Sárkány János Ferenc (szerk.): Az Athenaeum nagy képes naptára, 1906 (Budapest, 1906)

Az év történetéből

33 Ugyancsak Csokonairól szóló költeményt szavalt Szávay Gyula is. A Csokonai-kör főtitkára, Tüdős János emlékbeszédett mon­dott, Kardos Albert pedig felolvasta a bíráló bizottság jelentését a költő életrajzára hir­detett pályázatról, amely eredménytelen maradt. Az előadások sorát a városi dal­egyesület fejezte be a »Csikóbőrös kulacs­hoz« című dal eléneklésével. Diszülés után a küldöttségek megkoszo­rúzták a költő ércszobrát. Az Akadémia koszorúját Heinrich Gusztáv, a Kisfaludy- Társaságét Beöthy Zsolt, a Petőfi-Társa­­ságét Herceg Ferenc, a Nemzeti Múzeumot Szalay Imre helyezte el rövid beszéd kíséretében. A Csokonai-ereklyetárt tekintették meg ezután a vendégek. Az ereklyetár, amelynek összegyűjtésén főképen id. Komlóssy Arthur fáradozott, az utóbbi napokban közel 1500 darabra szaporodott. Csokonai szobra Debrecenben. Az Athenaeum Képes Naptára, 1906.3

Next