Athenaeum, 1842/1. félév
1842-06-05 / 67. szám
1065 1066 gét nyilvánító, ’s azóta mégis láttam benne Magyarországról szóló czikket Austria rovat alatt. Panaszkodott, hogy magok a’ magyarok, kik legjobb értesítők volnának, nem írnak neki, különösen — monda — csodálkozik, hogy Kossuth nem ír; azonban rövid időn — folytató — fel fogja őt erre kérni. Irinyi József. (Vége következik.) Potocka Mária, Potocka Mária grófnő egyikében született ama’ számos váraknak, mellyek a’ terjedelmes Lengyelországban elszórva gazdag apjának birtokában voltak, és felserdült 's nevekedék szülei’és a’ szépség’ istennőinek örömére , egy jeles sok erényű hajadonná. Tizennyolczadik évében azonban, midőn a’ rózsa virágzatának kifejtéséhez közelednék, romboló vihar csapott le kertébe. A’ tatárok’ vad és harczszomju kánja, Mengli-Gerai, reménytelenül beütött Lengyelországba , eddigi barátinak birtokaiba, és környös körül mindent elpusztíta, hamuba döntött’s többek közt azon régi gazdag várát is a’ hires Potocka grófnak, hol Mária lakott, feldúlta. Mária apja meggyilkoltatott, anyja elűzeték és a’ vár kincseiből kifosztatott, mellyek között Mengli-Gerai előtt egy sem volt olly becses, mint a’ ház’ gyönyörű hajadona, kit mint szláv nőt vezettek elébe. Az ifjú kán’ szive a’ nemes lengyel nő’ megpillantására villámként lobbant fel ’s olly szerelemre gyúladt, melly egészen más nemű volt, mint azon hajlam, melly őt háreme’ hölgyeihez csatta. Ő valódi szerelmet érzett iránta s minden fájdalmakat, mellyekkel Eros a’ lelket megtölti, míg csak Anteros nem jelenik meg. A’ vad úrnak szíve meglágyult és ő legengedékenyebb szlávjat jön a’ szép, de fájdalmaitól levert fogoly nőnek. A’ kán a’ háborúnak azonnal véget vele és haza tért, a’ kedves lengyel leányt maga és egész serege’ urnájává tevén. Bakcsisaraiban nem vitte őt a’ hárembe , hanem saját palotája’ szobájába, melylyet európai művészekkel bútoroztatott fel számára ’s minden kigondolhatót megtön, hoogy szerelmét megnyerhesse. Palotájának egy másik szobáját keresztényi kápolnává változtatta és ékesíti föl; fogoly papokat szabadon bocsátott , hogy számára isteni szolgálatot végezzenek. Kies kerteket készíttetett az imádott leánynak és nagy számú rabszolganőt rendelt kedves személyek szolgálatára. Szóval mindent, mindent adott neki, csak egyet nem — mert egész boldogsága ez egyen függött — egyet nem, miért a’ gyászoló leány egyedül epedett: szabadságot és visszatérhetést honába. Mária szelíd jó leány volt; ő a’ kánt nem szidalmazá, barátságos is volt iránta, és megköszöné neki a’jótéteményeket, csak egyet tagadott meg tőle — mert egész üdve és boldogsága ez egyen függött — csak egyet, mit a’ megszomorodott kán egyedül kívánt tőle, szerelmét és nyájas tekintetét. — A’ kán mély alelancholiába esett, nagy fájdalmakat érze szenvedélyei’ viharos mozgalmában. A’ lengyelnő naponként konyáiban vala elmerülve és mély bánatban sorvadt. Mindkettő hiában küzködött fájdalmábéli menekvésért , egyik a’ térhatásért sóhajtva, mi olly távol volt tőle, mint a’ csillagok, a’ másik veszteségét siratva, mellynek visszapótlására az öt környező sivatagban sehol sem láthatott ösvényt. — Nem tudni, milly sokáig éltek illy viszonyban egymással, ’s a’ Fúriák meddig főzték a’ mérget, melly arra volt szolgálandó, hogy e’ feloldhatlan csomót keletiesen - tragicailag oldja fel. A’ kifejtés, mint könnyen képzelhető, a’ kánnak asszonyaitól volt keletkezendő. Ezek közt egy szép gruziai nő volt, kit a’ kán, Lengyelországijai beütése előtt, mindnyája felett megkülönböztetett és a’ hárem’ valamennyi asszonyai felett becsült. A’ keleti nők csak uroknak élnek, ’s minden jó vagy bal szerencséjük, minden örömük vagy bajok azon kegyelemről föltételeztetik, mellyben ők azok elött állanak. Ha az európai nőt azon szerencsétlenség éri, hogy férje’ szerelmét elvesztő, ezer eszközei vannak életét felvidámítani ’s annak más módon becset szerzeni, de a’ keleti nőnek nincs. Ura’ kegyvesztésével életének becse is elvész. Azért, mint világszerte tudva van, a’ keleti háremek fészkei örök cselszövények és összeesküvéseknek. Könnyű tehát sejteni, mi gondolkodást és érzelmeket izgata fel a’ háremben az idegen szép, ki az urat és kánt annyira megváltoztató ’s az eddig uralkodó kecseket annyira megalázta és semmisíté! A’ gruziai nő, ki annál féltékenyebb, boszulóbb és kérlelhetlenebb volt, minél inkább meg vala győződve kecsei és szépsége felöl, eltökélő ártatlan vetélytársnéjának — ki azonban akarata ellen volt vetélytársnéja—megbuktatását és e’czélra összeeskük néhány biztosabb asszonyaival, remélve, hogy ha ezen nap megsemmisíttetik, a’ kán is-