Árkád, 2010 (5. évfolyam, 1-39. szám)

2010-05-27 / 21. szám

In memóriám Major Miklós (1933-2010) Major Miklós a szilágynagyfalui Petri Mór gimnázium I. fokozatú földrajzszakos tanára, 1933. május 19- én született a Torda-Aranyos megyei Alsószentmihályon. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett 1952-ben, utána 1956-ban elvégezte a Bolyai Tudományegyetemet. Kihelyezése után Nagyfaluban számtalan kirándulást rendez az ország különböző helyeire, valamint meteorológiai állomást és megfigyelést indít be több tízezer diák részvételével. Néprajzi kutatásokat végez a Berettyó felvidékén és a Kraszna mentén, aztán 1980-tól a helységnevek gyűjtésével is foglalkozik. Az EME, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Partiumi és Bánsági Műemlék és Emlékhely Bizottság, az EKE tagja és a Bánffy György Kulturális Társaság tiszteletbeli tagja. Az RMPSZ 1996-ban díszoklevéllel tünteti ki. 1999-ben Pro Partium­ díszoklevelet, 2001 -ben Fényes Elek díjat kap. 2004- ben a Magyar Nemzeti Múzeum különdíját kapja meg. Miskolcon 2005-ben Pro Geographia díjat kap. 2005- ben Zilahon Petri Mór díjjal tüntetik ki, de számtalan díszoklevéllel honorálják tudományos munkásságát. Részt vesz a szilágynagyfalui Arany János napok szervezésében és Szilágynagyfalu díszpolgárává avatják. Major Miklós tanár úrnak számos földrajztudományi és helytörténeti témájú kötete jelent meg. 2010 május elején megjelenik a Körösi Csom­a Sándor nevét viselő diák-meteorológusok szakkörét felelevenítő munkája A Berettyó felvidék időjárása címen, amelyet már remegő kezekkel dedikál. A magyar állam milleniumára kiadott Száz magyar falu könyvesház sorozatban az erdélyi tájakról, Szilágynagyfalu monográfiája jelenik meg nagyon szép díszkötésben. Emlékét örökre szívünkbe zártuk. Nyugodj békében, Miklós bátyánk az égi Galaktikák végtelenségében! Bodola János Részvét A szilágynagyfalui Petri Mór gimnázium tanári testülete együttérzését fejezi ki a Major családnak volt munkatársuk, Major Miklós halála miatt érzett gyászukban. Őszinte együttérzésünk a szilágynagyfalui Major családnak, Miklós halála miatt. Nyugodjon békében! Zilahról a Bodola család Nemzetközi részvétellel kellene rendezni Trianon kérdését Gazdaságpolitikai és etnopszichológiai hatása van a környező országokban is Trianonnak Raffay Ernő történész szerint. A Trianon emléknapról kérdezték a Duna TV, Hattól nyolcig stúdiójában. A Fidesz-KDNP azt javasolja, nyilvánítsák a Nemzeti Összetartozás Napjává a békediktátum évfordulóját. A parlamenti pártok támogatják az indítványt. Ennek kapcsán Raffay Jenő kifejtette: minden a lélek, a történelmet nem az osztályharc igazgatja, hanem a lélek, ezért kell Trianon gyógyítani - jelentette ki a történész. Trianon gyógyítása - melyet Tőkés László püspök vetett fel, és irányításával a Trianon Emlékév Bizottság munkájának is ez a vezérmotívuma­­ azt jelenti, hogy magyarság, mely nyolc országban szétszórva él, megoldást vár, gyógyításra szorul. A nemzet legjobb erői, a fiatalok akarják ezt a gyógyítást, szembe akarnak nézni a trianoni kérdéskörrel, ehhez pedig szembe kell nézni ezzel a témával - hangsúlyozta Raffay. Szlovákia heves tiltakozását a kettős állampolgársággal szemben a Trianon szindrómájuk váltotta ki, ugyanis fiatal nemzetként ragaszkodnak a területükhöz, melyet 1920-ban nem ők, hanem a csehek kaptak. Raffay Ernő szerint a normális, emberi mentalitás az irányadó ahhoz, hogy ezt a nemzeti tragédiát fel tudjuk dolgozni. Arra kellene törekedünk, hogy egy komoly, korrekt nemzetközi tárgyalással rendezzük valamilyen módon ezt a helyzetet, a nemzetközi világ - a NATO és az Európai Unió - segítségével, hiszen ez biztonságpolitikai, gazdaságpolitikai és etnopszichológiai kérdés is. (Duna Televízió) 6 , 2010. május 27 „Ott vagyunk otthon, ahol még a temetőt is ismerősök lakják.” így szólt a Farkas Imre idézet, mellyel Tulogdi József ezelőtt egy éve útjára bocsátotta Házsongárdi séták című kötetét. Az 1000 példányban kinyomtatott könyv - melynek megjelenéséhez, bemutatásához, ismertetéséhez az Árkád szilágysági hetilap és munkaközössége is hozzájárult - azóta bejárta a világot. Jutott belőle Magyarországra, Svédországba, sőt Ausztráliába és Amerikába is. A kötet nem csak a tagadhatatlanul közérdeknek számító téma miatt lett keresett könyvvé, hanem a rendhagyóan tömör, életrajzi adatokat felsorakoztató tartalma miatt is. Előfordult olyan eset is, hogy a kötet Magyarországról került székelyföldi pedagógusok kezébe, hogy segédanyagként váljon hasznossá munkájukban. Ezeken a visszajelzéseken felbuzdulva, tudatában, hogy ezt a hatalmas munkát aligha lehet valaha befejezni - a szerző, Tulogdi József a folytatásra szánta el magát. Az első kiadásra építve tehát következik a bővített, második kiadás, melynek anyagából ismét közzéteszünk néhányat az Árkád hasábjain is. Ezelőtt egy éve, amikor a lapban útjára indítottuk a Házsongárdi séták című rovatunkat, feltettük magunknak a kérdést: mit is üzenhet nekünk, szilágyságiaknak a kolozsvári Házsongárdi temető. A válaszra akkor is a szerző vezetett rá Farkas Imre idézetével. Igen. Tényleg csak ott lehetünk otthon, ahol még a temetőt is ismerősök lakják. Meglehet, hogy e „temető lakói” többnyire nem személyes ismerőseink, de akkor is ők voltak azok, akik életükkel és munkásságukkal Erdély-szerte és Erdélyért ■ maradandót alkottak. Tulogdi József Ciupe, Aurél Festőművész, a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára, a Bánát múzeum igazgatója. A Művészet Érdemes Mestere, 1900. május. 16. Lugoj-1988. július. 18. Kolozsvár. 1919-ben végezte a bukaresti Nemzeti Szépművészeti iskolát, majd 1919-22 között tanulmányútra ment a párizsi „Julián” Akadémiára és a „Grande Chaumière” festőművésztelepre. 1922-23 között Iași Szépművészeti főiskola hallgatója, majd 1923-24 között a római Szépművészeti Intézetben végezte tanulmányait. 1925-1932 között a kolozsvári Szépművészeti­ Iskola tanára volt. 1930-ban Ioachim Miolaval együtt első ízben megszervezték a bánáti művészeti szalont Temesváron. 1932-1940 között a marosvásárhelyi festőművészeti szabadoktatás tanára volt. 1940-1949 között a Bánát Múzeum igazgatója és egyúttal a temesvári Képzőművészeti Iskola tanára volt. 1949-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára, 1950-1956 között a rektora, majd mint a festőművészeti katedra főnöke oktatta a diákokat 1971 -ig. Számos megyei, tartományi és országos, valamint nemzetközi kiállításon vett részt. Jelentősebb munkáit sok esetben díjazták, többek közt: 1930-ban a temesvári festőművészeti kiállításon I. díjat kapott, 1937-ben a párizsi nemzetközi kiállításon bronzérmet, 1939- ben Kolozsváron az Astra festészeti kiállításán I. díjazott lett. Munkásságáért 1957-ben megkapta a Művészet Érdemes Mestere címet. 1967-ben Érdemes Tanári Oklevelet kapott. 1980-ban a Román Akadémia „Ion Andreescu” díját vehette át. 1981-ben pedig a Festőművészek Egyesületének különleges díjában részesítették. Ciupe Aurel, beilleszkedve a körülöttünk tapintható világegyetembe, a természettel való szakadatlan kapcsolatának köszönhetően, festményeivel költői módon hűen ábrázolja azt a Kárpátok levegőjét sugalmazó hangulatot, amely mindnyájunk számára otthonos érzelmeket vált ki - mondta róla 1980-ban Alexandru Cebuc. Élete során számos csodálatos tájképet, csendéletet és portrét alkotott, amelyekben a színek és fények művészi ábrázolása rendkívüli képzettségét és tehetségét bizonyítják. Egyéni kiállításai: Lugoj (1924); Marosvásárhely (1926, 1970,1973,1975,1985,1985) ;Kolozsvár(1929,1957,1969,1975, 1980,1985) ; Arad (1957). 1965-től kezdődően ötévenként rendszeres kiállításokat tartott az ország nagyobb városaiban, valamint külföldi tárlatokon is bemutatta festményeit. Maria Ciupe (Király Mária Sarolta) Textilművész, grafikus 1909. szeptember 6. Segesvár-2001. Kolozsvár Tanulmányait 1924-25-ben a budapesti Iparművészeti Főiskolán, majd 1928-34 között a temesvári Szépművészeti Iskolában folytatta. 1934-1940 között a marosvásárhelyi Festőiskolában oktatott, férje Ciupe Aurél vezetése alatt. 1943- 48 között Temesváron ipari textiltervezőként tevékenykedett. 1949-1950-ben a kolozsvári szakközépiskolában, majd a színi főiskolán oktatott. 1953-ban a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola textilszakos tanára volt. Az iparművészet mellett grafikával is foglalkozott. Grafikáival és iparművészeti alkotásaival a kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, temesvári, kovásznai tárlatokon valamint a külföldön rendezett (Budapest, Pozsony, Lipcse, Drezda, Berlin, Hamburg, Bochum, Varsó, Peking, Szófia) tárlatain mutatta be munkáit. Iparművészeti alkotásait, valamint grafikáit a marosvásárhelyi Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők. Házsongárdi séták részletek a második bővített kötetből Csóka József Színművész, érdemes művész 1890. aug. 20. Máramarossziget -1966. ápr. 13. Kolozsvár Pályáját 1912-ben kezdte egy vidéki társaságban egy énekkarban. Egy sikeres beugrásával, mint helyettesítő hívta fel magára a figyelmet. Feltűnően jó jellemábrázoló tehetsége és kedélyes játéka lehetővé tette szerepeltetését .Több mint húsz éven át különböző színtársulatokban szerepelt. Szatmárnémetiben, Nagybányán, Máramarosszigeten, Déván, Marosvásárhelyen, Brassóban, Aradon és Temesváron lépett közönség elé. 1935-ben a kolozsvári Thália Színházhoz szerződött. A Nemzeti Színházzá, majd az Állami Magyar Színházzá alakuló társaság színpadán kitűnő jellemszínésszé fejlődött. Az ötvenes évek végén bekövetkezett nyugdí­jazásáig 271 operettben, 11 népszínműben, 475 prózai darabban játszott. Érdemes művész, a Moliere szerepek kiváló alakítója volt. Főbb szerepei: Gonzalo (SH.: A vihar); Polonius (Sh.: Hamlet); Harpagon (Moliere: A Fösvény); Orgon (Moliere: Tartuffe); Dandin György (Moliere); Dandanache (Caragiale: Az elveszett levél); Solmai (Csíki Gergely: Buborékok). Úgy emlékszem vissza rá, mint egy kedélyes megjelenésű színészre. Játékát mindig hosszantartó tapssal hálálta meg a kolozsvári közönség. A kolozsvári Állami Magyar Színház 1957. november 11- én, fennállásának 165-ik évfordulóján rendezett díszelőadásán a Katona József: Bánk bán c. előadáson láttam játszani utoljára. Mikhál bán szerepét játszotta Gyerekkorom emlékei között ma is csodálattal gondolok rá és szeretettel önzöm emlékét. Emlékére Jászai Mari szavait idézem: „A színpad nem az élet hű ábrázolása, a színpad több, mint az élet. Az élet java. A jóból és a rosszból a java. A legtöbb, amire az ember képes...”

Next