Ars Hungarica, 1992 (20. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Lővei Pál: A tömött vörös mészkő - „vörös márvány” - a középkori magyarországi művészetben
5 Ars Hungarica 1992/2 9 . esztergomi káptalannak márványfestésre („pro extrahendis marmoribus") , Süttőt pedig Zsigmond adta 1388-ban az esztergomi érseknek.30 A gerecsei vörös márvány magas művészi igényű felhasználásának legkorábbi nyomai Esztergomban lelhetők fel. A Szent Adalbert-székesegyház 1196 előtt elkészült, impozáns, nyugati díszkapujának — Porta Speciosa — alaptónusát a vörös színű kő adta, ebbe, mint alapba helyezték bele a fehér és a zöldes árnyalatú, sötét színű egyéb kőfajtákat is, a színpompás márványinkrusztáció berakásos technikájának megfelelően. A székesegyház díszéhez egy berakásos márvány trónus, mintás padló, valamint inkrusztált belső falburkolat tartozott, a palotakápolna rózsaablakainak 31 pedig belső ívköveit és sugarasan elhelyezett oszlopocskáit faragták vörös márványból. Az ezeket készítő, technikailag igen jól felkészült és a munkák nagy mennyisége alapján kiterjedt márványfaragó műhely, amelynek a márványbányákkal mindenképpen kapcsolatban kellett állnia, eleinte a királyi munkaszervezet része volt, ám amikor 1198-ban Imre király az esztergomi palotát az esztergomi érseknek ajándékozta, legalább részben az érsekség felügyelete alá kerülhetett — az adománylevélben befejezetlenként említett palota befejezéséhez nyújtott királyi segítség jele lehetett a tardosi márványbánya 1204 előtt történt eladományozása is. A Porta Speciosa elemeinek vizsgálata egy, a kivitelezés menetében bekövetkezett tervváltozásra és egyben stílusváltásra is utal, az ezt végrehajtó, korai gótikus jellemzőket alkalmazó mester fellépése 1190 tájára tehető, a vörös márványt már kezdettől fogva felhasználó kapuépítés így az 1180-as években indulhatott. A 12. század utolsó negyedében tehát már jelentékeny bányászati tevékenységgel számolhatunk a Gerecse vörös mészkő-lelőhelyein. A kapuépítést megkezdő műhely az itáliai „marmorarii"-hoz hasonlóan működő csoport lehetett, míg a tervváltoztatást végrehajtó, a ritka inkrusztált technikát alkalmazó mesterek bizánci előképeket a Rajna-Maas vidéken továbbfejlesztő, korai gótikus stílust képviseltek. Magának a vörös márványnak a „felfedezésében" feltétlenül szerepe lehetett a bizánci udvarban nevelkedett III. Béla királynak, a vörös márvány porfírhoz hasonló színe ugyanis a késő római császári hagyományokat folytató bizánci udvari reprezentáció egyik kifejezési formáját volt hivatva pótolni.32 A porfír a késő római, majd a bizánci császárok, de a bizánci udvari hagyományokat utánzó, 12. századi szicíliai normann királyok síremlékeinél is igen fontos szerepet játszott.33 Ebben az összefüggésben említést érdemel, hogy 1527-ben a Bakócz-kápolna bíborszínű kövét a történetíró Ursinus Velius „ex porphyrietico lapide" kitétellel illette.34 A 13. század elejéről egy esztergomi márványfaragó műhely kész és félkész termékeiből mintegy fél tucat különböző sírkő töredékei maradtak meg, ezeket a szélek lapos elszedése tagolta; az emlékek felén a gondosan csiszolt felületen párhuzamos sorokban futó, vésett, leoninusi versekből álló felirat nemcsak az elhunytra emlékeztetett, de szépen formált betűi díszítették is a kőlapokat.35 Egy hasonlóan verses feliratú tábla a székesfehérvári prépostsági templomból a vörös márvány Esztergomon kívüli gyors elterjedésének is jele , sőt, egy középkori adat arról is tudósít, hogy Domonkos püspök a jóval távolabbi zágrábi székesegyházban is vörös márványlap alatt (,,sub lapide rubeo marmoreo") nyugodott.37 (Feltehetően Domonkos zágrábi püspök Esztergomhoz kapcsolódó művészeti igényének további fele egy stílusjegyei alapján 1200 tájára keltezhető fejezet is Zágrábban.38 1230 tájáról maradt fenn a legkorábbi, vörös márványból világiak számára készített síremlék. Az Esztergomhoz közeli Pilisszentkereszt királyi alapítású ciszterci ma-