Árboc, 1922 (2. évfolyam, 7-18. szám)
1922-05-15 / 9. szám
II. ÉVFOLYAM 9. SZÁM ÁRBOC HAJÓZÁSI * KÖZGAZDAG * ÉSVIZISPOILT * FOLYÓIRAT MEGJELENIK HAVONTA KÉTSZER :: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., FELSŐERDŐSOR 4 .: TELEFON 135-29 :: EGYES SZÁM ÁRA 15 K :: EGÉSZ ÉVI ELŐFIZETÉSI ÁR 360 K BUDAPEST, 1922 MÁJUS 15 A NEMZETKÖZI DUNA IRTA: Dr. SCHILUNGER FERENC A Trianonban kötött békeszerződés 275. cikke egyrészt a Dunának és ennek több állam területét érintő mellékvizeinek nemzetközivé nyilvánítását, másrészt a Duna egész vízhálózatának nemzetközivé tételének lehetőségét foglalja magában. 3. helyen és ez alkalommal e nemzetközi« fogalomról kívánok államias szempontból néhány gondolatot megrögzíteni. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a békeszerződések »nemzetközi« fogalma blankettfogalom, vagyis szó, amelynek formai és tartalmi értelmét csak az elméleti vizsgálódás és a gyakorlati alkalmazás fogja megadni. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a magyar tudományos világ még alig foglalt állást azzal az új állapottal szemben, amely a Dunának nemzetközivé nyilvánítása folytán létesült. Az államtan az állami lét ismertető jeléül a szuverenitást tekintette. Szuverenitás nélkül szerinte államról nem szólhatunk. Ezzel szemben a nemzetközi jog eddig is ismert félszuverén államokat és ismerte a szuverenitás olyan súlyos korlátozását, mint a konzuli bíráskodás joga és folyók nemzetközi igazgatása. Az ilyen megszorítások azonban eddig csak félig vagy egyáltalán nem civilizált népeknél léteztek, modern állami életet élő nemzeteknél eddig ismeretlenek voltak. A békeszerződések új intézményei — a népek szövetségétől a számtalan több-kevesebb hatalommal ellátott bizottságokig — nem egy olyan tulajdonsággal bírnak, amely a szuverenitás tanával nehezen egyeztethető össze. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a szuverenitás tana megdőlt, hanem csak konstatálom, hogy a valóság látszólag ellenkezésbe jött a theóriával. Az elmélet feladatát képezi már mostan annak megállapítása, hogy a szuverenitás tanát megdőltnek kell-e tekinteniük, vagy pedig, hogy a békeszerződé- seknek említett intézményei beilleszthetők e tan kelyreteibe. Kitűzött feladatomhoz híven, a Dunának és mellékfolyóinak nemzetköziesítésére fogom ezt a beillesztő eljárást alkalmazni, eltekintve tehát a többi nemzetközivé nyilvánított vizektől, amelyek úgyis a Dunával azonos elbírálás alá esnének. Vizsgálódásaim kiindulópontjául a nemzetköziség tartalmának megállapítását tűzöm ki, már amennyiben ez a meghatározás a jelen helyzetben egyáltalán lehetséges. Ugyanis ma még a fejlődés kezdetén vagyunk és — akárcsak az újszülöttről életének első hónapjaiban — épp úgy mondhatunk minden jót, mint minden rosszat, épp úgy jósolhatunk hosszú életpályát, mint korai halált. Merész és korai igyekvés lenne a nemzetközi fogalom anyagbeliségének mai kutatása, amikor tulajdonképpen minden csak még lehetőség, potencia, semmi sem kiforrt és szilárd. De hiszen a békeszerződés, ha többet hallgat is el, mint amennyit expressis verbis mond, — talán a labdacs hasonlatát alkalmazhatnánk itt, arra gondolván, hogy a mézes-mázos külszín és külalak mennyi keserűt takar — tartalmat is ad a használt fogalomnak. A nemzetközivé nyilvánítás nemzetközi szabályalkotást, végrehajtást és igazgatást jelent. Ezáltal a békeszerződés látszólag olyan jogi intézményt létesít, amely a szuverenitás tulajdonságaival bír, tehát az állami szuverenitást kizárja. Azonban ez látszat. Közelebbről szemlélve a dolgot, egészen más eredményre jutunk. A szabályalkotás részére a békeszerződés külön , ideiglenes szervet létesít. Ez a szerv azon államközi értekezlet, amelyet általában dunakonferenciának neveznek és amelynek feladata az új dunaakta, a »Statut definitiv du Danube« megállapítása. Ez az értekezlet azonban semmi egyéb, mint bizonyos kijelölt államoknak diplomáciai tárgyalása, amelynek megállapításai csak az érdekelt államok ratifikációja által nyernek érvényt. Ezen nem változtat az a körülmény sem, hogy az érdekelt államok egy része a békeszerződések ratifikációja által e megállapodások elfogadására kötelezettséget vállalt, mert ebben az esetben e kötelezettség egy már becikkelyezett nemzetközi szerződésből folyik és nem a megállapodások kötelező erejéből. Amint látjuk, a szabályalkotás egyáltalán nem alkatrésze a nemzetköziségnek. A nemzetközi végrehajtás céljából, vagyis a dunakonferencia által alkotott és az államok által ratifikált szabályoknak nemzetközi végrehajtására a békeszerződés állandó szervet létesít, a Nemzetközi Dunabizottságot. Ennek feladata tehát az új dunaakta szabályainak végrehajtása, miután ezek az egyes államok ratifikációja alapján törvényerőt nyertek. A Nemzetközi Dunabizottság tehát minden parti államban az illető állam törvényét alkalmazza, nem pedig egy különös nemzetközi jogot. Mint ennek a nemzeti jognak a végrehajtója a Nemzetközi Dunabizottság mint megbízott testület, mint a parti államok mandatárius szerve jár el. A végrehajtó szervezet tehát alkatrésze a nemzetközi fogalomnak, de semmiben sem áll ellentétben az állami szuverenitással. Következik ez már azon tényből is, hogy minden egyes parti állam elvetheti a dunaaktát — áll ez az elfogadásra kötelezett államokra is, amelyekre nézve szintén fennáll az elvetés lehetősége (ami természetesen háborút jelentene) , és hogy a dunaakta egyetlen ilyen elvetés esetében kötelező erőt nem nyer. Ami a nemzetközi igazgatást illeti, úgy erre is csak a végrehajtást illetőleg elmondottakat ismételhetném, mert hiszen az igazgatás végrehajtás in concreto. Kiemelem azonban, hogy az igazgatás nemzetközisége a békeszerződésben általánosságban statuálva nincsen, amennyiben a nemzetközi szabályok híjján mindig az állam végzi a nemzetközi vizek igazgatását. A két feladatkör elhatárolása a Statut definitiv du Danubes, a dunakonferencia által hozott és ratifikált szabályok feladata. Összefoglalva azokat a mozzanatokat, amelyeket a nemzetkösség tartalmát illetőleg kiemeltem, véleményem szerint megállapíthatom azt, hogy a békeszerződés a Duna nemzetközivé tételével nem jön ellentétbe az államszuverenitással. Az új dunaaktától pedig a szuverenitás korlátlanságának még inkább .