Aradi Ujság, 1938. február (37. évfolyam, 24-46. szám)
1938-02-01 / 24. szám
Bucuresti. Goga miniszterelnök kihallgatáson fogadta Bánffy Miklós grófot. Az audienciához a Timpul a következő megjegyzéseket füzi: — A látogatásnak nem volt politikai jellege. Bánffy Miklós gróf JL Faipari munkás bál ffebr. 12. a vett Ipartestületi helyiségben (Lega ■sn Interalas kihallgatáson fogadta BHUhr Miklós grófot tartam atett a Cannm-veiknek tu szazaiét engedményt adok régóta nem foglalkozik politikával, azóta hogy Romániában megtelepedett, ahol birtokai vannak. Irodalmi téren tevékenykedik — manek átnyújtotta legújabb regényét. Mint a budapesti Opera és Nemzeti Színház főintendense, első ízben vitte színre „Az ember traga is regényíró és színpadi szerző médiáját", amelyet Goga román — tegnap pedig a miniszterelnök- nyelvbe ültetett át. I A fehérMmsu® . I. MOTIU I Donig fordulat előtt az Egyesült Államok külpolitiskája Beavatkozik a kínai háborúba a három demokratikus nagyhatalom Páris. Tegnap este az a hír terjedt el politikai körökben, hogy az Egyesült Államok döntő fontosságú elhatározás előtt áll, abban a tekintetben, hogy megerősíti a három demokratikus nagyhatalom frontját. Arról is szó van, hogy a demokratikus nagyhatalmak komoly segítséget nyújtanak Kínának. A washingtoni külügyi hivatal jegyzéket készt elő, melyet a távolkeleti kontktusban érdekelt valamennyi államnak eljuttat. Ennek a jegyzéknek a nyilvánosságra hozatala alkalmából Roosevelt elnök nagy beszédet tart és ebben hangsúlyozni fogja, hogy az Egyesült Államok minden erejükkel és tekintélyükkel támogatják a demokratikus frontot. Hir szerint Leon Blum washingtoni küldetése is ezzel függ össze. Valótlanok a romániai zsidók tömeges mexikói kivándorlásáról szóló hírek Bucuresti A zsidók kivándorlásával kapcsolatban az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek el, hogy Mexikó, Brazília és Equador kormánya engedélyt ad arra, hogy rxigyobbszámű zsidó az említett atkánok területén letelepedjen. Az a hír is elterjedt, hogy Mexikó bucaresti követsége már számos kérvényt kapott azoktól a zsidóktól, akik ki akarnak vándorolni. Végül egyes lapok azt írják, hogy a fővárosi rendőrségtől számos Zsidó kért útlevelet, hogy azzal Brazíliába, illetve Mexikóba utazzon, valamint a kivándorlás alkalmával minden zsidó 65 ezer lej összeget vihet magával. Ezekkel a hírekkel szemben a Timpul cmű lap megállapítja a következőket: A fővárosi rendőrségnek nincs joga tengerentúli államokba érvényes útlevelet kiállítani, csupán az európai országokba szólót. Nem létezik az a rendelkezés, amely megengedi, hogy az emigrálni akaró zsidók 65 ezer lej öszegű készpénzt vihessenek ki az országból. Amerikai követség a kivándorolni akaró zsidók kérelmeire közölte, hogy kormánya nem tér el a kivándorlókra vonatkozó törvények rendelkekezéseitől, amely megállapítja, hogy Mexikó területére elsősorban szabadfoglalkozásúak, orvosok, mérnökök, technikusok, azután artisták, énekesek, színészek, festők, végül kereskedők és iparosok vándorolhatnak ki. SÚLYOS BETEG SZÉKIÜ GYULA, A NEVES MAGYAR TÖRTÉNETÍRÓ Tíz napig élet-halál közt lebegett Budapest. Karácsony óta Szekfű Gyula, a neves magyar történetíró súlyos betegen fekszik a lakásán. Az elmúlt héten állapota annyira rosszabbodott, hogy hozzátartozói a János szanatóriumba szállították, ahol tíz napig élet-halál között lebegett. A kiadott orvosi jelentés szerint Szekfű Gyula állapotában lényegesjavulás állott be, úgyhogy a legközelebbi napokban ■■''hagyhatja a szanatóriumot. —c— MUNKÁSELBOCSÁTÁS NYERSANYAGHIÁNY MIATT CL.ION Cin.—Kolozsvár. A Schull-féle kendőgyár nyersanyaghiány miatt 120 munkást ideiglenesen elbocsátott. A munkások dr. Chirila Ion munkaügyi vezér felügyelőihöz fordultak, akit felkértek a gyár igazgatósága és a munkások közötti közvetítésre. A vezérfelügyelő elvállalta a közvetítést és így február 1-én közös értekezletre ülnek össze, ahol megkísérlik a megegyezést. INGOT.UL legjobb módszer sxfc 'i'it tanít. Piata Avrarr. Tancu 10, II. emelet, ajtó 18. Arad, I....r «RUNBERGER I h z i e t é t 1 in. Reg. Maria 12 testier Elizaleta) helyezte át 1 Hat szovjet tankot zsákolnyattak a nemzetiek Madrid eltt Salamanca. A nemzetiek főhadiszállásának jelentése szerint a Madrid előtti frontszakaszon a nemzetiek hat szovjet gyártmányú tankot zsákmányoltak a köztársasági csapatoktól Maniu találkozik e héten Vaidával Bucuresti. A „Popularul“ című lap jelentése szerint, Maniu Iuliu a nemzeti parasztpárt és Vaida, a román front vezére kedden találkoznak. A találkozásnak nagy jelentőséget tulajdonítanak politikai körökben. A kormány a jövő héten tartja nagy fővárosi választási gyűlését. Hatigeanu tesz Aradon a nemzeti parasztiért listavezetője Bucuresti. A nemzeti parasztpárt folytatja előkészületeit a választásokra és néhány napon belül megalapítja jelöltjei névsorát. Maniu Alba, Salaj és Cluj megyékben, Titulescu Hunedoara, Mihalache Muscel, Arges és még két más, Hatigeanu Arad, Mihai Popovici Brasov és Costachescu Iasi és Bacau megyénken lesznek listavezetők. Színház iroda hírei: Rllt kis kacsa operett Hétfőn este 9 órai kez* dettel sfttsn rfi&zi ! helyárakkal a premier sze* t reposztásában. U.T PREFEKTUS SATUMAREMEGYE ÉLÉN Satumare. A belügyminiszteri Mitsu Marinescu nyugalmazott ezredest nevezte ki dr. Barbul Ilie helyére. Baibil Ilic dir. ugyanis visszaadta megbízatását, tekintettel arra, hogy a képviselőválasztáson a kormánypárt listáján indul Saluimare megyében. Az új megyefőnököt szombaton délután mér be is iktatták hivatalába. LEMONDOTT A BOLGÁR IGAZSÁGÜGYMINISZTER Szófia. A bolgár igazságügyminiszter benyújtotta lemondását. Legotoábbat fliifa mindaz minőségben ©l, súlyra „FOCifrfüie!sg»sn Plata Cetatea yecSis és ) Telefon Plata $tefanC.fóare1ÍM1 ) 1491 ftner Érni» Str. Dúca 3. Telefon 21—79 FEBRUÁR 1-TŐL OLCSÓ EBÉD ÉS VACSORA, A BONOMA HÁZON KÍVÜL is. Munkások munkásnők igazolvány képeit legolcsóbban Sándor Jenő fényképész készíti a Luteránus templom mellett. ,, Ugyanott a legmodernebb fényképek is készülnek HÖLGYEIM! Kárpitos munkákat, tekintettel arra, hogy nincs sze-,zen, nagyon olcsón vállalok, uj ottománt primát 650 lejtől csinálok. Minden párnázott dolgot olccsón alakitok, laphivásra házhoz megyek. Kárpitos, Str. Marasesti 6, Arad. KÍNAI PALOTAKUTYA (Peking Palasbhund) 210 3 hónapos, gyönyörü példány, elsőrangú pedigréve!( eladó: „Tempo“ biz. üzlet, Arad; bischer Enz palota, Bul. Reg. Maria 12. se.