Átalvető, 2016 (97-100. szám)
2016-09-01 / 99. szám
26 História - Családtörténet EKOSZ-EMTE Gerinceltérésben „Elmém csak tévelyeg széllel kétségben, Mint vasmacska nélkül gálya a tengerben Kormányeltűrésben, Nincsen reménysége... ” (Balassi Bálint) Dálnok hajdan kiemelkedő gazdag település volt Háromszéken, nemes székelyek lakták évszázadokon át. A Bodok hegy keleti lábánál, a Kézdivásárhely felé vezető út közelében terül el. Virágzó gazdaságok, nemes egyszerűségükben pompás kúriák, ritkaságszámba menő székelykapuk gazdagították. Ám azzal is büszkélkedhetett, hogy a magyar történelemben, művészetben jelentős személyiségek szülőföldje lehetett. Nincs magyar, aki ne tudná, hogy itt született ama híres Dózsa György, akinek a történelemben az a szerep jutott, hogy az ő lázadása, a bosszúból fakadó „hadjárat” elindította a magyar királyság szétesését, az ország későbbi feldarabolását, és akire a közelmúlt történetírása urai ellen lázadó parasztvezér szerepét osztotta. De innen származott a 20. század két jelentős katonája is, Dálnoki Veress Lajos, a 11. Magyar Honvéd Hadsereg parancsnoka, és kortársa, Dálnoki Miklós Béla, az 1. Magyar Hadsereg parancsnoka, miniszterelnök. 1949 kora tavaszának március 2-áról 3-ára virradó tragikus éjszakáján, húshagyókeddre várva Dálnok lakói megtapasztalhatták, milyen az, ha valakit elűznek otthonából, földönfutóvá teszik, nincstelenné, otthonától messzire hurcolják, a társadalom páriájává nyomorítva. Az éjszakai csendben Sepsiszentgyörgy felől teherautók érkeztek a faluba, halkan mozogtak, ne sejtse senki, itt vannak. Megálltak itt, ott, fegyveresek ugrottak le nyitott platójáról, és kerítést átugorva, vagy kaput bedöntve felverték a kiszemelt ház lakóit. Ott álltak a falu utcáin a környék híres kúriái, az 1844-ben épített Gaál kúria, melynek szerényebb elődjében gyermekeskedett a Márkosfalván született Barabás Miklós, a reformkor nagy festője (Édesanyja Gaál Terézia volt). A közelben az 1908-ban épített Hadnagy kúria, majd az örmény eredetű Beczásy család kúriája, akik a 18. században menekültek be Erdélybe, először Zágonban telepedtek le, majd 1848 után Lázár Mihály királybíró udvarházát és birtokát megörökölve dálnoki lakosokká váltak, az udvarháznak kúria rangot adva. Megálltak az éjszaka fegyveresei a Darkó kúria, majd a Lázár András háza előtt is, mindenkiről listájuk volt. Ahol gazdag porták, szorgalmas gazdák, gyarapodásra törekvő családok éltek, ezektől kellett mindent elvenni. „ Világosítsd föl gyermeked, a haramiák emberek, a boszorkák kofák, kasok (Csahos kutyák nem farkasok!) „ Tán dünnyögj egy új mesét, a fasiszta kommunizmusét. ” József Attila: Világosítsd föl 1936 október Azon az éjszakán Dálnokról hat családból több mint húsz embert hurcoltak el: Beczásy Imre, felesége, lánya és fia, Beczásy István, felesége, két kislánya, Beczásy Margit, Beczásy Aranka, Beczásy Ilona, Bene József, felesége, fiai: József, Dénes Zoltán, Hadnagy Gyula, felesége, Hadnagy István, felesége, leánya, fia vesztették el otthonukat örökre. (Sylveszter Lajos közlése) Bene Zoltán, 1930-ban született Dálnokon, ma Csíkszeredai lakos, így idézte fel ennek az éjszakának, s mindannak az emlékét, ami ezután következett: „Megnézem, ki az, mondja apám. Kinéz, látja, hogy ott van hat ember. Nyissa ki az ajtót, ha nem, betörjük! Kinyitotta. Bejöttek, hatan voltak. Ezennel ajánja ezt a papírt, hogy minden ingó és ingatlan vagyonát átadja az államnak. Apám azt mondja, ingyen? Úgy, úgy, ingyen! Apám erre, nem írja alá, egy életen keresztül a nagyapja, apja dolgoztak ezért, ő is, mióta az eszét tudja, s most elveszik tőle? Az nem lehet! Én azt mondtam, hogy biza lehet, én olvastam, hogy Oroszországban is így volt, írja alá, apám, mert akkor is elveszik, ha nem írja alá, csak a végén még rosszabb lesz. Hát akkor aláírta. S akkor azt mondta az egyik: jól van, most öltözzenek fel, tíz perc, annyi, csomagoljon élelmet, mondta anyámnak, sehát, amit gondol, 50 kilós csomagot az öttagú családnak. Ugye ott volt apám, anyám, a két bátyám és én, még a leánytestvérünk iskolában volt Szentgyörgyön, ez szerencse, nem kapták otthon. Én akkor tizenkilenc éves voltam. Azt el mondták, hogy ékszert, pénzt nem lehet vinni magunkkal. Édesanyám nagy hamar fel a padlásra, egy tábla szalonnát lehozott, né, ekkorát (mutatja), három disznót vágtunk azon a télen. Meglátta a szalonnát a párttag, aki Szentgyörgyről jött volt ki, na, na, csak ennyit, mutatta negyedét a szalonnának, csak azt csomagolja, a többi marad. Egy kenyeret tett még édesanyám, s aztán csak pár inhaneműt. Mikor készen volt, a két bátyám is készen, én is, na, most ki a házból! Intettek a puskával, a milicista még a puskával is mutatta az irányt, az udvaron már bent állt a teherautó, fel oda, ne! A házunkat előző esztendőben fejeztük be, még nem is volt kívül bepucolva, több szoba is volt benne, hogy a család elférjen. Nem tudtuk, hogy többet soha nem fogunk lakni benne. Körben gazdasági épületek, benn jószág, hát mi azt többet nem láttuk, de azt se, amit a házban hagytunk, a házat be se zárhattuk. Felültünk a teherautóra, vittek be Sepsiszentgyörgyre, a Csíki utcába, a szekuritátéra. Ma már tudjuk, hogy 1949-50-ben az erőszakos kollektivizálás idején a kommunista kommandók innen, Dálnokról emelték ki a legtöbb családot Háromszéken, javaikat elkobozták, őket kényszerlakhelyre hurcolták, kényszermunkára ítélték meghatározatlan időre bírósági ítélet nélkül. „Ott regisztráltak felírták az adatokat, azt mondták, elmenni a városból nem szabad senkinek, menjenek oda, ahova tudnak, keressenek lakást, munkát, de minden hétfőn jelentkezni kell a milícián. Hetvenöten voltunk, volt köztünk ügyvéd, gyógyszerész, agrármérnök, katonatiszt, földbirtokos, gazdálkodó, bárónő, úriasszony. Minket egy autóval vittek be Beczásyékkal, Hadnagyékkal, Lázár Endrével. Ő egyedülálló, jó gazdaember volt, földbirtokos, aztán Miklós Gáborék. Mindenki ment a városba, keresett valami szállást, kamrát, pajtát, pincét, kicsi szobát, ki, mit, s élt, ahogy tudott. Nem tudtuk, mi vár még reánk kerestünk munkát, mert aki nem dolgozott, nem volt mit Atalvető