Athenaeum, 1963 (19. évfolyam, 3-5. szám)
1963-03-01 / 3. szám
Akik a napilapokat készítik kiisiit A „Magyar Nemzet Most tavasszal lesz egy esztendeje annak, hogy a Magyar Nemzet napilap nyomdai személyzete csendes beszélgetések, tervezgetések után brigáddá tömörült. Az évforduló küszöbén felmerül a kérdés, vajon hasznos volt-e ez a tömörülés, s vajon volt-e értelme ennek a lépésnek, hiszen brigád nélkül azelőtt is megállták helyüket a nyomdai dolgozók. Visszapillantva az eddig megtett útra, megállapíthatjuk, hogy a brigádba való tömörülés hasznos volt, különösen, ha a munka lélektanának szempontjából vizsgáljuk az eredményeket. Köztudomású, hogy a jó kedvvel, szeretettel végzett munka hasonlíthatatlanul nagyobb értékű annál, mint amelyet csak megélhetési gond diktál. S köztudomású az is, hogy mindenkit érnek hangulati benyomások, megpróbáltatások szülte — több-kevesebb ideig tartó — letörések, amelyek kedvezőtlenül befolyásolhatják a munkát. S ezeknek a behatásoknak a magára hagyatott ember különösképpen ki van szolgáltatva. A brigádba való tömörülés éppen a közös munka, a közös célkitűzés folytán egyszersmind bajtársi, baráti kapcsolatot is jelent — a dolgozók közelebb kerülnek egymáshoz —, s ez a legjobb ellenszere az egyéni gondoknak, bajoknak; a társas közösségi szellem ellenállóbbá edzi az ingadozókat, s mindez végeredményben hasznosan befolyásolja a közös célkitűzéssel, közösen végzett munkát. A brigád felkészült az ifjú nyomdásznemzedék tanítására, nevelésére, hogy majd átadja tapasztalatait, munkamódszerét, s a magyar nyomdászhagyományokat is. Brigádunk igyekszik becsülettel teljesíteni a vállalt feladatokat, a lapmunkán kívüli oldalak felvámolását, kisregények olvasását stb. Somorjai József hírlapíró, a Magyar Nemzet tördelő szerkesztője pártoló tagságra jelentkezett a brigádba. Talán egyetlen fogyatékossága a műhelymunkán kívül a közös programnak hangversenyek, tárlatok, műszaki kiállítások stb. látogatása. Ennek az oka azonban főleg a munkabeosztásban keresendő: a délutáni és az esti műszak dolgozói nagy részének délelőttjeit a házi munka veszi igénybe, arról nem is szólva, hogy a társadalmi megmozdulásokra a délelőtti rövid órák nemigen nyújtanak lehetőséget. 1962 júniusában a rotációs gépterem 8-as gépének személyzete elhatározta, hogy célul tűzi ki a „szocialista brigád” megtisztelő cím elnyerését. Alakuló megbeszélésünkön elhatároztuk, hogy az alábbi pontok szerint indulunk a versenyen : 1. A gépünkön nyomott lap kifogástalan minőségben készüljön. 2. A brigád hibájából a lap nem szenvedhet késedelmet. 3. Selejtszázalékunkat 8,7%-ról 8%-ra csökkentjük. 4. Gépünket és környékét példásan tisztán tartjuk. 5. A munkafegyelmet betartjuk és betartatjuk, késés, igazolatlan hiányzás nem lesz. A brigád tagjai most azon fáradoznak, hogyan lehetne egy-egy vasárnapot a közös élményekre, szórakozásokra, társadalmi, kulturális megmozdulásokra fordítani. Szőnyi Sándor 6. Politikai, szakmai és kulturális vonalon mindent elkövetünk a fejlődés érdekében. Brigádunk 5 taggal alakult meg és a NÉPSZAVA 1. nyomó brigád nevet vette fel. Igyekszünk elsajátítani a politikai ismereteket, hogy megértsük magunk körül a társadalom és a világ eseményeit. Jól kívánunk szerepelni a termelésben, a szocialista munkaversenyben, a szocialista brigádmozgalomban. Ezért képezzük magunkat szakmai és egyéb vonalon, hogy minél sikeresebben tudjunk megbirkózni a feladatokkal, amelyeket vállalatunk vezetősége elénk tűz. Brigádunk a papírgyártás megismerése végett ellátogatott a csepeli papírgyárba. További látogatást tettünk a Széchenyihegyi televízió adóállomásán. Kulturális vonatkozásban tervbe vettünk színházlátogatásokat. Haladó szellemű és természettudományos könyveket olvasunk. Pártunk VIII. kongresszusára külön felajánlást tettünk, melyet teljesítettünk. Brigádunk célkitűzéseit a Népszava szerkesztőségének ellenőrei, valamint Galló elvtárs is tudomásul vették. Munkánkat figyelemmel kísérik, melyet brigádnaplónkban láttamoztak, és az eddigi munkánk felett elismerésüket fejezték ki. Brigádunk féléves megalakulása óta elmondhatom, hogy jó kollektív szellem alakult ki, mely a további munkánk alapjául szolgál nemes célunk elérése érdekében. Kapitány István „Népszava I. A „Magyar Nemzet” brigád 2 KIGYÚLT A FÉNY... Február 1. Az idő közel jár az egy órához. Az ablakokon beszűrődik a télbe öltözött utca szürke fénye. A gépek moraja hallatszik a földszinti gépteremben. A gépek fölött csüngő lámpák sem tudják a sötét homályt megtörni. Egyszer csak felgyúlnak a mennyezeten az újonnan felszerelt neoncsövek és egy pillanat alatt ragyogó fényben úszik a gépterem. Olyan ez, mint amikor előbújik a nap a sötét felhők mögül és aranyló sugarával beragyogja a földet. Az arcok felderülnek, mindenki örül, boldog, s itt-ott a szemekben még az örömkönnyek is kibuggyannak. Kigyúlt a fény .. . ismét előre léptünk egyet! Scheiber Ferencné termelési felelős