Aradi Ujság, 1929. március (30. évfolyam, 49-74. szám)

1929-03-01 / 49. szám

/a^mmm­­rtmm^ Hoftt Ssafritor főhierc­gét ■ 1 beperelte a szabója.­­ Bées, A b*c8t torrenyavék előtt »­napokban volt a perfel­vétele i­ának «x érdeken pernek, amelyet egy béesi meg indított Lipót Szab­­­óter herceg, a Habeburg dinaezia egyik legismertebb tagja éllen. A föherceg különben hétezer sehir­­linggel tartozik a szabónak az elő­készített ruhák fejében. A főher­ceg azért csináltatott tömegesen ruhákat, mert tudvalevőleg New Yorkba, majd Hollw­odba utázott. Ma délután 1 órakor uzsonnazene: Este bucsu­­hangverseny. Um Milan /Mesterségesen táplálják Dobrogheanu kommunista vezért, Outa&Yolfa felebbezését a második fórum, Brocnresslből feleállt. A flÿoîc évre ítélt Dobrogheanth Therea kommunista vezér, aki­nek felebbezését tegnap tárgyalta a H hadtest revíziós bírósága, már 34-ik napja éhségsztráj­k é­s eszméleten kívüli állapotban fekszik a ka­tonai kórházban. Miután állapota tegnap rend­kívül aggasztóvá vált, a katonaorvosok elhatá­rozták, hogy mesterségesen fogják táplálni, amit meg is kíséreltek. Dobrogeanu azonban magá­hoz tért s minthogy beszélni már nem képes. írásban tiltakozott az orvosi beavatkozás ellen. Egyébként felebbezését elutasíto­ták és meg­­erősítették 8 évi fegyházbüntetését, amelyre az elsőfokú bíróság ítélte. Óriási ékszertorrás egy párisi szállóban Hkkishffl sWertflk. A Boulevard Hausmann egyik előkelő szólójá­­ban néhány nappal ezelőtt egy holland pldtsfdtokosnő szállt meg. Tegnap reggel a földbirtokosnő észrevette, hogy az ékszerdobozát ellopták. A dÿbo» csaknem kizáró­lag gyöngyöst tartalmazott fél millió frank értékben. Volt benne ezenkivsil két onettQ, amelyeknek 120.000 frank az értéke. A rend­­őrség ezéveskörül nyomozást indí­tott, amelyen azonban eddig még tejesen eredménytelen. Egy magyar cseléd­­leány tragédiája Bucurestiben. Szerkeszőségü­nk jelenti : Tragi­kus vége fett te nap egy fiatal erdélyi szolgálóleány bucaresti szerelmének. István Róza 17 éves székelyföldi cseléd az ősma meg­ismerkedett Virgil Nicolas a vágó­hídi alkalmazottj­­a három hónap­pal ezelőtt összeköltözött vele. A boldogság azonban nem tartott Bókáig: Niculescu egyre gorombáb­ban kezdett bánni a leánnyal, aki pár nappal ezelőtt végül is ott­hagyta és egy ismerőséhez szökött, akinek a Str. L­olii 24 szám alatt van a lakása. Niculescu nem akart belenyugodni a válásba s miután levélbelyeg hiába szólította fel Ist­ván Rózát, hogy térjen vissza hoz­zá, tegnap hirtelen megjelent a leány lakásán és heves szóváltás után egy késsel leszarta. A cseléd­­leány segélykiáltozására elősietett egy, a házban lakó nevelődő, de már későn érkezett, mert István Róza ekkor már haldokolva hevert a padlón. A nevelőnő rávetette magát a gyilkosra, megragadta a torkát és addig tartotta így, amíg meg nem jelent a ren­­d­őr, aki le­tartóztatta a vérengző szerelmest István Rózát haldokolva szállították , kátbántott. Mmm­­stdtti állattiítár ellen is kitriesztelt a m­elyi gizsplaifit Cl­ni. A marosvásárhelyi cukor, gyár egyévi kapcsolatban tegnap reggel Kolozsvárra érkeztek dr. Boi­­leatiu m­arosvásárhelyi főegyész és Nicolae Porav vizsgálbíbiró, hogy vizsgálatot tartsanak néhány kolozs­vári banknál, iparvállalatnál és hogy adatokat gyűjtsenek Stamata pénz­­ügyi inspektor szereplésére nézve Jelentkeztek a kolozsvári törvény­széken, ahol engedélyt kaptak a helyi vizsgálat megtartására. Bodeanu és Poruv kolozsvári vizs­gálataira az itteni rendőrprefektúra ma délelőtt a következő hivatalos információt adta k­­ : ’ — A marosvásárhelyi főügyész és vizsgálóbíró megállapították, hogy nemcsak Stamate-nak, hanem Simio­­etea pénzügyi államtitkárnak is nagyobb betétjei és kölcsönösszegei s­er­epelnek a kolozsvári piacon. A Czeil-féle sörgyár igazgatója Draghi­­ciu rendőrigazgatónak, a bűnügyi osztály főnökének jegyzőkönyvbe mondta, hogy Simionescu három­millió lejt adott kölcsön a vállalat­­unk. Azt is megállapították a ma­ros­vásárhelyi kiküüldöttek, hogy Si­mionescu felesége egyik kolozsvári román bankard kétmillió lejt helye­zett el betétként A bizottság be­fejezte a vizsgálatot és Brassóba utazott, ahol hasonló vizsgálatot fog tartani. A megrepedt gázvezeték öt embert ölt meg. Comfia. A város főutcájának egyik házában súlyos szeren­­csétlenség történt tegnap éjjel. A nagy hideg és bekövetkezett olvadás következtében az egyik házban elrepedt az épület alatt elvezető gázcső. A gáz feszivárgott a lakásokba és az emberek, akik éjjeli álmokat átadták, nem vettek észre semmit a közfedő halálról. A hajnali órákban fedez­ik csak fel a borzalmas sze­rencsétlenséget. Az egyik lakó, akinek a lakásába csak kisebb mértékben hatolt be a gáz, kábulan arra ébredt, hogy szobája tele van gázzal. Volt még annyi ereje, hogy ablakhoz rohanjon, annak minden részét beverje, úgy hogy tiszta levegő áramlott be a szobában. A férfi segítségért kiáltott és nemsokára vagy harmincan gyülekeztek a ház körül. A tömeg a többi lakásokba is behatolt és megállapították, hogy az egyik lakásban, egy szolgálóleány holtan fekszik a konyhaágyon. Kienc embert ta­láltak ezenkívül a lakásokban. Ezek közül hatnak olyan súlyos volt az állapota, hogy az orvosok a legrosszabbtól tartottak. Négyen meg is haltak az éjjeli órák folyamán, úgy ennek a szerencsétlenségnek öt emb©ráldo*»te va»» Wells: Világtörténelme készpénzfizetés mellett lei 900 ért a Lób! ^k­imiálin kwliatt. — influenzajárvány idején gondolkodjék arról, hogy gyomra és bébei a termes­etes *Ferenc József« keserüviz használata altal többittér­em alaposan kitiazti Itassa­nnfc. A cseh kommunista Odri Trockijt Csehországba akarja hozni­ Prága. A kommunita párt elha­tárolta, mozgómat indít, amely le­hetővé teszi Trockij Csehországba jövetelét és megtelepedését. Érdekes házasság Budapesten. Budapestről jelentik: A magyar főváros pénzügyi és kezeakad­i vi­lágában sokat beszélnek egy ame­rikai híradásról, amely arról szól, hogy Budai Goldberger Leó időseb­bik fia, Golberger Miklét taxtisra ér­­tek, akit édesapa hosszabb tanul­mányaira küldött Amerikába, ett f­eljegyezte magát. Az első kábel­­távirat, amely az egyik demokrata képviselő elmére érkezett, csak any­­nyit mondott el, hogy a 24 éves Goldberger Miklós a »Majestic« gő­zös fedélzetén ismerkedett meg menyasszonyával, egy newyor­d pőastógyáros leányával, akibe bele­szeretett és akit aztán Amerikába ártó érkezésük után nyomban el is jegyzett. A második sürgönyt már az apa kapta, mindössze két saé volt a kábeltitokatban: »Vőlegény vagyok«! Goldberger Leó rmkr­gfeledte apai áldását Amerikába. A fiatal pár csakhamar Budapestre érkezik. A monyveslony édesapja Schwart­z Artur posztógyáros, Brúnóból ván­doro­­t ki ezelőtt 30 évvet Ameri­kába, ott posztógyárat alapított, a­mely ma­ga virágzik.

Next