Athenaeum, 1841/2. félév
1841-10-12 / 45. szám
714 Nincs boszorkány. (Folytató.) Az egész gyülekezetben egy ember sem volt, ki már az ötödik kupát ne emelte volna bajusza fölé, ’s azért mi természetes!),minthogy a’ hatodik kupa megtöltésekor már mindnyájan egyhangúlag az ország’ dolgait kezdők pöngetni. Egy szálas siheder igen gyalázatosnak mondá, hogy a’ király a’ Kárpátokban a’ gyáva moszkák vagy tatárok, vagy jó ég tudja kik által, seregeit tönkre hagyá veretni. Egy kerek arczú csinos suhancz leginkább azért korholá a’ királyt, hogy hitvesét nem szereti, holott olly rút létére hálát adhatott volna az istennek, habár csak szennyes pártáját engedné is általa megcsókoltatni olly szép lány vagy asszony. Dicséretest pedig egy sem monda róla, holott mindnyájan jól tudták, hogy a’ könyves király a’ buzgányt sem kerűilé , és új tartományokat is szerze a’ hazának , határait pedig senki által nem engedé bitoroltatok .Még ez mind semmi — szóla Tiborcz, ’s a’ kezeiben levő nagy kantából mintegy három perczig szel vén a’ bort — csupán azért, hogy jó pénzért valamikép tévedésből rósz italt ne mérjen, előbb saját, azután a’ kanta’ száját törlé meg hüvelyk ’s mutató útjával, és sorra tölté belőle a’ kupákat, ennek szerencsés megtörténte után szavait ezek szerint folytatá vala: — „Mondom, fiaim , még ez mind semmi, ahhoz képest a’ mit most tőlem hallani fogtok. Csöndesség! Asszonyok, csititsátok a’gyermekeket és apró marhákat!” .„Halljuk! Halljuk!“* harsogott végig a’ lóczákon, ’s mély csöndesség jön, mit csak néha zavart meg kissé itt ott egy neveletlen oktalan állat’ lassú röffenése, vagy más műveletlen’ hangja. „Gondoljátok csak meg, a’ könyves király egész udvara’ hallattára azt meré mondani, hogy —-------hogy a’ világon nem jár gonosz lélek, hogy-------hogy nincs boszorkány!“ Ezen szavak’ hatását lehetlen illőn leírni. Sok embernek szája bámultában annyira megnyílt, ’s több perczig azon állapotban maradt, hogy ajkai, úgy szólván, állszakállát csókolák meg; mások a’ tele kupát remegő kezeikből kiestek; mások ajkikon feledék azt, ’s rémülésökben olly mohón törték ki tartalmát, hogy a’ drága jó bor torkuk helyett szakállukon átszűrödve ingükbe folyt, mert az ijedség úgy öszszeszoktá nyakukat, hogy a’ világ’ minden kincséért egyetlen csöppet sem bírtak volna elnyelni; mások pedig az üdvösség’ jelével szeldelék a’ levegőt, hogy minden ártalmas befolyást távolttartsanak magoktól, melly a'király’ e’ káromlása miatt vérüket könnyen vizzé változtathatná, így a’férfiak: de hát az asszonyok és lyányok? A’ fiatalok borzadtak, mert hiszen ők csak szemeikkel gyakoridnak büveröt a’ legénység fölött, e’miatt pedig senkit nem mondottak boszorkánynak; de mi több, még az öreg asszonyok is éles szavakkal keltek ki a’ király ellen, mert a’ kilenczven éves sem tartá magát olly vénnek, hogy magát boszorkánysági gyanú alá hitte volna vettethetni. Egy vércseszemü öregasszony azonban győzelmi kaczajjal illy emlékezetes szókra fakadt .Sokáig éljen a’ bölcs király! ő kimondd , hogy nincs boszorkány, és ki ezt nem hiszi, vagy ellene merészel szólani, az mind zendülő és bitót érdemel.* „Az istenért, anyám, halálos ítéletet mondasz fejedre!“ E’ szókat egy olly lyányka súgd , legnagyobb rémülés’ minden jelével, hogy szépsége még a’ tatárok’ szivét is könyörre indíthatta volna; ámde dicső emlékezetű eleink’ erős idegzetét a' legbájosb asszonyi szépség is csak ritkán birá megrendíteni, ’s ki tehet arról , hogy ezen ritka eset épen most nem akart előfordulni? .Hah , kinek a’ háza ég, az szokott kiáltani — orditá a’ tömeg — Dombon Panna boszorkány, és azért örvend a’ király’ pogány szavainak*. Dombon Panna asszony’ kunyhója dombon állott a’ Bakony’ szélén, alig egy kopjavetésnyire Tiborcz’ házától, 's azon dombtól kapá vezeték nevét a’jámbor Panna asszony, kit az egész vidék boszorkánynak hitt, mivel kertecskéje három mérföldnyi kerületben legszebb volt, ’s aprómarháihoz hasonlókat bár mellyik monostorban sem lehete találni, mi pedig lyányát, a’ gyönyörű Tündikét illeti, ahhoz hasonlót még legmerészebb álmaiban sem látott a’ bakonyvidéki ifjúság, sőt maga Tiborcz is mondá, hogy külföldön megfordultakul sem találkozott lyánykával, ki ragyogóbb fekete szemekkel, aranylóbb hajjal, fehérebb arczczal, rózsásh ajakkal, gömbölyűbb állal, szabatosborral, könnyűbb ’s karcsúbb termettel és édes!) csengésű hanggal dicsekedhetett, ’s elragadtató mosolygásakor tündöklő!)!), apróbb