Athenaeum, 1838/2. félév

1838-12-09 / 48. szám

hassék alacsony zsarnok. Ez a’ nagy ameri­kainak teljes fénykoszorúja: diadalmas had­vezér , hol a’ legvérmesebb remények is el­­csüggedh­etének; szerencsés uralkodó egy e­­gészen kisértetlen pálya’ ezernyi nehézségei közt; — de hadvezér, kinek kardja csak ak­kor h­agyá el hüvelyét, ha azt természetünk’ első törvénye kívánta ; ’s uralkodó, ki, miu­tán a’ legfőbb hatalmat megízlelő, szelíden és dicsekvés nélkül kívánta , hogy vétessék el tőle a’ pohár, ’s ki csak annyira nedvesíté ajkait az olly sokakat elkábító itallal, meny­nyire ezt isten ’s hon iránti legszentebb, leg­­ü­nnepélyesb kötelesség parancsold. Utolsó le­­helletéig megtartá e’ nagy hazafi egy olly hadvezér’ characterét, ki a’ béke’ védangya­­la, ’s egy olly status férfiét, ki az igazság’ barátja és menedéke volt. Haldokolva örökö­seinek h­agyá a’ kardot, mellyet a’ szabadság­­h­áborúb­an visele, ’s azt parancsold nekik: „Sohase vonjátok azt ki hüvelyéből, kivévén tin védelmetekre, vagy hazátok’és annak sza­badsága’ utalmára; de ha illy ügyben kivoná­­tok azt, ne dugjátok be ismét’s ne adjátok ki kezeitekből, hanem inkább kezeitekben tartva, haljatok meg — szavak, melyek­nek egyszerűn felséges jelentését Róma ’s Athen’ szónokai sem múlták felül. Minden századok’ történetíróinak ’s bölcseinek köte­lessége lesz, e’ nagy férfiról minden alkalom­mal magasztalva emlékezni, ’s minden idők’ végéig a’ Washington’ halhatatlan nevének adózott tisztelettől kell mérni a’ haladást, mellyet emberi fajunk bölcseségben ’s erény­ben teend. J Ferenczy István­ szobrászat ávei. 1. A’ kecskeméti emlék. Egy kőmetszéssel. Ferenczy István’lapjaink jelen félévi 34­. számában említett műve, miután October’ vé­gén a’ két fővárosbeli műbarátok’ kedvéért néhány napig felállítva ’s folytonosan számos nézőktől látogatva lett volna, nov. 1 sején Kecs­kemétre érkezett ’s ott a’ ref. collegium’ könyv­tárának éjszaknyugoti oldalán a’ falba állítta­tott. A’ két napig tartó munka’ folytában a’ város’ minden rangú közönsége, a’ művész és mű iránti részvétel bizonyítólag, szakadatlanig számosan sereglett a’ könyvtári terembe. Nov. Adikán késő estve, midőn a’ mű, állása’ he­lyéig emeltetvén, a’ deszkázatból kitáratnék, a’ jelen voltak a’ művészt hosszas öröm ’s éljen-kiáltással üdvözlették. Az egészen be­­végzett munka után nov. 4. részint azon ö­­römet kijelentőleg, hogy Kecskemét’ városa hazánk’ első szobrászától egy nagyobb nemű műdarabot bírhat, részint és főkép az azt megrendelő nemeslelkű asszonyság ’s a’ mű­vészet iránti tiszteletből a’ nevezett colle­gium’ oratóriumában igen számos mind­két nembeli közönség előtt, a’ nevem­lék ifjúság’ éneküdvözlete után, Tatay András ottani pro­fessor egy jó hatású beszédet mondott, melly­­nek, a’ hely’ szűke miatt, mi csak egypár helyeit emeljük ki: „És valljon, kinek köszönjük — így szól a’ beszéd — ez iskolánk’ nem mondom ritka, de hazánkban hitsorsosunk’ minden iskolái kö­zött egyedüli*) szerencséjét? Ama’ rövid és szerény aláírás mutatja. Szánthó Már­tonná szül. Kúthy Julianna, ked­veseinek emlékül. Te vagy hát az, mélyen tisztelt asszony, ki a’ midőn szere­tett férjedre, kedves leányodra’s egyetlenegy unokádra a’ halál irgalmat nem ismerő an­gyala, lefordított fáklyával jobbjában, baljával örök álomba szenderítö virágokat hintene ’s földi örömidnek és boldogságodnak elpusztí­tásával fenyegetné szívedet, keservid' özö­nében elalélva ölél nyugvó kedvesid’ porma­­radványinál. De ím a’ tudomány ’s szépmű­­vészet’ szelíd istennője égi mosolylyal ke­zéig feléd, balja’ gyenge illetése tompuló ér­zéseidet varázshatással ébreszti fel ’s a’ di­csőség’ fenn lebegő koszorúi felé mutató jobbjával ezt inti feléd: Föl leányom, e’ mú­landó földi tárgyakról emeld föl érzéseidet! ’S te megértéd, te követed az istennő’ inté­sét ’s a’ fájdalom ’s égi vigasztalás’ vegyü­­­letével arczodon áldozatot tevés, gazdag ál­dozatot ’s elvesztett halandó kedveseid he­lyett, soha ki nem haló kedveseket nyerél tőle jutalmúl........ Kedvesebb jutalom neked nemes tetted’ önérzete, mint bár milly külső üdvözlés! fogadd el egyszerű, de tiszta ke­belből eredt hálánkat, fogadd el azon nyi­latkozást, hogy a’ te ’s elhúnyt kedveseid’ *) A’ debreczeni ref. főiskola’ könyvtára Csokonai Vitéz Mihály’ mellszobrát bírja carrarai márvány­ban , szinte Ferenczytől. Szer­.

Next