette önuralmát. Ezután szinte ész nél­kül elhatároza, hogy a műtétet most már gyorsan fogja végrehajtani. A kitóduló vértől azonban annyira megijedt, hogy szinte eszméletlen állapotban tántorodott el a műtő­asztalon fekvő nőtől, valahogy a kezében maradt az asszony vékony belének egyik része és ahogy az ablakhoz szaladt a vékonybelet ott hat méter hosszúságban kiszakította. Ki akart mindjárt ugrani az abla­kon. Ebben csak az altatóorvos akadályozta meg, aki segítségére sietett és a műtétet valahogy befe­jezték, majd a szerencsétlen uri­ asszonyt beszállították egy szana­tóriumba, ahol szintén megoperálták, de ezután már nem lehetett rajta segíteni, mert csak itt állapították meg, hogy a vékonybelet egészen kiszakította. Másnap Sebesné has­­hártyagyulladás következtében meg­halt. Az altatóorvos kihallgatása után a szerencsétlenül járt asszoy nővérét hallgatták ki. Jelen volt a műtétnél, de a műtétet nem tudta figyelemmel kísérni. A műtétet végző orvos, a műtét után meg se mosta a kezét, úgy rohan­ a mentőkért. Különben az egész műtét alatt rendkívül idegesen vi­selkedett. Az iratok ismertetése után az or­vosszekértők meghallgatására került a sor. Minnich Károly törvényszéki orvosszakértő a következőkben terjeszti elő szakvéleményét : — Gyulai tanár úrral én boncoltam fel a szerencsétlenül járt asszonyt A halál közvetlen oka hashártya­­gyuladás volt. Hasműtétnek és bél­­műtétnek nyomai is kimutathatók voltak. A vékonybél teljesen hiány­zott. A bélből csupán csak tizenkét centiméter maradt a hasfalak kö­zött, a lobbi teljesen ki volt kap­csolva. Koncedálom, hogy elvesztette a fejét, de az eszméletét nem­vesztette el. Bizonyos, — fejezi be előterjesztését, — hogy a vádlott neuropatikus lehet, de ha ilyen műtő, ha ilyen módon és ilyen kö­rülmények között elveszti a fejét, ne vegyen kést a kezébe. „PALACE“ étterem és kávéház, Strada Bratiami No. 7. (Weitzer János­ utca) 7. szám. ARANYAT, Kitűnő ételek : Kis menü 17 L Rendes ebéd 25 L. étlap szerint 30 L. Tonnás virsli 8 L. villás reggeli 9 L. Abona , ebéd, vacsora 1200 és étlap szerint 1500 lej Rizling bor utcára 30 lei egy üveg sör 15 lej. Szives pártfogást kér BORAVASILIE, ezü­stöt briliánskövet legmagasabb árban veszLosonczi Lajos A órás és ékszerész Arad Piata * Avram lánca (Szabadság-tér) h

Next