Athenaeum, 1841/1. félév
1841-06-27 / 76. szám
1214 m mind előadásra nézve minditt a tökély’ quintessentiáját követelik; — a mi csecsemő journalistáink’ seresre véres zsarnoki — némi játékszerül árra szines létünket kondolá használhatni; — ő azon méltatlanság miatt szólalt fel, mellyel elhízott journalistáink könnyelmű seresre, kajánságból vasry személyeink’ (t. i. a színészek) gyűlöletéből, a' szegény színi tistvet készelt EL ÖLKI. — F. ur azonban a’ legfinomabb fortélylyal egyet fordítva a’ dolgon, nem minden író- és journalistára érti e’ criminalis vádat; különösen az Athenaeum’ játékszíni krónikájának, ezen aranylatoknak , általa is tisztelt ’s lelkes íróit, minden szigorúságuk mellett is, kivételül tekinti! Na még illy következetlenséget, illy illusiora számított furcsa dolgot soha életemben nem láttam ! Gyönyörű kivétel az, bennünket először a’ sáros mocsárba mártani, ’s úgy akarni kihúzni abból! — A’ magyar sajtó csak kétfélekép hatott, legújabb időnkben, színi ügyünkre két önállásu , de egyértelmű röpirat által ’s különböző véleményekkel időszakilag journálainkban. ’S itt a’ mennyire én tudom : az Athenaeum’ szerkesztői, Kossuth Lajos , Fáy András , Egressy Gábor , Nagy Ignácz, az a’ harczias természetű Vachot Imre ’s több álnevüek azok, kik látván a' részvényes társaság, ’s később a’ nemzet’ színházának rész állapotját, a’ reformot hatalmasan sürgetők, ’s részint még most is sürgetik; ellenkezőleg a’ Hírnök ,,maradjunk, jelszavu íróival, a’ Regélő Honművész véleményeivel, s az ezekkel tartott egy két társalkodói lovaggal, kik közöl Ny. és F. a' rendkívüli toldalékba igen furcsán szorultak ki És így, kívülünk, általam elöl megnevezett journalistákon kívül, a’ criminális vádjai, gyalázó czímei senki mást nem érhetnek, mert a’ vele rokonértelműeket illy csúf pellengérre nem teheti. Mi vagyunk tehát azon ügynek ártó, tökély-követelő, zsarnoki, méltatlan, kaján, elbízott, csecsemő journalisták, kik az általunk veszettnek költött magyar színi ügyet seregestül készültünk elörni. Azonban Fáncsy , mint az ellenkező had’ utósó próbitája, közénkbe csap, és színi ügyünket, mint árva leányt hősileg felfogja, és saját keblén nem hagyja meggyilkolni ! Nevezd őt, haza, színészetünk’ szabaditójának , megváltó hősének és mi gyilkos journalisták, vérszomjazó tőreinket, szégyentől piruló arczczal, ’s boszutól reszkető kézzel dugjuk vissza hüvelyeikbe ! — Igen , mi feladjuk magunkat a törvénynek, ’s a’ jövő országgyűlés mint a’ haza’ egyik fontos ügyének szándékos gyilkolóit, mindnyájunkat halálra ítél, F. ur pedig tombolni fog örömében, nogy valahára Atilla’ ostorától még is csak megmenekült. — ’S a’ legnagyobb ostor F. úrra nézve ez az Athenaeum; híjába magasztalja ennek játékszíni krónikáját, dicsérni és nem dicsérni, sőt gyalázni egyszerre, egy időben nem lehet! Ő a’szörnyű czímekkel nemcsak az én személyemet akará megbélyegezni , hanem másokéit is, különösen e’ lapok’ színi criticájának íróit is , mert színi ügyünk, és színészeink fölött az Athenaeum őrködik legszigorúbban, ez követel legtöbbet a’ színi előadásoktól — és igen méltán , — ’s azon repertorium-készitőktöl, kik közt a’ rész választás miatt, F. urat is — bár indirecte — gyakran élesen megrová. — Hincillae lacrymae! ezért a’ színi critica olly méltatlan , kaján ’s vérig ostorozó ! ezért mondja azt F. ur, hogy vannak levelei a’ bécsi udv. színészektől, (kikkel ő sokkal közelebb érintkezésben van, mint én, de kiket nehezen ismer úgy mint én) — fontos levelei, mellyekben ama’ privilegiált urak csodálkozásokat jelentik ki, mint lehetett a’ magyar színháznak illy el hagyatottság, részvétlenség, kajánság és színbirálatunk’ szeretetlenségének közepette, csak icry is lengetne ! — Bécsben mindenen csodálkoznak, és mi ezen nem bámulunk, jól tudván , mennyire nem tudják ott körülményeinket. A’ bécsi udv. színészek azért beszélnek igy, mert ők ki vannak véve a’ critica’ sajtó hatalma alól, mint nálunk vala Schodelné , ’s ez nekik igen jól esik, mintha hájjal kennék a’ házokat; ’s rájok F. ur azért hivatkozik, mert ő is szeretné, ha mint bécsi udv. színész barátai, lerázhatná nyakáról a’ criticát. De ez nálunk nem fog megtörténni; mert a’nemzeti színház miénk , a’ nemzeté, ’s épen ezért van jogunk fölötte nyíltan szabadon szólni és írni, sőt kis idő múlva mi elhízott, kaján magyar journalisták leszünk azok, kik a’ csodálkozó bécsi udv. színészek’ istenített hibáit kíméletlenül kijelöljük. — Mindebből láthatni, miként F. ur ellenem írt czikke, ’s több irata, nem egyez meg az Athenaeum, Pesti Hírlap és Jelenkor’ szellemével, ’s színi ügyünk’ irányában tartott czéljával, hanem inkább a’ Hírnök’ hasábjai közé tartozik, hol jelenleg színházunk’ ügyében, netalán Gerenday Ambrus, a’ színház pénztárnokának nagy reményű fia, harczol a’ léggel, ama’ híres Gerenday, ki a’ szeméből kiugrasztott vastag gerendával olajékor agyonüté magát. Tekintetbe vévén Fáncsy’ journalisták ellen intézett iratait, ’s különösen a’ fen specificált czimeket, igazán mondhatjuk, hogy a’ színi ügy’ legtisztább kebelű barátit, még ki sem sértő meg annyira, mint ő. De ezen botlása, ’s dicsőség nélküli polemizálása, annyiból mégis menthető, mert ennek nem egyedül ő az oka. Tapogatózzunk csak kissé fölebb, magasabban. Ha színházunk szigorú igazgatóval bír, színészeink sohasem álltak volna szembe a’journalistákkal, ’s ezeknek sem lenne okuk minduntalan papolni a’ hibák ellen. Különösen Fáncsyt az egykori igazgatóság kényezteté el , különben nem tévedt volna azon balulra , hogy ellenünk olly criminaliter nyilatkozzék. Ő mint rendező, kis idővel ezelőtt, úgyszólván teljes igazgatói hatalmat gyakorolván, igen megszokta az uralkodást, ’s azon arrogantiát, hogy egyedül az ő szavait vegyük hiteleseknek. Az uralkodás’ megszokása pedig könnyen természetévé válik az embernek. ’S e’ szerint nem lehet csodálni, hogy F.ur irodalmi pályánkat összezavaró ’s tévesztő a’ színpaddal, ’s rajta száradván a’ rendezői káprázat, még most is azt hiszi, miszerint mi, elbízott, kaján, gyilkos journalisták az ő kényurias hatalma alá vagyunk vettetve, ’s bennünket mint statistákat mindenre, még a’ magyar színi ügy j elölésére is használhat. De nem addig van az! — szokták mondani. Vannak még emberek, kik az igazat kimerik mondani, ’s harczolnak a’ jogtalanság ellen , bár milly részúl essék is az érdekletteknek.— Én mindig szánakozva mosolygok, valahányszor a’ pulyák’ seregétől illy szavakat hallok : ne szerezz magadnak annyi ellenséget! — Mi nem szerzünk , ők szereznek minket, és ki az az annyi, és miféle bélyegzett had ? és ha még annyi lenne is ! — nem gondolunk vele- Legyen ellenségünk, kinek nincs hiatlan lelke és szíve tűrni az igazat. Ezért, hála isten! talán csak nem jutunk még Robinson’ szigeti állapotára; ’s ha úgy volna is, megmarad legjobb barátunk, a’ kötelesség-teljesítés, ’s F. ur által annyira gúnyolt iszazságszeretetünk’ gyakorlatának nyugodt, tiszta önérzete, melly hűbb valamennyi kétszínű, önzésből rettegő , önzésből vakmerő álbarátnál. Adja isten , hogy F. ur soha ne tartozzék ezek’ sorába. — De végezzük. Fáncsy vádirata’ utolján, egy kérelmet intéz hozzám, hogy legyek méltányosabb, s midőn igazat hiszek mondani, fontoljam meg előbb jól, mielőtt kimondjam. Én teljesítve arrogáns, de mégis szíves baráti parancsát, mielőtt ez ellen száfot írtam volna, minden gondolatomat az igazság’ mérlegébe vetém , sőt magamat is megfontoltattam, ’s most úgy léptem ki a’ sikra, mint valami angol jockey — én nem tehetek róla, hogy az ostort maga F. adá kezembe. — Részemről végezetül nem egy kérelmet intézek F. úrhoz, hanem többre figyelmeztetem őt. — Ha ugyanis valakihez igy szólok ,az ur gondolatai, eszméi ezért meg ezért roszaki, — joggal kívánom meg, hogy ő is egyedül fejemhez szóljon, ’s agyveleje’ hiúsága miatt ne eröködjék ellenfele’ erkölcs tisztaságán szenynyet ejteni, ne feleljen illy becsületsértőleg : barátom, te harczkereső, ok nélkül veszekedő vagy, ráfogások , sőt fogásokkal élsz, te a’ zsarnoki, elhízott, kaján.