Athenaeum, 1842/1. félév
1842-05-08 / 55. szám
kai közé. Ekkor honunk’ szárnyra kelté írjudad reményeit, ’s mi imádva könyörögtünk az egek’ urának, hogy ránk is éltető korányt derítene, ’s jeleslejeink’ iparkodásait sikeresítené. Ők pedig, a’ nemesek, ritka önfeláldozással láttak a’ nagy és nehéz munkához, az utat verítékük nyitotta, törte, egyengette, haladjunk!“ stb. stb. Hogy én tudnék-e illy bevezetést írni, az már kérdés, mire igennel alig tudnék felelni. Nagy Fridrik’ idejében a’ zubony és hálósapka elpuhultság’ jele volt, hanem mostanság a’ comfort’ fiai az angolok még szobrokat is zubonyosan faragnak. Hogyha az illetők e’ dicséretes szokást meggondolják, úgy hiszem, meg fogják engedni, hogy a’ méltóságos sarkantyupengetö, kardcsürtetö , párducz-kaczagány-fényü nyelv mellett ollykor ollykor amolylyan zubonyféle beszéd is hallathassék. — Tehát csakugyan megvirradott, ’s nekünk szunynyadni nem szabad, hanem inkább indulnunk ’s haladnunk kell? Sokan hiszik, és in üde salus. Igaz, még sok huhogó és visító éj madár mutatkozik ; kísérletes megjelenésével talán a’ hajnalt meg akarja szégyeníteni, vagy a’ kelő napot meghazudtolni. Hagyján, ha tovább akarnánk példázni, azt mondanók: quid coecus de luce ? vagy hogy a’ bagoly azért tagadja a’ nap’ fényét, mivel maga vakúl meg tőle, a’ vagy végre, hogy tán még falatozhatnék. Tehát csak rajta, ha botlunk se csüggedjünk, nappal nem nehéz az utasnak tévedését észre venni és az igaz útra térni. Avval se gondoljon, ha tévedéséért kikaczagják, csak az igaz útra térjen.— A’ spártaiakról azt beszélik, hogy fuvolaszóval, csöndesen szoktak volt harczba menni; nem jó volna-e nekünk is számtalan vitáinkat, irodalmi ’s közügyi harczainkat amúgy fuvolaszó mellett kicsatázni. Az athleták a’ vivóhelyen felette őrizkedtek minden szertelen kiabálás- és izzadástól, nehogy erejöket, mire szükségük vala, hogy a’ díszes pályabért megnyerjék , hasztalan elvesztegessék: nálunk sok helyütt a’ legkisebb bajra is mindjárt az öreg harangot szokták félre verni. Uraim, ha minden erőnket bizonyos dolgok’ dicsérgetésére, nagy és merész terveink’ magasztalására eltékozoljuk, ki ad nekünk mást, szavainkhoz méltó tettek ’s szép nagy terveink’ kivitelére ? A buja növésű, meddő fáról azt szokták mondani, hogy gyümölcse gallyba ment, irodalmunkról nem minden ok nélkül állithatnák, hogy journalisticába ment. „Bárcsak még több folyóiratunk lenne“. Megengedem, kivált ha valami úton módon ollyat is teremthetnénk, melly kicsit bűvölni tudna, melly közteremeinkböl 's másunnan az ódik-, ödik-, azódik-, etődik-, attattatik stb. szörnybeszédet, melly a’ jobb életre szenderűlt magyar deákságnál aligha kecsesebb, száműzhetné, a’ vagy ollyat, melly bájoly szépekkel becsületes magyarságra szoktathatná, hogy ne beszélnének többé feltánczolásról, er óberungokról, gázbel ad gungokról stb.; vagy végre ollyat, melly íróinkat tűrhető egyenletességü helyesírásra szoktatná, hogy valahára ez egy vitának lenne vége, és fris erővel, kedvvel másba kaphatnánk. Mig sok nemes úr szilvájából egy tapodtat sem akar a’ vasútnak engedni; mig gyékényfonók ’s halászok Berettyó’ vizeit ki nem engedik szárítani; mig a’ Pesttől Debreczenig építendő vasút erőszaktól ’s tolvajoktól biztosítva nincs, mig az oláh babonás, málét ’s hagymát eszik, a’ téni úr szilváját ’s almáját lopja, mig kunyhója’ tágas udvarán csak gaz tenyészik, mig statárium nélkül el nem lehetünk , addig ne is beszéljünk nagyon, hanem inkább egész csendességgel törekedjünk előre mindaddig, mig az előre haladtakat elérjük , ’s velők versenyt futhatunk. A’ journalistica, hálával el kell ismernünk, sok bajunkon segitett,de mindenen nem segíthet, még a’magáén sem. Egy collegiumi tanuló megvette volt egy v. forinton a’ Vasárnapi újság’ egyik félévi folyamát, kedveskedni akarván vele falun lakó atyjának. Hanem úri papája irgalmatlanul lehordta, ’s azt kérdezte tőle, ha valljon pénzével nem tud-e jobban gazdálkodni? pedig a’ papa, úgymint érdemes lelkipásztor, falvának legliteratusabb embere volt. Hanem győzze meg előbb a’ journalistica az illetőket arról, hogy olvasniok mulhatlanul kell, és ha ennyire vitte a’ dolgot, akkor rakja elejökbe a’ lehető legüdvösebb tanításokat, ’s a’ legbölcsebb, legczélszerűbb javaslatokat, mutassa kivitelök’ módját ’s eszközeit, utóljára ébreszszen kedvet cselekvésre , hogy a’ jó tanács tettekké testesüljön. Még egyet: union fait force: szerezzen magának frigyeseket, szent ügyének társakat; ezeket legbiztosabban a’ nép nevelőiben találandaná. Törekvésünk’ legfőbb czélja az, hogy mint magyarok, művelten a’ többi művelt nemzetek’ sorában állhassunk ; de milly korban van nálunk minden művelődés’ tápláló anyja ’s kútfeje a’ tudomány, nevezetesen mély lábon