Aradi Ujság, 1934. december (33. évfolyam, 270-293. szám)
1934-12-01 / 270. szám
a Két nap alatt százmillió lejt jegyeztek a fővárosi pénzintézeteknél a belföldi kölcsönre BUCURESTI. A KÖZÖNSÉG TEGNAP A KÉSŐ ESTI ÓRÁKIG ÓRIÁSI TÖMEGBEN JELENT MEG A BANGA NATIONALA FIÓKINTÉZETEINÉL ÉS A BELFÖLDI KÖLCSÖN JEGYZÉSI HELYEIN. A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉRTESÜLÉSE SZERINT TEGNAP ÉS TEGNAPELŐTT MINTEGY 100 MILLIÓ LEJT JEGYEZTEK LE CSAK A FŐVÁROSI BANKOKNÁL, EBBE AZ ÖSSZEGBE AZONBAN NINCSEN BELESZÁMÍTVA AZ IDEGEN VÁLLALATOK ÉS INTÉZMÉNYEK ZÁROLT LEJEGYZÉSE. Kétszáz kilométeres sebességű tájfun söpötrte végig a Fülöss-szigeteket Manilla. Tegnap délután borzalmas erejű tájfun söpörte végig a Fülöpszigetek déli oldalát. Az orkán több mint 200 kilométeres sebességgel száguldott óránként és több száz házat rombadöntött. A hatóságok attól tartanak, hogy a katasztrófának igen sok halott áldozata van. Az anyagi kár hozzávetőleges becslés szerint 50 millió dollárra rúg. Lázadás tört ki egy francia hadihajón Letartóztattak és hadbíróság elé állítottak 22 matrózt TOULON, AZ ITTENI KIKÖTŐBEN HORGONYZÓ FRANCIA AKNAVETŐ HAJÓN, MINT A PARIS LOIR JELENTI, LÁZADÁS TÖRT KI A ROSSZ ÉLELMEZÉS MIATT. A LETARTÓZTATOTT 22 LÁZADÓT HADBÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTJÁK. PARIS, A TOULON FRANCIA AKNARAKÓ HAJÓ FEDÉLZETÉN TÖRTÉNT ZENDÜLÉST ELFOJTOTTÁK. ÖSSZESEN HUSZONKÉT MATRÓZT TARTÓZTATTAK LE, KIKET A HAJÓ FOGDÁJÁBAN HELYEZTEK EL. A TOULON A MARSEILLEI KIKÖTŐ FELÉ TART, HOGY A ZENDÜLŐ TENGERÉSZEKET 4 TIA MATRÓSÁGNAK ÍTJA. Elfogták Amerika I. számú ellenségét Rendőrkézre került Hamilton, a Disinger-banda utolsó tagja, két nap előtt agyonlőtte a detektívfőnök helyettesét AZ ELFOGOTT FÉRFI HAMILTON JOHN HÍRHEDT BANDITA VOLT, AKIT TEGNAPELŐTT ÓTA AZ „ELSŐ SZÁMÚ ÁLLAMELLENSÉG“ JELZŐVEL ILLETTEK. Chicago. A chicagói banditák negyedében csütörtökön délután meglepetésszerűen öt teljesen zsúfolt rendőrautó állt meg egy benzinkút előtt. Egy autó várakozott a benzinkút mellett és egy férfi és egy nő álltak a gépkocsi mellett, akik arra várakoztak, hogy az autó benzintartálya megtelték. A VOTKrl fírintal/ Zf/írn/naf/öl. rt L, teuzinkutat és lefogták a várakozó férfit és nőt. A férfi nem teljesített ellenállást és a rendőrségnek sikerült úgy a férfi, mint a nője-Hamilton bűntársa volt Dilingernek, akivel sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követett el. Hamilton az utolsó tagja a Dillingerbandának. Az a nő, akit a banditával együtt elfogtak, nem más, mint a két nappal ezelőtt rendőrök által megölt Nelson özvegye, Chicago. Újabb jelentés szerint Hamilton John elfogatása nem ment simán. A bandita ellenállni ppóbált, sőt revolvert is rántott. Hamiltont is agyonlőtték volna nyomban, mihelyt revolverét elővette, de a rendőrség gyűrűt alkotott körülötte és félni lehetett attól, hogy a revolvergolyók ártatlan embereket is megölnek. Valószínű, hogy Hamiltont valaki elárulta és pontosan megmondotta a rendőrségnek, hogy az ,,első számű államellenség“ hol található meg. A hírhedt Dilinger banda minden tagját ezzel ártalmatlanná tették. Teljes politikai felfordulás Bolíviában Összeomlott a Seasonal helyzet is London. Salamanca bolíviai elnök sorsáról még mindig nem tudnak semmi bizonyosat, mert a bolíviai helyzet nagyon zavaros. A cenzusa megkerülésével Lapazból érkezett hírek megerősítik az általános katonai összeomlásról és a teljes politikai felfordulásról szóló jelentéseket. Teyada alelnök kültségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy a szomszédos államokat rábírja a Paraguay-al való béketárgyalások közvetítésére. Méa egr nyelvvizsga a kisebbségi postások számára Arad- Bucurestiből érkezett jelentés szerint a minisztérium december másodikára újabb nyelvvizsgát tűzött ki azoknak a postai alkalmazottaknak a részére, akik az őszi nyelvvizsgán nem tudtk megjelenni. Az őszi vizsgáztatás eredményéről egyébként még nincs semmi megbízható hír. A szerződéses falusi postamesterek elbocsátása, illetve kicserélése már megkezdődött. LMilal a Bili Simla hiisltság eil Bucuresti. Ma délelőtt letartóztatási parancsot adtak ki Constamlinescu Iasi egyetemi tanánr, az antifascista bizottság, elnöke ellen, aki az indokolás szerint ,,úgy kell, mint külföldön illamellenes tevékenységet fejtett ki“. Az ügyet ítélethozatalra a kijelevi hadbírósághoz tették át ,hol már meg is kezdték a vizsgálatot. Rádiók villanyénők, szerelés! «Stakes» Jutányosán Schwarts Árpád Arad, tar. Brancovici. TIMISOARA! MUNKANÉLKÜLI TRAGÉDIÁJA CLUJON Clujról jelentik : Megrendítő munkanélküli tragédia történt Clujon. Kiss Antal timisoarai szabóinas, akit főnöke elbocsátott, próbált szerencsét, de elhelyezkedni nem tudott. Házról-házra art, hogy foltozó munkával keressen néhány sejt, de így sem kapott munkát. Amikor tegnap az esti órákban ismét elutasították, elkeseredésében a ház udvarán, bicskájával többször hasba és mellbe szúrta magát. A mentők súlyos sebekkel szállították kórházba. Állapota súlyos. —o-- TISZTVISELŐKNEK TILOS LESZ A SZERENCSEJÁTÉK Bucuresti: Costinescu egészségügyi miniszter gyökeresen módosítani szándékszik a szerencsejátékokról szóló törvényt. Az új törvény legfőbb intézkedése az lesz, hogy eltiltja a köztisztviselőket azoknak a helyiségeknek a látogatásától, ahol szerencsejáték van bevezetve. — A vér felfrissítése céljából — kiváltkép középkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet inni______________________ ESETT A BÚZA ÁRA Bucuresti. A földmivelésügyi minisztériumhoz érkező jelentések szerint az elmúlt néhány nap alatt, különösen a kikötők terménytőzsdéiben, a búza és a kukorica ára zuhanásszerűen esett. A kukorica vagonja már 14.500 lejnél áll. Miután a kormány elhatározott szándéka, hogy a terményárakat fentartja, egy előre megállapított nívón, a goban-kormánybiztosságot utasították, hogy most már kezdje meg az egész országban az eladásra kínált búza és kukorica vásárlását. Ahogy a hivatalos vásárlás megkezdődik, előreláthatóan az árak újból emelkedni fognak. CANNES VÁROSA NARANCS VIRÁGCSOKROT KÜLDÖTT MARINA HERCEGNŐNEK Cannes Marina hercegnő esküvői narancs virágcsokrát Cannes városa küldötte a hercegnőnek repülőgépen. A város tanácsa ezenkívül külön üdvözlőtáviratot ki isdött a hercegnőnek, aki édesanyjával együtt gyakran és hosszú ideig tartózkodott Cannes városában