Athenaeum, 1842/2. félév

1842-11-03 / 54. szám

431 432 dég lépett ’fel, jutalom-játék volt, Carl’ jutalomjátéka és utolsó vendégszerepe,mind annyi czímek, melylyeknél fogva reményleni lehetett, sőt kellett, hogy nagy számú nézők fognak begyűlni , és íme még is olly kicsin számmal jelentek meg. Valljon , hol volt az énekesnő’ publicuma, mellyet némellyek egy pár ízben hirdettek, mellyel Carl a’magyar színházi operát, mint mondják, fölemelte ? Miután a’ színházi czédula és hírlapok jelenték, hogy Carl Henriette’ jutalom-játéka lesz , hogy utólszór lép fel, csak megjelenhetett volna nagyszámúnak hiresztelt közönsége, de bizony szánandólag kevesen jelentek meg. Karzat, második emelet, zártszékek, földszin , páholyok mind üresen ásítoztak az énekesnőre. Volt azonban taps és kihívás dühösnél dühösebb, ’s volt koszorú többnél több, ’s a’ mi csodálatos , mind ugyanazon egy köpenyeg alól röpült ki a’ színpadra. De mit érnek e’ koszorúk , líraim , mit a’sok erőretelt kihívás? Ezeken az énekesnő csak egy pár keztyűt sem vehet magának. Ha jutalmazni akarjátok azt, kit olly igen tiszteltek, hullassatok kevesebb koszorút a’ színpadra, de annál több koronát — koronás tallért a’ pénztárba tiszteletetek’ jeléül, és jelenjetek meg számosan, akkor legalább, mikor az énekesnő’ búcsú-ünnepe van. Ha olly nagy számmal voltatok, kik tisztelőtek Carl Henriettét mint művésznőt, ma illett volna megmutatni magatokat, hogy ne hagyassák az énekesnő csupán entimsiasta barátinak tapsai és ujongásai martalékává. Ez illy jó barátok'ulságai szokták elrontani a’ legndvesebb dolgokat is. Illy jó barátokkal, minőket én azonban nem a’ derék Carl Henriettének , hanem ellenségemnek kívánnék csak , kik néha csupa jó akaratból a’legbotorabb dolgokat viszik végbe, gyakran van szerencsétlenségük dicsekedni a’ művésznőknek. Illy jó barátoknak köszönheti Sebodelné is a’ mi vele történt; ha ő nem ezekre, hanem vélt ellenségeire hallgatott volna, ma is tagja lehetne a’magyar színháznak, és békésen húzhatná a’20,000 ft jövedelmet. De az illy jó barátok addig szokták eretetni a’ dolgot, mig idegenséget nem támasztanak a’legjobb ügy iránt,’s csömörletessé nem teszik még azt is, a’ mi különben kedves lehetett volna. Ments meg uram minden jó ügyet, és jó embert illyen jó barátoktól, ezek többet ártanak mint az ellenség. Síi az énekesnő’ mai szerepét illeti, az sikerültebbjei közé tartozik, azt ő dicséretes szorgalommal adá , és megérdemlette azon tetszést, mellyet a’ közönség nem vakbuzgó és sterotyphce tapsoló, hanem józan része nyilvánított. Az ezeken kivűl hallatszó jó barátok’előre kicsinált bravór, kihívásai sokkal inkább elveszítették már hitelüket, minthogy itt csak említésre is méltók volnának. Kisérje jó szerencse az eltávozandó énekesnőt pályáján, és legyen elhitetve, hogy neki Pesten nem volt egy ellensége is, nem volt senki, ki ártalmára törekedett volna, hanem voltak számos jó baráti a’ hízelgők’ nyomorú czénéből, és voltak fanaticusok , kik ügyének nem csak nem használtak semmit, hanem ártottak igen sokat. A*...... *. Octob. 26. Egy színész’ élete. Szinj. 4 felv. Desneyer Károly és Lábát Eugentől, ford. Egressy Benj. fekszik a’ sétálók’ szivét meglágyítani! Ezen fogások közt különösen megindita engem az, — igy szól egy újabb kori utazó , — mellyel egy vak koldus szokott használni. Gyakran legnépesb utczákban lelem őt kutyájával, halk hangon énekelve kérő igéit; baljában botot tart, mellyel a’ sarokköveket motozza, jobb kezében pedig kutyája’ nyakszoritójához csatolt zsineget , mellyen urát vezeti a’ hű állat; örvétől csöngetyű függ, melly a’jövő-menőket urára figyelmezteti. E’ kutya nem távozik a’ faltól, sőt inkább lehetőségig hozzá simul, midőn valaki előtt ki kell térnie , az utczasarkoknál ügyesen fordul be ,’s gyorsan halad keresztűl a’ benyíló utczákon, hogy vak gazdáját kocsi ne érhesse. Midőn kötele húzódik ,nyugottan megáll, visszatekint, ’s csak akkor indul ismét útnak , mikor botjával érinti gazdája. Ha csontot talál útjában, nem eszi azt meg azonnal, hanem csak szájába veszi , és akkor elégíti ki korgó gyomrát, midőn ura pihen. — Egy kézen lábon nyomorék szamaras targonczán járja be Páris’ utczáit, ’s mögötte egy bérlett suhancz nyikorgó kintornát forgat. A’ nyomorék nem koldul , hanem csak szorgalmasan figyelmezteti az embereket: ,Uraim , ne feledkezzenek meg a’ művészetről !‘ — Hasonlag koldulnak azon zenészek is, kik egy ház előtt sem állnak meg, ’s nem szólongatják adakozásra az embereket, hanem várakoznak, mig önkényt megnyílik számokra a’ könyörűlet’ erszénye. A’legfinomabb , ’s egyszersmind a’legmeghatóbb koldulás-nemet a’ Boulevardon látám. Egy 15—17 éves fiú targonczát vont, mellyen beteg anyja ült, ki rimánkodva tekinte a’ sétálókra. A’ targoncza nehéz volt, az anya vastag, a’ fiú kissé gyönge, ’s az utcza meredek. A’fiú’ arczáról veríték csörgött, ’s minduntalan meg kelle állapodnia , hogy lélekzethez juthasson. Legalább is minden ötödik ember nyújtott valamit e’ szerencsétleneknek, ’s minden arczon megindulást idéze elő , a’ gyermeki szeretet’ e’ magasztos példája. ,Türelem — szóla gyakran az anya, — türelem , fiam, majd megszabadít bennünket kóláinktól a’ halál !‘ — „Oh, anyám!“ — felele a’ fiú, olly megható hangon , hogy könnyüket érzék szemeibe talulni. — E’ vonásokból alkalmasint nem tűnik ki olly nagyerkölcsi romlottság, minőt bizonyos urak olly igen törekednek a’ francziákra hárítani. Sisjátszekű levéli. Lavater , az ismert physiognomista, ki egykor olly nagy Ikire tudott emelkedni , most pedig már majd egészen feledés’ tengerébe merült , munkáiban levelet adott ki „Munkáim' vevőjéhez“ czimezve , melly alkalmasint egyetlen a’ maga’ nemében. A’levél’kezdete én ez: „Nincs kinzóbb azon gondolatnál, mint, hogy munkáim’ megvétele által valaki megcsalatott ; az én czélom ez bizonyára nem volt. Szándékom azonban mindenkit kármentesíteni, kinek megcsalatását mint író, nem az én ítéletem, hanem saját meggyőződése szerint okoztam. Imé, itt tehát becsületszavam : a’ ki valódi neve’ aláírásával, hozzám vagy kiadómhoz valamelly munkámat, e’ nyilatkozat’ kíséretében visszaküldi: ,,,Én ezen rósz munka’ megvétele által meg vagyok csalatva, ’s azért az ide mellékelt könyvre költött pénzemet ezennel visszakivánom“ , azonnal vissza fogja pénzét kapni.“ Rósz könyvek’öszszefirkálása csakugyan csalás, de Lavater’e’ levele mégis nagy gyermekeskedést tanúsít. —If*— Egyveleg. I párisi Lollin soli. Más országban isten , biblia ’s énekeskönyvhöz folyamodnak a’ koldusok , hogy könyörre indíthassák az embereket; a’ párisi koldusok e’ példát nem követik. Ezek csak elmondják szükségüket , ’s eszküsznek, hogy egy pár fillérrel boldogokká lehet őket tenni , ’s ha valamit kapnak , azt nem az isten, hanem saját nevükben köszönik meg. A’ párisi koldus gyakran igen sajátszerü módon vonja magára a’ figyelmet, ’s ki bírná azt gáncsolni, midőn a’ szemérmes koldus ártalmatlan fogásokkal tö mulattató. Jómegkülitbeztetés. Egy uracs hasztalan véré lovát, a’ makacs állat mozdulni sem akart helyéből. Egy másik úr , látván ezt, igy szóla : ,Ne gondolj vele, az okosabb enged!" A’ lovag boszúsan feleletre voná a’beszélőt , ez azonban nyugottan csak ezt válaszoló:,Hiszen nem önhöz, hanem lovához szólottam.1 —ff*— Kiadók: Schedel és Vörösmarty. Szerkesztő: Bajza. — Nyomatik Budán a m. k. egyetemnél.