Athenaeum, 1841/2. félév
1841-09-30 / 40. szám
ha boldogulni akarunk, nem az érzelem’bizonytalan tapogatásait, hanem az értelem’ világos parancsát kell követnünk; de Kossuth, ki esze, helyzete, népszerűségénél fogva , mintegy kezében tartja a’ nemzetnek, az országnak sorsát, az értelem felett szívnek adva elsőséget, a’ helyett, hogy annak világos útmutatásai szerint a’ teendőket ’s azoknak korát, sorát, módját kijelölné, minden osztályt a’köz munkára egyesítene, emennek homályos eredetű s homályba vezető sugalmai után kapkodva , egyfelül a’ jelenleg csak nem egyedül rábízott ’s olly drága perczeket elvesztegeti, másfelül a’ békés haladást megzavaró szenvedélyek’ felidézésével szegényt a’ gazdag ellen (a’ tulajdoni jog’ felforgatására), alattvalót felsőség ellen (a’ rend’ minden kötelékeinek felbontására) szüntelen izgatva, közzavart, forradalmi veszélyt hozand Magyarországra: anarchiát, önkényt, halált. — A’ vád mint látjuk két ágú: Kossuth vét az által a’ mit elmulaszt, vét az által, a’ mit tesz. Elmulasztási hibája által elkésünk a’ haladó világ mellett ’s elnyomnak a’ körülmények. ’S ez nem sophisma; mert ha találkoznék ember, ki mindenható népszerűségénél fogva hallgatóul nyerné az egész országot, ’s ez ember nem tenne egyebet, mint a’ hallgatók’ figyelmét haszontalan apróságokkal foglalná el, míg, a’ szomszédok sőtben lakó idegenek a’ legnagyobb éberséggel, szorgalommal munkához látnának, bizonyos, hogy mellettük’s közöltök vesztenünk, elvesznünk kellene. A’ forradalmat illetőleg nem szükség mondanom, mennyire nincs nép a’ földön, mellynek az inkább ártana, mint nekünk, az nálunk öngyilkolás volna. Ezekből látható, hogy gróf Széchenyi nem valami csélcsap beszédekkel, üres lefogásokkal és állításunk’ bebizonyitására, hanem hogy abban szoros egybefüggés és következetesség van. A’ lánczolat jó, de egy két lánczszem gyenge, meg nem bírja a’ többiek’ aránytalan súlyát. A’ megmutatás’ szövevényes szerkezetében leggyengébb rész az, melly az ország’ felvirulásának, a’ magunk által teendőknek egész súlyát és felelősségét Kossuthra hárítja. Távol vagyok ugyan attól, hogy azon némellyekkel, kiket a’ szerző felhoz, szelíd börtönről beszéljek (ámbár ez a’maga helyén igen tiszteletre méltólag különbözteti meg a’ vad népektől az emberiebbeket),nem értek azon előkelő mosolygáshoz, melylyel ők a’ férfiút nézik, kire a’ balidők’ súlyos keze szilárdsága miatt nehezedett; nem vagyok hajlandó nevetséges makacsságnak tekinteni azon erényt, melly nálunk olly ritka, mellyel sokkal inkább fogjuk védhetni mind a’ hazát, mind a’ királyi széket, mint azon jóval olcsóbb és könynyebb szolgálati készséggel, melly csak boldog időkben hű. Kossuth, ha bár merénye új és szokatlan, több mint 30 megyétől pártoltatva, nem vala ábrándos és túlzó annak elvállalásában, nem makacs annak folytatásában ’S ezt, kicsin és nagy hazámfiai, becsülni kell, ha azt akarjuk, hogy jellemről, férfias lélekről köztünk szó lehessen! Nem is vonom tehát kétségbe mostani népszerűségét, sem azon fényes írói tehetségét, mellyel bír. De mind e’ mellett a’ legnagyobb tulságnak tartom azon kettős követelést, hogy Kossuth tegyen mindent, különben elpazaroltatik a’drága életidő; Kossuth úgy tegyen mindent, mint kell, vagy is inkább mint mi látnék jónak, különben forradalom következik. Kossuth-e az egy ember nagy Magyarországban ,s mi többiek egy sereg birka, kiket kolomppal vezetni, vagy inkább egy csapat szelindek, kiket uszítani, vérengetésre ingerleni egy embernek hatalmában áll?Nem lehet-e hírlapot hírlapja ellen vagy mellett akár nyílt ellenzésül, akár csak módosító, szelídítő árnyékfalot felállítani? Nincs-e az igazságosnak, valónak ereje az igazságtalan ’s valótlan felett? ’s olly gyengék vagyunk-e mind összesen, hogy azok’ fegyvereivel ellene, ha kell, áltanai vagy ábrándozásai ellen ne diadalmaskodhassunk ? Valóban ez nem egyéb, mint igen kevésre becsülni magunkat, igen sokra öt; egy hírlapírótól függeszteni fel Magyarország’ üdvét ’s mind a’ többi magyart tehellensége’ meggyalázó, de igen kényelmes hitében megerősíteni. Melly nyomor nemzet, milly szerencsétlen ország, hol minden egy igen könnyen halható embertől függle ez, legalább nálunk, nem így van. Kossuth (állítólag) azoknak érdekében ír, a’ kik nem olvasnak, ’s ha nagy számukban hatalom rejteznek is, az nem olvasott hírlapjai által föl nem idéztethetik, ’s ír azok ellen, kik olvasnak, kik tettleg hatalommal bírnak ’s kik érdekeiket olly könnyen nem fogják engedni, nem fellázadni (ha csak ellene nem) egy hírlapíró’ jámbor felkiáltására, ha az aprólékos aggodalmaival egy szivellen gazda , vagy egy kis (?) botozás miatt feljajdúl, holott vezéri tiszte’ vitelében illy kicsinségre ügyelnie nem kellene. Kit vezet az illy vezér? A’ nemzet’ szeretetét, bizodalmát, egy illy rész, ügyet