Athenaeum, 1841/1. félév

1841-06-27 / 76. szám

1214 m­ mind előadásra nézve minditt a tökély’ quintessenti­­áját követelik; — a mi csecsemő journalistáink’ sere­sre véres zsarnoki — némi játékszerül árra szines lé­tünket k­ondolá használhatni; — ő azon méltatlanság miatt szólalt fel, mellyel elhízott journalistáink könny­elmű seresre, kajánságból vasry személyeink’ (t. i. a színészek) gyűlöletéből, a' szegény színi tistvet k­ész­elt EL ÖLKI. — F. ur azonban a’ legfinomabb fortély­­lyal egyet fordítva a’ dolgon, nem minden író- és journalistára érti e’ criminalis vádat;­­ különösen az Athenaeum’ játékszíni krónikájának, ezen aranylatok­nak , általa is tisztelt ’s lelkes íróit, minden szigorú­ságuk mellett is, kivételül tekinti! Na még illy kö­vetkezetlenséget, illy illusiora számított furcsa dolgot soha életemben nem láttam ! Gyönyörű kivétel az, ben­nünket először a’ sáros mocsárba mártani, ’s úgy a­­karni kihúzni abból! — A’ magyar sajtó csak kétféle­­kép hatott, legújabb időnkben, színi ügyünkre két önállásu , de egyértelmű röpirat által ’s különböző véleményekkel időszakilag journálainkban. ’S itt a’ mennyire én tudom : az Athenaeum’ szerkesztői, Kos­suth Lajos , Fáy András , Egressy Gábor , Nagy Ig­­nácz, az a’ harczias természetű Vachot Imre ’s több álnevüek azok, kik látván a' részvényes társaság, ’s később a’ nemzet’ színházának rész állapotját, a’ re­formot hatalmasan sürgetők, ’s részint még most is sürgetik; ellenkezőleg a’ Hírnök ,,maradjunk, jelsza­­vu íróival, a’ Regélő Honművész véleményeivel, s az ezekkel tartott egy két társalkodói lovaggal, kik kö­zöl Ny. és F. a' rendkívüli toldalékba igen furcsán szo­rultak ki És így, kívülünk, általam elöl megnevezett journalistákon kívül, a’ criminális vádjai, gyalázó czímei senki mást nem érhetnek, mert a’ vele rokon­­értelmű­eket illy csúf pellengérre nem teheti. Mi va­gyunk tehát azon ügynek ártó, tökély-követelő, zsar­noki, méltatlan, kaján, elbízott, csecsemő journalis­­ták, kik az általunk veszettnek költött magyar színi ügyet seregestül készültünk elörni. Azonban Fáncsy , mint az ellenkező had’ utósó próbitája, közénkbe csap, és színi ügyünket, mint árva leányt hősileg felfogja, és saját keblén nem hagyja meggyilkolni ! Nevezd őt, haza, színészetünk’ szabaditójának , megváltó hősé­nek­ és mi gyilkos journalisták, vérszomjazó tőrein­ket, szégyentől piruló arczczal, ’s boszutól reszkető kézzel dugjuk vissza hüvelyeikbe ! — Igen , mi felad­juk magunkat a­ törvénynek, ’s a’ jövő országgyűlés mint a’ haza’ egyik fontos ügyének szándékos gyilko­­lóit, mindnyájunkat halálra ítél, F. ur pedig tombol­ni fog örömében, n­ogy valahára Atilla’ ostorától még is csak megmenekült. — ’S a’ legnagyobb ostor F. úr­ra nézve ez az Athenaeum; híjába magasztalja ennek játékszíni krónikáját, dicsérni és nem­ dicsérni, sőt gyalázni egyszerre, egy időben nem lehet! Ő a’szörnyű czímekkel nemcsak az én személyemet akará megbé­lyegezni , hanem másokéit is, különösen e’ lapok’ színi criticájának íróit is , mert színi ügyünk, és színésze­ink fölött az Athenaeum őrködik legszigorúbban, ez követel legtöbbet a’ színi előadásoktól — és igen mél­tán , — ’s azon repertorium-készitőktöl, kik közt a’ rész választás miatt, F. urat is — bár indirecte — gyakran élesen megrová. — Hinc­illae lacrymae! ez­ért a’ színi critica olly méltatlan , kaján ’s vérig os­torozó ! ezért mondja azt F. ur, hogy vannak levelei a’ bécsi udv. színészektől, (kikkel ő sokkal közelebb érintkezésben van, mint én, de kiket nehezen ismer úgy mint én) — fontos levelei, mellyekben ama’ pri­­vilegiált urak csodálkozásokat jelentik ki, mint lehe­tett a’ magyar színháznak illy el hagyatottság, rész­vétlenség, kajánság és színbirálatunk’ szeretetlensé­­gének közepette, csak icry is lengetne ! — Bécsben mindenen csodálkoznak, és mi ezen nem bámulunk, jól tudván , mennyire nem tudják ott körülményeinket. A’ bécsi udv. színészek azért beszélnek igy, mert ők ki vannak véve a’ critica’ sajtó hatalma alól, mint ná­lunk vala Schodelné , ’s ez nekik igen jól esik, mint­ha hájjal kennék a’ házokat; ’s rájok F. ur azért hivatkozik, mert ő is szeretné, ha mint bécsi udv. színész barátai, lerázhatná nyakáról a’ criticát. De ez nálunk nem fog megtörténni; mert a’nemzeti szín­ház miénk , a’ nemzeté, ’s épen ezért van jogunk fö­lötte nyíltan szabadon szólni és írni, sőt kis idő múlva mi elhízott, kaján magyar journalisták leszünk azok, kik a’ csodálkozó bécsi udv. színészek’ iste­nített hibáit kíméletlenül kijelöljük. — Mindebből lát­hatni, miként F. ur ellenem írt czikke, ’s több ira­ta, nem egyez meg az Athenaeum, Pesti Hírlap és Jelenkor’ szellemével, ’s színi ügyünk’ irányában tar­tott czéljával, hanem inkább a’ Hírnök’ hasábjai közé tartozik, h­ol jelenleg színházunk’ ügyében, neta­lán Gerenday Ambrus, a’ színház pénztárnokának nagy reményű fia, harczol a’ léggel, ama’ híres Gerenday, ki a’ szeméből kiugrasztott vastag gerendával ola­jékor agyonüté magát. Tekintetbe vévén Fáncsy’ journalisták ellen in­tézett iratait, ’s különösen a’ fen specificált czime­­ket, igazán mondhatjuk, hogy a’ színi ügy’ legtisz­tább kebelű barátit, még ki sem sértő meg annyira, mint ő. De ezen botlása, ’s dicsőség nélküli polemi­zálása, annyiból mégis menthető, mert ennek nem e­­gyedül ő az oka. Tapogatózzunk csak kissé fölebb, magasabban. Ha színházunk szigorú igazgatóval bír, színészeink sohasem álltak volna szembe a’journalis­­tákkal, ’s ezeknek sem lenne okuk minduntalan pa­polni a’ hibák ellen. Különösen Fáncsyt az egykori igazgatóság kényezteté el , különben nem tévedt vol­na azon balulra , hogy ellenünk olly criminaliter nyi­latkozzék. Ő mint rendező, kis idővel ezelőtt, úgy­szólván teljes igazgatói hatalmat gyakorolván, igen megszokta az uralkodást, ’s azon arrogantiát, hogy egyedül az ő szavait vegyük hiteleseknek. Az uralko­dás’ megszokása pedig könnyen természetévé válik az embernek. ’S e’ szerint nem lehet csodálni, hogy F.­ur irodalmi pályánkat összezavaró ’s tévesztő a’ szín­paddal, ’s rajta száradván a’ rendezői káprázat, még most is azt hiszi, miszerint mi, elbízott, kaján, gyil­kos journalisták az ő kényurias hatalma alá vagyunk vettetve, ’s bennünket mint statistákat mindenre, még a’ magyar színi ügy j elölésére is használhat. De nem addig van az! — szokták mondani. Vannak még em­berek, kik az igazat kimerik mondani, ’s harczolnak a’ jogtalanság ellen , bár milly részúl essék is az ér­dekletteknek.— Én mindig szánakozva mosolygok, va­lahányszor a’ pulyák’ seregétől illy szavakat hallok : ne szerezz magadnak annyi ellenséget! — Mi nem szer­zünk , ők szereznek minket, és ki az az annyi, és miféle bélyegzett had ? és ha még annyi lenne is ! — nem gondolunk vele- Legyen ellenségünk, kinek nincs hiatlan lelke és szíve tűrni az igazat. Ezért, hála is­ten! talán csak nem jutunk még Robinson’ szigeti ál­lapotára; ’s ha úgy volna is, megmarad legjobb ba­rátunk, a’ kötelesség-teljesítés, ’s F. ur által annyira gúnyolt iszazságszeretetü­nk’ gyakorlatának nyugodt, tiszta önérzete, melly hűbb valamennyi kétszínű, ön­zésből rettegő , önzésből vakmerő álbarátnál. Adja is­ten , hogy F. ur soha ne tartozzék ezek’ sorába. — De végezzük. Fáncsy vádirata’ utolján, egy kérelmet intéz hozzám, hogy legyek méltányosabb, s midőn igazat hiszek mondani, fontoljam meg előbb jól, mielőtt ki­mondjam. Én teljesítve arrogáns, de mégis szíves ba­ráti parancsát, mielőtt ez ellen száfot írtam volna, min­den gondolatomat az igazság’ mérlegébe vetém , sőt magamat is megfontoltattam, ’s most úgy léptem ki a’ sikra, mint valami angol jockey — én nem tehetek róla, hogy az ostort maga F. adá kezembe. — Ré­szemről végezetül nem egy kérelmet intézek F. úrhoz, hanem többre figyelmeztetem őt. — Ha ugyanis vala­kihez igy szólok­­ ,az ur gondolatai, eszméi ezért meg ezért roszaki, — joggal kívánom meg, hogy ő is e­­gyedül fejemhez szóljon, ’s agyveleje’ hiúsága miatt ne eröködjék ellenfele’ erkölc­s tisztaságán szenynyet ejteni, ne feleljen illy becsületsértőleg : barátom, te harczkereső, ok nélkül veszekedő vagy, ráfogások­ , sőt fogásokkal élsz, te a’ zsarnoki, elhízott, kaján.

Next