Athenaeum, 1837/1. félév
1837-04-16 / 31. szám
at sasra 43 Dim Tudományok’ és szépművészetek* tára. Kiadó szerkesztők: SCHEDEII, VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ: RAJZA. rest Április* 16kán, 183?. 31. szám. Tartalom A’ rögtön-itéletről. II. levélben (Hetényi János), 241.1. — Canova’ életéből (Kazinczy Gábor), 216. 1. A’ fenyitö törveoj* legfobb, tiszteletre legméltóbb czélja bözöst jobbítani. Mi ölesett* yl' figttín-itéletrül. I. LEVÉL. Kálmán Dezsőből. Csak , kedves Dezsőm, minél kedvesebb tanulmányommá teszem én az emberiség’ történetírását , és a’ derék Herdert olvasgatván, minél többször elmélkedem arról: valljon előbb megy-e az emberiség, vagy hanyagon tesped egy helyben? mindig hihetőbbnek látszik előttem ez utolsó, bármilly igen szeretnék amaz elsőbb nézettel megbarátkozni, és az egyetemi műveltség haladásáról meggyőződni. Szomorúan érzem, hogy az emberiség a’ mennyit megy előre, az önzés, kényelem, és anyagi jólét’ eszközei’ kigondolásában és létesítésében, szint annyit vagy még többet hátrál a’ szívmiveltségben; és akaratom ellen is Ancillon, porosz kormányférfi’, véleményinek hódolok, ki őszintén vallja, hogy mi a’ közértelmességben előre mentünk, — ezt ki is tagadná? — de az önzés nélküli erkölcsiségben, bonszeretetben aligha ; pedig erkölcsi haladás végtelenül óhajthatóbb az értelmi haladásnál; mivel emez szívbeli miveltség nélkül csak téli napfény, melly csak egy füvecskében sem ingatja meg az életnedvet A’ szívnek meleg és gyengéd érzete az, melly szintolly gyümölcsöző az erkölcsi világban, mint a’ tavaszi nap ; melly, hogy ama’ lelkes, de még honunkban kevéssé ismert, költész Thomson’ szavaival éljek, „képes egyedül reá adni a’ mosolygó természetre élénk zöld ruháját; betölti a’ lanyha levegőt jó illattal addig, míg az ígért gyümölcs, mint kisded, bársonytakaróiban nyugszik.“ Prometheus még aligha sokáig nem kínlódik azon bilincsek alatt, mellyeket az erőhatalom vert reá. Én, mint mondám, nem kétlem, hogy az emberiség időmértékileg előmegy, de hogy dynamice is haladna, erről győzve nem vagyok. Csak úgy vagyunk bizony mi, édes Dezsőm, mint az a’ ló, melly a’ szárazmalmot egy helyben állván ingatja; szüntelen előbb menni látszik, pedig látszó lépegetése ellent nem állván, bizonyos, hogy helyéből csak egy lépésre is előre nem megy. Én is jelen valók Etelkémmel Sümegen, a’ múlt hónap’ 20-dikán, ama szerencsétlen rabló’ Zsidó vagy Fekete Józsi’ kivégeztetésén ; ki, felolvastatván halálos ítélete, megköszönte ezt a’ törvényszéknek; elismeré, 31