Athenaeum, 1946 (2. évfolyam, 1-15. szám)
1946-01-20 / 1. szám
1946 január 20. ATHENAEUM g^2LiSSI22EL J&Z. 7 Januári vezércikk A most véget ért esztendő ágyúdörgéssel és bombarobbanásokkal indult, amelyeket mi avval a reménységgel szenvedtünk át, hogy a borzalmak végefelé járunk és az évek óta tartó háború utolsó telét szenvedjük. Ez a reménységünk be is vált. Mielőtt az év első hónapja véget ért, fővárosunkat az orosz hadsereg felszabadította a fasiszta uralom alól. Azóta tizenegy hónap telt el, közben egész földrészünkön elhallgattak az öldöklő fegyverek. Tizenegy hónap verejtékes munkája, gondokkal teli, küzdelmes törekvése van mögöttünk, melyet a romok eltakarítása és a termelés megindítása érdekében folytattunk. Lehet mérleget készíteni erről az évről? Bajosan. Meg kell elégednünk azzal, hogy már nem féltjük életünket, szabadságunkat, mint egy évvel ezelőtt, de a létért való küzdelemben úgy kell harcolni a mindennapi kenyérért, a megélhetéshez szükséges egyebekért, mintha még mélyen benne volnánk a háborúban. Benne is vagyunk a legsúlyosabb gazdasági háborúban, amelynek ugyan nincsenek véres áldozatai, de erőtlenedő, gyengülő dolgozói annál nagyobb számban. Lehet-e eredményes termelésről számokat csoportosítani, mikor a termelés legértékesebb tényezőjének ereje, dolgozóképessége hétről-hétre romlik? Visszaélés lenne üzemek, vállalatok, termelőhelyek javulását kimutatni addig, míg a dolgozó ember helyzete állandóan romlik. Súlyos bajok akadályozzák a dolgozók eddiginél jobb helyzetének megalapozását és felépítését. Bajok, melyeket a történelem tanúsága szerint egy olyan háború idézett elő, mely a legnagyobb volt az eddig ismertek között. A ma élő emberiség éveken át olyan szörnyű vihart élt át, amilyen a földön még nem pusztított, úgy emberben, mint természeti és ember alkotta értékekben. Ne csodálkozzunk tehát, hogy a pusztítás okozta romok eltakarítása, a hiányok pótlása, a sérülések rendbehozatala és a termelés megindítása nemcsak hogy nem megy könnyen, de rendkívül sok és leküzdhetetlen akadályba is ütközik. Mély sebeket ejtettek az utóbbi évek úgy az emberiségen, mint a létfenntartáshoz szükséges termelési eszközökön. Sebek, melyek megfelelő kezelés után idővel behegednek, meggyógyulnak, amihez azonban hozzáértő orvosok és olyan beteg kell, amelyik betartja az orvosok rendelkezéseit, tűri a kezelést, ha az még olyan kényelmetlen, sőt itt-ott fájdalommal is jár, de bíznia kell orvosai tudásában és a saját ellenállóképességében is. Évfordulón mérleget szoktunk csinálni. Most, amikor saját szénánkat mégis csak magunk rendezzük, különös okunk, hogy őszinte önkritikával mérjük föl, mit végeztünk jól, mit nem, mit csináltunk meg, mik a mulasztásaink. Vállalatunk élete, mint a tenger vizének egy cseppje, hűen mutatja országunk helyzetét. Fiatal demokráciánk súlyos próbákon ment át és megy át ma is. Megoldottuk a nagy történelmi feladatot : a földosztást. Az ipari munkásság is beleszólást kapott a saját sorsa irányításába az üzembizottságokon keresztül. Megtörténtek az első, valóban demokratikus választások, melyek nem hoztak ugyan többséget a munkáspártoknak, mégsem jelentették a demokratikus erők vereségét. A reakció első próbálkozása sikerrel járt amikor az egyik demokratikus párthoz csatlakozott, a koalíciós kormány megalakítása mégis vereséget jelentett számára. Az új kormány felerészben munkáspárti miniszterekből áll. A magyar munkásság nélkül — akik úgyszólván egyedül hoztak áldozatot az ország újjáépítéséért — nem lehet többé politikát csinálni Magyarországon. Akiknek áldozatait elfogadják, azoknak szavát is meg kell hallgatni a vezetésben. A miniszterelnök, Tildy Zoltán, meg is teszi ezt. Megjelent a szabad szakszervezetek első kongresszusán, személyesen fogadja a munkásküldöttségeket s helyetteseivel, Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád elvtársakkal együtt, éjt nappallá téve dolgozik a háború után elkerülhetetlen gazdasági bajok leküzdésén. Bár az ifjú demoazonban olyan rendkívüli időket élünk, hogy az orvostól — kitől a gyógyulást várjuk — nemcsak tudását kívánjuk a gyógyítás mikéntjére, hanem valamit, ami eltér a szokásos orvosi szolgáltatástól, azt, hogy a gyógyuláshoz szükséges orvosságot is teremtse elő. Gyógyszereket, melyeket a patika nem tart és egyáltalában nem kaphatók. Van még valami, ami igen fontos az emberiség gyógyításának az eléréséhez : az a sok nyomor, amelyen keresztülment és amely alatt még hosszú ideig szenvednie kell, átformálta-e lelkileg olyanná, hogy leszűrve a tanulságot, olykép rendezze be életét, hogy még egyszer hasonló katasztrófa se őt, se utódait ne érhesse? Mi kell ehhez? Arra nevelni a dolgozó embert, hogy ne dőljön be hamis prófétáknak, ezek szépen hangzó káros krácia csatákat nyert, bizony még súlyos hibák vannak. Egyrészt az árukészletek kicsinyek, másrészt a reakció szabotálja a készletek egyenlő, igazságos elosztását. A reakció bent ül még az államapparátusban, a közigazgatásban s amilyen jól kiszolgálta a fasisztákat, olyan ügyesen dolgozik a demokrácia ellen. Az Athenaeum munkássága a maga területén mindent megtesz annak érdekében, hogy árut teremtsen. Dolgozik, nem éhbérért, hanem igen sokszor bonokért. Egy esztendő óta csak a jobb jövőbe vetett remény tartja benne a lelket. Most egy éve, ablaktalan, fűtetlen nyomdában, a szemétből kiszedett szerszámokkal, betűkkel kezdtük a termelést. Tele voltunk bizakodással, volt célunk , magunknak dolgozunk. De elkövettünk egy nagy hibát: túlságosan optimisták voltunk , örültünk a háború végének s nem vettük észre, hogy a feldúlt földek nagy része nem volt bevethető s ami termett, bizony nem lesz elég. Optimizmusunkban elhanyagoltuk a reakció elleni harcot és a választásokon kapott pofon későn térített észre bennünket. Sokan akkor oktalan pesszimizmusba estek, ami époly hiba, mint a derűlátás. Jött a tél, az infláció elvitte keresetünk értékét, a fűtetlen munkatermek, éhség, ruhátlanság mind-mind tápot adtak a kétségbeesésnek. A munkatempó csökkent. Az infláció nemcsak az egyént sújtotta, hanem a vállalatot is. Mire egy-egy munka elkészült, sokszor csak a papír ára térült meg a számla kiegyenlítésével. A szénhiány papírhiányt idézett elő. Ezek a bajok azután zavarokat okoztak egyrészt eszméinek. Más szóval olyanná nevelni, hogy elég érett legyen arra, miszerint önmaga megalkothassa véleményét az élet reális alapjairól. Alkalmat kell adni a dolgozó embernek, hogy megtalálja helyét a társadalomban, munkakörét képességei szerint a termelésben és teljesítményének annyi ellenértékét, amely élete fenntartásához szükséges. Az emberiség haladását nem kell félteni az „egyenlőségétől, a verseny továbbra is fennmarad, avval a különbséggel, hogy az eredmény nem jelentheti a jövőben az egyesek előnyét, hanem a köz javát lesz hivatva előmozdítani. Kemény munkát kíván a dolgozótól az új esztendő, sok-sok lemondással és nélkülözéssel, de ha csak valamivel is közelebb visszük kitűzött célunkhoz: javítani az emberek során, akkor nem hiába dolgozunk ! Sz. A. MERLEG