Ars Hungarica, 1993 (21. évfolyam, 1-2. szám)
1. szám - Tanulmányok - Marosi Ernő: Mátyás király és korának művészete. A mecénás nevelése
14 Ars Hungarica 1993/1 zolását. A császárral való versengésben nyilvánvalónak látszik az ország tradíciójára való hivatkozás. ,iiátyást mostan választottal mind ez ország királyságra" — félretéve azokat az irodalomtörténeti vitákat, amelyek a pesti gyermekek által 1458-ban az utcán kiáltozott, csak Székely István 1559-es Chronicájában hagyományozott szöveg jellegéről és hitelességéről folytak,s a pecsét a személyes érdem mellett a méltóságnak ezt a forrását is kifejezésre juttatja. Nem egyedül: a kassai dóm déli tornyán alkalmazott országcímer-csoport ugyanúgy erről tanúskodik, mint a visegrádi, 1483-as oroszlános kúton, a kassai szentségházon, a vajdahunyadi vár északi udvari loggiájában ugyancsak az országhoz tartozó tartományok egységét illetve az országot alkotó csoport egyetértését megjelenítő címersorozatok. Az 1464-es királyi pecsétek a későgótikus stílus igen tág változatait mutatják. Az aranypecsét előoldalát szinte szétrobbantja a kis,kerek felületet egészen kitöltő, trónoló alak, lábánál a kettős keresztes országcímerrel. Mintázásmódja mozgalmas, lendületes, zaklatott, expresszív formavilága szinte közel hozza a portrészerű alakot. Úgy tűnik, a pecsétnyomó pénzverő mester műve lehetett, hiszen hasonló formavilágra, a felületkitöltés hasonló módjára és az antikvarietűs köriratra is a Mátyás 1468-as pénzreformja során bevezetett Madonna-veretek szolgálnak párhuzamként.10 Ez a legkorábbi ismert antikvafelirat éppúgy nem értelmezhető automatikusan reneszánsz jelenségnek, mint a Vetési Albert veszprémi püspök minden bizonnyal késő gótikus stílusú építményének (szentségház?) címeres konzolát díszítő 1467-es évszámfelirat és jelmondat.11 Egészen más a gótikus minuszkulafelirattal körülvett mezejű nagy kettős pecsét kiegyensúlyozott, nyugodt, kerekded formavilága, méltóságteljesebb portréfelfogása, amelyek — éppúgy, mint a fülkearchitektúra sajátos formái — mintegy egyéniséget is kölcsönöznek e pecsétnek — ez éppen a típusbeli előzményeivel és egykorú versenytársaival való összevetésben nyilvánvaló. E pecsét kárpit előtt trónoló királyalakja egy kivételes finomságú festménnyel, a Késmárk városa számára 1463-ban kiállított címereslevél angyalalakjával tart rokonságot. Az aranyhajú, diakonusi ruhát viselők plasztikus arcú, tarka szárnyú angyal, anyagszerűen festett, arannyal átszőtt palástjával, mellboglára fénylő gyöngyeinek megfestésével, fülkéjének reális térbeli viszonylataival olyan festőnek a budai kancellária környezetében való jelenlétéről tanúskodik, aki meglehetősen jól tudta visszaadni a 15. századi németalföldi művészet kvalitásait. Divatos későgótikus heraldikai motívum a diakónusként ábrázolt címertartó angyal is: megtalálható már a Kassa városának 1453-ban V. László által kiadott címereslevélen, a lovagalakos kályha egyik csempéjén, a Gabriel arkangyal alakját ábrázoló, 1468-ból való újlaki konzolon, pecsétek, síremlékek címertartóinak egész sorozatán. Ám a késmárki címereslevél ábrázolását éppen finomsága, tiszta festőisége különbözteti meg társaitól.12 Szepeshelyen, még ugyanebben az évben készült másolata mutatja, hogy ez a festői világ mennyire felkészületlenül érte meg az igyekvő másolat. Jan van Eyck, Rogier van der Weyden, Dirk Bouts ábrázolásmódjának, színkezelésének és realizmusának, ennek az ars novának elemei (a kapcsolat a németalföldi előképekkel nem közvetlen; a közvetítőkről úgyszólván semmit sem tudunk) a 15. század hetedik évtizedében az egyik legmodernebbnek számító művészi újdonságot jelentették Magyarországon. Hasonló ábrázolástechnikai és típusbeli újdonságok visszfénye 1471-ben, a G.H. monogrammista mosóci oltárán jelent meg a kutatás joggal sejt budai kulturális hátteret Ernuszt János kincstartó, turóci ispán megrendelése mögött. 1478-ra álltak készen a szepeshelyi prépostsági