Ars Hungarica, 1999 (27. évfolyam, 1-2. szám)
2. szám - Tanulmányok - Gosztonyi Ferenc: A „helyes" művészettörténeti álláspont kérdése Pasteiner Gyula írásaiban
ugyan azon törvényeket igazolják. Előre küldik a költőket. A költők fogékonnyá teszik a kedélyt az érzék által közvetített fenséges iránt."19 A történelmi szükségszerűség szerint tehát a jelentős nemzeti szobrászat feltűnése tulajdonképpen „elkerülhetetlen", ugyanis: „A mi népünkre nem alkalmazható Hegelnek azon állítása, hogy a művészet már nem virágzik többé soha úgy fel, mint a túlnyomólag kedélyi és képzelmi világú görögöknél, mert elnyomja a reflexiós irány."20 Pasteinert körülbelül 1877-ig, görög-római tárgyú stúdiumaival összefüggésben, a szobrászi stílus problémái foglalkoztatták. A legkorábbi publikációktól kezdve érdekelte Izsó szobrászata. Az Izsótól elvártak és a Winckelmanntól tanultak közös nevezőre kerültek Pasteinernek a nemzeti szobrászatról, az 1870-es évek elején kifejtett elképzeléseiben. Együttes szereplésük közös, bár más-más okkal magyarázható bukással végződött. Winckelmann tekintetében az 1870-es évek közepére meglehetősen tudathasadásos állapotba került: a szobrászatról közreadott, a szobrászati stílust érintő „ideális" nézeteinek szemléleti alapját ugyanis, az ekkortól élesen elítélt Winckelmann munkái képezték. Izsó pedig egyszerűen csalódást okozott Pasteinernek azzal, hogy emlékszobrokra áldozta erejét. Izsó emlékével annak halála évében a Kelet Népében," Winckelmann-nal pedig legélesebben A régi művészetek-ben „számolt le". Winckelmannt felváltotta Semper, Izsó viszont magával vonta a szobrászatot. Pasteiner érdeklődése néhány éven belül, szinte kizárólagosan, a festészet problémái, és főleg Zichy és Munkácsy művei felé fordult. Minderről folyamatában az alábbiakban. Honvédszobraink című, az emlékszobrok ellen intézett, két részben megjelent írásának második részét, Izsó Haldokló /honvédjének szentelte.22 Elemzésében utalt a mű előképére, a Haldokló gallra és a kompozíció követéséből származó, a Laokoón-vitát idéző konfliktusra 23: „Le kellett vonni a capitoliumról mindent, mi benne barbár volt, a durva és nyers vonásokat átszellemült arcczá kell vala varázsolni, a testi fájdalom és szenvedés által összeránczolt homlok redőit nemes derültséggé és az erőszakosan fölnyílt ajkakat összezárva rájuk az ihlettség csókját hinteni."24 Pasteiner elemzése szerint ez nem sikerülhetett, nem lehet csak a formát kölcsönözni, ezért Izsónak a kudarc után más tárgyat, a győztes honvédét ajánlotta, amely témájánál fogva csak remekmű, leírója pedig egy „magyar Winkelmann"25 lehet: „Magára a művészet ihlettségére van szükségünk, mint Winckelmann mondja, hogy hű vázlatát adhassuk a győzelmes honvéd eszméjének, mely minden esetre ott áll a belvederi Apollo mellett."26 A Petőfi-szoborterv tárgyalása előtt, hogy Pasteiner érvei érthetőek legyenek — az Izsó-kritikák ismertetésének sorát megszakítva -, néhány hónappal érdemes előre ugrani. Pasteinert - a Pesti Napló tudósítójaként -, az 1873-as bécsi világkiállítás képzőművészeti tárlata általános, elméleti fejtegetésekre késztette." Ezek a „levelek", a kortárs és a régi művészet(ek) viszonyát érintő fejteget