Ars Hungarica, 1989 (17. évfolyam, 1-2. szám)
1. szám - Tanulmányok - Körmendy Kinga: Középkori esztergomi könyvgyűjtemények
42 Ars Hungarica 1989/ 42 gyományozott a gyarapítására.10 Simor János 1876-ban közkönyvtárrá nyilvánította magánkönyvtárát és a mai prímási palota felépítése után, 1882-ben korszerű könyvtári berendezéssel látta el a nevét viselő könyvgyűjteményt.11 Helischer József és Simor János hazai és külföldi gyűjteményekből, antikváriumokból, az akkori könyvkereskedelemben megszerezhető kódexekkel, kéziratokkal, könyvekkel gyarapította könyvtárát,1 így ezek a kötetek a fent említett érseki, szemináriumi és ferences könyvtár kódexeihez, könyveihez hasonlóan nem a középkori Esztergom könyvkultúrájának emlékei. A történeti anyaggal rendelkező könyvtárak közül egyedül a Főszékesegyházi Könyvtár eredete nyúlik vissza a középkorba. A Szt. Adalbert székesegyház jellegénél fogva gazdagabb volt liturgikus könyvekben mint egy egyszerű templom. A székesegyház mellett iskola működött. Az oktatás tartalmának fokozatos bővülésével gyarapodott a tanulmányokhoz szükséges könyvanyag is. Az esztergomi káptalan hiteleshelyi tevékenységet is folytatott. Ehhez a hazai jog ismerete elengedhetetlen feltétel volt. Az egyházi bíráskodáshoz a kánonjogban való jártasság volt szükséges. E két tevékenységet a formuláskönyvek, a dekretálisok gyűjteményei segítették, amelyek a hazai jogi szakirodalom történetének is fontos emlékei. A fenti funkciók ellátásához szükséges könyvek alkották az esztergomi egyháznak, mint intézménynek a könyvtárát. Mivel a feladatokat nagy általánosságban a főszékesegyházi káptalan tagjai látták el, a köztudatban a káptalani könyvtár elnevezés rögzült. A Főszékesegyházi Könyvtár mai állomány összetételével 1855-től létezik. Ekkorra készült el a mai könyvtárépület. 1853-ban szállították át Nagyszombatból az ún. érseki-káptalani könyvtárat, azaz a 16—17. századi érsekek és a székesegyház könyvtárát. 1855-ben ezt a könyvtárat egyesítették az 1821-ben Pozsonyból idehozott érseki könyvtárral és ekkor kapta — eredeti rendeltetésének megfelelően — a Főszékesegyházi Könyvtár nevet.13 Minket ebből az állományból a középkori Esztergom könyvkultúrája érdekel. A könyvtár kódexeinek a proveniencia illetve possessor vizsgálatát azért végeztük el, hogy kétséget kizáróan megállapíthassuk, melyek azok a kódexek, amelyek Esztergomban íródtak, illetve melyek voltak esztergomi tulajdonban a középkorban.14 Az esztergomi egyház középkori könyvtárának állományába tehát csak az 1543 előtti esztergomi eredetű és használatú kódexek, nyomtatványok tartoznak. A Főszékesegyházi Könyvtár állományában kétséget kizáróan két kötet felel meg a fenti kritériumoknak. A Ms II. 3. jelzetű, Perugiai Bernát kódexe néven idézett 12. századi kódexet a rajta levő közel egykorú beírás szerint Bernát ajándékozta Szt. Adalbertnek, azaz a székesegyháznak. A másik Nyás Dömötör formuláriuma, amely az 1511—1521 között esztergomi szentszéki döntéseket tartalmazza. (Ms II. 507.)15 A következőkben egy látszólagos kitérőt szeretnék tenni a fentebb nagyon tömören megfogalmazottak indokolására. A magyarországi szakirodalomban a kódexeket általában felfedezőjükről, őrzési helyükről vagy egyik tulajdonosukról nevezték el. Ez számos esetben komoly tudományos félreértések alapja, amennyiben ebből indulnak ki a kódex származása, azaz provenienciájának meghatározásában. Gyulafehérváron őrzik a Beneéthy formuláskönyvet. (Batthyaneum , I 152.) Beneéthy Mátyás az esztergomi szentszék jegyzője volt Tommaso Amadei és Nyás Dömötör vikáriussága idején (1504—1512). Az érsekkel együtt a szentszék is a török ostrom elől Pozsonyba menekült és így a pozsonyi káptalannál maradt az esztergomi szentszék jegyzőkönyve. A pozsonyi káptalantól szerezte meg Batthyány Ignác és vele együtt került a kötet Gyulafehérvárra. Nem indokolt tehát Július Sopko véleménye, hogy a Beneéthy formuláskönyv a mai Szlovákia területéről származik, mivel Beneéthy Mátyás a Csallóközben született.16 Az ő formuláskönyvének ugyanis egyenes folytatása a már említett Nyál féle formulárium. Mindkét esetben az esztergomi származás és használat kétségtelen. A kézirat tulajdonosai, azaz pos-