Aradi Ujság, 1936. február (35. évfolyam, 25-49. szám)
1936-02-01 / 25. szám
Három év alatt elévülnek a forgalmi adókihágások Bucaresti. Érdekes elvi jelentőségű döntést hozott a cernauti ítélőtábla a forgalmi adó elévülése kérdésében. A pénzügyi hatóságok az ottani „Intex“ szövőgyárat még 1933-ban megbüntették 18 trllió lejre, azon a címen, hogy a vállalat 1928-tól 1932-ig nem fizetett meg bizonyos áruk után esedékes forgalmi adót. A gyár a bírságkirovás ellen felfolyamodással élt és a törvényszék megsemmisítette az 1928—30 évekre felvett kivágási jegyzőkönyveket, mégpedig elévülés címén, viszont az 1931 és 1932 évekre az adót és a bírságot összesen 700 ezer lejre szállította le. A törvényszék ítéletét viszont a pénzügyminiszter támadta meg, arra való hivatkozással, hogy a bíróságnak nem volt joga három esztendőben megállapítani a forgalmi adó elévülési idejét, ahogy azt az 1934 évi forgalmi adótörvény valóban kimondotta, de a törvényszék által alkalmazott 39 ik szakasz utolsó bekezdését hatályon kívül helyezte az 1929 évi állami számviteli törvény 145-ik szakaszának utolsó bekezdése, amely az elévülés idejét öt évben állapítja meg. Ekörül a kérdés körül hoszszas jogi viták keletkeztek, míg végül is a tábla ugyancsak arra az álláspontra helyezkedett, mint a törvényszék, hogy forgalmi adóügyekben a kincstár eljárási joga elévül, ha a kihágás elkövetésétől több mint három év eltelt. Február hó 3-án megnyílik a jura mi ír női divat, férfiszövet, szőnyeg és függönyáruház ARAD, MINORITA PALOTA A Népszövetséghez fordultak a kairói fiúsági egyesületek Fel kell venni az országot a Népszövetség tagjai sorána GENF. A KAIRIO IFJÚSÁGI EGYESÜLETEK MEMORANDUMOT INTÉZTEK A NÉPSZÖVETSÉGHEZ ÉS EBBEN KÉRIK, HOGY EGYIPTOMOT IS VEGYÉK FEL A NÉPSZÖVETSÉG TAGJAI KÖZZÉ. EGYIPTOM BELÉPÉSÉT EDDIG ANGLIA AKADÁLYOZTA MEG, MERT EGYIPTOM NEM AKARJA FELADNI SZUDÁNHOZ VALÓ JOGÁT. HA EGYIPTOM MŰVELŐDÉSI FOKA ÉS ÁLLAMI ÖNÁLLÓSÁGA NEM CSEKÉLYEBB ÉRTÉKŰ, MINT ETHIOPIÁÉ, NEM TAGADHATÓ MEG TŐLE EZ A KÉRÉS. EGYIPTOM CSATLAKOZOTT A MEGTORLÓ INTÉZKEDÉSEKHEZ, NOHA OLASZORSZÁGHOZ BARÁTI KAPCSOLATOK FŰZIK. TETTE EZT PEDIG AZÉRT, HOGY BEBIZONYÍTSA A NEMZETKÖZI BÉKE ÉS A NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS IRÁNT VALÓ JÓINDULATÁT. Román és magyar győzelmek a montecarlo! „Csillagtúra** versenyen A nagy gépek kategóriájában a Zamfirescu—Cristescu pár lett az első Montecarlo. Tegnap délután folyt le a csillagtúra sora hibapont nélkül beérkezett versenyzők ügyességi versenye, amely fékezési, felgyorsítási, befordulási és kondíció pontokból állott. A magyar Kozma Endre ■—Martinék pár Balilla Fiáth kocsijával megnyerte a 1500 köbcentiméterig terjedő kategóriában ezt az ügyességi versenyt és ezzel a Rivira díjat. Második a cseh Pohl lett. A nagy gépek kategóriában első a román Zamfirescu—Cristescu pár lett Ford kocsijával. A román pár megnyerte az International Sport Club díját is. Az általános csoportosítás után a versenyből elsőnek a Zamfirescu—Cristescu pár kérett ki 641 ponttal. Borzalmas vasúti szerencsétlenség a bufteai állomáson három halálos áldozattal Bucuresti. Csütörtökön délután borzalmas vasúti szerencsétlenség történt a Ploiesti melletti bufteai vasútállomáson. A 3007. számú bucurestii személyvonat beérkezése után több utas a vágányokon keresztül igyekezett a vonat felé, hogy felszálljon. Ebben a pillanatban átrobogott az állomáson az oradeai villámvonat, mely elütötte Dumitru Chirita parasztasszonyt, menyét és ének gyermekét. A villámvonat mozdonya a szó szoros értelmében darabokra tépte szét mindhármukat. A szerencsétlenség híre hamar elterjedt a faluban és nagy tömeg gyűlt az állomás elé, mely hevesen tüntetett az állomásfőnök ellen. A vasúti hatóságok vizsgálatot rendeltek el a szerencsétlenség okának és körülményeinek megállapítására. az ezüst ára tovább zuhan Newyorkban az ezüst ára 45 egész háromnegyed centre, Londonban pedig 19 egész hétnyolcad pennyre ment vissza. Az egyetlen komoly vásárló a piacon az amerikai kincstár, azonban Morgenthau pénzügyminiszter nem akar magas árat fizetni a mindenhonnan egyre nagyobb mértékben jelentkező ezüstért. A londoni piacot főleg az indiai ezüstküldemények lanyhítják el és a Cityben nagyon pesszimisztikusan ítélik meg az ezüst áralakulását. A new yorki rúdezüstjegyzés 45 egész háromnegyed centnél 35 dolláros hivatalos arany beváltási árfolyam mellett azt jelenti, hogy egy uncia aranyért körülbelül 77 uncia ezüstöt lehet kapni Szigorú munkavédelmi rendeletet adott ki a munkaügyi minisztérium A mérlegkészítési túlóráztatások ellenértékét be kell fizetni a munkanélküli segélyalap javára Bucuresti. A Hivatalos Lap január 29-iki száma érdekes munkavédelmi rendelkezéseket közöl, így a munkaügyi miniszter elrendelte, hogy azok a tisztviselők és munkások, amelyek az állandóan tüzes kazánokkal rendelkező gyárakban teljesítenek szolgálatot, abban az esetben, ha vasárnap is dolgoznak, hétközben szabadnapot kapnak. Azonkívül a hónap négy vasárnapja közül csak háromban rendelhetők be szolgálatra. Azon vállalatoknak, amelyek mérlegmunkálatokat végeznek, az esetleges túlóráztatásokra a munkafelügyelőségektől engedélyt kell kérniök. Túlóráztatni csak december 15 és február 15, július elseje és augusztus elseje között lehet. A vállalat vagy annyi munkanélküli tisztviselőt vesz fel kisegítőnek, hogy nem kell túlóráztatnia, vagy pedig, ha túlóráztat, akkor minden hónap elsején olyan öszszeget fizet be a munkanélküli segélyalapba, mint amekkora fizetést a szükséges segéderőknek fizetett volna. A segéderőként alkalmazott munkanélküli tisztviselők legalacsonyabb havi fizetése 2000.ei. A minisztérium fenti rendeletét a bucuresti magántisztviselő CBÖvetacsik faben járására adta ki. KIJELÖLTÉK A KUPAMECSCSEK SZÍNHELYEIT Bucuresti: A Román Kupabizottság tegnaii ülésén kijelölte az első tavaszi kupaforduló mérkőzéseinek színhelyeit. Ezek szerint 16 mérkőzésből álló március 22- iki fordulón az egyes meccsek az alábbiak szerint kerülnek lebonyolításra: Gloria—Soimi Sibiu (Sibiuban), Qhinezul—DUIG Braila (Brailában), CFR Brasov—Crisana (Brasovban), AMEFA — Dragos Voda (Cernautiban), Herdan—Mineral (Lupeniban), Textila MV. Iasi — Pheniz GSB (Iasiban), Franco Rajmana—Öbül (Turnu Magurelen), TAR Brasov és Sparta Médiás győztese—Viituri Textila (Lugoj), Electrica—Universitatea (Timisoarán), Ripensia — CFR (Bucurestiben), DVA Galati—SS Sighisoara (Galatiban), Venus Bucuresti — Elpis (Constantában), Makabi Bucuresti —Olimpia CFR (Bucurestiben), Sportul Studentesc—Juventus (Bucurestiben), Romania—Unirea Tricolor (Bcurestiben), ILSA—CAO (Oradean). A forduló érdekessége, hogy az elmúlt évbeli kupadöntő két résztvevője, a Ripensia és a CFR már most találkozik egymással. Szombatra halasztották a Venua—Ploesti válogatott meccset. A csütörtökre tervezett Venus— Ploiesti válogatott mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt és a Venus szombaton mérkőzik meg Ploesti válogatottjaival. — Torna Aurél győzelme Parisian. Nagy érdeklődés mellett mérkőzött Torna Aurél román ökölvívóbajnok Millou Placiner volt világbajnok ellen és remek küzdelem után sikerült kitűnő ellenfelét legyőznie. Torna Aurél győzelme a volt világbajnok felett rendkívül értékes. Bélrenyheség és kínzó főfájások, a máj és az epeutak bántalmai, gyomor-, bélhurut, aranyeres bajok és a végbél megbetegedései esetén a természetes „Ferenc József* keserűviz gyorsan és biztosan megszünteti a hasiszervek pangását. Az orvosok ajánlják. — a— MEZTELENRE VETKŐZTETETT NÉGY ORSZÁGÚTI BANDITA HÁROM KERESKEDŐT Cernaui. Tegnap este Boian és Lehoteni között az országúton három kereskedő igyekezett Cernaufi felé. Az országút árkából négy álarcos útonálló ugrott elő és a kereskedőket megállította, majd pedig fegyveres fenyegetésekkel kényszerítették őket, hogy 64 ezer lej készpénzüket adják át. A rablók nem elégedtek meg a pénzzel, hanem meztelenre vetkőztették a kereskedőket, akik félig megfagyva értek be a legközelebbi faluba és nyomban jelentkeztek a csendőrségen.