Athenaeum, 1841/2. félév

1841-09-30 / 40. szám

635 jen sebkütözgető vezér fogja-e tőlünk — azok­tól, kik jobb, czélirányosabb utat jelölünk ki (de jelelnünk kell) a’ hon’ boldogítására — elra­gadni? bizonyosan nem. Vagy ha rendkívül pár­­toltatnék, ha nekünk nem volna szabad annyit mondani, mint neki, ha bebizonyodnék, hogy egyenetlen fegyverekkel szabad ellenünk tá­madnia, akkor hirdessük a’ világ előtt, úton, útfélen barátnak és ellenségnek, hogy ő... de erre nincs szükség. Ez azon hih­etlen dolgok kö­zé tartoznék, mellyek ha teljesülnének, undo­­rodást fognak gerjeszteni az emberi faj iránt. Verjük hát szét e’ csodálatos aggodalmak’ kö­dét, kérdezzük: teljesíti-e ő azt, mit most hír­lapírónak a’ közvárakozás szerint tennie kelle­ne? Ha igen,jó; ha nem, lássunk dologhoz ma­gunk , és kisértsük meg mit tehetünk mi. Ve­szélyes-e azon pálya, mellyen ő a’ közönséget szenvedélyeinél fogva vezetni indult? Ha igen, intsük, figyelmeztessük, világosítsuk fel, any­­nyiszor, mennyiszer, nem csak lassú és öt utól nem érhető könyvvel, ha­nem épen olly gyors , vagy még gyorsabb hírlappal; ha intés nem fog rajta, tegyük nevetségessé idétlen feljajdulásait, vagy hagyjuk őt jajgatni ’s foglaljuk el életbe hatóbb, bölcsebb, józanabb, kiszámolta!)!) ter­veinkkel a’ nemzet’ erkölcsi hitelét. ’S miután terveinkkel tisztában vagyunk, szóljunk szinte a’ szenvedélyekhez , érzelmekhez is, mint ő. Mert miért ne volna szabad nekünk is, épen olly becsületes szándékunknak, mint Kossuth, de jobb , áldáshozóbb tervű­eknek (ha tudniillik ter­veink azok fognának lenni), épen úgy édes han­gokon árulni nem csak szép, ízletes, de egy­szersmind jó és egészséges gyümölcseinket, mint ő árulja a’ maga szinte szép, de belül fér­ges (?) gyümölcseit. ’S ha Kossuth mindenben vétkes is, ez az egyedül, mit ellene igazsággal tennünk szabad. (Folytattatik.) As ö .V tele­­,. Magányosan, mint a’ vén remete , Ki elhagyatva hű botján pihen, Úgy áll ez ősi lak hű oszlopán. Mindenfelől megfújták a’ szelek, Gyakran telelt a’ hó agg födelén S megöntözék a’ záporos nyarak. Körül, magas fák lombos ágain Föl-fölvisít az éhező madár, Míg föld’ színén a’ villás fecske, mint Megtestesült szél, elcsap hirtelen. Azt mondanád: kényére nyúlik el , Olly messzenyúlik a’ ház’ udvara. Nyílt ajtaján vagy a’ széles kapun Bátran jöhet, ki jámbor szándékú. Ha úr jöend, nem veszt becsületet, Hahogy szegény, úgy itt azt nyerni fog. Kérdjétek ám meg a’ vidéki pórt, Holott e’ háznál megfordúlt vala, Nem ülteték-e mindig székre őt­­S fehér kenyérrel nem látták-e jól ? De tiszteletben is tartják ezért A’ ház’ urát, az éltes György urat. Ó , jámbor ősz, ki olly sok éven át, Földet szerelve és tiéidet, Boldog-nyugottan éled napjaid’. Áldás fölötted e’ hajlék alatt!­ím eljövök , hogy ismét lássalak , ’S hogy megpihenjek a’ magány’ ölén. Szivemben élnek még a’ múlt idők , Midőn körödben olly jól mu­ltak el. Eszembe jőnek a’ hű szorgalom’ ’S a’ könnyű gondok’ édes napjai, És a’ beszédes estvék’ örömét El nem felejtém, míg távol valék. Most újra látom kandallód’ tű­zét, Körötte ülvén a’ szó jól esik­ És itt fogunk mi, est’ óráiban, Együtt bizalmas szókat váltani. Elmondod a’ ház’ a történetét,­ Jó, rész sorát és minden dolgait. Emlékezünk is őseink felöl, Kik híven éltek ’s természet szerint. Felölök a’ hír hallgat. Sírjaik Vándort magokhoz nem fárasztanak. De a’ magasban felhők úsznak el Sötét-borúsan halmaik felett. Jutalmat ők az égtől vártának. Felölök a’ hír hallgat. Ámde mi Emlékezettel tartozunk nekik. Szólunk Ferenczröl , Pált nem hagyjuk el, Ki bélezeg és gyors méneket növelt ’S jámbor kezével sok fát ültetett. Ha majd Himérről fognánk szólani, Elmondjuk: ő milly súgár termetű, Miilyen virító ’s teljes szép vala, Midőn halála fájt szüleinek. Mindnyájan, áldás közt, nyugodjanak! Többé nekik nincs újév’ reggele, E’ szép világon nincs számokra nap. De,jó öreg, ne fogjon el keserv: Te nem hagyád el őket — téged ők. Itt ülsz te híven, csöndes­ egyedűl , És hallgatod mint fúj az éji szél, ’S mint zúg a’ zápor földeid felett. Késő az est. Oh menj aludni már. Élőkül álmodd a’ megholtakat, ’S örülj, ha ébredsz, hogy velek valál. I­ntk­ftott Sándor 636

Next