Aradi Ujság, 1934. október (33. évfolyam, 219-244. szám)
1934-10-02 / 219. szám
Milyen feladatok várnak a moszkvai román kövesre? Kölcsönösen kicserélik a foglyokat és menet Iliteket - Áruforgalmat szabályozó hivatalt létesítenek Bucuresti. A Curentul tegnap hosszabb cikkben foglalkozott a szovjet és Románia közötti diplomáciai viszony helyreállításával. Mai számában a lap azt írja, hogy Ciuntiu moszkvai román követ feladata az lesz, hogy megérkezése után egyezményt kössön a menekültek és foglyok kölcsönös kiszolgáltatása ügyében. A követ ez után gazdasági tárgyalásokat folytat majd a szovjet kormánnyal annak a hivatalnak a felállításáról amely szabályozni és ellenőrizni fogja a két ország közötti áruforgalmat és az ezzel kapcsolatos fizetéseket. Taranu vezérinspektor szigorított adóbehajtásra utasította az aradi adótisztviselőket Anad. A pénzügyminiszter ismételt szigorú rendeletei a gyenge adófizetések miatt nagy gondot adnak az állami adóhivatal tisztviselőinek, akiket tudvalevőleg anyagilag tesznek felelőssé a késedelmes adófizetések miatt. Természetes, hogy a felsőbb nyomozásra fokozott szigorral igyekeznek behajtani az adókat az állami közegeik. . Vasárnap délelőtt tíz órakor Taranu Victor pénzügyi vezérinspektor, Caba Gyula és Doctor Vazul pénzügyigazgatók bevonásával értekezletre hívta össze a pénzügyigazgatóságon az aradi és aradmegyei pénzügyi perceptorokat és ellenőröket, akiket figyelmeztetett, hogy az ősz folyamán sokkal eredményesebben kell az adókat behajtani. A pénzügyigazgatóság közegei remélik, hogy az év végéig erősen megjavítják az ideiadóbehajtások gyenge eredményét. Őszi kabát, ruha és cosfum szövet különlegességek óriási válasszékban WEISZ SÁNDOR divatáruház, Arad, Str. Bratianu 1. érkeztek legolcsóbb a fzsiliffa minden minőségben vagya, él, súlyra Focustiatelepen Plata Gelaiea Veche. Telefon 491. Oravetz és Holländer helyén. Nyolcmillió katonát állíttat ki Mussolini szerint 100 millió német készülődik. Nem hisz a közeli háború veszélyében a Duce Olaszország báb esetére Róma. Knickebocker, a híres amerkai újságíró kihallgatáson jelent meg Mussolinivel, aki az aktuális napi kérdésekről nyilatkozott. Mussolini az új katonai törvényről beszélt, amelynek megszavazása következtében a hadsereg létszámát lényegesen felemelték. — Eddig Olaszország háború esetén öt millió embert mozgósíthatott — mondotta a Duce — most azonban 8 millió katonát állíthatunk ki. Hogy azonban ezeket a katonákat fel is szerelhessük, intenzívebbé kell tenni a fegyverkezést. Ha körülnézzünk Európában, megállapíthatjuk, hogy itt 100 millió német él, akik a vesztett háború óta ismét fegyverkeznek. Kétszázmillió európai szlávból 165 millió esik Oroszországra és évente 3 millióval szaporodnak. Ezzel szemben Olaszországnak csak 13 millió lakosa van, tehát látható, hogy nemzeti szempontból szükséges, ha minden arravaló olasz állampolgárból katonát csinálunk. — Bár nem hiszek azokban a prófétákban, akik a közeli háborút jósolják, mégis szükséges, hogy a mi fiatalságunk minden lehetőségre készen álljon. Az uságírónak arra a kérdésére, hogy a militarizmust szükségesnek vagy szükséges rossznak tartja-e, azt válaszolta, hogy az erkölcsi nevelés legjobb formája, ha a népet katonai szellemben tartják. Ezután Barthou közeli római látogatása került szóba és az újságíró azt kérdezte, lehetsége-e egy francia—olasz közeledés megvalósítása. A Duce válaszában kijelentette, hogy a közeledésre igen kedvezőek ís körülmények és a francia —olasz együttműködés minden esetre biztosíthatja az európai békét. Kétszázezer paraszt előtt beszélt Hitler Katonai szervezetbe tömörítették a földműveseket Befejeződött Németország militarizálása. A vezérkamellár ragaszkodik az egyenjogúsításhoz Berlin. Witteberg község szomszédságában tegnap országos arató ünnepséget tartottak, amelyreNémetország különböző részéből 700.000 földműves gyülekezett öszsze. Az ünnepségen részt vett Hitler vezérkancellár is. Göbbels propagandaügyi miniszter után Hitler mondott hosszabb beszédet, amelynek során hangoztatta, hogy a német nép és a német kormány legfőbb célja a béke fentartása és biztosítása. Ennek ellenére azonban nem mond le Németország az egyenegúság követeléséről és nem hajlik meg egyetlen hatalom előtt sem. Majd hangoztatta, hogy a legutolsó tizenkét hónap alatt Németország nemhogy gyengébb, hanem sokkalta erősebb lett. Páris. A lapok részletesen foglalkoznak a Németországban tegnap tartott arató ünneppel. A Figaro kiemeli Hitlernek azt a kijelentését, hogy Németország soha sem fog kapitulálni egyetlen hatalom előtt sem. Az Oeuvre szerint a parasztság „összevonása“ azt jelenti, hogy a harmadik német birodalom befejezte az ország militarizálását. Hitler — írja az újság — katonai szerevezetbe tömöríti a parasztságot, amely a német titkos hadsereg egyik legfontosabb alkotó ereje. Az Echo de Paris szerint a horogkeresdés Németország mezőgazdasági téren is folytatja azt a propaganda munkáját, amely a militrizálás jegyében áll. Súlyos kudarc érte Genfben a francia külügyminisztert A francia küllpolitiksa „szegénységi bizonyítványa** PÁRIS. A SAJTÓ MÉG MINDIG AZZAL A KUDARCCAL FOGLALKOZIK, AMELY AZ OSZTRÁK KÉRDÉSBEN BARTHOUT GENFBEN ÉRTE. A LAPOK, AMELYEK RENDSZERINT BARTHOU CSELEKEDETEIT HELYESLIK, MOST A SOROK KÖZÖTT SZEMREHÁNYÁSOKKAL ILLETIK A KÜLÜGYMINISZTERT. AZT A TÉNYT, HOGY BAR BARTHOUNAK SIKERÜLT ANGLIÁT ARRA KÉNYSZERÍTENI, HOGY A FEBRUÁR 17.IKI GARANTÁLÓ NYILATKOZATOT MEGISMÉTELJE A PÁRISI SAJTÓ NEM TEKINTI SIKERNEK. — SOKKAL JOBB LETT VOLNA, — ÍRJA AZ ECHO DE PARIS — HA NEM KERÜLT. VOLNA SOR A FRANCIAKÜLPOLITIKÁNAK ERRE A SZOMORÚ SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNYÁRA " - - . ........ 750 EZER EMBER RÉSZÉÜL KÖZKEGYELEMBEN NÉMETORSZÁGBAN Berlin. Hivatalosan jelentik: Az, amnesztia rendelet alapján. Poroszország területén összesen 414 ezer 407 személy részesült közfeegyelmben. A büntetést 238 832 egyénnek engedték el. A bírói eljárást 175.575 személy ellen szüntették be. Miután a birodalom többi részeiben megkegyelmezett egyének száma legalább háromszázezret tesz ki, egészen bizonyos hogy az amnesztia alapján háromnegyed millió ember nyerje vissza szabadságát. CORSOMOZOO Hétfői műsor ! Willi Forst világfilmje : BÉCSI BÁL, Adolf Wolkbrück, Paula West LÁNGBA BORULT EGY NÉMET HAJÓ A NYÍLT TENGEREN Hamburg. Az Antwerpenből néhány nappal ezelőtt Newyork felé útnak indult Königsberg hajó szikratáviran jelentette, hogy a hajó raktárában tűz ütött ki A Königsberg S. O. S. jeleket küldött ki később a hajó azonban közötte, hogy a tüzet sikerült lokalizálni s már nincs szüksége segítségre. A hajó akadálytalanul folytatja útját Newyorkba. A SAARVIDÉKI „NÉMET FRONT“ TILTAKOZIK BARTHOU NÉPSZÖVETSÉGI JEGYZÉKE ELLEN Saarbrücken. A saarterületi Német Front táviratot intézett Barthou francia külügyminiszterhez, amelyben tiltakoznak a külügyminiszternek a Népszövetség elé terjesztett jegyzéke ellen. Hol vorlissa oimnpil ? Mitra I. Sándor dipt, jegyző és vizsgázót törvényszéki jegyző, hivatásos FORDÍTÓ, fordításokat eszközöl felelősség mellett a következő nyelvekből: Román, magyar, német, francia angol, olasz, spanyol, orosz, latin, cseh, lengyel (holland) és szerb, bolgár török, Arad egyedüli többnyelvű fordító irodája. Információs iroda. Bejegyzett cég. Arad, Bulev. Regele Ferdinand 17. Csanádi Bank palota. Másolásokat és levelezéseket vállal, cégek részére jutányos díjazás mellett. Szegényeknek, munkanélkülieknek kedvezményt nyújt.