Árkád, 2010 (5. évfolyam, 1-39. szám)

2010-01-07 / 1. szám

A boltív Vagy árkád két egymásnak támaszkodó gyengeség, ami Végtelen erővé Változik! (Leonardo da Vinci) V. évfolyam 1. szám (198.) 2010. január 7. 16 oldal ára 1,50 lej mmmm Újévi fogadalom Bár már jó néhányszor megfogadtam, hogy újévi fogadalmakkal - még a sajátjaimmal sem - bonyolítom életem, mégis a múlt év vége felé visszakozni kezdtem. Kitartóan győzködtem magam, hogy a 2010-es sorszámmal ellátott, előttem álló év éppen soron következő 365 napjára mégis valamiféle fogadalmat illene tennem. De miért is ez az újévi fogadalom-kényszer - hogy aztán egész évben félembernek érezhessen­ majd magam, mert nem is vagyok képes betartani, mint ahogy már cigarettázásról való leszokást is mindig a megtorpedóztam magamban - tettem fel a kérdést, és eltökélt szándékom volt, hogy most nem fogom abbahagyni a magam meggyőzését a „csak”-nál. Kell egy újévi fogadalom nekem is, mint minden rendes embernek, és punktum! - torkoltam le magam kétkedését, de ezzel még egy meggyőződéses „csak” közelébe sem jutottam. Hát elkezdtem sorba venni minden olyan dolgomat, amit ha másként tehetnék, talán többen szeretnének, talán kevesebben irigyelnének, amitől barátja lehetnék mindenkinek, és ellensége maximum önmagamnak, és senki másnak... És még számtalan megpályázható pozitívumot hordtam össze eddigi viseltes negatívumaimmal szemben, „csak”azértis, hátha kipipálhatom végre ezt az újévre szóló, eltökéltség-tartalmú fogadalmat. Gondoltam pontokba szedem, mert ma ez a fajta rendszerezés annyira el tudja vonni még a sanda emberek figyelmét is, hogy simán lényeg nélkül is komolyan veszik megfogalmazóját -én legalábbis ezt tapasztaltam az eddigi hét- avagy tíz-tizenkét pontos ígéretek, szabályok esetében. Végre ebből kiindulva, első pontként... De hiába gyürkőztem neki. Nem tudtam még magamnak sem ígérni semmit, hát még másnak. És akármennyire is iparkodtam, csak nem akartak azok a pontok felsorakozni. A legjobb, ha megígérem magamnak, hogy idén nem teszek semmit! - kiáltottam fel, és már­­már az ártatlan semmittevés mellett döntöttem, mikor a háttérben duruzsoló tévében elhangzott egy Edmund Burke idézet: A gonosz győzelméhez csupán annyi kell, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit. Ezek szerint jó ember vagyok, hisz éppen a magam semmit­tevését akartam újévi fogadalomba ültetni... Ez meg a gonosz győzelméhez vezet? Dilemma a javából. Újévi fogadalmam ezek után azt hiszem egyértelmű: soha többé nem próbálkozom újév küszöbén megfogalmazni semmiféle világmegváltó, jobbító gondolatot, sem magamért, sem másokért, mert ezek tettek nélkül úgyis hiábavalók. Beksy Ida BETEG - IDŐS EMBEREK GONDOZÁSI KÖZPONTJA Zilah, Sf. Vineri­a 10/A Információ és előjegyzés: 0744/607475, 0744/607476 A tartalomból: Veres Piroska: Szent minisztereink László László: Egy kis sajtóterápia Beksy Ida Emlékekkel útját állni a feledésnek 3. oldal 4. oldal 5. oldal SALVOSAN CIOBANCA Rendelőintézet és kórház - teljes orvosi ellátás -Információ és előjegyzés: Zilah, Liget (Dumbrava) negyed, TCI2 tömbház, 50. sz. Minden kedves Tel/fax: 0260/661038, 662607, 661039 Mobil: 0740/052591, 0746/177267, 0751/144125 E-mail: salvosan@salvosan.ro Web: www.salvosan.ro Könyv, DVD, CD, játék, drogéria. Házhoz szállítás Erdélybe! ügyfelünknek boldog új évet kívánunk! www.bookline. Könyv, DVD, CD, játék, drogéria. Házhoz szállítás Erdélybe!

Next