Asztalitenisz, 1970 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
VI. ÉVFOLYAM A MAGYAR ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG HIVATALOS LAPJA 1. SZÁM a 1345-1970 A felszabadulás utáni 25 év története I. A rumok eltakarítása, a sportág vérkeringésének megsiulítása Sportágunk a II. világháború előtt is sok dicsőséget szerzett hazánknak. Barna, Bellák, Szabados, Mechlovits, Mednyánszky és Sipos nevét és eredményeit ismerte az egész sportvilág, külföldön talán még népszerűbbek voltak sokszoros világbajnokaink, mint idehaza. Az asztaliteniszt ugyanis a dolgozó rétegek, főleg a munkásfiatalok űzték és ezért a hivatalos fórumok lenézték és nem sokat törődtek e népszerű, olcsó és sokakat szórakoztató sportággal. Legjobb és legtehetségesebb vrsenyzőink közül sokan - ha tehették - külföldre menekültek az üldöztetés elől. Többen, sajnos, haláltáborokban és a fronton pusztultak el. A szövetséget fasiszta, nyilas, hozzá nem értő vezetők vették birtokukba, akik nem sokat törődtek a sportszakma kérdéseivel. A felszabadulás után egy szervezetileg szétbomlott, szakmailag visszaesett sportágat kellett szinte a semmiből újjáéleszteni az asztaliteniszt szerető lelkes embereknek. A régi versenyzők közül kevesen maradtak, a háború előtti szakosztályok közül csak néhány alakult újjá. A szövetség azonban már a romok között is munkához látott. Először 1945. áprilisától júliusáig közös szövetség alakult a teniszezőkkel a Báthory u. 22-ben. Az élversenyzők közül Soós Pesten, Farkas Gizi és Sidó Diósgyőrben vészelte át a háború utolsó időszakának szörnyű borzalmait és életjelt adtak magukról. Várkonyi, Farkas József, Rózsa és mások a hadifogságból jöttek vissza. A jó hírek mellett azonban egyre több szomorú i3 érkezett a szövetségbe. Schmiedl, Gárdos II, Benkő II, Barna III, Márton, Dávid, Földi II, Müller meghaltak - hogy csak a legkiválóbbak neveit említsem a sok, sok áldozat közül. 1945 májusában a volt Pollák-féle ping-pong teremben sor került az első versenyre, melyet Soós, illetve Emődi Magda nyert meg. Júliusban már a Sportcsarnokban került sor az újabb versenyre és augusztusban a sportnapok keretében már a harmadikat rendezték, ezen Farkas Gizi és Sidó is indultak. Ebben az időben kezdtek szerveződni az egyesületek és megkezdődött az azóta szűnni nem akaró játékoscsábítás. ősszel már csapatbajnokságra is sor kerül, melyet a férfiaknál a Postás, a nőknél pedig a BTK nyert meg. A közlekedési és közbiztonsági viszonyok még rosszak voltak , s így magyar bajnokságot nem lehetett még rendezni, csak Budapest bajnokságot, mely akkor az első igazán rangos verseny volt. A férfi győztes ismét Soós, a női Vermesné volt. Közben kisebb nemzetközi versenyekre is sor került már itthon és külföldön, de ezek még nem voltak jelentős események. Év végére már 30 sportkört és 250 igazolt versenyzőt tartottak számon. A szövetségben még dúltak a pozícióharcok, a különböző pártok versengése, de már folyt szakmai munka is és terebélyesedett a sportág. Az 1946-os év, visszatekintve közel negyedszázad távlatából, szinte történelmi jelentőségű volt a kibontakozás, a szakmai fejlődés, a nemzetközi kapcsolat, egyszóval a sportág életében. Több lett a jelentős egyéni verseny és lejátszották az első hivatalos válogatott mérkőzést Pozsonyban a Szlovák válogatott ellen. Ezen a magyar csapat, a korabeli tudósítás szerint, készületlenül és elbizakodottan 5*0 arányú vereséget szenvedett. A viazszavégén Budapesten már csak 5*4 arányban maradtunk alul. Májusban került sor a felszabadulás utáni, első magyar bajnokságra. A bajnokok Boóa Ferenc és Farkas Gizi voltak. Az országos csapatbajnokság a férfiaknál és a nőknél is Miskolcra került a Farkas testvérekhez, akik az első országos vidéki egyéni bajnokság győzelmein is osztoztak.