Aradi Ujság, 1930. július (31. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-09 / 153. szám

tJJSAG3 Mn, naptun. Brassziban a spaníszszin­ban ma nem jelentek meg a napilapok. Cluj. A nyomdatulajdonosok és a nyomdászszakszervezet képviselői között hetek óta folyó tárgyal­­ások a kollektív szerződés ügyében tegnap végleg megszakoatak. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a nyomdászok úgy Nagyváradon, mint Kolozsváron és Brassóban sztrájkba léptek. Ezek­ben a városokban ma reggel már egyetlen lap sem jelent meg. Hasonló a helyzet Erdély többi váro­saiban is, csupán Aradon és Temesváron változatlan a helyzet, ahol sikerült biztosítani a lapok meg­jelenését. Cipőmonopólz is fenyegeti Romániát A Renner bőrgyár a Turul cipőgyár után megvásárolta a triumpfi kolozsvári cipőgyárat is, Timisoara. Beszámoltunk arról hogy a Renner cipőgyár megvásá­rolta a »végtelen szallag«-on tönk­rement Turul cipőgyárat és mi­után annak igazgatását már át­vette, a Turul részvényeseknek­ hite-hamva nélkül bevonult az iro­dákba, a piacra dobta a Turul ál­tal gyártott selejtes és értéktelen cipők özönét, és megkezdte a gyár átszervezését. Természetes, hogy ilyenformán v­alamikor országos vonatkozásban­­is jelentős temesvári cipőgyár a­­Rernner gyárnak kis fiókjává sü­ly­ed­t le, elvesztette önállóságát.­.. Ma aztán — mint biztos forrás­­ból értesülünk — a Renner bőr­gyárnak sikerült a cipőpiac mono­­polizálásának hadjáratában újabb hadállást nyernie, amennyiben a kolozsvári Triumph cipőgyárat is megvásárolta. A Triumphnak Kolozsvár főt­erén gyönyörűen berendezett és világvá­rosi nívójú detail eladásra beren­dezett üzlethelyisége volt, amely­­ nagyszerűen prosperált mindaddig, míg Rennerék reá nem feküldtek dumping-áraikkal a kolozsvári piacra és sikerült is nekik a Trium­phot tönkre tenni, olyannyira, hogy amikor a csőd elé álló Triumph­nak 250­ 000 lejt ígértek azzal a feltétellel, hogy ők az aktívákat és passzívákat magukra vállalják, a Triumph két kézzel kapott — mint vízbefutó a szalmaszál után — és nyomban átadta az üzemét. Renneréknek sikerült a külföldi konkurrenciát a vámtarifán keresz­tül lehetetlenné tenni s miután a rövid félév alatt Románia legna­­­­gyobb cipőgyárait magához von­ták, a legnagyobb veszélye fenye­get annak, hogy amint Bata mono­polizálta a cseh piacot, úgy Ren­neréknek is sikerülni fog a még meglévő kis gyárak felszippantá­sával a monopóliumot maguknak megszerezni- nő. • wa a mám­a arra o antres­a .­ s­­­am . ! ARAPI TEJCÁRNOK YOGHURT (Óvakodjunk az utánzatoktól !) Az aradi törvényszék nem tárgyalja a Nadracana el­len beadott csődkérelmet. Előbb a kényszeregyezségi kérelmet kell letárgyalni. Tegnap került sor az aradi tör­­­­vényszéken a Tamasdan—Seracu­s tanács előtt, a Nadjacana, nagy­laki pénzintézet ellen benyújtott­­ csődkérelem tárgyalására. A pénz­intézet képviselője dr. Banes Iván ,nagylaki ügyvéd igazolta, hogy köz­vetlen a tárgyalás előtt benyújtotta­­ó kényszeregyezségi eljárás­­meg­indítását kérő beadványát és az új­­törvény 40. szakasza alapján kérte­­a csődnyitási eljárás felfüggeszté­sét. A törvényszék a kérelemnek i helyt adott, és míg a kényszeregyez­­ségi ügy el nem dől, a csődkérel­­­met nem fogja tárgyalni. í­gy uraknak, mint hölgyeknek “Karatttíni kiszolgálás és olcsó árak PHHLSKY-szaMtaStaa­dtri és női fodrászteista, volt Hunyadi­ utca 2. Ondolálás......................15 Lei. Hajmosás......................15 Lei. Manikűr...........................15 Lei. A budapesti Hungária újabb győzelme Mexikó­­­­ban, Mexico City. Második amerikai­­túrameccsét játszotta vasárnap a­­Hungária az Asturias ellen. A kék­­-fehérek a következő felállításban­­szerepeltek: Újvári, Nagy, Mándi, Remmer, Weber, Sebes, Varga, Skvarek, Kalmár, Hires, Titkos. A Hungária félidőben 2:0 arány­ban vezetett, mind a két gólt Kal­már lőtte gyönyörű összjátékból. Szünet mán akcióba lépett a bí­ró és erősen lenyomta a Hungáriát de a magyar csapat így is 2:1-es győzelemmel hagyta el a pályát. ›*•̋ Az europai illavaik nem a nemzetiségi elv alapján alakultak ismert be Masarik, Prága. Massaryk köztársasági el­nököt vasárnapi tescheni látogatá­sa alkalmával a cseh, német és lengyel lakosság üdvözölte. Az üd­vözlésekre válaszolva Massaryk az alábbi kijelentést tette többek kö­zött: — A cseh köztársaság területén több nemzetség él. Nem szabad arról filozofálnunk, hogyan követ­kezett ez be, a mi feladatunk csak az, hogy igyekezzünk megoldani a gazdasági és szociális problémá­­az igazi demokrácia ápolása által. Az európai államok közül egyik sem létesült a nemzetiségi elv alap­ján, hanem a gazdasági és politikai okok azok, amelyek bizonyos meg­határozott területen az embereket a közös munkára összekapcsolják. Csehszlovákiában is ez történt nmen retten erak eogne-nei, s- sstjînâ'.« Három koronás nyilas selyem harisnya Lei 158. Q. B. L. selyem harisnya Lei 225. „Her­kules“ selyem harisnya Lei 165. Selyem combiné Lei 158. Selyem reform Lei 68. Cér­na harisnyák 38-tól. Fürdőruhák beszerzési áron. Csipkék után különlőg engedmény 1 Még a közepest sem érte el a termés Arad megyében. Minőségleg kitűnő a gabona. Egész Arad megyében megkezdő­dődött a cséplés, amely óriási meglepetést hozott. Kiderült, hogy rekordtermésről szó sincs, sőt el­lenkezőleg, az idei termés még a közepesnek is alatta marad. Az át­lagos közepes termés holdanként nyolc méter mázsa, jelenleg pedig átlagban mázsánként hat és fél mázsáról lehet csak beszélni. Ha mennyiségileg nem is kielégítő a búzatermés, annál kitűnőbb azon­ban minőségileg. Évtizedek óta nem nem vol­t olyan kiválóan a búza, mint az idén. Az ország többi ré­széből is hasonló hírek érkeznek, így tehát az annyira várt rekord­­termés elmaradt és nem okoz majd gondot, hogy mit csináljunk az­ idén a felesleggel. Hoover elnök személyesen kérte a szenátust és a flttaegyezmény elfogadását. Washington. Hoover elnök sze­mélyesen nyitotta meg a szenátus tegnapi külön ülését, amely a flot­­taegyezményt tárgyalta. Az elnök az egyezményt kijlön üzenettel ki­sérte és annak elfogadását számos okból feltétlenül szükségesnek je­lentene ki. Arra a kérdésre, hogy­­ az egyezmény számol-e Amerika érdekeivel, az “elnök ”igen”-nel fe­lejt, egyben ismertette, hogy az egyezmény visszautasítása a“ nem­zetközi viszony határozott rosszab­bodását jelentené. Amerika, amely a világ leggazdagabb állama, hiába fokozná a ljegye rk.e©í§14 ūgy 8A. általa diktált tempót a világ álla­mai még a legnagyobb áldozatok árán is átvennék. Az 1914. év szo­morú tanulságot nyújt arra, hogy mire vezet a nemzetek versengése a fegyverkezésben. Csütörtökön íuniós mi­nisztertanács lesz I­ároly király elnyűttetésel, Bucureşti. Maniu minisztereiről: tegnap hosszabb megbeszélést foly­­tatott Popovics Mihály pénzügymi­niszterrel. A kormány tagjai ma vagy holnap minisztertanácsot tar­tanak, míg csütörtökön újabb mi­nisztertanács lesz Károly király el­nökletével, amelyen az országot érintő, rendkívül fontos kérdéseket fognak letárgyalni. Maniu minisz­terelnök e hét végén Algyógyra utazik, ahol augusztus elsejéig ma­rad, a jövő hónapban pedig okvet­lenül elindul külföldi útján. A kor­­mány többi tagjai közül Mironescut e hét folyamán Franciaországba, Popovics Mihály pedig augusztus elsején Olaszországba utazik. Mad­gearu augusztus végén megy sza­badságra. A kormá­y Midhh 35 mil­lió lejjel segíti a n­adi­­rokkantakat. Bucurest: A kormány elhatá­rozta, hogy mindenképen segíteni kíván a rokkantak mostoha hely­zetén, ezért a költségvetésen felül­ még 85 milli­ó lejt fordít erre a célra. Véget ért a resicai sztrájk Bucureşti­ A belügyminisztérium­hoz érkezett jelentés szerint a re­­­sicai üzemek valamennyi munkása­ felvette a munkát és ezzel a sztrájkja befejezettnek tekinthető. Csődöt nyitottak néhai Hal­j­pern Miksa aradi keres-­­kedő hagyatékára. Az aradi törvényszék megnyitot­­­­ta a csődöt néhai­ Halpern Miksa, ” textilkereskedő hagyatékára. Csőd-­ gondnok dr. Salgó Miksa lett, he­lyettese dr. Kele Gyula. Habsburg Ottó a clairvauxi­ cisztercita apátság ven­dége volt.­­ Luxemburg. Habsburg Ottó fő­herceg három hétig a c­airvauxi cisztercita apátságon időzött, ahol vizsgáira készült. A mult hét szer­dáján Zita királyné automobilon­ jött a főhercegért. Julius 4-én volt­ az első vizsga és holnap lesz az­­ második. . Oroszországban megen­gedték a káromkodást. Moszkvából jelentik: Egy itteni g gár revíziója alkalmával a vizsgá­lóbizottság azt tapasztalta, hogy az utolsó hónapokban a munkások­ teljesítőképessége csökkent. A gyár bizalmija kijelentette, hogy ennek a termelés­­csökkenésnek egyetlen oka, a káromkodás hiánya. Tilos­­ugyanis a gyárban káromkodni.« A ’bizottság engedélyt adott arra, hogy a munkások ezután nyugod­­tan káromkodhassanak, mert igy, könnyebben dolgoznak. Ne hanyagolja el szemeit ! Szemüvegek optikai cikkek dús választékban. 1 FRANZ TEJ.40R & Co. Timisoara, Fabrik:PiaţaTrajan (Kossuth tér)­,­­ TELEFON 5-61. TELEFON 5-61.

Next