Athenaeum, 1837/1. félév

1837-04-16 / 31. szám

at sasra 43 Dim Tudományok’ és szépművészetek* tára. Kiadó szerkesztők: SCHEDEII, VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ: RAJZA. rest Április* 16­kán, 183?. 31. szám. Tartalom­­ A’ rögtön-itéletről. II. levélben (Hetényi János), 241.1. — Canova’ életéből (Kazinczy Gá­bor), 216. 1. A’ fenyitö törveoj* legfobb, tiszteletre legméltóbb czélja­­ bözöst jobbítani. Mi ölesett* yl' fi­gttín-itéletrül. I. LEVÉL. Kálmán Dezsőből. Csak , kedves Dezsőm, minél kedvesebb ta­nulmányommá teszem én az emberiség­’ tör­ténetírását , és a’ derék Herdert olvasgatván, minél többször elmélkedem arról: valljon előbb megy-e az emberiség, vagy hanyagon tesped egy helyben? mindig hihetőbbnek lát­szik előttem ez utolsó, bár­milly igen sze­retnék amaz elsőbb nézettel megbarátkozni, és az egyetemi műveltség­ haladásáról meg­győződni. Szomorúan érzem, hogy az em­beriség a’ mennyit megy előre, az önzés, kényelem, és anyagi jólét’ eszközei’ kigon­dolásában és létesítésében, szint annyit vagy még többet hátrál a’ szívmiveltségben; és akaratom ellen is Ancillon, porosz kormány­férfi’, véleményinek hódolok, ki őszintén vall­ja, hogy mi a’ közértelmességben előre men­tünk, — ezt ki is tagadná? — de az önzés nélküli erkölcsiségben, b­onszeretetben alig­ha ; pedig erkölcsi haladás végtelenül óhajt­­hatóbb az értelmi haladásnál; mivel emez szívbeli miveltség nélkül csak téli napfény, melly csak egy füvecskében sem ingatja meg az életnedvet A’ szívnek meleg és gyengéd érzete az, melly szintolly gyümölcsöző az erkölcsi világban, mint a’ tavaszi nap ; melly, hogy ama’ lelkes, de még honunkban kevés­sé ismert, költész Thomson’ szavaival éljek, „képes egyedül reá adni a’ mosolygó termé­szetre élénk zöld ruháját; betölti a’ lanyha levegőt jó illattal addig, míg az ígért gyü­mölcs, mint kisded, bársonytakaróiban nyug­szik.“ Prometheus még aligha sokáig nem kínlódik azon bilincsek alatt, mellyeket az erőhatalom vert reá. Én, mint mondám, nem kétlem, hogy az emberiség időmértéki­­leg előmegy, de hogy dynamice is haladna, erről győzve nem vagyok. Csak úgy va­gyunk bizony mi, édes Dezsőm, mint az a’ ló, melly a’ szárazmalmot egy helyben áll­­ván ingatja; szüntelen előbb menni látszik, pedig látszó lépegetése ellent nem állván, bizonyos, hogy helyéből csak egy lépésre is előre nem megy. Én is jelen valók Etelkémmel Sümegen, a’ múlt hónap’ 20-dikán, ama szerencsétlen rabló’ Zsidó vagy Fekete Józsi’ kivégezteté­sén ; ki, felolvastatván halálos ítélete, meg­köszönte ezt a’ törvényszéknek; elismeré, 31

Next